Itt már nem csupán a progresszívek túlkapásairól, hanem az alkotmányos demokrácia rendszerének fennmaradásáról van szó.
2025. 05. 28.
A demokrácia visszavonulóban van. A világ lakosságának 72 százaléka nem demokráciában él. De a fő veszély – mondja Herbert Russell Mead, a talán legbölcsebb amerikai konzervatív külpolitikai szakértő és publicista, a The Wall Street Journal Global View című heti kommentárjának a szerzője –, amellyel szembe kell néznie, nem külső, nem az ún. autoritárius rendszerek expanziója, hanem a saját belső csapdája, amely fogva tartja.
Egyik újabb cikkében ezeket írja erről[1]:
A demokrácia sok híve, különösen Európában, a demokráciát mint folyamatot – amelyben szabad sajtó melletti szabad választások döntik el, hogy ki kormányozhat egy bizonyos országot – a választások kimenetelével kapcsolja össze. Szerintük az a demokratikus választás, amelyben a megfelelő emberek győznek.
Az előbbi meghatározás értelmében bármilyen ésszerűen elvárható mértékben szabad választás a demokrácia győzelme, még akkor is, ha a győztes egy rossz személy rossz eszmékkel. De az utóbbi definíció szerint azok a választások, amelyek a nem megfelelő jelölteket juttatják hatalomra nem demokratikusak. Egy olyan párt választási győzelme, amely meg akarja fékezni az illegális bevándorlást? A demokrácia kudarca. Egy olyan párt győzelme, amely nem hajlandó a társadalmat olyan emberek preferenciái szerint átszervezni, akik úgy érzik, hogy nem a megfelelő nemű testbe születtek? Az autoritarizmus nyeresége. Egy olyan párt győzelme, amely szerint a zöld-energia erőltetése túl költséges és kivihetetlen? Támadás minden ellen, amiről a demokrácia szól.
A második meghatározás alapján a demokrácia támogatóinak kötelességük kiiktatni belpolitikai ellenfeleiket. A rendőrségnek vizsgálatot kell folytatnia azok ellen az állampolgárok ellen, akik „antidemokratikus” tweeteket posztolnak a transzneműek vagy a bevándorlás ellen. A kormányok eltilthatják és el kell tiltaniuk az antidemokratikus jelölteket, vagy törvényen kívül helyzhetnek antidemokratikus politikai pártokat, mert „antidemokratikus” eszméket hirdetnek. Az nem számít, hogy ezek az eszmék népszerűek. Minél népszerűbb egy „antidemokratikus” eszme, annál szükségesebbé válik támogatóik elnyomása.
Ez a megközelítés őrültség – a demokrácia ügyének teljes katasztrófája. A demokrácia tigris, nem egy kiscica. Nem arról szól, hogy a művelt professzionális osztályok kulturális és politikai preferenciáit ráerőltessék a társadalom többi részére. A demokrácia önkormányzat, nem jó kormányzat. Ha valami, akkor egy olyan eszköz, amellyel a többség kordában tarthatja a túlzottan magabiztos elit pretencióit és hóbortjait.
Alexis de Tocqueville sokkal jobban megértette ezt, mint a demokrácia jelenkori úgynevezett támogatói és védelmezői. Ő a demokráciát olyan elemi erőnek tekintette, amely felforgatja a hagyományos hierarchiákat és életformákat. Amely egyszerre tud jót és rosszat is véghez vinni. Hosszú távon ellenállhatatlannak bizonyul, ezért azt tanácsolta a körültekintő és bölcs embereknek, hogy békéljenek meg vele.
A demokráciának most leginkább arra van szüksége, aminek buzgó és tiszteletreméltó hívei eddig leginkáb híjával voltak: vezetésre. A demokratikus társadalmak olyan vezetőket követelnek meg, akik tisztában vannak koruk realitásaival, és rá tudják venni polgártársaikat arra, hogy támogassák azokat a politikákat, amelyekre szükség van. Amikor a létfontosságú centrum nem tud erős vezetőket produkálni, a demagógok fogják betölteni az űrt.
A demokrácia túl sok védelmezője érvel úgy, hogy a tudatlan és makacs tömegek diszkreditálták a demokrácia ügyét. Ez megfutamodás. A demokratikus világ elitjei és establishmentjei vallottak kudarcot. A mostani helyzetben, amikor külföldön a háború felhői sötétlenek, otthon pedig a gazdasági és társadalmi változások kavarják fel a vizeket, a konformizmussal, a szenilitással és a középszerűséggel nem megyünk semmire.
2025. 05. 29.
