Amerika megüzente Ukrajnának, hogyan fejezze be a háborút egy olyan győzelemmel, amely megszünteti az egységes ukrán államot.
2024. jan. 13.
Tavaly novemberben még minden nagyon rendben volt. Három republikánus vezetésű kongresszusi bizottság közös nyilatkozatban (Proposed Plan for Victory in Ukraine) bírálta a Biden-adminisztrációt, amiért nem támogatja eléggé Ukrajnát. Véget kell vetni, hangsúlyozták, teljes összhangban Kijev és a Frankenstein lobbi radikális álláspontjával, Biden Ukrajnát legyengítő határozatlanságának, és végre az ukránok rendelkezésére kell bocsátani azokat az ütőképes fegyvereket (nagy hatótávolságú rakéták, F16-osok stb.), amelyek térdre kényszeríthetik Oroszországot.
Aztán december 6-án a republikánusok megtorpedózták azt a költségvetési törvényjavaslatot, amelynek keretében a Fehér Ház – egyebek mellett – 61 milliárd dolláros kiegészítő támogatást kért Ukrajna számára, 14 milliárdot pedig határrendészeti kérdésekre. Közölték, hogy addig erről szó sem lehet, ameddig az Amerika számára az ukrán határoknál sokkal fontosabb egész mexikói határvonalat meg nem erősítik, hogy az egyre nagyobb méretű illegális bevándorlást megállíthassák.
Mivel a demokraták számára a határbiztonsági törvények teljes átalakítása, amit a republikánusok követelnek, elfogadhatatlan, a kérdés – és vele az ukrán támogatás ügye – megfeneklett.
Közben JD Vance ohioi szenátor december 10-én a CNN-es Jake Tapper State of the Union című műsorában már jóval tovább ment a pusztán pénzügyi kérdéseknél[1]:
Amerika jól felfogott érdeke az, hogy fogadja el: Ukrajnának át kell engednie valamennyi területet az oroszoknak, és ezt a háborút le kell zárni.
Mindenki tudja, akinek csak egy csepp esze van, tudja, hogy ez az egész tárgyalásokkal fog végződni. Az az elképzelés, hogy Ukrajna vissza fogja szorítani Oroszországot az 1991-es határokra, nevetséges; valójában ebben senki sem hitt.
Úgyhogy mi most azt mondjuk az elnöknek, meg az egész világnak, hogy világossá kell tenni, mi a kitűzött cél. Mit fog 61 milliárd elérni, amire [a korábbi] 100 milliárd nem volt képes?
Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnöke a Fehér Ház Költségvetési Hivatalának a vezetőjéhez intézett december eleji levelében leírja, hogy még tavaly októberben volt egy találkozója több kormánytisztviselővel, köztük Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadóval, amikor tájékoztatta őket az alábbiakról:
Először is megmagyaráztam, hogy Ukrajna pótlólagos finanszírozása az ország határbiztonsági törvényeinek az átfogó reformjától függ.
Másodszor, tisztáztam, hogy a kongresszus és az amerikai nép választ vár azokra a kérdésekre, amelyeket ismételten feltettünk arra vonatkozóan, hogy mi az adminisztráció győzelmi stratégiája Ukrajnában; melyek világosan körülhatárolt és elérhető céljai; az amerikai adófizető ott befektetett dollárjai mennyire átláthatóak és hogyan számolhatók el; továbbá milyen konkrét erőforrásokra van szükség a győzelem és a fenntartható béke eléréséhez.
2024. jan. 17.
Miközben sem a mexikói határra vonatkozóan, sem az ukrajnai háborúra vonatkozóan feltett kérdésekkel kapcsolatban nem sikerült megegyezésre jutni a kongresszus republikánus tagjai és a demokraták, illetve a Fehér Ház között, elvétve már korábban is, december elejétől pedig egyre sűrűbben nyilvánosságra kerültek olyan hitelt érdemlő tudósítások, illetve szakértői állásfoglalások, amelyeket az adminisztráció Kijevnek szánt direkt vagy indirekt üzeneteként lehet értelmezni. Ami arra utal, hogy mielőtt Biden és csapata a kongresszus és az amerikai közvélemény előtt kifejthetné az ukrajnai háború befejezésével kapcsolatos álláspontját, valamilyen megegyezésre szeretne jutni az ukrán politikai és katonai vezetőkkel.
2024. január 15-26.
Lássuk tehát a washingtoni „üzenetet”, időrendben:
2022. november 9.
Beszélgetés Mark A. Milley-vel, az egyesített vezérkarok elnökével (The Economic Club of New York)
MODERÁTOR: Egyes jelentések szerint az Egyesült Államok megpróbál a diplomáciáról tárgyalni Zelenszkijjel és az ukránokkal. Nem arra kérem önt, hogy bármilyen bizalmas információt felfedjen. Ezt úgysem tenné meg. De mint a hadviselés tanulmányozója, ha, mondjuk, szemügyre veszi a hadszínteret, ez a megfelelő időpont erre? Vagy mi másnak kell még történnie ahhoz, hogy valóban le lehessen ülni a tárgyalóasztalhoz?
MARK A. MILLEY TÁBORNOK: Azt hiszem, kell hogy legyen valami, amiről tárgyalni érdemes. Ez az egyik alapkérdés. De annak kölcsönös felismerése is szükséges, hogy a szó szoros értelmében vett katonai győzelem valószínűleg nem vívható ki. És ezért más eszközökhöz kell folyamodni.
Ha visszatekintünk, és az első világháborút használjuk példaként, a háború egy sor nagyon, de nagyon rossz döntéssel kezdődött, és 1914 augusztusában átlépték a Rubicont, és hirtelen egy súlyos európai háborúban találták magukat. Azt hitték, ez egy gyors mozgó háború lesz a von Schlieffen-tervvel és a 17-es tervvel, és így tovább. És így a háború kezdett kibontakozni, és belesüppedt egy statikus lövészárok-háborúba, amely a La Manche-csatornától az Alpokig húzódott.
És így 1914 karácsonyán, 1915 januárjában egy olyan háborúban találtad magad, amelyet katonailag már nem lehetett győzelemre vinni. És azok az emberek, akik korombeliek lehettek, a hatvanas-hetvenes éveikben jártak, és hatalmi pozíciókban voltak, sokan közülük tisztában voltak azzal, hogy a háborút katonailag nem lehet megnyerni. De ők az elsüllyedt, a vissza nem térülő költségeket nézték, ez egy Gazdasági Klub, itt mindenki tudja, mi a meg nem térülő költség. És azt mondták: eddig, augusztustól decemberig egymillió áldozatunk volt, úgyhogy muszáj a győzelemért harcolni. Nem hagyhatjuk abba, harcolunk a végső győzelemig.
Mások viszont azt mondták, tárgyalni kellene, hogy csökkentsük a veszteségeket. De a vitából az a fél került ki győztesen, amelyik tovább akart harcolni, úgyhogy a háború folytatódott 1915-ben, 16-ban, 17-ben, 18-ban is. És így az egymillió halottból 1918-ra 20 millió lett. Öt birodalom omlott össze. És megteremtették a történelem legnagyobb háborújának, a második világháborúnak az előfeltételeit. Megteremtették a fasizmus és a nácizmus felemelkedésének a feltételeit. Úgyhogy a dolgok rosszabbra fordulhatnak. Ezért amikor lehetőség adódik a tárgyalásra, amikor a béke megvalósítható, ragadd meg, ragadd meg a pillanatot.
