Elragadó cikket fedezett fel budapesti munkatársunk és barátunk arról, hogy… lásd a címet. Az írás szerzője, a művészettörténet professzora a Northwestern University-n, arról elmélkedik, hogy 2021 jobb lesz-e, mint 2020. A válaszhoz segítségül a híres zsidó humort és Jóbot hívja segítségül, valamint William Blake-t, akiről már tudjuk, hogy nem csak zseniális költő volt, de festő és nyomdász is. Köszönetet mondva felfedező barátunknak (N. J. F.) a pluszban beillesztett illusztrációkért, valamint fordító lányainknak (B. K., S. Zs.) a fordításban nyújtott több mint segítségükért (minden hiba a stilizálás során a mi lelkünket nyomja!), íme – apró elhagyásokkal – Stephen F. Eisenman a művészettörténet-professzor újévi esszéje magyarul.
Múlt és jövő
Hozzám hasonlóan valószínűleg mindenki tucatnyi ezekhez hasonló újévi köszöntőt kapott:
„Csakhogy megszabadultunk 2020-tól. Mostantól jobb napok jönnek.”
„Boldog 2021-et! Jobb lesz, mint tavaly!”
„2020 – egy év, amit el kell felejteni. 2021 legyen egy olyan év, amire emlékezni kell!”
Ezek után természetes, hogy eszembe jutott a vicc:Két öreg zsidó ül a padon. Az egyik azt mondja: „Nu, hogy mennek a dolgok?” Erre a másik: „Jobban, mint jövőre fognak!”
Bár a vicc a zsidó pesszimizmus kliséire épít, nem biztos, hogy nincs benne igazság. Valójában nagyon nehéz olyan évet felidézni, ami ne lett volna rosszabb az előzőnél.
– 1962 rossz volt: a Kubai Rakétaválság csak akkor ért véget, amikor Kennedy elnök elutasította a Kuba elleni légicsapást. 1963 még rosszabb volt: Kennedy-t meggyilkolták. (…)
– 1980-ban a Beatles egykori tagját, John Lennont meggyilkolták. Ez borzasztó. Egy évvel később a valamikori színész, Ronald Reagan lett az elnök. Ez is szörnyű.
– 1989-ben az Exxon Valdez zátonyra futott Alaszkában, és 10 millió liter olaj ömlött ki a vízbe. De egy évvel később Bush bevonult Irakba, hogy biztosítsa a közép-keleti olajat.
– 2001-ben történt a szeptember 11-i terrortámadás – egyértelműen rossz. De 2002-ben létrejött a Patriot Act, és elkezdődött a nemzetközi szintű terrorizmus elleni küzdelem. Ezek vitathatatlanul rosszabbak.
– 2010-ben a BP Deepwater Horizon felrobbant a Mexikói-öbölben, 210 millió liter olajat juttatva az Atlanti óceánba. 2011-ben azonban a széndioxid szintje a légkörben rekord magasságba ugrott.
– 2016-ban Trumpot megválasztották az Egyesült Államok elnökének. Azt már nem is kell részletezni, hogy ezután mi történt a négy év alatt…
Most pedig nehéz elképzelni, hogy 2021 mivel lehet rosszabb 2020-nál:
– Ahelyett, hogy végrehajtaná, amit kell, Joe Biden megpróbál tárgyalni Mitch McConnell-lel.
– Egy új vírus bukkant fel, ami halálosabb a Covid-19-nél.
– Az Egyesült Államok visszalép a Párizsi Klímaegyezménybe, de továbbra sem változik semmi.
– Az Egyesült Államok katonai konfrontációt provokál a Dél-kínai tengeren.
– A széndioxid szintje a 2019-es érték fölé emelkedik – miután a Covid-19 enyhe csökkenést hozott 2020-ban.
– Növekszik a szélsőjobboldali terrorcselekmények száma a színesbőrűek által látogatott templomok és a zsinagógák ellen.
A sok kockázatra tekintettel talán az a legjobb, ha lehajtott fejjel karanténban maradunk. Erre is illik egy vicc: Két zsidó, két puskával egy teljes lövészosztaggal néz szembe: „Irv, szerinted kérhetek tőlük egy utolsó cigarettát?” „Izzy, szerintem legjobb, ha nem hívjuk fel magunkra a figyelmet.”
Az amerikai történelem zsidó viccé változott!
A zsidó pesszimista humor eredete
A zsidó pesszimista humor megjelenése meglepő módon megelőzte a zsidóüldözéseket. A Prédikátorok Könyve – ami megtalálható a héber Bibliában – komoran humoros. A Könyv aforizmák sorozataként íródott, különböző meghatározott témák alapján.
