Kedves Jobboldali Barátaim! Világsztár politikusokat sem kímélve, a gyermekvédelem területét is megvédtük. Közel nyolcezren akartak betolakodni nevelői státuszba. De mi inkább elbocsátottunk hatszáz dolgozót, nehogy felhíguljon a szakma. Egy nevelőre mindössze tíz gyermek felügyelete volna ideális, de mi ezt is megháromszoroztuk. Negyven a cél. Nem vagyunk távol.
Az egészségügyi ellátás fejlesztésében sem bicegünk, hanem nagy sebességgel vágtázunk. Statisztikák szerint a fájós lábúaknak majdnem egy évet kellett várniuk térdprotézisműtétre. Ez nem mehetett így tovább. Bátran belevágtunk, sebészi pontossággal odahatottunk. Meg is lett az eredménye. A várakozási idő immár bőven egy év felett van. Megcsináltuk.
Kézbe vettük a születésszabályozást is. Dagadó kebellel elmondhatjuk, hogy 1950 óta számoljuk, de még soha ilyen kevés gyermek nem született, mint tavaly. Ez még a tavalyelőttinél is kevesebb. Grafikonon igen jól mutat a lefelé konyuló görbe. Ám itt még vannak lehetőségeink, mert nagyon okosan törvénybe foglaltuk, hogy az apa férfi, az anya meg az adóteher nő.
A korrupcióról sem feledkeztünk meg. Nem azért, hogy dicsekedjek, de hát mondjon már valaki olyan európai országot, ahol a miniszterelnök családtagjai, barátai mind-mind milliárdosok lettek. Méghozzá saját erejükből állnak a saját lábukon. Mert a miniszterelnök üzleti ügyekkel nem foglalkozik. (Saját közlés, nagy nyilvánosság előtt.)
Ismét megvédtük az inflációt bőven meghaladó mértékű nyugdíjemelést. Oda is adhattuk volna a nyugdíjasoknak, de nem, mi inkább megvédtük, nálunk jobb helyen van. Így jut valamennyi focira is, azt meg ők is nézhetik, otthon, kényelmesen a tévében. A stadionba kimenni úgysem tudnak, hiszen fáj a térdük.
Megjelent az Élet és Irodalom LXIX. évfolyama 9. számának Páratlan oldalán 2025. február 28.