A teljesen kaotikusnak tűnő „tudatáramlás” alatt bizonyos mértékű rend és logika lapul.
2025. 01. 09.
Robert Kagan fontos cikket írt az ukrajnai háborúról, ami persze nem Ukrajnáról, hanem az amerikai világhatalom vagy világelsőség (primacy) lehetséges végéről szól[1].
A világért sem szeretném magam Kaganhez hasonlítani (egyrészt ő más kaliber, másrészt valahányszor csak írtam róla eddig, mindig bíráltam), de kénytelen vagyok megállapítani, hogy én ugyanígy viszonyulok Ukrajnához. Itt tornyosul mellettem, kinyomtatva, több mint ezer oldal, vagyis a blogom 2016-tól 2024 végéig, amelynek a megszerkesztéséhez sem időm, sem energiám nincs, a kiadása meg – ekkora terjedelemmel – szóba sem jöhet, és amely szinte kizárólag az amerikai „birodalom”-ról (és néha annak európai és egyéb színtereiről) szól, 2021 őszétől pedig túlnyomóan az ukrajnai háborúról, amely – ezt kezdettől fogva éreztem, sőt tudtam, és számos alkalommal le is írtam – be fogja teljesíteni azt a jóslatot, pontosabban előrejelzést, amelynek a lényegét Geopolitikai revans című 2017. december 31-i bejegyzésemben így foglaltam össze:
A revans lényege, hogy az 1918-ban győztes világhatalom (az Egyesült Államok) egyértelműen el kell hogy veszítse világelsőségét, vagyis mind globális hegemóniáját, mind pedig regionális (európai, közel-keleti és kelet-ázsiai) hegemon szerepét. A világelsőség már ma sem egyértelmű, de még el kell telnie egy kis időnek ahhoz, hogy a bukás nyilvánvaló legyen.
Nos, ez az idő, úgy látszik, éppen eltelőben van, amint azt Robert Kagan is pontosan érzékeli:
Trump kutyaszorítóba került. Ő és a legértelmesebb tanácsadói és támogatói közül sokan ugyanolyan ellenségesen viszonyulnak az amerikai rendhez, mint Putyin. Néhányan még azt a véleményét is osztják, hogy ez a rend csak hátrányokkal jár az átlagamerikai számára. Az 1940-es évek eleji régi America First mozgalom megpróbálta megakadályozni, hogy az Egyesült Államok globális felelősséggel járó globális hatalommá váljon. Az új America First fő törekvése az, hogy Amerika szálljon ki a globálisfelelősség-bizniszből. Ez az a pont, ahol a trumpista jobboldal és az amerikai baloldal bizonyos részei találkoznak, és ezért van, hogy bizonyos baloldaliak inkább Trumphoz húznak, mint „neoliberális” és „neokonzervatív” ellenfeleihez. Maga Trump nem ideológus, de egyértelműen azokkal szimpatizál, akik gyűlölik az „elnyomó és zsarnokoskodó” liberális világrendet, az olyan emberekkel, mint Orbán Viktor, Nigel Farage, Benjámín Netanjáhú és Vlagyimir Putyin.
Trump problémája azonban az, hogy antiliberális társutasaival ellentétben ő hamarosan az Egyesült Államok elnöke lesz. A liberális világrend elválaszthatatlan az amerikai hatalomtól, és nemcsak azért, mert az amerikai hatalomtól függ. Amerika eleve nem lehetne olyan hatalmas szövetségesei nélkül, és anélkül a nyitott nemzetközi gazdasági és politikai rendszer nélkül, amelyet a 2. világháború után létrehozott, hogy megvédje hosszú távú érdekeit. Trump nem mondhat le a liberális világrend védelmezéséről anélkül, hogy jelentősen meg ne növelné Oroszország és Kína befolyását. Mint ahogy Amerika meggyengülését Putyin, Xi Jinping, Kim Jong Un és Ali Hámenei is alapvetőnek tartja a saját ambíciói szempontjából. Trump oszthatja a liberális világrenddel szembeni elutasító magatartásukat. De osztja-e azt az óhajukat is, hogy meggyengítsék Amerikát, és így őt magát is?