2022. november 11.
A Biden-adminisztráció megosztott az Ukrajna-stratégiát illetően (CNN)
Mark Milley tábornok, az egyesített vezérkarok elnöke az ukrajnai háborúról folytatott belső viták során erőteljesen hangsúlyozta a diplomáciai megoldás szükségességét, miközben a harcok a téli szünet felé tartanak.
De Milley álláspontja nem örvend széles körű támogatottságnak Joe Biden elnök nemzetbiztonsági csapatában, és sem Antony Blinken külügyminiszter, sem Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó nem hiszi azt, hogy itt volna az ideje tárgyalásokat folytatni Ukrajnáról, a kérdést ismerő két kormánytisztviselő szerint.
Miközben egyesek nyitottabbak a diplomáciai lépések irányában, a CNN forrásai szerint a legtöbb vezető diplomáciai és nemzetbiztonsági tisztviselő óv attól, hogy Vlagyimir Putyin elnöknek bármiféle befolyást engedjenek a tárgyalóasztalnál, és úgy vélik, nem az Egyesült Államoknak, hanem az ukránoknak kell eldönteniük azt, hogy mikor folytassanak tárgyalásokat.
2022. november 14.
Milley tárgyalásokkal kapcsolatos véleményét követően az Egyesült Államok siet megnyugtatni Ukrajnát (Politico)
A Biden-adminisztráció tűzoltó munkába kezdett, miután egy amerikai tábornok szerint ezen a télen esély nyílhat a béketárgyalásokra Kijev és Moszkva között, és vezető tisztviselők igyekeznek megnyugtatni Ukrajnát, hogy a kormányzat nem akarja aláásni az oroszok kiűzésére irányuló törekvését.
Az ukránokkal folytatott telefonbeszélgetések és találkozók sora jól mutatja, mennyire aggódik a kormányzat amiatt, hogy egységet mutasson Ukrajnával és a lehetséges béketárgyalásokkal kapcsolatban. Bármilyen elhúzódó nyilvános megosztottság a vezető amerikai tisztviselők között veszélyeztetheti a Washington és Kijev közötti amúgy is kényessé vált viszonyt a háború kulcsfontosságú pillanatában.
Az adminisztráció ügyelt arra, hogy jelezze: a béketárgyalások most nem aktuálisak. Nem sokkal azután, hogy az orosz sajtó beszámolt William Burns CIA-igazgató és orosz megfelelője törökországi találkozójáról, a Fehér Ház szóvivője jelezte: „Burns semmiféle tárgyalásokat sem folytat. Nem tárgyal az ukrajnai háború befejezéséről. Egy üzenetet közvetít arra vonatkozólag, hogy a nukleáris fegyverek használata milyen következményekkel járhat Oroszország számára.”
Az egymásnak ellentmondó nyilvános és bizalmas üzenetek arról, hogy elkezdjen-e az Egyesült Államok komolyabban beszélni Ukrajnával az Oroszországgal folytatandó béketárgyalásokról, nyolc amerikai tisztviselő szeint próbára teszik a Washington és Kijev közötti viszonyt. Míg egyes magasrangú nemzetbiztonsági tiszviselők hajthatatlanok abban, hogy most nincs itt az ideje a tárgyalások elkezdésének, különösen miután Kijev éppen visszafoglalt egy stratégiailag fontos várost [Kerszont], mások úgy vélik, hogy a tél alkalmat szolgáltathat a diplomáciai tárgyalásokra.
„Nagyon nehéz kimozdítani a helyéről egy védekező hadsereget, mint azt az oroszok is megtapasztalhatták” – mondta egy Pentagon-tisztviselő. „Ez nagyon, nagyon sokba fog kerülni, sok emberéletbe és katonai eszközbe. És hogy meg lehet-e csinálni, az majd kiderül.” „Miért ne kezdjünk beszélni [a béketárgyalásokról] mielőtt újabb 100 ezer életet dobnánk a szakadékba?” – mondta egy másik.
Ám ezeknek a tisztviselőknek a javaslatai – három amerikai és ukrán tisztviselő szerint – egyelőre nem változtatták meg Biden elnök és vezető munkatársai nézeteit.
Biden bizakodóan nyilatkozott arról, hogy az Ukrajnának nyújtott támogatás nem fog leállni akkor sem, ha a republikánusok fogják a kongresszus alsóházát irányítani. De az lehetséges, hogy az ukrán-orosz tárgyalásokra való erősödő felhívások ráijeszthetnek az ukránokra, akik azt fogják gondolni, hogy Washingtonra nem lehet hosszú távon számítani.
2023. január. 19.
Jason Willick: Miért kell az Egyesült Államoknak bekalkulálnia a „csőd”-kockázatot [„solvency” risk] miközben felfegyverzi Ukrajnát (The Washington Post)
A Biden-adminisztrációnak két elsőrendű fontosságú katonai célja van az orosz-ukrán háborúban. Először, hogy megakadályozza Moszkva Kijevvel szembeni győzelmét, és másodszor, hogy elkerülje az Egyesült Államok közvetlen részvételét a harcokban. A nagyszabású fegyverszállításoknak köszönhetően Washington eddig mindkét célját elérte. De a háború második évének kezdetén egy harmadik stratégiai kihívás fenyeget: hogy Ukrajnával egyidejűleg fenntartsa katonai készültségét a prioritást élvező kelet-ázsiai színtéren, valamint a Közel-Keleten is.
Walter Lippmann újságíró U. S. Foreign Policy: Shield of the Republic(Amerikai külpolitika: a köztársaság pajzsa) című 1943-as könyvében azt állította, hogy az Egyesült Államok világban elfoglalt helyzete akkor vált „csődközelivé” [„insolvent”], amikor külföldi kötelezettségvállalásai elkezdték túllépni katonai erejét. A külpolitika „elfelejtett alapelve” az volt, hogy „az ország céljait és hatalmát egyensúlyban tartsa”, írta Lippmann. A „jogaink és kötelességeink valamilyen absztrakt elméletén” alapuló külföldi elkötelezettség katasztrófával fenyeget.
Márpedig az első világháború után, „éppen akkor, amikor csökkentettük a hatalmunkat”, hangsúlyozta Lippmann, az Egyesült Államok „megújította, sőt ki is terjesztette kötelezettségvállalásainkat”, különösen a Csendes-óceán térségében. „Végül nemcsak az egyéneknél, hanem a nemzetek esetében is eljön a számonkérés napja azok számára, akiknek olyan kötelezettségeik vannak, amelyeknek nincs meg a kellő fedezete.”
Lippmann látlelete az amerikai külpolitikáról az amerikai polarizációt is segít értelmezni. Egy friss felmérés szerint a republikánusok már nem támogatják az Ukrajnának szánt pótlólagos kifizetéseket, miközben a washingtoni establishment elkötelezte magát Kijev győzelme mellett. „Saját tapasztalatunk azt mutatja – hangsúlyozta Lippmann –, hogy a külügyekkel kapcsolatos belpolitikai megosztottság csupán külső és látható következménye – és nem az oka – a megbízhatatlan külpolitikának.”
