2023. október 8-án. A felvétel 2015. november 24-én készült a budapesti Lengyel Intézetben. (MTI/Balogh Zoltán)
Ha egy kifejezést kellene Sólyom Lászlóhoz kapcsolni, az mindenképpen a láthatatlan alkotmány lenne. Megrögzötten hivatkozták sokan, mások viszont inkább húzták a szájukat. Hol is van ez a láthatatlan alkotmány? Ki szentesítette, mi van benne pontosan? Ködösnek és bizonytalannak érezték többen, a sólyomi gondolat hívei viszont nagyon is állandónak, meghatározottnak. Olyannak, amit nem írhatunk át évente kedvünk szerint. Olyannak, ami bennünket is köt. Biztos fogódzót adott az életben, ahogy azt adott Sólyom jelenléte is.
Ragaszkodott a tisztességhez és az intellektushoz egy olyan korban, amely épp az ezekkel szemben álló tulajdonságoknak kedvezett. Egy olyan korban, amikor megint sokkal kifizetődőbbnek tűnt egyszerű, hangzatos szólamokkal a tömegeknek hízelegni. Amikor szekértábort választott az is, aki húsz-harminc éve még váltig hitt benne, hogy sosem tenne ilyet.
Sólyom László kegyelmi pillanatban lett államfő. Ha pedig volt olyan elnökség, amely szembement a papírformával, hát az az övé volt. A Harmadik Magyar Köztársaságban talán először, és eddig utoljára. Mindezzel sokak szimpátiáját, tiszteletét elnyerte, másokat pedig kritikára sarkallt. Sólyom volt az az államfő, aki hitelesen törekedett konszenzusosságra, a pártokon felül álló elnökségre, mégis megosztóvá vált így is. Hogyan is lett volna másként? Szerepfelfogása ugyanúgy választás kérdése volt, ugyanúgy egy jól meghatározott világnézetből fakadt. Így persze olyanok is voltak, akik ezzel nem értettek egyet. Ami számukra gyengeségnek vagy épp határozatlanságnak tűnt, azt mások a szélsőségektől való óvakodásnak, szellemi rendíthetetlenségnek látták. Persze, az akkori kormányzat híveinél heves ellenérzésre talált, ahogy visszautasította Horn Gyula kitüntetését. És elnyerte vele azok tetszését, akik viszont már a következő ügynél nem értettek vele egyet.
Sólyom nem azért hozta a döntéseit, hogy hízelegjen vele egyik vagy másik szekértábornak. Nem tetszeni akart, hanem következetesnek akart lenni. Nem szerepelni, hanem megmutatkozni. Ragaszkodott egy olyan, sokak által megkérdőjelezett alkotmányos hagyományhoz, amelytől teljesen idegenek voltak a leegyszerűsítő jelszavak. Akik vitában álltak vele, a politikai konstitucionalisták győzelmeként írták le azt, ami őt követte. Lehet a dolgokat persze sokféleképp értékelni. De ha visszatekintünk majd harminc-negyven év múlva, könnyen más fénytörésben láthatjuk majd azokat, akik a pillanatot kívánták uralni. Nemcsak azokat, akik erről oly szívesen beszéltek, de azokat is, akik azt hitték, szemben állnak vele, pedig ugyanazt a gyakorlatot valósították meg. Ne legyenek kétségeink, a sólyomi út sokkal nehezebbnek és bonyolultabbnak bizonyult, kisebb népszerűséggel kecsegtetett. Nem olyasféle rajongókkal, akik nagygyűlésen éljeneznek. Sólyom viszont haláláig megelégedett ezzel, mert tudhatta, hogy hosszú távon így lesz kifizetődő. Az egykori államfőre évtizedek múlva is ugyanúgy tekinthetünk majd. Az állandóság, a gondolati szilárdság megtestesítőjeként láthatjuk. Hogy gyenge lett volna? Nagyobb erő nincs annál, mint ami az ő kiállásához kellett.
Elhunyt Sólyom László volt köztársasági elnök Hosszú betegség után 81 éves korában elhunyt Sólyom László volt államfő, az Alkotmánybíróság első elnöke.
Álljon itt még két idézet, jól jellemzik a sólyomi gondolkodásmódot. Az egyiket a klubrádiós Selmeci Jánosnál láttam, többen osztják most a Facebookon. A Sólyom László elnökölte Alkotmánybíróság 1992-es határozatából való: „Történelmi tapasztalat, hogy mindannyiszor, amikor a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozták, sérelmet szenvedett a társadalmi igazságosság, az emberi kreativitás, csökkent az emberben rejlő képességek kibontakozásának lehetősége. A káros következmények nem csupán az individuum, hanem a társadalom életében is megmutatkoztak és az emberiség fejlődésének sok szenvedéssel járó zsákutcájához vezettek. Az eszmék, nézetek szabad kifejtése, a mégoly népszerűtlen vagy sajátos elképzelések szabad megnyilvánulása a fejlődni képes és valóban eleven társadalom létezésének alapfeltétele.”
A másik az aszófői beszédből, melyet politikai tanácsadó testületének korábbi tagja és egyben tisztelője, Török Gábor meghívására mondott el 2012-ben. Ilyesmikről beszélt akkor a korábbi államfő: „A tárgyilagos véleményalkotást nagyon megnehezíti, hogy a közbeszédet, a médiát az érzelmekre ható, mindig a felületen maradó, soha végig nem gondolt, kielégítően soha ki nem elemzett témák uralják. (…) A biztonság legfontosabb eleme azonban [a kilencvenes években az volt, hogy az alkotmány alapján kiépült egy alkotmányos kultúra. A kultúra, a kulturált viselkedés önuralmat jelent, íratlan közös szabályokhoz igazodást, a többiek megbecsülését. Mindenki érti, hogy mire gondolok, ha azt mondom: van, amit nem tesz meg az ember. Van, amit jóérzésű, rendes ember akkor sem tesz meg, ha a jog betűje szerint megtehetné.”
Ide lenne érdemes visszatalálnunk. Hogy hiába hisszük, hogy a következő lépést büntetlenül megtehetnénk, sőt, még hasznunkra is válhatna. Mégis magunktól forduljunk vissza. Többek között erre tanított minket Sólyom László közéleti szerepvállalása.
