A világ belépett a zúzógolyó-politika korszakába.
2026. 02. 13.
2019. január 5-i, A zúzógolyó című bejegyzésemben (a 2019. január 4-i dátum alatti részben) a következőket írtam:
Nem szeretném azt a látszatot kelteni, mintha Trumpnak volna „saját” koherens nemzetbiztonsági és nemzetvédelmi stratégiája. Ő egyelőre csupán a globális status quóba kapaszkodó ún. konszenzusos [amerikai és egyben nyugati] külpolitika zúzógolyójának (wrecking ball) szerepét tölti be.
A „wrecking ball” kifejezéssel (Trumpra vonatkoztatva) ekkor, egészen pontosan egy 2019. január 3-i twitter-bejegyzésben találkoztam először, és nagyon megtetszett nekem, mert pontosan kifejezte azt, amit Trumppal kapcsolatban 2016. február 21-e óta éreztem (ekkor, vagyis – most látom – majdnem pontosan tíz évvel ezelőtt írtam róla Götterdämmerung című, első bejegyzésemet, megkockáztatva vele kapcsolatban azt a jóslatot is, hogy „valószínűleg meg fogja nyerni [Hillary Clintonnal szemben] a választásokat”; ekkor még megválasztott jelöltek sem voltak). Nevezetesen az volt a benyomásom, hogy Trump nemcsak a nyugati külpolitikát, hanem magát a Nyugatot mint a hidegháború utáni amerikai szupremácián alapuló geopolitikai entitást fogja szétrombolni, anélkül persze, hogy tudatában volna annak, mit tesz. (Lásd erről Geopolitikai revans című 2017. december 31-i írásomat.)
Most pedig, mit ad a geopolitika istene, pontosabban istennője[1], a ma elkezdődött müncheni biztonsági konferencia pár nappal ezelőtt közzétett Jelentésének [2] az összefoglalójában és terjedelmes bevezetőjében újból felbukkan, mégpedig súlypontosan, a zúzógolyó-metafora:
A világ belépett a zúzógolyó-politika korszakába.
A leghatalmasabb azok közül, akik fejszét fogtak a létező szabályok és intézmények ellen Donald Trump amerikai elnök. (Összefoglaló)
Melyek a zúzógolyó-politika lehetséges implikációi a világ számára? És mit lehet ellene tenni? (Bevezető)
A Jelentés szerzői nagy valószínűséggel nem azért állították középpontba ezt a metaforát, mert már 2017-ben is úgy gondolták (mint én is ), hogy Trump 2016 novemberi elnökké választása Amerika világhatalmi pozíciójának és az egész addigi liberális-internacionalista világrendnek a lerombolásához vezethet. Az ötletet az a New York Times-cikk[3] adhatta, amelyre hivatkoznak is a Bevezető 1-es lábjegyzetében, és amely arról számol be, hogy 2025 októberében Trump utasítására építőmunkások elkezdték lerombolni a világ egyik legikonikusabb épületének, a Fehér Háznak a keleti szárnyát, hogy egy monumentális báltermet építsenek az elnököt komoly összegekkel támogató meghívottak számára. „Trump támogatói számára – olvassuk a Bevezetőben – az a döntése, hogy lebontja a keleti szárny nagy részét, elnöksége egyik kulcs-ígéretét váltja be: hogy teljesen megrengeti Washingtont.” A szerzők itt ugyanazt a „tear down” kifejezést használják, amit Reagan is használt annak idején, csak nem a Fehér Házzal, hanem a berlini fallal kapcsolatban.
Christiane Amanpour, a CNN sztár-riportere azonnal fel is kapta a müncheni Jelentés kulcskifejezéseit („zúzó golyó”, „lebontó ember”, „rombolásnak kitett világrend”) és megkérdezte Robert Kagant, akinek nemrég jelent meg a The Atlanticben a trumpi külpolitika „pusztító” következményeit ecsetelő esszéje [4], hogy mit szól ahhoz, hogy a müncheniek, vagyis az európaiak frontális támadást intéztek a „Donald Trump elnök által vezetett zúzógolyó-politika” ellen.
Kagan, aki már rég nem tekinti magát konzervatívnak, azt válaszolta, hogy egyáltalán nem tekinti túlzásnak a müncheni Jelentés megfogalmazásait:
Éppenséggel imponál nekem, hogy a müncheniek előálltak ezzel a Jelentéssel, mert úgy gondolom, fején találták a szöget. De szokatlanul nem diplomatikus[5], azt mondanám. De egyértelműen helyes.
Azt hiszem, az európaiak felfogták, hogy már nem számíthatnak arra, hogy az Egyesült Államok továbbra is nyújtani fogja nekik azokat a biztonsági garanciáékat, amelyeket nyolcvan éven keresztül nyújtott. És azt is meg kell érteniük, hogy az Egyesült Államok most, Donald Trump alatt egy ellenséges és potenciálisan zsákmányoló [predatory] ország.
Tehát: az észak-atlanti térségben és a transzatlanti relációban minden a legnagyobb rendben van: a geo(bel)politikai helyzet stabil és kiegyensúlyozott. Az Amerikában hatalmon lévő kormányzat teljes mellszélességgel támogatja az európai politikai berendezkedés ellenzékét vagy inkább ellenségét, az euro-atlanti ún. külpolitikai konszenzus egyelőre birtokon belüli európai elitje pedig – bízva a demokraták várható győzelmében[6] – nyíltan konfrontálódik az amerikai végrehajtó hatalommal.
[1] Hübrisz. A görögöknek nem volt valami jó véleményük róla (lásd itt és itt ). Pedig ő nemcsak az emberi gőg és kevélység, vagy a pszichologizálást félretéve: a mértéktelenség megszemélyesítője volt, hanem (a görög kontextusban, de nemcsak ott) az emberi és isteni szféra között elhelyezkedő (állam)hatalom sokkal nehezebben megítélhető viselkedését is szabályozza. (Mint Thuküdidész Méloszi dialógusában és Platón Államában ez jól látható.)
[2] Tobias Bunde and Sophie Eisentraut (eds.), Munich Security Report 2026: Under Destruction, Munich: Munich Security Conference, February 2026, https://doi.org/10.47342/JWIE5806.
[3] Jess Bidgood: The White House Wrecking Ball. The New York Times, 2025. okt. 22.
[4] Robert Kagan: America vs. the World. President Trump wants to return to the 19th century’s international order. The Atlantic, 2026. jan. 18.
[5] JD Vance amerikai alelnök tavalyi müncheni beszéde sem volt az. Nyilván ezért (is) engedhették meg maguknak a müncheniek ezt a hangnemet.
[6] Gavin Newson Kalifornia demokrata kormányzója és egyik reménybeli elnökjelöltje már be is jelentette egy mai müncheni panelbeszélgetésben, hogy nem kell aggódni: „Donald Trump csak átmeneti jelenség.”
A szerző Geonapló-bejegyzése 2026. február 13-án.