2023. november 1.
Az ukrán főparancsnok elismeri, hogy a háború holtpontra jutott (The Economist[2] – -)
Valerij Zaluzsnij tábornok, ukrán főparancsnok megosztotta a The Economisttal egy interjúban az ukrán támadó hadjáratot átfogóan értékelő álláspontját. „Akárcsak az első világháborúban – mondta – olyan technológiai szinten állunk, amely holtpontra juttat bennünket.” Masszív technológiai ugrásra lenne szükség ahhoz, hogy kijussunk a zsákutcából. „Nagyon valószínű, hogy nem lesz itt mély és szép áttörés.”
„Az egyszerű tény az, hogy mindent látunk, amit az ellenség csinál, és ők is mindent látnak, amit mi csinálunk. Ahhoz, hogy elmozduljunk a holtpontról valami újra lenne szükségünk, mint a puskapor volt, amit a kínaiak fedeztek fel, és amit még mindig használunk, hogy öldössük egymást.”
A nyugati szövetségesek túlságosan óvatosak voltak atekintetben, hogy Ukrajnát ellássák a legújabb technológiájukkal és erősebb fegyverekkel. Joe Biden amerikai elnök az invázió kezdetén kitűzte a célokat: Ukrajna ne szenvedjen vereséget, és Amerika ne keveredjen bele egy Oroszországgal való összecsapásba. Vagyis a nyugati fegyverek arra elegendőek voltak, hogy Ukrajna helytállhasson a háborúban, de arra már nem, hogy lehetővé tegyék számára a győzelmet. Zaluzsnij tábornok nem panaszkodik: „Nem kötelesek bármit is adni nekünk, és mi hálásak vagyunk mindazért, amit kaptunk. Én egyszerűen csak megállapítom a tényeket.”
A tábornok szerint „ez a háború nem nyerhető meg az elmúlt generáció fegyvereivel és elavult módszerekkel. Ezek elkerülhetetlenül késlekedéshez vezetnek és – ami ebből következik – vereséghez.”
Zaluzsnij elkeseredetten próbálja megakadályozni, hogy a háborút a lövészárkokban vigyék döntésre. „Egy felőrlő lövészárok-háború legnagyobb kockázata az, hogy évekig elhúzódhat, és felmorzsolja az ukrán államot”- mondja. „Minél tovább tart a háború, annál nehezebb lesz fenntartani. Meg kell találnunk ezt a ’puskaport’, aminek a segítségével gyors győzelmet arathatunk. Mert előbb vagy utóbb rá fogunk döbbenni, hogy egyszerűen nincs elég emberünk a harc folytatásához.”
2023. november 2.
Az ukrán tábornok komor háborús képe táplálja a katonai támogatásról szóló vitát (Politico)
Josh Hawley republikánus szenátor azt mondta, hogy Zaluzsnij nyíltsága hatalmas rést ütött az adminisztráció Ukrajna-politikáján. Azt szajkózzák, állítja Hawley, „hogy minden tekintetben finanszíroznunk kell Ukrajnát, nem csak katonailag, a nyugdíjaikat is nekünk kell fizetnünk, meg mindent, hogy a patthelyzet megmaradhasson.”
„Ez természetesen felveti a kérdést: pontosan mi lesz itt a végjáték? Mi itt a terv? Nem hiszem, hogy volna valamilyen tervük.”
J.D. Vance ohioi republikánus szenátor, aki nyíltan arra hívott fel, hogy véget kell vetni Kijev katonai támogatásának, azt mondta, Zaluzsnij észrevételei mély törésekről árulkodnak az ukrán vezetésen belül.
„Zelenszkij háborús céljai nincsenek összhangban a valósággal, és most látjuk, hogy egyesek az ő belső köréből visszavágnak neki” – mondta a riportereknek a Capitóliumban. „Ez mindig is arra ment ki, hogy Oroszország bizonyos ukrán területeket meg fog tartani, és lesz egy tárgyalásos megállapodás. Én már egy éve hangsúlyozom ezt. Mert nyilvánvaló volt bárki számára, aki odafigyelt a tényleges helyzetre.
Vance és Hawley nézetei még kisebbségben vannak a szenátusban, ahol a legtöbb szenátor mindkét pártból még azt mondja, hogy Ukrajnát továbbra is segíteni kell, hogy túljusson a holtponton. De a tiltakozásoknak most már szélesebb a közönsége, különösen, hogy az ország figyelme Izrael megsegítése felé fordul.
2023. november 5.
Jason Willick: Ukrajna támogatóinak újra kell gondolniuk a győzelemről kialakított elméletüket (The Washington Post )
Egy évvel ezelőtt, amikor Ukrajna lendületben volt – éppen kiűzte az oroszokat Harkovból és Kerszonból – Mark A. Milley tábornok, az egyesített vezérkarok akkori elnöke, felvetette, hogy a háborúnak tárgyalásokkal kellene véget vetni. Akárcsak Zaluzsnij, az első világháborúhoz hasonlította a helyzetet, megjegyezve, hogy már az elején kiderült, hogy „a háborút nem lehet katonailag megnyerni”.
Lehetséges, hogy a tárgyalásokat abban a pillanatban nem lehetett volna keresztülvinni – az oroszok elutasítottak volna minden tárgyalást, az ukránokat pedig nem lehetett volna lebeszélni arról, hogy megszállt területük többi részét is visszafoglalják. A Biden-adminisztráció mindenesetre nem tett semmilyen erőfeszítést arra – legalábbis nyilvánosan –, hogy megpróbálja. Miután Milley javaslatait elvetették, a Fehér Ház elkötelezte magát, hogy az ukrán ellentámadást addig támogatja, ameddig csak kell [as long as it takes].
Mint Zaluzsnij diplomatikusan rámutatott: az amerikai kormányzat nem cselekedett mindig határozottan. A nagy hatótávolságú rakéták és a tankok „2022-ben lehettek volna a legnagyobb hasznunkra, de csak 2023-ban érkeztek meg” – mondta az Economistnak, ami lehetővé tette az oroszok számára, hogy beássák magukat.
Akár a bürokratikus tehetetlenség, akár Biden elnöknek az eszkaláció kockázatával számoló magatartása volt ennek az oka, az eredmény ugyanaz: Ukrajna ma sokkal rosszabb helyzetben van, mint 2022 novemberében. Csapatai kimerültek, a fegyverkészletek fogyóban vannak, és a nyugati közvélemény megosztott a további támogatást illetően.
Az ukrán ellenoffenzíváról azt feltételezték, hogy az az elveszett területek visszahódításával majd fenntartja Kijev politikai támogatottságát. Most Ukrajna támogatói kénytelenek lesznek fordított módon érvelni: Ukrajna nem hódít vissza számottevő területet, és a segély meghatározatlan ideig szükséges lesz, hogy megakadályozza a megalázó vereséget.
Az Ukrajnának kedvező tárgyalásos megállapodás esélye – ha egyáltalán létezett – egyértelműen odalett, mivel Oroszország a technológiailag holtpontra jutott hadszínteret tartja szem előtt, amelyben hosszú távon biztosított számára a létszámfölény.
