Joggal feltételezhetjük, hogy az ember kézzel végzett számtalan próbálkozása során kísérletezte ki az első kezdetleges, de elfogadható logikai ítéletféleséget. Az intelligencia a kézből ered, a kézből, amely a cselekvés legmegfelelőbb szimbóluma.
Ha kezet mondunk, tapintható, befejezett, megvalósított dolgokra gondolunk. A kéz tetteivel bizonyítja az ész érdemeit, a gondolkodásét, amely kezek nélkül terméketlen maradna. Jonathan Swift mondotta: aki egy fűszál helyébe kettőt teremt, nagyobb szolgálatot tesz az emberiségnek, mint bármelyik töprengő bölcsész vagy metafizikai rendszert teremtő gondolkodó.
A nagy próbafestők megérezték, milyen jelentős a gondolkodás szempontjából a kéz; a portrék hosszú és ideges ujjaiból sokszor többre következtethetünk, mint a homlok ráncaiból. Hollandia egyik múzeumában sokáig elnéztem Erasmus kezét, s arra gondoltam, hogy többet elárul stílusáról, mint szenvtelen, hegyes arca.
Nyilvánvaló, hogy a fejlődés lépcsőin emelkedve, egyre mívesebben foglalatoskodva, vagyis a nyersanyag mind bonyolultabb megdolgozása mértékében, az emberek figyelmen kívül nem hagyható párhuzamban tökéletesítették intelligenciájukat és kezüket. Véleményem szerint a korreláció oly határozott, hogy a koponya csupán a gondolkodás egyik műhelyének tekinthető. A gondolkodás a cselekvés parancsoló szükségessége nyomán alakul ki, a cselekvés során tökéletesedik és általa meghatározottan működik.
A román kétkezi munka elismerésre méltó. Népünk szoros szellemiségéről, kiemelkedő esztétikai érzékéről jórészt azoknak a kezeknek köszönhetően szólhatunk, amelyek virágokat varázsoltak az ingvállakra, a katrincákra és a fejkendőkre. Mivel a mostoha történelmi sors nem tette lehetővé, hogy időtálló anyagokra építsük műveinket, a román nép keze munkájával több finom művű parányi remekművet alkotott. Előkészületben folklórunk atlasza.
Nem a bazárok vásári folklórjáé, hanem a hitelesé, amely harmonikus kiegyensúlyozottságában párját ritkítóan elegáns, a mértani formák tökélyével is kiemelkedő. A néprajz ugyanannyi román szólásmondást tart számon a kézről, mint a fejről. Értelmetlen nevelés az, amely csak a fejre akar hatni, s megfeledkezik a kezekről. Teljességgel tökéletlen és szánalomra méltó a fej, amely mit sem törődik a kezek ügyességével.
Az emberiség nagy intézményei néha mellőzik a jelentéktelennek tűnő ügyeket, s ez az oka annak, hogy e kérdésben az oktatási rendszer is nemegyszer tévedett… A rosszul megtervezett oktatással megeshet, hogy tizenkét évig az iskolapadhoz szögez egy-egy fiatalt, s amikor az illető kilép az életbe, a feje ugyan teli hasznos és haszontalan információkkal, de a keze a gyengénfejlettség állapotában maradt.
Az ilyen ember még személyes programja végrehajtására sem alkalmas, esetlen, mint az elefánt a porcelánboltban. A kezek ügyetlensége talán még a butaságnál is kellemetlenebb. A legnagyobb teljesítmény, amit a kétbalkezesektől elvárhatunk az, hogy csak saját maguknak okozzanak kárt.
Valaki megjegyezhetné, hogy az automatizálás, a fejlett gépek új korszakában élünk. Az ember modern rabszolgái, a tökéletesített gépek mentesítenek a nagy erőkifejtés alól, amely évezredeken át annyi energiát elrabolt. Az ember most már csak ül a vezérlőasztal mellett és igazi gazdaként rendelkezik. Miért kellene tehát olyan tulajdonságok kiművelésével foglalkoznunk, amelyek a fizikai erőkifejtés kevésbé nemes kategóriájába tartoznak?
