Újjáépült a Budavári Palota jelentős része: az északi és déli szárny, a központi épületek sora a kupolával, no és az erődítmény déli nagy rondellája, a keleti pártázatos falszoros, a dél-nyugati Buzogány torony, a Karakas pasa tornya és a keleti, üiőpados dunai erődfal. A Pest felé néző egész front, immár régi szépségében, méltóságával emelkedik a város fölé.
Joggal büszkék erre a budapestiek, hisz az ostrom alatt a palota is súlyosan megrongálódott, teremsorainak díszes padlói kiégtek, födéméi beszakadtak, freskói, értékes gobelinjei, berendezései elpusztultak. Olyan siralmas állapotban volt, hogy sokan azt hitték, lehetetlen helyreállítani a lerombolt falakat. – Jobb, ha úgy hagyjuk, ahogy van, örök emlékeztetőnek – mondották annak idején…
A felszabadult főváros azonban, amely már 1945 tavaszán hozzálátott a megrongált, felrobbantott épületek, hidak, műemlékek felépítéséhez, a Várpalotát sem hagyta romokban heverni. Vállalta annak a rekonstrukcióját is – miként a hajdani főváros az évszázadok során annyiszor –, mert nagyra értékeli a nemzet örökségét, történelmi emlékeit, a monumentális, ősi épületet, amelynek alapítása óta jelentős rendeltetése volt.
ERŐDÍTMÉNY ÉS KIRÁLYI REZIDENCIA
A krónika szerint a vár a tatárjárás után, IV. Béla király javaslatára épült a budai Várhegy déli csúcsán, hogy ellenőrizze az ország egyik főútvonalát és a dunai átkelőhelyet. A XIV. század első évtizedében az Anjou-házbeli uralkodók idején kezdett kiteljesedni, majd Zsigmond király hosszú uralkodása alatt jött létre a középkori palota tömbje.
A palota építésével párhuzamosan alakították ki a Vár hatalmas, 330 méter hosszú erődrendszerét, amelynek jelentős része átépített vagy javított formában ma is áll. Zsigmond palotája számára a sziklafennsík szűknek bizonyult, ezért az István-torony körüli, mélyebben fekvő területen is épületeket emeltek. Mátyás király terjedelmében nem növelte jelentősen a középkori palotát, hanem annak homlokzatait és belső tereit reneszánsz stílusban díszíttette, kiváló olasz építészekkel és szobrászokkal. A Mátyás halála miatt félbemaradt építkezések II. Ulászló, majd Zápolyai János uralkodása alatt folytatódtak.
A soktornyú, gótikus-reneszánsz palota 1541-ben a törökök kezére került, de 145 évi török uralom, s a természeti katasztrófák után is megőrizte csodálatos szépségét. A visszafoglalás több hónapig tartó ostroma idején azonban üszkös romhalmazzá vált. Ezután a várfalakat kijavították, a felső palotákat viszont lebontották, amikor III. Károly uralkodása idején az újkori palota ma is álló szárnyát emelték. Ugyanakkor temették be a középkori alsó palotaszárny földszinti részét, a környező udvarokkal együtt. A középkori palota utolsó nyomait a Mária Terézia korabeli építkezés tüntette el.
Az 1848–49-es magyar szabadságharc idején a palota déli szárnya és középső része majdnem teljesen elhamvadt, amit a lángok megkíméltek, az az ostrom alatt ment tönkre. A palotát 1850-ben építették újra. A kiegyezés után Ybl Miklós, majd Hauszmann Alajos a palota északi részén megépítette a déli, Mária Terézia-palota alaprajzi megfelelőjét, s a XVIII. századi, valamint az új szárnyat kupolával koronázott kolonnáddal kötötte össze. Ugyanakkor a barokk-kori palotát a Krisztinaváros szintjén egy épülettel gazdagította.
A Budavári Palota neves európai és hazai mesterek műve, éppen ezért magán viselte a magasrendű európai építészeti stílusok jegyeit és a jellegzetes nemzeti vonásokat. Belseje külsejénél is pazarabb volt. Évszázadok művészetét egyesítette, bár kiképzése, berendezése sokszor változott, királyok, hercegek, uralkodók óhaja, ízlése szerint. Volt királyi, császári rezidencia, az ország kormányzati központja, történelmi döntések és parádék, főúri mulatozások színhelye is.
MAHOLNAP: A KULTÚRA FELLEGVÁRA
A népi hatalom megváltoztatta a Budavári Palota rendeltetését. Alapos megfontolás után úgy döntött: legyen a közművelődés, a tudomány központja. Őrizze a legbecsesebb történelmi emlékeket, munkásmozgalmi ereklyéket, a magyar képzőművészet remekműveit, a nemzeti könyvtárat. Ennél nemesebb szerepe nem lehetne a várpalotának – vallották a budapestiek meggyőződéssel, bár tudták, hogy a rekonstrukció jelentős áldozatot követel.