Az Egyesült Államok soha nem ismerheti el Putyin jogtalan hódítását. De ahelyett, hogy a győzelemről ábrándozna, kénytelen lesz arra felkészülni, hogy együtt kell élnie ezzel a patthelyzettel. Az elsővilágháborús patthelyzetet az szakította meg, hogy az Egyesült Államok közvetlen háborús félként belépett a Németország elleni háborúba. De Washington most a legkevésbé sem kíván közvetlen háborúba bocsátkozni Oroszországgal. Egy ukrajnai orosz győzelem szörnyű csapás volna Amerika számára, de nem annyira szörnyű, hogy kockáztasson egy atomháborút.
A külpolitikai establishment Oroszország vereségét célzó ambíciója, az állóháború strapájával szembeállítva a stratégiai csőd [strategic insolvency] klasszikus esete. Ha az adminisztráció egy elérhető célt tűzött volna ki, és meghatározta volna, hogyan lehet azt elérni, az Ukrajna támogatásával szembeni kongresszusi ellenállás nem erősödött volna meg.
Most hogy az ukrán ellenoffenzíva lezárulóban van, Ukrajna támogatói kénytelenek lesznek újragondolni politikai stratégiájukat. A szkeptikusok kigúnyolása vagy lenézése már nem fog menni. Mert nem ők jelentik a problémát. Hanem a stratégia.
2024. november 8.
Christopher Caldwell: Zaluzsnij célja[3] (Claremont Review of Books, 2023. ősz.)
November legelején Valerij Zaluzsnij ukrán katonai főparancsnok ezt mondta a The Economistnak: „Akárcsak az első világháborúban, eljutottunk arra a technológiai szintre, amely holtpontra juttat bennünket. Nagyon valószínű, hogy nem lesz itt mély és szép áttörés.” Ez pesszimizmusnak tűnt, és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök gyorsan rendre is utasította a tábornokot, amiért segíti és támogatja az oroszokat. De egészen biztosan nem ez volt Zaluzsnij célja. Mert hogyan dőlt el az első világháború, miután „technológiai” holtpontra jutott? Az Egyesült Államok aktív belépése által. Ezt szeretné a tábornok elérni.
2023. december 2.
Stephen Wertheim: Biden, 2021. szeptember[4] : „Húsz év óta először az Egyesült Államok nem áll háborúban. Továbbléptünk.”
2023. december 7.
Beszélgetés Jon Finerrel, a a nemzetbiztonsági tanácsadó első helyettesével. The Aspen Institute, Washington.[5]
– Jon Finer: 2024 után kiszélesítjük hadiipari bázisunkat és növeljük termelésünket. Az ukránokkal is dolgozunk azon, hogy megerősítsük az ő ipari bázisukat. Európai szövetségeseink ugyanezt teszik, és így másfél év múlva sokkal erősebb lábakon fogunk állni, mint most.
– Nick Schifrin (a PBS NewsOur külpolitikai és védelmi tudósítója): Úgy gondolja, hogy az ukránok leginkább az Oroszország területe elleni nagy hatósugarú csapásmérésekkel tudnák hosszabb távon megtörni az oroszok küzdőképességét?
– Jon Finer: Hoztunk egy politikai döntést, amit nagyon világosan megfogalmaztunk, hogy nem támogatjuk, nem tesszük lehetővé az Oroszország területe elleni ukrán csapásokat. És nem is hisszük azt, hogy ez lényeges volna számukra ahhoz, hogy sikert érjenek el a hadszíntéren, és úgy véljük, óriási sikereket értek el enélkül is. 2024 végére olyan pozícióba szeretnénk helyezni az ukránokat, amelyben Oroszország a következő döntéssel fog szembesülni: vagy kénytelenek lesznek leülni a tárgyalóasztalhoz, olyan, az ENSZ-alapokmányokon alapuló és Ukrajna szuverenitását és teljes területi integritását biztosító feltételekkel, amelyek elfogadhatóak Ukrajna számára, vagy egy erősebb Ukrajnával fognak szembetalálkozni, amely mögött egy erősebb amerikai, európai és ukrán hadiipari bázis fog állni, és amely komolyabb erővel lesz képes újból támadásba lendülni.
Ez egy nagyon nehéz stratégiai döntés lesz. Én nem tudom, hogy az oroszok végül is mire fognak kilyukadni, de ez lesz az a kérdés, amely elé majd állítani szeretnénk őket.
Feiner szavait a TASSZ december 8-án elég pontosan ismertette :
Az Egyesült Államok meg akarja győzni Oroszországot, hogy kezdjen béketárgyalásokat Ukrajnával, Kijevnek kedvező feltételekkel, amit 2024 végére szeretnének elérni, mondta Jonathan Feiner, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadójának első helyettese az Aspen Institute fórumán.
A békefeltételek elfogadhatóak kell hogy legyenek Ukrajna számára, és az ENSZ-alapokmányon kell hogy alapuljanak, ami az ország szuverenitását és területi integritását illeti, tette világossá Feiner. Azt mondta, Washington választásra akarja bírni Moszkvát: vagy ez az opció a tárgyalásokkal, vagy „egy erősebb Ukrajnával fognak szembekerülni, amely erősebb ipari bázissal fog rendelkezni az Egyesült Államokban, Európában és Ukrajnán belül, és inkább képes lesz arra, hogy újból támadást kezdjen”.
„Ez egy nagyon nehéz stratégiai döntés. Nem tudom, az oroszok hogyan fognak végül is dönteni. De szeretnénk egy ilyen dilemma elé állítani őket” – mondta Feiner.
2023. december 14.
Samuel Charap (Rand Corporation ) – Jeremy Shapiro (European Council on Foreign Relations) : Egy esetleges orosz-ukrán fegyverszünet elemei és a regionális stabilitás esélye Európában (Stimson Center)
Az általunk vázolt különböző tárgyalási forgatókönyvek egyike sem oldhatja meg a de jure határok vagy a de facto területi ellenőrzés kérdését. Még akkor is, ha a felek valamilyen megállapodásra jutnak a fenti kérdésekben, tulajdonképpen csak abban fognak egyetérteni, hogy nem értenek egyet a határok és a vitatott területek fölötti ellenőrzés lényegbevágó kérdéseiben. A tűzszünet beálltakor érvényes ellenőrzési vonalat valószínűleg abban az időpontban fogják kijelölni, amikor az ellenségeskedések beszüntetésében megállapodnak, bizonyos apró kiigazításokkal, amelyek a védhetőséget fogják szem előtt tartani. A tűzszüneti vonalak fogják tehát meghatározni a de facto területi ellenőrzést. A kétoldali területi vita így megoldatlan marad, és folyamatos casus belli lesz mindkét fél számára, a kiújuló harcok állandó veszélyét jelentve.
