Ukrajnában felerősödtek azok a remények, hogy Oroszországgal el lehet érni valamilyen kompromisszumos megállapodást.

2025. 10. 31.

Október elején a Putyinhoz közelálló Kszénia Szobcsák videóinterjút készített Olekszij Aresztovics ukrán „elnökjelölt”-tel és volt ukrán elnöki tanácsadóval, aki  már jó ideje külföldön tartózkodik (2023 januárjában mondott le  tanácsadói posztjáról).  

Az interjúban (youtube-on lásd itt , a strana.today október 6-i beszámolóját pedig itt ) Aresztovics többek között ezeket mondta:

Eltökélt szándékom, hogy megváltoztatom Ukrajna bel- és külpolitikai orientációját. Ukrajna soha többé nem fogja veszélyeztetni Oroszországot a saját területéről. De csak azzal a feltétellel, ha Oroszország sem fog veszélyt jelenteni Ukrajna számára. Ez a három nemzet – az ukrán, az orosz, a fehérorosz – ne gyilkolja egymást.

Október 21-én a strana.today[1]  egy hosszabb cikkben – Az Aresztovics-doktrína  –  visszatért a kérdésre. A továbbiakban ezt a beszámolót ismertetem:

Az interjú nagy vihart kavart. Aresztovics kijelentette, hogy kész négy tartományt átadni Oroszországnak, hogy helyreállítsa a kapcsolatokat Moszkvával. Még fontosabb, hogy azt mondta, hajlandó újragondolni az ukrán államiságot, átalakítva azt egy olyan állammá, amely képes békésen együttélni Oroszországgal.

Hasonló gondolatokat már korábban is megfogalmazott: hogy ameddig Ukrajna oroszellenes marad, a háború folyton kiújul, ami az ukrán állam teljes megsemmisüléséhez vezet. Az államot ezért újra kell gondolni,  lemondva annak oroszellenes és szűklátókörű nacionalista alapjairól.

Ezek a gondolatok általában összhangban vannak azzal, amit a Kreml mondani szokott. Ezért Aresztovicsot Ukrajnában sokan ellenségnek és árulónak bélyegezték.

A probléma azonban nem Aresztovics, vagy hogy ő miket mondott. Végeredményben neki nincs semmilyen számottevő befolyása az ukrajnai belső folyamatokra. Hanem sokkal inkább az, hogy hasonló elképzelések az elmúlt év folyamán egyre inkább terítékre kerültek az ukrán politikai osztályon belül. Ezek a megbeszélések természetesen nem nyilvánosak, de elég gyakoriak.   

Kevesen mentek annyira messze, mint Aresztovics, aki egyetértett négy oblaszty átengedésével. Miután azonban kiderült, hogy Putyin orosz elnök négy oblasztyról kettőre, vagyis Donyeck és Luhansz oblasztyok teljes területére  csökkentette a követelését, felerősödtek azok a remények, hogy Oroszországgal el lehet érni valamilyen kompromisszumos megállapodást.      

Ezek az elképzelések nagyjából a következőkre szorítkoznak.   

Putyin egy vagy másfél éven belül elfoglalja az egész Donbaszt, de addig több ezer ukrán katona és civil fog meghalni. Nem volna-e jobb elfogadni a donyecki oblaszty egy kis részének az elveszítését, a békéért cserébe?

Ha mi, függetlenül attól, hogyan hívják az elnökünket, folytatjuk jelenlegi politikánkat, Moszkva újból meg fog támadni bennünket, és elkezdődik egy új, a mostanihoz hasonló vagy annál rosszabb háború. Úgyhogy ez az út nem vezet sehová. Le kell ülnünk a tárgyalóasztal mellé, és meg kell egyezzünk Oroszországgal arról, hogyan keülhetjük el a háborút. Milyen elvek alapján? Mint Finnország a második világháború után, vagy mint Grúzia most? Meg kell hogy egyezzünk az együttélésről. A földrajz nem számolható fel.

Jelen pillanatban ez – enyhén szólva – nem domináns vélemény az ukrán katonai-politikai eliten belül. De a helyzet változik. Egy évvel ezelőtt a háború befejezését a frontvonalon Kijevben hivatalosan még kapitulációnak tekintették, most pedig ez Zelenszkij ismételten leszögezett álláspontja.  

