Metazin
Azt gondolhatnánk, hogy a pszichopatáknak az evolúció során ki kellett volna kopniuk, hiszen általában azok a gének voltak képesek tovább öröklődni, amelyek együttműködésre és önzetlen áldozatvállalásra hajlamosítottak. A pszichopaták mégis köszönik, jól vannak, sőt, jól megy nekik.
„Akármilyen nehéz elhinni, a pszichopátiás hajlam evolúciós előny is lehet” – olvassuk a Conversation magazinban Jonathan R Goodmantől, a Cambridge-i Egyetem emberi evolúciókutatójától.
A pszichopaták szemlátomást nemhogy az élet szinte minden területén jelen vannak, hanem jelenlétük mindenekelőtt a hatalommal járó pozíciókban feltűnően gyakori. Brit kutatók a vállalati vezetők egyötödénél állapítanak meg „klinikailag értékelhető szintű pszichopátiát”, holott a lakosságnak csupán egy százaléka tekinthető pszichopatának. Hatalmi pozíciókban tehát a pszichopaták hússzorosan felülreprezentáltak. Az evolúciókutatónál afféle szakmai ártalom, hogy ezeknek az adatoknak az olvastán felkapja a fejét. A biológus szemével nézve ugyanis a pszichopátia hátrány az evolúciós versenyben. Az együttélésben alapvető a megbízhatóság, a bizalom, és aki mások rovására akar érvényesülni, annak elvben el kell veszítenie a közösség bizalmát. Vagyis elméletileg a pszichopatáknak az evolúció során a népesség egyre kisebb hányadát kellene kitenniük. Már ha feltételezzük, hogy a pszichopátiának genetikai alapjai vannak. Goodman kutatásai azonban azt valószínűsítik, hogy a pszichopaták még előnyös helyzetben is vannak az evolúciós versenyben: rossz tulajdonságaik közé tartozik ugyanis az a képesség, hogy a többieket félrevezessék, elhitessék velük, hogy a javukat akarják, az érdekeiket képviselik.
Ha ebben sikerrel járnak, több táplálékhoz fognak jutni, és ez közvetlen evolúciós előnnyel jár. Az ősi közösségek persze tisztában voltak a csalás veszélyeivel, és egyészt büntetések különböző fokozataival igyekeztek féken tartani a csalókat, másrészt kifejlesztettek magukban olyan képességeket, amelyekkel megpróbálták felismerni a másikban a csalót. A nagyobb, nem személyes ismeretségen alapuló társadalmakban, az összetettebb közösségekben azonban könnyebben érvényesülnek a csalók, és evolúciós értelemben a büntetlenül maradó csalás a lehető legnagyobb előny. Lassanként már azt a kérdést kellene feltennünk, miért nincs egyre több pszichopata közöttünk. Nos, ha például mindenki pszichopata lenne, akkor egyáltalán nem lennénk képesek bízni egymásban, és a társadalom működésképtelenné válna.
Másodsorban azonban a pszichopátiát a genetikai tényezők nem meghatározzák, csak hajlamosítanak rá. A gének különféle körülmények között különféle tulajdonságok kialakulását eredményezhetik. Elterjedt vélemény szerint például a pszichopátiával kapcsolatos érzelmi, együttérzési hiány nehéz gyerekkor eredménye is lehet. Ha kiskorban nem kap a gyermek elég törődést és szeretetet, „emocionálisan kikapcsolhat”. Így hárítja el a szeretethiánnyal járó súlyos trauma bekövetkeztét. Ehhez is kell genetikailag meghatározott hajlam, és csak súlyos családi szeretethiány indítja el a
folyamatot.
Úgy is fogalmazhatnánk, hogy ezekben az esetekben a környezet, a társadalom tehetne valamit, de ez elmarad. Más szóval Goodman nem tartja reménytelennek, hogy a közösség felvegye a harcot a pszichopátiával. Elismeri azonban, hogy a társadalom ma gyakran a beteges alakoskodókban ünnepli a sikeres embert. Fejtegetését azzal a jámbor óhajjal zárja, hogy az etikus magatartás minősüljön sikernek. Csak az nem világos, hogy ha ez megvalósulna is, a pszichopaták miért ne tudnák magukat etikusnak feltüntetni, hiszen enélkül ma is nehezen érvényesülhetnének.
Forrás: Újnépszabadság