A hosszú távú „győzelmi teória” mindkét oldalon valószínűleg a német újraegyesülési modell lesz: idővel az egyik oldal vonzereje a másik oldal lakóit arra fogja késztetni, hogy a lábukkal szavazzanak, vagy hogy követeljék a megosztottság megszüntetését, megteremtve ezzel az egyik oldal feltételei alapján kialakított politikai megoldás lehetőségét, amint a német újraegyesüléskor történt. Egy ilyen folyamat évtizedekig eltarthat, mint a német esetben is látható volt, vagy, mint a Koreai-félszigeten, korlátlan ideig tarthat. De egy olyan narratívával szolgál, amit a vezetők felhasználhatnak arra, hogy bizonyítsák: ragaszkodnak a területek visszahódításához, ám anélkül, hogy ennek elérése érdekében újból erőszakhoz folyamodnának.
2024. december 18.
Walter Russell Mead: Ördögi kör (The Wall Street Journal)
Kevesebb mint egy évvel egy komoly erőpróbát jelentő választás előtt a Biden-kormányzat azt kockáztatja, hogy politikailag ördögi körbe kerül. Biden elnök pontosan észlelt belpolitikai gyengesége aláássa a tekintélyét amikor külföldi vezetőkkel tárgyal, miközben a romló globális összkép lerontja otthoni népszerűségét.
2024. december 27.
Michael Hirsh[6]: A Biden-adminsztráció csendben módosítja Ukrajna-stratégiáját (Politico Magazine)
Miközben az Ukrajnának szánt amerikai és európai segély komoly veszélyben van, a Biden-adminisztráció és európai kormánytisztviselők csendben módosítják a politikájukat: a hangsúly most már nem Ukrajna Oroszország fölötti totális győzelmének a támogatásán van, hanem azon, hogy megjavítsák Ukrajna pozícióját egy esetleges tárgyalás során, amely véget vetne a háborúnak, a Biden-adminisztráció egyik tisztviselője és egy washingtoni európai diplomata szerint. Egy ilyen tárgyalás azt jelentheti, hogy Ukrajna bizonyos részeit át kell engedni Oroszországnak.
Ezek a megbeszélések a béketárgyalásokról elkezdődtek, de az adminisztráció nyilvánosan nem táncolhat vissza, mert az politikai kockázatot jelent Biden számára, mondta egy kongresszusi tisztviselő, aki jól ismeri a kormányzat véleményét.
2023 folyamán Biden szóhasználata is megváltozott: már nem azt ígéri, hogy az Egyesült Államok addig fogja támogatni Ukrajnát, „ameddig csak kell”, hanem azt mondja, hogy addig nyújt támogatást, „ameddig tud”, és azt állítja, hogy Ukrajna „máris óriási győzelmet aratott, és Putyin kudarcot vallott”.
Egyes elemzők úgy vélik, ez kódolva a következőt jelenti: állj készen arra, hogy részleges győzelmet jelents, és érj el valahogy legalább egy tűzszünetet Moszkvával, ami Ukrajna részleges felosztásával járna.
Putyinról azt gondolják, hogy főként egy olyan stratégiai alkuban érdekelt Washingtonnal, amelynek értelmében Ukrajna nem lesz a Nato tagja. A Biden-adminisztráció nyilvánosan továbbra is fenntartja azt az álláspontját, hogy a Nato-tagság nem tárgyalási téma. „Biden elnök nagyon világos volt atekintetben, hogy a Nato ott lesz Ukrajna jövőjében” – mondta a Nemzetbiztonsági Hivatal statégiai kommunikációjáért felelős John Kirby.
A két hadsereg továbbra is nagyrészt patthelyzetben van, de Putyin most mintha azt jelezné, hogy hajlandó a kompromisszumra, ha megtarthatja Ukrajna területének körülbelül 20 százalékát, amelyet részlegesen ellenőriz keleten, adta hírül pár napja a The New York Times.
Ez azonban nem az egyetlen jelentős front, amelyen Biden megpróbál véget vetni egy háborúnak – hogy elkerülje a rossz szalagcímeket egy választási évben. A felmérések azt mutatják, hogy Biden korábbi fogadalma az izraeli megtorlás korlátlan támogatásáról csökkenti a támogatottságát, főként progresszív demokrata hívei körében.
Maguk az ukránok közben egy nagyon is nyilvános vitába kezdtek arról, hogy meddig tudnak kitartani Putyinnal szemben. Tekintve, hogy kezdenek kifogyni mind a katonákból, mind pedig a fegyverekből, Zelenszkij álláspontja, hogy ti. nem hajlandó megfontolni semmiféle friss tárgyalást Moszkvával, politikailag egyre inkább tarthatatlanná válik otthon.
A vezető kormánytisztviselő azt mondta a Politico Magazine-nek, hogy mindezek a tényezők – a kongresszus ellenállása és az ukrán belpolitika – belejátszanak a Kijevvel folytatott új megbeszélésekbe arról, hogy védekező állásba kell átrendeződni.
2023. december 27.
Serge Schmemann: Ukrajnának nincs szüksége az egész területére ahhoz, hogy legyőzze Putyint[7] (The New York Times)
A The New York Times [december 23-i] beszámolója, miszerint Oroszország diszkréten jelezte, hogy kész befagyasztani a háborút Ukrajnában, egyszerre gyanús és csábító.
Sok kifogással lehet vele szemben élni: egy fegyverszünet Vlagyimir Putyin kezébe adná Ukrajna közel egyötödét; nem megbízható; az elhúzódó tárgyalásokat arra használhatná, hogy felkészítse hadseregét egy újabb előrenyomulásra, vagy hogy arra késztesse a nyugati törvényhozókat, hogy állítsák le az Ukrajnának nyújtott támogatást; lehet, hogy időt akar nyerni, azt remélve, hogy Donld Trump visszatér a Fehér Házba, és majd megszívatja Ukrajnát.
De ha Putyin szándéka komolynak bizonyul, Ukrajnának nem kellene elszalasztania ezt a vérontásnak véget vető lehetőséget. Ebben a háborúban a visszaszerzett terület nem a győzelem egyedüli fokmérője.
Egy tűzszünetet nem volna könnyű elérni és fenntartani. De kormánykörökben és szakmai műhelyekben különösebb hírverés nélkül szóba kerültek egyes írások a különböző potenciális modellekről. A legújabb munka szerzői, Samuel Charap (Rand Corporation) és Jeremy Shapiro (European Council on Foreign Relations) azt hangsúlyozták, hogy bármilyen kevés remény is van a békére, a háború „valószínűleg tárgyalások révén fog véget érni”.
Javaslatuk szerint a tárgyalások első szakasza az ellenségeskedések beszüntetésére, a csapatok visszavonására és egy semleges megfigyelő misszió kiküldésére fog összpontosítani. A következő feladat olyan biztonsági megállapodások kidolgozása lehet, amelyek Ukrajnának megfelelő biztosítékokat nyújtanak, de figyelembe veszik, hogy Oroszország nem fogadja el azt, hogy a nyugati határán egy teljes jogú Nato-tag legyen. Sok egyéb kérdés is terítékre kerülhet, de bármiféle tűzszünet messze lesz egy végleges megállapodástól.
Mindenesetre egyetlen módja van annak, hogy kiderítsük: Putyin komolyan gondolja-e a tűzszünetet, és hogy el lehet-e azt érni. Az, hogy megpróbáljuk.
2024. január 5.