A kérdés félrevezető. Igaz, hogy a gépesítés olyan energia megtakarítását tette lehetővé, amelyet az ember értékesebben hasznosíthat. Az automatizálás pedig mentesítette a nehéz ellenőrzés kötelezettsége alól, s nem kell már a gép mozgásaihoz igazodnia: „delegátust” állít a maga helyébe. Ám mindez még nem mentesíti az alól, hogy beindítsa és kikapcsolja a gépet, hogy fogantyúk, kapcsolók, nyomógombok közvetítésével kapcsolatban maradjon vele. A számítógépek korában majdnem mindenki „zongoristává“ válik. Olyan gépekkel kell dolgoznia, amelyeken több jelzés van, mint a régieken, és sokkal gyorsabban is kell dolgoznia, mert a gép programjában megengedett másodpercek fogyasztása drága mulatság. Gyorsan kell „kapcsolnia”, mert a számítógép szédületes sebességgel veti fel a problémákat. Az ember új univerzumában olyan gépek között él, amelyek bonyolult manővereket követelnek meg: az újhoz képest a régi manualitás gyerekjátéknak tűnik.
Téved, aki azt hiszi, hogy az emberiség majd a hibajavítók és karbantartók egész hadseregét tarthatja fenn a rádiók, a magnetofonok, a tévék és másfajta háztartási gépek üzemeltetésének biztosítására. A háztartási gépeket manapság nagyon sok világos használati utasítással látják el; ezek az instrukciók olyan embereknek szólnak, akik rendelkeznek a technikai kultúra elemeivel. De ezek aztán valóban nélkülözhetetlen elemek. A ma emberéről feltételezik, hogy szükség esetén ugyanolyan könnyed mozdulattal nyúl a zsebébe egy kis csavarhúzóért, hogy megjavítson egy-egy készüléket, mint amilyen rutinosan veszi elő töltőtollát, hogy valamit bejegyezzen noteszébe. Feltehető, hogy az emberek zakójuk belső zsebében töltőtolluk mellett egy ügyes kis csavarhúzót is tartanak majd. Egy olyan tulajdonság, amelyet az emberiség az évek tízezrei során tökéletesítettek, nem vész ki mesterséges pótlása miatt, hanem más irányban fejlődik.
A kézügyesség az emberiség nagy vívmánya. A precíz és gyors „kezelés” az idő töredékébe sok és jó minőségű gondolatot sűrít, ami feljogosít arra, hogy a kezet is az intelligencia székhelyének tekintsük. A „kézügyesség” gyakorlati intelligenciánk jó fogalma; a cselekvő, alkotó és átalakító gondolkodás kifejezője.
Most, amikor kirajzolódik az élet megkövetelte lényeges elemeket nem mellőző, harmonikus és teljés oktatás-nevelés eszménye, nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy oktatási rendszereink oly keveset törődtek a manualitással. Ha csak az irkákban és a táblán gyakorolhatjuk a kezeket, nem fejlődhetnek a magas műszakiságú világ szintjén. Az iskolai programok hiányosak, ha az olvasás, az írás, a testedzés, a zene mellett nem irányoznak elő sok órát a kezek géniuszának a fenntartására. A kézügyesség tanterme a műhely, amelyben a tanuló szerszámot vehet a kezébe. S az ott végzett munka ebben az esetben mondható jónak, ha termelő jellegű, és kézzelfogható anyagi eredménye van.
A nemzeti jövedelem növelésére, értékesebb, bonyolultabb, több gondolatot és technikai hozzáértést megkövetelő termékek előállítására törő társadalmunknak széleskörűen, türelemmel és nagy kitartással kell gyakorolnia hozzáértését. S drága kincsként kell óvnia a kezek intelligenciáját.
Megjelent A Hét V. évfolyama 43. számában, 1974. október 25-én.