Ez a kérdés azonban hatalmas belső és külső akadályokba ütközik. A legfőbb a most folyó háború. Ameddig a háború folytatódik, világos, hogy sem a grúz, sem a finn forgatókönyv nem valósulhat meg. De még a befejeződése után is rendkívül bizonytalanok ennek az esélyei. Három fő tényező akadályozza az ukrán államprojekt újragondolását.  

Az első a nyugati befolyás. Ameddig Oroszország és a Nyugat kapcsolata feszült vagy kifejezetten ellenséges marad, Kijevnek minden olyan kísérlete, hogy párbeszédet kezdjen Moszkvával a Nyugat heves ellenállásába fog ütközni. De Grúzia tapasztalata azt mutatja, hogy a folyamat még ebben az esetben is beindulhat.   

De a külső akadályon túl van egy hatalmas belső akadály is: az ukrán társadalom és a hadsereg jelentékeny része a rengeteg szenvedés miatt, amit el kellett viselnie, teljesen elutasít bármiféle kompromisszumot vagy megállapodást Oroszországgal. De senki sem tudja biztosan megmondani, milyen lesz a társadalom és a hadsereg hangulata, amikor a háború befejeződik, sem azt, hogy milyen lesz a geopolitikai helyzet Ukrajna környezetében. És bizonyos körülmények között nagyon is felerősödhet a társadalmon, az eliten és a hadseregen belül az a vélemény, hogy normalizálni kell a kapcsolatokat Oroszországgal.    

De van itt még egy harmadik probléma is: készen áll-e a Kreml egy békés, jószomszédi együttélésre Ukrajnával, legyen az akár semleges ország, amely nem folytat ellenséges bel- és külpolitikát Oroszország irányában? Az Ukrajnában hangoztatott fő érv bármiféle olyan kísérlet ellen, amely normalizálni szeretné a kapcsolatokat Oroszországgal az, hogy az ilyesmi hiábavaló, mert Moszkva nem erre törekszik, hanem arra, hogy megsemmisítse Ukrajnát és leigázza annak népét. Éppen ezért az oroszokkal való kiegyezésről és az ukrán projekt megváltoztatásáról beszélni nem más, mint az oroszok melletti állásfoglalás és az ukránok további ellenállásának a gyengítése. Természetesen Moszkva hivatalosan visszautasítja ezeket a vádakat, és kinyilvánítja, hogy kész a jószomszédi kapcsolatokra Ukrajnával, ha az nem lesz oroszellenes. De a különböző szintű nyilatkozatok áradata, a Z-bloggerektől politikusokig és hivatalos személyekig azt hajtogatja, hogy Ukrajnának egyáltalán nem kellene léteznie. Az ukránok szigorú repülőtéri szűrése Seremetyevón, amikor több ezren képtelenek hazatérni lakóhelyeikre, még azok sem, akik orosz uralom alatt akarnak élni, az ukrán foglyok megkínzása és kivégzése és ennek a gyakorlatnak a propagálása bizonyos Z-csatornákon további támogatást jelent azoknak Ukrajnában, akik a permanens háború szükségessége mellett kardoskodnak, és elfogadhatatlannak tartják a kompromisszumot és a megbékélést.  

Az ő álláspontjuk, akárcsak a hasonló nézeket valló oroszoké az, hogy a háborút folytatni kell a végsőkig, ameddig az ellenség összeeomlik és kapitulál.

De ha ez nem következik be, és a felek a frontvonalon abbahagyják a harcot, bárhol is húzódjon az, fel fog merülni a két szomszédos ország további együttélésének a kérdése. És akkor választani kell: vagy a permanens háborút, amely mindkét felet stratégiai meggyengüléssel vagy akár megsemmisüléssel fenyegeti, vagy a megállapodást, amely nem lesz lehetséges a két ország közötti viszony stratégiai elmozdulása nélkül. (Kiemelések tőlem – M. G.)  

*

Emésszétek csak meg ezt, feleim, és ha van rá érkezésetek, kommentálhatjátok is.

[1] Hogy mi is a Strana, arra érdemes a Google-en rákérdezni (lehetőleg angolul ). A Wikipedia szócikkét lásd itt . Betiltásáról a hvg.hu 2021 augusztus 21-én számolt be.

A szerző Geonapló-bejegyzése 2025. október 31-én.