Mathew Burrows – Robert A. Manning: Patthelyzet Ukrajnában ukrán áttörés nélkül[8] (Stimson Center, Grand Strategy )
2023 egy kiábrándító ukrán ellentámadást hozott, amely állóháborúba ment át, kevés nyereséggel vagy veszteséggel.
Washingtont kiábrándította, hogy az ukrán haderő nem vette figyelembe Amerika tanácsát, hogy délen vonjanak össze csapatokat, ami elvághatta volna az orosz frontvonalat, veszélyeztette volna a Krímet, és pszichológiai csapást mérhetett volna Putyinra. Ha 2024 egy újabb kiábrándító év lesz az ukránok számára, Kijevre minden bizonnyal egyre nagyobb nyomás fog nehezedni a Nyugat részéről, hogy tűzszüneti tárgyalásokba kezdjen. Biden kampánya során politikai hasznot húzhat abból, ha véget vet a harcnak. Nem világos azonban, hogy – hacsak nem szenved megalázó vereséget – Putyin valójában akarja-e a tűzszünetet. Ha Putyint újraválasztják 2024 márciusában, ami szinte biztosra vehető, arra lehet számítani, hogy kiterjeszti és/vagy intenzívebbé teszi a háborút.
Mindenesetre, Putyin valószínűleg ki akarja várni, hogy Trumpot esetleg elnökké választják-e, mely esetben erős nyomás alá kerülhet Amerika részéről, hogy fejezze be a harcot, de kedvezőbb elbánásra számíthat a békemegállapodás során. Ez alatt az idő alatt Putyin stratégiája arra összpontosulhat, hogy erősen fokozza drón- és rakétatámadásait az ukrajnai városok, infrastruktúra és kikötők ellen, inkább arra törekedve, hogy megsemmisítse Ukrajnát mint működő nemzetállamot, ahelyett, hogy újabb területeket szerezzen. Nem világos, hogy az Egyesült Államok/Nato hogyan válaszolna egy ilyen eljárásmódra.
2024. január 8.
Tatiana Stanovaya : Putyin célja[9] (The New Yorker)
„Putyin felfogásában – mondja Stanovaya – az [ukrán] ellenoffenzíva kudarcot vallott, és a Nyugat nem lesz képes olyan szintű katonai segítséget nyújtani, ami alapvetően megváltoztathatná a jövőbeli helyzetet a fronton.”
„Putyin valójában nem akarja Kijevet erőszakkal elfoglalni. Azt akarja elérni, hogy adják fel, hogy essenek térdre.” Más szavakkal, rendszerváltozást szeretne, egy oroszbarát kormánnyal Kijevben, nem azért, mert az orosz tankok erőszakolták ki, hanem inkább azért, mert a modern Ukrajna, belülről, csődöt mondott, és nem tudott tovább ellenállni az orosz birodalmi fennhatóságnak. „Ez sohasem a területről szólt az ő számára. Őt nem érdekli, hol húzódnak a határok. Ha Ukrajna baráti ország, nem számít, hogy melyik terület formálisan éppen kihez tartozik – az egész a mi földünk, a mi zónánkban.”
De ha Ukrajna „Oroszország-ellenes”marad, akkor muszáj ártani neki és meggyengíteni, és jön egyik csapás a másik után.
Putyin mindig is úgy látta, hogy az ő igazi tárgyalópartnere nem a kijevi kormány, hanem annak nyugati támogatói, legfőképpen az Egyesült Államok. Stanovaya így foglalta össze az orosz vezető 2024-re szóló üzenetét: „Vagy felhagytok Ukrajna támogatásával, és megállapodtok velem, vagy Ukrajna így is, úgy is a miénk lesz, csak közben elpusztítunk egy csomó életet, és sok milliárdnyi nyugati katonai felszerelést.”
2024. január 8.
Ian Bremmer: Felosztott Ukrajna[10] (Time)
Ukrajnát de facto fel fogják osztani ebben az évben. A harctéren most Oroszország kezdeményez, és az anyagi eszközöket tekintve előnyben van. 2024 fordulópont lesz a háborúban: ha Ukrajna nem oldja meg létszám-problémáit, nem növeli fegyvergyártását, és ha sürgősen nem lesz új, realista katonai stratégiája, területi veszteségei véglegesnek bizonyulhatnak, és még növekedhetnek is.
Kijevre súlyos csapást mért az amerikai politikai és anyagi támogatás gyengülése, és az európai segítség kilátásai csak valamivel jobbak. Kijev kétségbeesetten próbálja növelni katonai állományát. Mindezen okokból Kijev nagyobb katonai kockázatokat fog vállalni ebben az évben, beleértve az oroszországi célpontok elleni csapásméréseket is, ami példa nélküli orosz válaszokhoz vezet, és a Nato-t beleránthatja a konfliktusba.
2024. január 10.
Emma Ashford és Kelly A. Grieco: Az üzenet[11] (Foreign Affairs)
A gyengülő nyugati támogatás megerősítéséhez nem lesz elég csupán a védekezés előtérbe helyezésére koncentrálni. Ha a nyugati vezetők továbbra is azt hangsúlyozzák, hogy Ukrajnának vissza kell hódítania elveszített területeit, ugyanakkor nem tudnak jelentős új segélycsomagokat keresztülvinni, Oroszország bizakodhat abban, hogy a nyugati finanszírozás megtorpan, és a Kreml kilátásai javulhatnak.
Ennélfogva az új harctéri stratégiát a Fehér Háznak ki kell egészítenie egy annak megfelelő politikai stratégiával, kezdve az üzenetküldéssel. A Biden-adminisztrációnak világossá kell tennie, hogy nem arra törekszik, hogy Kijev elkövetkező támadó hadműveleteit támogassa, hanem inkább arra koncentrál, hogy megfelelő védelmi eszközökkel lássa el Ukrajnát. A Fehér Ház üzenetét nem kell túlkomplikálni: védekezve Ukrajna nagyobb eséllyel tarthatja meg meglévő területét.
Hogy ezt a stratégiát hitelessé tegye Moszkvában, a Fehér Ház is el kell hogy kezdjen jelzéseket küldeni. Ahelyett hogy a kongresszusban erőltetné az óriási ukrán segély megszavazását, a Fehér Háznak egy kisebb, kompromisszumos költségvetési támogatásra kellene törekednie, hogy abból a kevésbé költséges védelmi rendszerek finanszírozását biztosítsa, és segítse az ország saját hadiipari bázisának a kiépítését. A pénz a stratégia legnyilvánvalóbb külső mutatója. Mérsékelve támogatási kérését, a Fehér Ház azt jelezheti, hogy elérhető stratégiai célokat tűzött ki: egy olcsóbb háborút könnyebb fenntartani.
A Fehér Ház azzal is egyértelművé teheti szándékát, hogy nyomást gyakorol Kijevre. Ennek a stratégiának a fő akadálya ugyanis valószínűleg éppen Ukrajna ellenszegülése lesz. Az ukrán vezetők elutasíthatják a védekezésre való áttérést, mert az a jelenlegi ellenőrzési vonalak mentén vethet véget a háborúnak, ahhoz hasonlóan, ahogy a koreai háború befejeződött. Bár az a konfliktus hivatalosan soha nem ért véget, a 38. szélességi foknál stabilizálódó helyzet tartós tűzszünetet eredményezett, ami lehetővé tette Dél-Korea számára, hogy felvirágozzon. A defenzív stratégia Ukrajnában végeredményben hasonló eredménnyel járhat – és a Fehér Háznak világossá kell tennie, hogy ezt győzelemnek tekintené.