– Romjaiból helyreállítani a Várpalotát, úgy, hogy az korhű legyen s megfeleljen új funkciójának, sokkal nehezebb feladat volt, mint hasonló nagyságrendű, ultramodern épület tervezése – mondotta Kollányi Béla főmérnök, a tervező kollektíva irányítója. Tervezők, építők és építtetők hosszasan fontolgatták: miként rekonstruáljuk a múltbeli létesítményt napjaink s a holnap számára.
Számtalan vélemény hangzott el, sok vita, tanácskozás folyt, amíg kialakult a sajátos „palotastílus”, amely összhangban van a palota történelmi stílusaival, jellegzetesen magyar és megfelel az épület-komplexum jövendő funkciójának. Azonkívül figyelembe veszi a műemlékvédelmi, régészeti, városesztétikai szempontokat. Eszerint állították helyre – az eredetitől bizonyos fokig eltérően – a homlokzatot, a gazdagon díszített barokk-kupola helyett nyugodtabb vonalvezetésű, modern kupolát építettek. A belső térsorokat a külső homlokzattal összhangban képezték ki.
Izgalmasan szép, de nehéz munka volt, azért is, mert a romeltakarításkor, bontáskor sok helyen felszínre kerültek a középkori királyi palota maradványai. Mintegy 25 holdnyi területen nagyszabású ásatásokat végeztek, emiatt módosultak az elképzelések, a tervezettnél lassabban haladt az építkezés. De érdemes volt várakozni, sok-sok tárgyi emlékre bukkantak, a mélyebb szinten állott épületek közül helyreállíthatták a Gótikus nagytermet, a boltozott helyiségeket, az Alkápolnát, a Király-pincében fennmaradt homlokzati részletet.
FENSÉGESEBB, MINT VALAHA
A rekonstrukció méreteire vall, hogy az építkezés megkezdése előtt 600 000 köbméter romot takarítottak el, 250 000 légköbméter állvánnyal támasztották meg a sérült falakat, nem kevesebb, mint 693 300 köbméter épületet kellett, illetve kell helyreállítani, több mint 2 milliárd forint költséggel.
Legkorábban a déli épületszárny készült el. Ebben működik 1967 óta a Budapesti Történeti Múzeum, ahol a látogatók megtekinthetik a középkori királyi palotát, a budapesti régészeti ásatások gazdag leletanyagát és a főváros ezer évét – állandó kiállításon. Jelenleg Budapest felszabadítása és 30 éves fejlődése is látható a felszabadulás évfordulója alkalmából rendezett időszaki kiállításon.
Nemrég készült el az északi szárny és a három központi épület, a 65 méter magas kupolával. Nem hiába „nyeltek el” 30 000 négyzetméter márványlap burkolatot, több mint 50 000 négyzetméter különleges vakolatot, nagy mennyiségű bronz- és rézlemezt, mahagóni faburkolatot; a belső terek fenségesek. A vörösmárvány padlózat, s a vakítóan fehér falak a pazar világításban lenyűgözőbbek, mint valaha! Méltó otthont nyújtanak a Magyar Munkásmozgalmi Múzeumnak és a Magyar Nemzeti Galériának. A múzeum április elsején, a Magyarországi munkásmozgalom története című állandó kiállítás első részével nyitotta meg kapuit, míg a Galéria néhány hónap múlva, előreláthatóan ez év őszétől fogadja a látogatókat, amint az 50 000 műtárgyat számláló gyűjteményét, a régi épületekből a palotabeli impozáns kiállítóterekbe, raktárakba szállítják.
Közben a tervezők, építők folytatják a nagyszabású munkát. Az úgynevezett F-épületet 10 millió könyvet befogadó könyvtárrá alakítják át, ami szintén rendkívüli feladat, de a műemléki kötöttségek ellenére sikeresen megoldható. Az Országos Széchényi Könyvtár alapítása óta helyhiánnyal küzd, végre optimális körülmények közt működhet. A későbbiekben a Karmelita-kolostor helyén a Magyar Tudományos Akadémia Irodalmi és Nyelvtudományi Intézetét, a Sándor-palotában kormánytárgyalót rendeznek be. Helyreállítják a Várszínházát, a várfal többi részét s a palota udvarát is.
Hogy miként juthat a látogató a palota magasságába, ahonnan Budapest csodálatos látképében is gyönyörködhet? Attól függ: ki, melyik irányból közelíti meg a Várhegyet, felmehet gyalog – a déli oldalon, siklóval vagy külön mikrobuszjárattal – a keleti oldalon, gépkocsival – észak, gyorsliftekkel – nyugat felől. Utóbbival 1978 körül. Akkor fejeződik be ugyanis Európa egyik legnagyobb műemléki helyreállítással párosuló kulturális építkezése, és újrakezdődik a megfiatalított vár története. Addig, gyalog is örömmel látogatunk – sokadmagunkkal – a palotába.
Megjelent A Hét VI. évfolyama 14. számában, 1975. április 4-én.