A Verdák című animációs film egyik legszerethetőbb karaktere Matuka, a vidéki tréler, amelyik szebb napokat is látott, de ezek jobbára még az ötvenes évek Eisenhower-kormányzata alatt lehettek. A jobb első fényszórója betörött, kerekek helyett szinte csak nyolcasokon gurul, a rozsda okozta korróziót pedig nincs az a detroiti szaki, aki kilakatolná rajta. A roncstelepre való, vagy egy múzeumba, nem az utakra. Őt látva az autómentés szóról inkább saját maga, és nem mások mentése juthat eszünkbe.
Ezek a gondolatok jártak a fejemben, miközben tegnap hajnalban Joe Biden hivatalban lévő amerikai elnök produkcióját néztem a CNN hírcsatorna által rendezett idei első elnöki vitán. Hebegett, habogott, belekezdett egy gondolatba, majd a közepénél félbehagyta, többször mentegetőzve kijavította magát kormánya gazdasági teljesítményének számait illetően. Néha percekre elrévedt, mintha az elveszett ifjúságát kutatná, amikor 1972-ben, mindössze harminc évesen minden idők hetedik legfiatalabb jelöltjeként Delaware szenátorává választották. A vitabeli ellenfele ha nem is Villám McQueenre, de egy olyan autóra emlékeztetett, amelynek elfelejtették behúzni a kézifékét San Francisco utcáin. A vitát önmagához mérten visszafogott gurulással kezdte, majd egyre nagyobb sebességgel száguldott lefelé a lejtőn, és zúdult belőle a magas inflációt, a gazdaság romjait és az illegális bevándorlók áradatát harsogó dudaszó. És sok hazugság.
Az amerikai nép jelenleg két dühös csotrogányban bízhat a jövőjét illetően. A november 5-én esedékes elnökválasztás előtt példátlanul korai időpontban megrendezett vita bevallott célja az volt, hogy a Demokrata Párt eloszlassa Joe Biden elnök életkorával, fizikai és szellemi állóképességével kapcsolatos kételyeket. Ehelyett a hírügynökségek értesülései szerint a Demokrata Pártban már válságtanácsot ülnek, négy, saját államában népszerű demokrata kormányzó jelölése is felmerült az elnök helyett, nem beszélve Kamala Harris alelnök asszonyról. Bárki jöhet, csak ne legyen durrdefekt ebből a versenyből.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2024. június 29-én.