2024. január 12.
Amerika világosabb háborús tervet látna szívesen Zelenszkij részéről[12] (Bloomberg)
Az Egyesült Államok azt akarja, hogy Ukrajna élesítse be az orosz invázióval szembeni harci tervét, most, hogy a háború a harmadik évébe lép, és Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó fel fogja vetni ezt a kérdést Davosban Zelenszkijjel folytatott megbeszélésén, az előkészületeket ismerő személyek szerint.
Washingtonnak ez a törekvése a legújabb jele az Ukrajna és legfontosabb szövetségese közötti súrlódásnak. Washingtoni kormánytisztviselők aggódnak amiatt, hogy a Zelenszkij és Valerij Zaluzsnij, a hadsereg főparancsnoka közötti ellentétek lelassítják az új stratégia kikristályosítására irányuló erőfeszítéseket. Zelenszkij pedig Litvániában arról beszélt, hogy a szövetségesek tétovázása „csak növeli Oroszorság bátorságát és erejét”.
Az ukrán hadsereg most dolgozza ki 2024-re vonatkozó terveit, és egy egész sor opciót vizsgálnak meg nagyon alaposan, mondta az egyik személy. Az Egyesült Államok el akarja dönteni, hogyan tudná a leghatékonyabbá tenni a támogatását, hogy segítse Ukrajnát megvédeni magát az előttünk álló évben, tette hozzá.
2024. január 16.
Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó észrevételei a davosi világgazdasági fórumon (The White House)
Továbbra is támogatjuk Ukrajna diplomáciai erőfeszítéseit, hogy biztosítsuk az igazságos és tartós békét, amely megvédi Ukrajna szuverenitását és területi integritását, az ENSZ-alapokmány alapelveivel összhangban. Mert újból és újból meggyőződhettünk arról, hogy mi történik akkor, amikor az agresszoroknak megengedik, hogy erőszakkal elragadják egy szomszéd területét, és ezért nem fizetnek meg: mennek tovább.
Blinken kollégámmal együtt alkalmunk volt Zelenszkij elnökkel találkozni ma reggel, és beszélni a hadszíntérről és a különböző [katonai] képességekről. Nagyon jó beszélgetés volt. Maradjunk ennyiben. Jobb, ha ez egyelőre zárt ajtók mögött marad. De erőteljes és részletekbe menő beszélgetés volt.
2024. január 23.
Stephen Wertheim: Biden demokráciát védelmező krédója nem szolgálja Amerika érdekeit (The Atlantic)
Miután véget vetett az Egyesült Államok nemzetépítő missziójának Afganisztánban, Biden az amerikai külpolitika mindegyik fókuszpontját – Ukrajnát, Izraelt és Palesztinát és Tajvant – annak az imperatívusznak a jegyében definiálta, hogy a demokráciákat meg kell védeni azokkal az erőkkel szemben, amelyek meg akarják őket semmisíteni. A probléma az, hogy ez a szemléletmód nem hoz eredményt, sem külföldön, sem otthon. Az ukrajnai háború holtpontra jutott, és a belső támogatottsága csökken. A gázai háború egy humanitárius katasztrófa, és még Biden újraválasztását is veszélyezteti, mert eltaszítja tőle választói egy részét. És egy Tajvan miatti katasztrofális háború most nagyobb eséllyel fenyeget, mint eddig bármikor.
Ezeket a kihívásokat nem Biden demokráciát védelmező krédója hívta létre, de elmérgesítette őket. Egyoldalú, maximalista politikákat mozdított elő, amelyek felerősítik a konfliktusokat anélkül, hogy megoldanák őket, és közben az Egyesült Államok belegabalyodik mindegyikbe. George W. Bush óta egyetlen elnök sem kapcsolta össze ennyire szorosan a demokratikus ideálokat a katonai eszközökkel. És Biden hasonló okokból vall kudarcot ezzel, mint Bush, csak egy megosztottabb Amerikában és egy kompetitívebb világban.
2024. január 24.
Alexander Baunov: A széttört tükör (Carnegie Endowment)
Ami először a 3. világháború kezdetének tűnt, arról most kiderült, hogy inkább olyan, mint egy második jugoszláv háború: egy lassított birodalmi összeomlás által kiváltott szörnyű konfliktus Európa keleti szélén, tartós globális következményekkel.
A háború egyre távolibbnak és idegenebbnek tűnik, és közben hétköznapi üggyé vált. Az Ukrajna melletti tüntetések egyre kevésbé láthatóak, és helyenként már több a palesztin zászló az utcákon, mint az ukrán. Az izraeli-gázai konfliktus diffúzzá tette Kijev szövetségeseinek az erejét, és elvonta a globális figyelmet Ukrajnáról.
Putyin képtelen volt eltüntetni a mosolyt az arcáról amióta az ukrán ellenoffenzíva kudarca világossá tette, hogy a harc Oroszország javára dőlhet el. Úgy tűnik, hogy a kérdésre: „meddig képes Oroszország folytatni a háborút?”, megvan a válasz: „ameddig csak szükséges”.
Az orosz gazdaság jól teljesít a kitartó infláció, a növekvő katonai kiadások miatti aránytalanságok és a rekord magasságú kamatlábak ellenére. A GDP 2023-ban 3 és fél százalékkal nőtt, és 7,4 százalékos növekedés volt a gépgyártásban, ami némileg kiegyenlítette a szegényebb és gazdagabb régiók közötti különbséget. Moszkva továbbra is nagy hasznot húz az olaj- és gázexportból. Így Oroszországban a hétköznapi élet folyhat tovább a maga útján a háború ellenére.
A fronton folyó borzalmas harcok és a városközpontok elleni folyamatos légicsapások megszokottá válása, Putyin merőben formális újraválasztásával együtt azt jelenti, hogy Oroszországnak ez az új, brutális verziója velünk marad.
Tizennyolc hónappal ezelőtt minden nagyon világosnak tűnt. A háború életeket semmisített meg, felborított terveket és megfosztotta az embereket otthonaiktól, de megingathatatlan morális alapokra helyezte a nemzetközi egységet. Most, bár ez a tisztánlátás egyéni szinten megmaradhat, már nem alapja egy szélesebb körű összefogásnak. Széttört tükörré vált, amelynek minden darabjáról valami más, a többitől független kép verődik vissza.
2024. január 25.
Ukrajna finanszírozási hiánya – számokban (Politico)
Az elszálló költségvetés és a csökkenő nemzetközi segély Ukrajna háború sújtotta gazdaságát a szakadék szélére sodorhatja.
Az Oroszország elleni háború harmadik évéhez készülődő Ukrajna egyik legnagyobb stratégiai bizonytalansága azon múlik, hogy a nemzetközi segély megmentheti-e a költségvetését a bedőléstől.
A 2024-es költségvetés közel 40 milliárd dollárt irányoz elő a védelemre, vagyis nagyjából az összkiadások felét, amit majdnem teljes egészében az adókból fedeznek. Ez azt jelenti, hogy egy tetemes 40 milliárdos számláról kell az államapparátus többi részét – a társadalombiztosítástól az egészségügyi rendszerig – működésben tartani.