Trump balszerencséjére, Ukrajna az a helyszín, ahol ezt a titáni küzdelmet vívják. Ma nemcsak Putyin, hanem Xi, Kim, Hámenei és mások, akiket az amerikaiak általában ellenségnek tekintenek, meg vannak győződve arról, hogy egy orosz győzelem Ukrajnában súlyos károkat fog okozni az amerikai hatalomnak mindenütt. Ezért áldoznak annyi pénzt, fegyvert és – Észak-Korea esetében – katonát a háborúra. Származhat bármilyen rövid távú hasznuk abból, hogy segítik Oroszországot, a nagy hozadéka ennek számukra az őket évtizedeken keresztül sakkban tartó amerikai hatalmat és befolyást sújtó halálos csapás.
Mi több, ezzel Amerika szövetségesei is, szerte a világban, egyetértenek. Ők is meg vannak győződve arról, hogy az orosz győzelem Ukrajnában, azon túl, hogy közvetlenül veszélyezteti az európai államok biztonságát, meg fogja semmisíteni azt az amerikai vezetésű biztonsági rendszert, amelytől függenek. Ezért van, hogy még a hadszíntértől távoli ázsiai szövetségesek is hozzájárultak a harchoz.
Ha Trump nem fogja támogatni Ukrajnát, elnökként azzal a kellemetlen kilátással szembesül, hogy egy nagyszabású stratégiai vereséget kell elkönyvelnie. Történelmileg ez soha nem tett jót egy vezető politikai tekintélyének. Jimmy Carter gyengének mutatkozott, amikor a Szovjetunió lerohanta Afganisztánt, amely stratégiai szempontból jóval kevésbé volt fontos, mint Ukrajna. Henry Kissingert, a Nobel-díja ellenére, kiebrudalták a Republikánus pártból az 1970-es évek közepén, nem kis mértékben Amerika vietnámi kudarca miatt. Joe Biden egy népszerűtlen háborúnak vetett véget, és komoly politikai árat fizetett ezért. Ukrajna bukása sokkal zűrösebb – és sokkal inkább szem előtt – lesz. Trump egy olyan hatalmi, rámenős aurát teremtett meg és dédelgetett, amely hirtelen eltűnhet. Amikor Ukrajna bukása bekövetkezik, azt nehéz lesz másként értelmezni, mint Amerika és az elnök vereségeként.
Vajon Trump képes lesz-e kitalálni, hogy az út, amelyet jelenleg követ, hova vezet? Ez mindenképpen ösztöneinek a próbája lesz. Mindenestre nem a dicsőséghez. És ha nem vált gyorsan, az opciója sokkal több mindent fog eldönteni Ukrajna jövőjénél. (Kiemelések tőlem – M. G.)
2025. 01. 11.
Kagan szerintem nem csak ijesztgeti Trumpot, hanem valóban meg van győződve arról, hogy Ukrajnában Amerika globális hatalmi pozíciója forog kockán. De még reménykedik abban, hogy a megválasztott elnök belátja, hogy a saját jól felfogott érdekében kénytelen lesz megtenni azokat a lépéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az ukrajnai vereséget el lehessen kerülni.
Trumpot azonban ilyen érvekkel nem lehet meggyőzni. Őt Ukrajna tulajdonképpen nem érdekli (majd az európaiak foglalkoznak ezzel, ha akarnak). Annál fontosabb viszont a számára a háború mielőbbi befejezése. „Ösztönei” ugyanis feltehetően azt súgják neki, hogyha ezt sűrgősen nem éri el, akkor valóban az ő nyakába fogják varrni az előbb-utóbb úgyis bekövetkező ukrán vereséget.
Azzal Putyin is tisztában van, hogy minél tovább tart az Ukrajnát lassan felőrlő háború, annál nagyobb esélye van a győzelemre, de nincs kizárva, hogy bizonyos stratégiai engedmények fejében hajlandó lesz az éppen aktuális frontvonal befagyasztásával véget vetni a háborúnak.
Trump Kagan esszéjének megjelenésével egyidőben, vagyis január 7-én sajtóértekezletet tartott floridai rezidenciáján, Mar-a-Lago-ban, és mondott néhány új és lényeges dolgot is Ukrajnával kapcsolatban. Íme:
00:30:12-00:30:50
Meg fogunk majd oldani néhány nagy problémát, amelyek éppen most zajlanak. Rendezni fogjuk ezt az ügyet Oroszországgal, Ukrajnával – ez egy katasztrófa. Minden héten figyelem a számokat. A háborúban megölt emberek, főként katonák számát. Ez Biden kudarca volt, amit ránk hozott. Ennek soha nem lett volna szabad megtörténnie. Ha lett volna egy igazi elnökünk – ha lett vola egy elnökünk, aki tudja, hogy mit csinál, az oroszok soha nem mentek volna be [Ukrajnába]. De bementek, és most benne vagyunk a pácban.