Nem sokkal Mead cikke után jelent meg ugyanerről a kérdésről Marcel Gauchet nagyinterjúja a párizsi Le Figaroban. Gauchet-t Alexandre Devecchio, a Le Figaro Vox szerkesztője „a demokrácia kiemelkedő gondolkodójá”- nak nevezi. Én 2018. május 12-i bejegyzésemben „a legjelentősebb francia politikafilozófus”-nak neveztem, talán némi nosztalgiából is, hiszen a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben – Claude Lefort, Paul Thibaud, Edgar Morin és mások mellett – ő is része volt annak a francia csillagzatnak, amelyre – nem mindig vigyázó – szememet én is vetettem). [2]
Most pedig lássunk egy kis részletet az interjúból[3]:
Marcel Gauchet: Az a jelenlegi törekvés, amely a klaszikus értelemben vett demokrácia helyébe a jogállamot állítja, utat nyit a kisebbség számára, hogy jogot formáljon a többség elhallgattatására. Egy autoritárius progresszivizmussal állunk szemben.
Alexandre Devecchio: A Le Pen elleni peren túl a bírók kormányzása kérdéseket vet fel az európai demokráciák többségében. A romániai elnökválasztás első fordulójának az érvénytelenítése, majd a felmérések szerint legesélyesebb jelölt félreállítása, továbbá az AfD betiltásával való fenyegetés és a párt fokozott megfigyelés alá helyezése Németországban ebbe a kontextusba illeszkedik. Demokratikus föllángolásról van itt szó, vagy épp ellenkezőleg egy autoritárius fordulatról?
Marcel Gauchet: Az autoritarizmus kísértése volna a helyesebb kifejezés mindegyik esetben. De demokratiukus fellángolás semmiképpen. Hacsak nem fogadjuk el, hogy egyesek rendelkeznek a demokrácia olyan definíciójával, amely kizárja mások érveinek a tekintetbe vételét. És ezek a mások nem marginális kisebbségek, hanem bizonyos esetekben potenciális többségek. Márpedig a demokrácia lényege, és itt kell erre rámutatni, éppen a konfliktus elfogadása azok által, akik demokratákként akarnak fellépni, és az a kötelesség, hogy szembenézzünk az okokkal. Ám a mi progresszívjeink tagadják a konfliktus fennállását. Annak nem kellene lennie. Az az „agyrémek”, a „szomorú szenvedélyek”körébe tartozik. Mellesleg: a valóságnak ez a szenvedélyes tagadása nem „szomorú”-e? Innen az éppen hogy szalonképes eszközök keresése, mert a diktatúra túl durva változat volna, hogy semlegesítsék ezt az elviselhetetlen szembenállást. A jogrendszer megzavarása lett a mindent megoldó eszköze annak, hogy az új, veszélyes rétegek hangját elfojtsák.
És ha már az AfD is szóba került, itt kell megemlítenem Seres László kitűnő ÉS-cikkét[4] is a „demokraták tehetetlen dühé”-ről.
Az AfD esetleges betiltása, ez a választóiknak szóló hadüzenet – írja Seres – elsősorban elvileg botrányos egy európai demokráciában. Másodlagos, szándékolatlan következménye pedig az lesz, hogy politikusai, szavazói mártírszerepbe kerülnek, nagy ívben tesznek a tiltásra – és a demokratikus folyamatokra is, ha azok így néznek ki.
Nem az jelent akut veszélyt egy alkotmányos demokráciára, hogy egy jobboldali-populista párt vezetői miket beszélnek. Hanem az, hogy a velük szemben fellépő szabadságellenes, paternális etatizmus a polgárok demokrácia iránti közönyét, cinizmusát táplálja, erősíti. Mert az akkor csakugyan nem demokrácia, hanem álcázott zsarnokság.
Seres László itt egy nagyon lényeges dolgot érint. Azt ti., hogy amennyiben az ún. jobboldali-populista jelölteket, illetve pártokat megfosztják attól az alkotmányos joguktól, hogy résztvegyenek a választásokon (mint például Călin Georgescuval tették Romániában), vagy hogy a nekik jog szerint járó bizottsági elnöki pozícióikat elfoglalhassák a parlamentben (mint éppen most arrogáns és rövidlátó módon az AfD-vel a „demokratikus” összefogás jegyében elbántak[5]; lásd itt és itt), vagyis ha ezeket a személyiségeket, illetve pártokat meg sem próbálják beintegrálni az alkotmányos demokrácia keretei közé, akkor azt kockáztatják, hogy ők vagy radikálisabb híveik legközelebb a „demokratikus” politikai rendszer mint olyan ellen fognak fellépni.
[1] Herbert Russell Mead: Why Democracy is in Retreat. WSJ, 2025. máj. 19.
[2] Vö. Molnár G.: Európai Napló. 1978. február–1978. július. In: Alternatívák könyve II. Pro Philosophia, Kolozsvár, 2007. 144-146.
[3] Marcel Gauchet: „Nous faisons face à un progressisme autoritaire”. Par Alexandre Devecchio. Le Figaro, 2025. máj. 27.
[4] Seres László: Demokraták tehetetlen dühe. Élet és Irodalom, 2025. máj. 9.
[5] Vö. Chris Gattringer: AfD gets no committee chairmanships in German parliament despite being entitled to six. brusselssignal.eu, 2025. máj. 22. és Heather Mac Donald: The Blatant Lie of Germany’s Elite. city-journal.org, 2025. máj. 27.
A szerző Geonapló-bejegyzése 2025. május 29-én.
