A vesztett csatából idegen városba csöppenő katona, ormótlan bakancsával, lábszártekercsével, a hóna alatt szorongatott cipős doboz, benne ki tudja mikkel, a merev arcú fiatalasszony, a hengerpárna a laktanya-ágyon, a gázlámpák repkény-mintái, a folyton előtűnő pelerines fiú, a kocsma gesztikuláló civiljei és merev arcú katonái, a kiszolgálónő megdőlt tálcáján bizonytalanul álló borosüveg, egy mászkáló légy és a lámpaernyő hasadékán a plafonra vetülő remegő fél-hatszög alakú wolframszál, a szabályos, derékszögben végződő utcákat végigpásztázó megszálló motorkerékpár-berregés, a katona halálát megkönnyítő sétapálcás orvos, egy vágómester-író, aki mindent kihagy a filmből, ami nem az eredendő felvétel unalmas és kíméletlen újrajátszása…
Ez a regény, ami pontosan úgy mosódik el bennünk, mint a gázlámpák közötti lábnyomok az állandó hóesésben, amelynek hangulata „a vízszintes felületek ragyogását, a lakkozott asztallapot, a halszálkamintás, pásztázott padlót, a kandalló márványlapját elhomályosító finom por” egykedvű szomorúságával tompít le minden érzést.
„Ez a valóság nem tart igényt semmiféle allegorikus értékelésre.“ Nem is tarthat.
Fordította Farkas Márta. Horizont könyvek. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest. 1971.
Megjelent A Hét II. évfolyama 24. számában, 1971. június 11-én.