„Az ukrán költségvetésnek a külföldi támogatástól való függőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni” – válaszolták a Kijevi Gazdasági Főiskola (KSE) szakértői a Politico kérdéseire.
A Nemzetközi Valutaalap szerint Ukrajnának legalább 37 milliárd dollár külső támogatásra lesz szüksége ebben az évben, amelynek a legnagyobb része az EU-tól és az Egyesült Államoktól várható – de még egyikük sem hozta meg a végső döntést a segély nagyságáról, sem annak feltételeiről.
Szerhij Marcsenko ukrán pénzügyminiszter egy múlt novemberi interjúban arra biztatta az európai szövetségeseket, hogy ne késlekedjenek a készpénzes mentőövvel, különben Ukrajna gazdasági összeomlása „nagyon, nagyon súlyos károkat fog okozni nemcsak az ukránoknak, hanem egész Európának”.
Az ország képes lehet túlélni a nyugati segítség valamelyes késlekedését, ha növeli az adókat, kormánykötvényeket bocsát ki vagy kisebb támogatásra tesz szert más nemzetközi partnereitől – írták a KSE szakértői a Politiconak. Ugyanakkor figyelmeztettek arra, hogy ezek a megoldások csak átmenetiek lehetnek, és hosszabb távon „nincs alternatívája a külső pénzügyi segélynek, ha Ukrajna valamennyi költségvetési kötelezettségét teljesíteni akarjuk”.
„Ha az ország túl is élhet némi késést, a támogatás teljes megszűnése a költségvetési rendszer összeomlásához fog vezetni” – írták a KSE szakértői.
2024. január 26.
Amerika háborús tervei nem számolnak az elveszített területek visszaszerzésével (The Washington Post)
Bár még mindig nem heverte ki a tavalyi ukrán ellenoffenzíva kudarcát, a Biden-adminisztráció új stratégia kidolgozásába kezdett, amely háttérbe szorítja a terület-visszaszerzést, és inkább arra összpontosít, hogy segítse Ukrajnát az új orosz előretörések elhárításában, miközben az ukrán fegyveres erők és a gazdaság megerősítését szem előtt tartó hosszú távú cél felé mozdul el.
Az elképzelés most az, hogy Ukrajna tartsa meg jelenlegi harctéri pozícióit, de „közben másfajta pályára állítsák őket, hogy 2024 végére legyenek sokkal erősebbek… és egy fenntarthatóbb útvonalra kerüljenek” – mondta egy vezető kormánytisztviselő, egyike azoknak, akik a nevük mellőzését kérve leírták a belső döntéshozatal folyamatát.
„Az Egyesült Államok vezető szerepe és elkötelezettsége hosszú távon és ebben a nagyon fontos szakaszban is alapvető” – mondta egy vezető európai tisztviselő. „A pótlólagos segély további folyósítása elengedhetetlen … nemcsak a helyszínen, hanem úgy is, mint a nyugati eltökéltség jelzése… hogy [Putyin] megértse: nem győzhet.”
Az amerikai tisztviselők szerint az amerikai stratégiai dokumentum garantálja a támogatást a rövid távú katonai akciók számára, és az eljövendő ukrán haderő kiépítését is szem előtt tartja, amely képes elrettenteni az orosz agressziót. Konkrét ígéreteket és programokat is tartalmaz, hogy segítse Ukrajna ipari és export-bázisának a helyreállítását és kibővítését, és segítséget nyújt a politikai reformok terén is, amelyek a nyugati intézményekbe való integrálódáshoz szükségesek.
Nem mellékes az sem, mondta egy amerikai tisztviselő, hogy a hosszú távú ígéret – feltételezve a kongresszus beleegyezését – a jövőre nézve is biztosítani fogja az Ukrajnának nyújtandó segélyt arra az esetre is, ha Donald Trump volt elnököt újra megválasztják.
Miközben a Fehér Ház igyekszik meggyőzni a törvényhozókat, egy másik vezető kormánytisztviselő hangsúlyozta, hogy a stratégia nem azt jelenti, hogy az ukrának csupán megépítik saját védelmi lövészárkaikat, és egész évben „abban fognak ülni”. Egyik oldalon sem fognak pihenni a rakéták és a drónok, és „továbbra is lesznek” minimális stratégiai értékű falvakat és kisvárosokat érintő „területi csere-berék”.
2024. január 28.
A kérdés tehát az: hajlandó-e Ukrajna tudomásul venni, hogy a Nyugattól és elsősorban Amerikától nem fog olyan mértékű katonai és pénzügyi támogatást kapni, hogy az Oroszország vereségéhez és az elveszített területek legnagyobb részének a visszaszerzéséhez vezessen? Továbbá: képes lesz-e „győzelem”-nek tekinteni egy olyan jövőbeli fejlődési és egyben integrációs ígéretet, amelynek az ára az elveszített és de facto orosz ellenőrzés alatt maradó területek erőszakos (katonai eszközökkel végrehajtott) visszaszerzéséről való lemondás? És: mi lesz, ha az adminisztráció, miután gyakorlatilag „Trump lett a konzervatív jelölt”, mint egyik legnagyobb ellenfele, Mitch McConnell, a szenátusi republikánusok vezetője is megállapította, és emiatt a kongresszusban is észrevehetően megnőtt a befolyása, szóval mi lesz, ha a Fehér Ház nem fogja tudni meggyőzni a törvényhozókat, és a 61 milliárdos ukrán segélyt egészen novemberig nem szavazzák meg?
A további kérdésekről és az esetleges válaszokról legközelebb.
[1] Senate Republican says US needs to accept Ukraine will ‘cede some territory’ to Russia. The Hill, 2023. dec. 12.
[2] A The Economist 2023. december 1-i címlapján ez olvasható: „Putyin győzelemre áll?”
[3] Részlet a szerző Germany, Growing Desperate című hosszabb esszéjéből. Caldwell Why Are We in Ukraine. A steep bill comes due for decades of democracy promotion című esszéje a Claremont Review of Books 2022. nyári számában jelent meg. Legutóbbi könyve: The Age of Entitlement: America Since the Sixties. 2020. Simon & Schuster.
[4] Az afganisztáni kivonulás után. Wertheim X-posztját lásd itt.
[5] Az Ukrajnáról szóló rész a 21. perctől. Az idézett rész 26:50 és 28:34 között.
[6] Michael Hirsh a Foreign Policy kolumnistája, a Politico Magazine volt főszerkesztője.
[8] Részlet a szerzők Top Ten Global Risks for 2024 című írásából.
[9] Részlet Joshua Yaffa What Could Tip the Balance in the War in Ukraine?című cikkéből.
[10] Részlet a The Top 10 Global Risks for 2024 című írásból. Ian Bremmer az Eurasia Group és a GZERO Media elnöke.
[11] Részlet a szerzők How Ukraine Can Win Through Defense című esszéjéből. Emma Ashford jelenleg US grand strategy for a multipolar world című könyvén dolgozik.
A szerző Geonapló-bejegyzése 2024. január 28-án.
