Az új amerikai nemzetbiztonsági stratégia előrevetíti, hogyan segítheti elő JD Vance és csapata egy új világrend kialakulását, miután Trump megsemmisítette a régit.  

A Trump-adminisztráció december elején nyilvánosságra hozott nemzetbiztonsági stratégiájáról számtalan kommentár jelent meg. Én most egy amerikai elemzést választottam ki olvasóim számára, amelyek legfontosabb részeit a továbbiakban ismertetem, majd röviden kommentálom is. (Ezt hamarosan egy fontos európai elemzés ismertetése és kommentálása követi majd.)  

Robert Zoellick az ifjabb Bush idejében kereskedelmi megbízott, majd 2006 és 2007 között külügyminiszterhelyettes volt. Ezt követően, 2007-től 2012-ig a Világbank elnöke. 2016 augusztusában ötven vezető republikánus nemzetbiztonsági tisztviselővel együtt aláírta azt a levelet, amely arra figyelmeztetett, hogy Donald Trump elnöksége nemzetbiztonsági kockázatot jelentene. 2016 november 1-én pedig a Deutsche Wellének nyilatkozva ezt mondta róla: „Úgy vélem, narcisztikus, az egója által irányított személy, és veszélyt jelentene. Több elnöknek is a szolgálatában állhattam, és tudom, mennyire fontos ez a tisztség, és nem akarom őt az Ovális Irodában látni.”

A The Wall Street Journalban megjelent cikkében Zoellick ezeket írja az új nemzetbiztonsági stratégiáról[1]:  

A Fehér Ház 2025-ös nemzetbiztonsági stratégiája sokmindent felfed – főként JD Vance alelnök világképéről. Gyakorlati értelemben a dokumentum nem fogja korlátozni Donald Trump becsvágyát, hogy alkui révén „békeelnök” legyen. De ennek a dokumentumnak a szerzői – valószínűleg Andy Baker, helyettes nemzetbiztonsági tanácsadó és Vance volt közeli munkatársa vezetésével – kifejtették, hogyan hozhatnak létre egy új világrendet, miután Trump megsemmisíti a régit.  
A stratégia a regionális hatalmi egyensúlyok és egy szellemi, családi és civilizációs megújulás igényének furcsa elegyítése. Érdekszférákkal rendelkező nemzetállamok versengését vetíti előre – ami az első világháború előtti retorikára emlékeztet.  
Az európai politikában látható a legnagyobb változás. Az adminisztráció álláspontja szerint Európa gazdasági stagnálással és civilizációjának megsemmisülésével néz szembe. Az Európai Unió által gyakorolt megosztott szuverenitás elfogadhatalan a számára. Az alelnököt az általa felkarolt nemzeti populizmus arra készteti, hogy kifogásolja az európai demokráciák válaszát a politikai extremizmusra és az orosz befolyásra. Ez a nyelvezet nyugtalanítóan visszhangozza Vlagyimir Putyin Európa-kritikáját.    
A stratégia Európát és Oroszországot  politikailag egyenértékűnek tekinti. Az Egyesült Államok szerepe az lesz, hogy elősegítse a stabil biztonság helyreállítását Európában. Ukrajna egy kellemetlen tényező, amely útjában áll a megegyezésnek.
Ami Kínát illeti, a biztonsági stratégia lehetővé teszi a Kínával való gazdasági együttélést, amennyiben a gazdasági kapcsolatok egyensúlyba kerülnek.
Az új stratégia, a legjobb megvilágításban is, Theodore Rooseveltet utánozza[2], aki Amerika erősödő befolyására alapozva Kelet-Ázsiában és Európában egyensúlyra, míg Észak-Amerikában és a Karib-tenger térségében hegemóniára törekedett. De az új dokumentum nem veszi figyelembe az ezt követő évszázad tanulságait. Az európai és a csendes-óceáni háborúk Amerikát közvetlenül veszélyeztették. A második világháború után Amerika az általa kiépített szövetségekre alapozva lépett fel a szovjet birodalom által is jelentett fenyegetésekkel szemben, és őrizte meg a biztonságot Eurázsia nyugati és keleti szélső övezeteiben.
JD Vance és hívei világosan – ha nem is mindig koherens formában – megfogalmazták stratégiájukat. Azok, akik felismerik ennek az éles történelmi fordulatnak a veszélyeit, fel kell hogy emeljék [ellene] a szavukat.  

