Népi motívumok vöröses ködéből egy hatalmasra felnagyított arcrészlet sejlik elő. Szép száj, nemes orr, a karakterjegyeket – ceruzarajzos satírozás képzetét keltve – könnyed öltésű hímzés rajzolja ki. Titok lengi be a vásznat, fiatalos, mégis kortalan a megidézett személy. Kicsoda ő? Ismerősünk is lehetne, vagy egy képernyőn sűrűn feltűnő híresség. De nem! Kolumbán Kántor Zita, a textilmunka (120×100 cm) alkotója, Őstudatnak nevezi. Ezzel egyből metafizikai magasságokba tereli figyelmünket, a faragott kapuk, a varrottasok, festett bútorok virágdíszei azonban tárgyiasítják a látványt, és azt sugallják, hogy a művész az őstudat fogalomköréből főként az örökkévalóságra, azokra az értékekre összpontosít, amelyeket őseinktől örököltünk nemzedékről, nemzedékre. A marosvásárhelyi művészeti életben negyedszázada aktívan jelen levő textilművész mélyre ható tudatossággal és irigylésre méltó kreativitással tágítja, bomlasztja műfaja határait. Évről évre rendhagyó, új ötletekkel, szokatlan formai megoldásokkal lepi meg közönségét, abban viszont következetes, hogy figyelmeztessen, alkotásainak gyökereit mindig az emberiség örök értékei között kell keresnünk. Ha az anyagi jelleg kerül előtérbe, akkor a magyar népművészet a fő ihlető, ha a szakralitás vagy a szellemi szféra mozgatja meg fantáziáját, akkor egyetemes a beágyazódás.
Angyalkert 
Egy gondolat a vállalt kálváriáról 
Gloria Mundi
Így is, úgy is saját hangján szólal meg, ő is olyan művész, akinek címke nélkül is felismerik a műveit a kiállításokon. Szóljon az a világ dicsőségéről vagy dicsősége múlásáról (Gloria Mundi), az angyalok birodalmáról (Angyalkert), a Merkantilizmus csapdájáról, kongassa a hagyományos falusi, népi életmód Lélekharangját, jelezze a Szent és profán kettősségét, jól érzékelhető az az önelemző, önfaggató kérdésfelvetés is, ami minden igaz művészre jellemző: hozzátesz-e az alkotásaival valamit a világhoz? Ilyen tekintetben különösen beszédes az Egy gondolat a vállalt kálváriáról című hímzett textilkompozíció, amelynek három alakpárja és a közéjük ékelt feszület az ARTA /művészet/ szót formálja.
Kolumbán Kántor Zita kevés színt használ, koloritja visszafogott, inkább grafikusan puritán. Anyaghasználatában sem törekszik meghökkentésre. Annál leleményesebb az ötleteiben. Ezek kivitelezésében, a vegyes technika használatában is figyelemre méltó az inventivitása. Méretes textilinstallációi általános tetszést keltettek a kiállításokon.
Egyszerűségében is nagyszerű a Kártyavár (150x150x30 cm) ötlete. Ki ne lett volna büszke valamikor, amikor megépítette az első saját kártyavárát? A művésznő a magyar kártyalapokat régi fotókkal helyettesítette. A vár tizennégy lapján egykorvolt falusi emberek, egyedül, párosával, csoportosan, megkettőzve, felnagyítva. Feltételezem, hogy felmenők, rokonok, falustársak, régi korok átélői, tanúi. Szokatlan megjelenítésük képzeletindító, a mű hatása tagadhatatlan. Úgy tűnik, biztosan áll talapzatán a kártyavár. Mekkora szél, milyen vihar kell ahhoz, hogy végleg összedőljön? Ez a kérdés is elkerülhetetlenül megfogalmazódik a nézőben.
Még különlegesebb installáció az Imamalom. A kultikus töltetű, falra szerelhető, buddhista „konstrukció” magyaros jelleggel telítődött Kolumbán Kántor Zita textilművészeti megoldásai nyomán. A forgó rész nem üreges fémhenger, mint a tibetieknél, a vázat szőttes borítja, fonal fedi a szerkezet drótkeretét is. A dombormű itt varrott, festett, egyszerű, naiv mintázat, népies módra. De megkapó. A forgó hengeren a két főalak: Szent István és Szent Erzsébet. A hozzájuk kapcsolódó jelképek, a kereszt, a kulcsok, halak, a rovásírásos bibliai idézetek, számok, díszítő motívumok a művésznő alkotói univerzumának szerves részei. Az installáció interaktivitást is kiprovokál. Sokan időztek el előtte és forgatták meg a hengert azon az Ariadné tárlaton, amelyen közönség elé került.
A textilművészet művelői néha azt érezhetik, hogy e nagyon idő- és munkaigényes műfaj rabjaiként kénytelenek robotolni. De sok örömöt és elégtételt is tud szerezni a tehetséggel, tudással, szépérzékkel létrehozott textília. Kolumbán Kántor Zita lírai hangvételű műve, a Babits Mihály Bolyai versét idéző: „a semmiből alkottam új világot, mint pókhálóból sző kötélt a rab”, erről mindennél többet mond.
