Amerika át fogja engedni az európai terepet európai szövetségeseinek.
2024. 08. 13.
Justin Logan és Joshua Shifrinson, a libertárius Cato Institute kutatói szerint itt az ideje annak, hogy Washington európaivá tegye a Nato-t, és a továbbiakban ne vállaljon felelősséget a kontinens biztonságáért. A Foreig Affairsben megjelent elemzésükben – többek között – ezeket írják[1]:
Az Egyesült Államok Európa-politikája évtizedek óta ugyanaz maradt: Washington a Nato révén a kontinenshez kapcsolódott, és a térség fő biztonsági garantálójává vált, az európai hatalmak pedig elfogadták az amerikai vezetést. Ma azonban a Republikánus párt nagy része eltávolodott ettől a konszenzustól, Donald Trump álláspontját követve, aki szerint az Egyesült Államok továbbra is elkötelezheti magát Európa mellett, de csak akkor, ha az európaiak megfizetik az adósságukat. A demokraták, válaszként erre a változásra, még jobban kiálltak Európa mellett. Joe Biden elnök kinyilvánította a demokraták „szent” elkötelezettségét Európa védelme mellett, és Finnország és Svédország Nato-csatlakozását adminisztrációja nagy eredményekét kürtölte világgá. Kamala Harris, a valószínű új elnökjelölt nem jelzett semmi olyasmit, hogy eltérne Biden álláspontjától.
Az Egyesült Államok európai szerepéről már régóta esedékes volna egy vita, de mindkét fél rosszul határozta meg a felmerülő kérdéseket és érdekeket. Amerikának ma valójában ugyanaz a legfőbb érdeke Európában, mint az 1900-as évek elejétől kezdve mindig is volt: hogy a kontinens gazdasági és katonai ereje megosztott maradjon. Ezt a célt követni a gyakorlatban annyit jelent, mint megakadályozni egy európai hegemón megjelenését. De eltérően a 20. század eleji és közepi helyzettől, Európának ma nincs egyetlen hegemón-jelöltje sem, és részben annak is köszönhetően, hogy az Egyesült Államok elősegítette Nyugat-Európa jólétének a helyreállítását, egy újabb hegemónia veszélye nem valószínű.
Az Egyesült Államoknak el kellene ismernie, hogy fő célját elérte Európában. Minthogy sikeresen gondot viselt arra, hogy egyetlen ország se lehessen domináns pozícióban a kontinensen, egy újfajta megközelítést kellene felkarolnia. Korábbi stratégiáját felülvizsgálva csökkentse katonai jelenlétét, tegye európaivá a Nato-t, és az európai biztonság fő felelősségét ruházza vissza jogos tulajdonosaira: az európaiakra. (Kiemelések tőlem – M. G.)
Logikus érvelés, de az ilyen súlyú döntéseket nem feltétlenül az ésszerűség irányítja. Elképzelhető azonban egy olyan helyzet, amelyben (akár Trump, akár Kamala Harris lesz a befutó novemberben) Amerika át fogja engedni az európai terepet európai szövetségeseinek, mégpedig akkor, ha az oroszok Toreck, Csasziv Jar és Pokrovszk, valamint északabbra az Oszkil folyó melletti Kupjanszk, délebbre pedig Vuhledar elfoglalásával stratégiai áttörést érnek el a donyecki fronton, ami jelen pillanatban valószínűnek látszik (lásd itt és itt ), annak ellenére, hogy az ukránok a taktikai szempontból sikeresnek mondható kurszki támadó hadművelettel megpróbálják más síkra terelni az egyre élesedő összecsapást.
2024. 08. 15.
Az ukránok kiürítik Pokrovszkot, Donyeck tartomány nyugati részének legfontosabb települését (60 ezer lakos). Csak az összehasonlítás kedvéért jegyzem meg, hogy Szudzsának, az ukránok által elfoglalt orosz terület „legnagyobb” településének ötezer lakosa van (vagyis volt, mert buszokkal elszállították őket).
Az eddig kétségtelenül sikeres kurszki betörés legfontosabb eredménye az, hogy az ukránok kb. 1000 km² területet foglaltak el, bár ez nem a leghelyesebb kifejezés, mert nem nagyon volt kitől elfoglalni (ez nagyjából annyi, amennyit az oroszok Harkov tartományban ellenőriznek). Mindenestre ez a térség most nincs orosz ellenőrzés alatt. Ez azonban eltörpül az oroszok által ellenőrzött ukrán összerülethez viszonyítva, amely (a Krím nélkül) 85 226 km² (a részleteket, térképen lásd itt). A Krím 27 000 km²-ével együtt ez közel 110 ezer km².
Mindezt csak azért hozom szóba, hogy jelezzem, mennyire naiv Mikhailo Podoljaknak, az ukrán elnöki hivatal főtanácsadójának az az elképzelése, amit a brit Independent mai számában fejtett ki, hogy ezzel a „meglepetésszerű támadás”-sal, amely egy nagyobb szabású „pszichológiai taktika” része, majd a tárgyalóasztal mellé fogják Putyint „kényszeríteni”. Egyelőre még azt sem tudták elérni, hogy az oroszok, Kurszk miatt, engedjék el a donyecki prést.
Christofer Miller, a Financial Times kijevi tudósítója és az ukrajnai viszonyok egyik legjobb ismerője jegyezte meg ma az alábbiakat: 1/ Orosz részről azt látjuk, hogy csak nagyon kevés katonát csoportosítanak át Ukrajnából [Kurszkba]; 2/ a zaporizsjai, harkovi és krími egységek nem fogják csökkenteni azt a nyomást, amely most Ukrajnára a front legforróbb, donyecki szakaszain nehezedik.
Miller ezt azért is fontosnak tartotta leszögezni, mert pár nappal korábban a szumii-kurszki határon olyan ukrán katonákkal találkozott, akiket viszont pontosan a donyecki frontról vittek át oda. A Pokrovszkban harcoló egyik ukrán gépesített dandár szóvivője pedig azt mondta a Politico-nak, hogy „a kurszki támadás elindítása óta a dolgok rosszabbra fordultak a mi frontszakaszunkon; még kevesebb lőszert kaptunk, mint korábban, és az oroszok nyomulnak”.[2]
Ezt én csak úgy tudom értelmezni, hogy az ukrán politikai és katonai vezetés gyakorlatilag feladta Donyecket, amely egy romhalmaz, és különben is oroszok vagy orosz anyanyelvűek a lakosai, és további látványos, de a katonai helyzetet érdemben nem befolyásoló akciókkal (például a kercsi híd felrobbantásával) szeretnék Putyint meghátrálásra kényszeríteni.
Hogy az előrelátható donyecki ukrán vereség és az ezzel párhuzamosan fokozódó eszkalációs spirál[3] milyen következményekkel járhat Európára nézve, arról legközelebb.
[1] Vö. Justin Logan and Joshua Shifrinson: A Post-American Europe. foreignaffairs.com, 2024. aug. 9.
[2] Vö. As Kyiv makes gains in Kursk, Russia strikes back in Donetsk. politico.eu, 2024. aug. 15.
[3] Ennek a jele az is, hogy Biden nagy hatótávolságú cirkálórakétákat akar Ukrajnába küldeni (Biden ‘open’ to sending long-range cruise missiles to Ukraine, politico.com, 2024. aug. 15.).
A szerző Geonapló-blogbejegyzése 2024. augusztus 15-én.