Azok pedig – teszem hozzá –, akik meglátják benne egy új világrend esélyét, örülhetnek annak, hogy a hidegháború vége óta tartó és már enyhén szólva unalmas amerikai szupremácia nem fog feltétlenül káoszba fulladni egy kiszámíthatatlan személyiség külpolitikai bakugrásai következtében, hanem átadhatja a helyét egy nagyon érdekes,  új hatalmi ellentétek és egyensúlyok által jellemzett világkorszaknak.    

Sokatmondó, hogy Zoellick nem Trumpot vagy a formálisan a nemzetbiztonsági tanácsadói posztot is betöltő Marco Rubiót, hanem JD Vance alelnököt és csapatát, mindenekelőtt Andy Baker helyettes nemzetbiztonsági tanácsadót tekinti a nemzetbiztonsági stratégia értelmi szerzőinek. Baker, aki 2025 februárja és májusa között (mielőtt megkapta helyettes nemzetbiztonsági tanácsadói megbízatását) az alelnök nemzetbiztonsági tanácsadója volt, már  2023 és 2025 közötti szenátori mandátuma idején is külpolitikai tanácsadója volt Vance-nek, és ő győzte meg arról, hogy ne támogassa az Ukrajnának nyújtott katonai segítséget.  A Constructing a Post-war Order: The Rise of US Hegemony and the Origins of the Cold War című 2011-ben megjelent kötet szerzőjeként jól ismerte az Ukrajna elleni orosz katonai akció mélyebb geopolitikai hátterét. Amikor pedig Trump 2024. novemberi választási győzelme után komoly szerepet kapott az új adminisztráció kül- és védelempolitikai személyzetének a kiválasztásában, elsősorban arra volt gondja, hogy a Pentagonba és a State Departmentbe minél több ún. mérsékelt [restrainer], az amerikai globális hegemónia hajszolását ellenző szakértő kerüljön be.  

Amikor Ian Ward, a Politico munkatársa még 2005 elején JD Vance Ukrajna-politikájának mélyebb hátterét próbálta megvilágítani egy elemzésben, főként azt emelte ki, hogy konzervatív megfigyelők szerint míg Trump az egyes külpolitikai kérdéseket tranzakcionálisan – a The Art of the Deal című ismert könyvében leírt üzleti tárgyalási modellnek megfelelően – közelíti meg, addig Vance a nemezetközi rend átalakítását célzó  szélesebb körű koncepcióhoz igazodva hozza meg külpolitikai döntéseit, amelyek főként arra irányulnak, hogy az amerikai hatalom globális külföldi alkalmazását korlátok közé kell szorítani, a fő cél, Amerika gazdasági hanyatlásának a megállítása és az ország kulturális és civilizációs identitásának az otthoni megerősítése érdekében.[3]

Mivel Trump alkatánál fogva képtelen arra, hogy bármiféle nemzetbiztonsági stratégiát egyáltalán megértsen, arra pedig végképp nem alkalmas, hogy egy restrainer stratégiát következetesen megvalósítson,  én úgy gondolom, hogy az új amerikai nemzetbiztonsági stratégiával (is) összefüggő lényeges geopolitikai kérdések a 2028-as amerikai elnökválasztáson fognak eldőlni a JD Vance-Marco Rubio kettős, egy baloldali demokrata  és (talán) egy „független” establishment-jelölt között.

A sok tekintetben, de mindenekelőtt latin-amerikai kérdésekben a héjákhoz közel álló Marco Rubio nem ideális megoldás Vance számára mint alelnökjelölt, de még mindig jobb, mintha indulna vele szemben az előválasztási kampányban. Ha JD megnyeri a választást, majd megtalálja a módját annak, hogy semlegesítse a saját alelnökét, mint ahogy ez már más elnökökkel is előfordult. Ha Andy Bakernek fogják hívni a nemzetbiztonsági tanácsadóját (ami szinte biztosra vehető), akkor erre minden esélye meglesz.  

[1] Vö. Robert B. Zoellick: White House National-Security Strategy Reflects Vance’s Thinking. WSJ, 2025. dec. 10.

[2] Theodore Roosevelt 1901 és 1909 között volt az Egyesült Államok elnöke.

[3] Vö. Ian Ward: JD Vance’s Gamble on Ukraine Aid Paid Off. The vice president spent years trying to end U.S. involvement in the war. Politico, 2025. márc. 5.

A szerző Geonapló-bejegyzése 2025. december 27-én.