00:31:06-00:31:15
Az egyezséget egy átlagos üzletkötő [dealmaker] is megköthette volna. Meg lehetett volna állapodni ebben [mármint az ukrán kérdésben].
00:33:31-00:33:34
Most sokkal bonyolultabb a helyzet. Mert soha nem kellett volna elkezdődnie.
00:33:34-00:33:48
[Kérdés:] De elkezdődött, és most az van, ami van. Ezen a ponton, csak hogy legyen ütőkártyája Putyin elnökkel szemben, hajlandó volna-e elkötelezni magát az ukránokkal szemben, hogy továbbra is támogatni fogja őket amíg a tárgyalások tartanak?
00:33:48-00:34:00
Nos, ha ez volna a helyzet, azt nem mondanám meg magának.
00:34:00-00:34:08
[Kérdés:] Kötelezné-e magát arra, hogy biztonsági garanciát ad nekik, ha belemennek egy fegyveszünetbe vagy tűzszünetbe a frontvonalon…
00:34:08-00:34:59
Tudja, a probléma nagy része abból adódott, hogy Oroszország sok-sok éven keresztül, jóval Putyin előtt, megmondta, hogy a Nato soha ne foglalkozzon Ukrajnával. Ez olyan volt náluk, mintha kőbe lett volna vésve. És valahol ebben a sorban Biden azt mondta, igenis csatlakozhassanak a Nato-hoz. Nos, ebben az esetben Oroszország ott talál valakit a közvetlen szomszédságában, és én meg tudom érteni az ezzel kapcsolatos érzelmeiket.
Egy csomó hibát követtek el azon a tárgyaláson. És amikor értesültem arról, hogy Biden hogyan folytatja a tárgyalásokat, azt mondtam, ennek háború lesz a vége [itt Trump az oroszok által 2021 végén és 2022 elején előterjesztett megállapodástervezeteket érintő amerikai-orosz kapcsolatfelvételre utalhat], és a háború nagyon kegyetlennek bizonyult. És eszkalálódhat – ez a háború eszkalálódva sokkal rosszabbá válhat annál, mint amilyen most.
00:34:59-00:35:00
[Kérdés:] …az ukránok [az oroszok szerint] soha nem csatlakozhatnak a Nato-hoz.
00:35:00-00:35:31
Nos, én úgy látom, hogy ez mindig világos volt. Azt hiszem, hogy valójában volt egy megállapodásuk [itt Trump feltehetően az oroszok és ukránok közötti isztambuli tárgyalásokra céloz], amit aztán Biden felrúgott. Volt egy megállapodásuk, amely kielégítő lett volna Ukrajna és mindenki számára. De Biden azt mondta, nem, ti csatlakozhassatok a Nato-hoz. (Kiemelések tőlem – M. G.)
Sokan megpróbálták Trumpnak ezeket a kijelentéseit ignorálni vagy minimalizálni. Valóban, aki veszi magának a fáradságot, és képes végigolvasni ennek a sajtókonferenciának a teljes átiratát, annak időnként égnek áll a haja (nekem szerencsére vagy Trump szerencséjére már nem sok hajam van, úgyhogy ezt megúsztam). De felhívnám a figyelmet arra, hogy a teljesen kaotikusnak tűnő „tudatáramlás” alatt bizonyos mértékű rend és logika lapul. És ha valaki zöld ágra akar vergődni a megválasztott amerikai elnökkel – akár úgy, hogy el akar érni vele valamit, akár úgy, hogy csak értelmezni próbálja valamelyest –, nem árt, ha számol ezzel.
[1] Vö. Robert Kagan: Trump is facing a catastrophic defeat in Ukraine. If Ukraine falls, it will be hard to spin as anything but a debacle for the United States, and for its president. The Atlantic, 2025. jan. 7.
A szerző Geonapló-bejegyzése 2025. január 11-én.