A fejlődés lehetetlen: Van valami, a miről mondják: nézd ezt, új ez; régen volt már száz esztendőkön át, melyek mi előttünk voltak. (1:10)
A tudás értéktelen: Mert a bölcsességnek sokaságában sok búsulás van, és valaki öregbíti a tudományt, öregbíti a gyötrelmet. (1:18)
De akkor miért kell küzdeni még a születésért is? És dicsérém én a megholtakat, a kik már meghaltak vala, az élők felett, a kik még élnek;
De mind a kettőnél boldogabbnak azt, a ki még nem lett, a ki nem látta azt a gonosz dolgot, a mely a nap alatt történik. (4:2-3)
Az igazi akasztófahumor terén azonban a Jób Könyve verhetetlen.
Egy nap a Sátán és a testvérei elmentek meglátogatni apjukat, az Istent. Ahogy beszélgettek, azt mondta a Sátán az apjának: az ő drága Jóbja – egy gazdagsággal és boldogsággal megáldott jámbor ember – egyszerűen megátkozná az Istent, ha a gazdagsága hirtelen megszűnne. Isten ellenkezett, hogy Jób nem tenne ilyet, de ugyanakkor beleegyezett, hogy tegyék őt próbára. Így hát a Sátán elment Jóbhoz, és megölte a gyermekeit, szolgáit, ökreit, szamarait és tevéit – vagyis az összes gazdagságát. Mindezek után Jóbot magát is megkínozta forró vízzel. Ekkor Jób (ahogy a Sátán jósolta) valóban panaszkodni, átkozódni kezdett – Isten bosszúságára.
Isten úgy érezte, eleget hallott: „Genug shoyn!” („elég már!”) – mondta. Vagyis nem is mondta, mert Isten nem beszél jiddisül. Ehelyett inkább elkezdett Jóbnak hencegni a mindentudásával és a hatalmával.
„Hol voltál, mikor a földnek alapot vetettem? Mondd meg, ha tudsz valami okosat! Ismered-é az ég törvényeit, vagy te határozod-é meg uralmát a földön?” (38:4, 33)
Végül aztán – mintha csak egy ügyvéddel tárgyalt volna – Isten beleegyezett, hogy Jóbnak igen szép kártérítést fizessen anélkül, hogy a hibáját beismerte volna. Megígérte Jóbnak, hogy hosszú életet ad neki, és új gyermekeket, szolgákat, ökröket, szamarakat és tevéket. (Az eredeti gyermekek és állatok persze halottak maradtak…) Oscar Wilde szavaival élve, aki Jób Könyvét nevetés nélkül el tudja olvasni, az csak kőszívű lehet.
Jób fő üzenete – amennyire én értem – a fentebb idézett szóban rejlik: „shoyn”. Ez jelentheti többek között azt, hogy valami nagyon rossz történik, ahogy ebben a viccben is: Két zsidó beszélget, miközben a járdán sétálnak. Az egyik beleesik egy csatornába. A másik tovább megy és azt mondja: „Shoyn”.
A pesszimizmus mint a forradalmi gondolatok forrása
A pesszimista zsidó humor hosszú ideje az ellenállás forrása, sőt a forradalomé is. 1826-ban, egy évvel a halála előtt publikálta William Blake, az angol költő és művész „Illusztrációk Jób könyvéhez” című metszetkötetét. Egy istenfélő ember büntetésének ábrázolása helyett Blake egy olyan Jóbot mutat be, akit pontosan azért büntetnek, mert engedelmeskedik Isten törvényének! Blake szerint tulajdonképpen Jób szenvedései képzeletbeliek, hisztérikusak, és szabadulása csak akkor jön el, amikor lerázza a törvény és az elnyomás bilincseit. Ez a pillanat Jób fájdalmának csúcspontján következik be. A 11-es lemez egy lapon (igazából serpenyőn) kinyúlva ábrázolja őt, Istennel, akinek jobb keze a Törvény kőtábláit, balja pedig a pokol tüzét mutatja. Jób ekkor Isten hasított (patájú) lábát kémleli; Isten igazából a Sátán! Jób figyeli az Isten körül tekergő anyagot (materializmus!). Most megérti, hogy a szabadság a pénz és kapzsiság elutasítását követeli meg. Az osztozás, a képzelet és a megbocsátás felkarolását – röviden: a forradalmat (teljes fordulatot) – Blake metszeteinek legutolsó, 22-es darabja (címe „ És az Úr megáldotta”) ábrázolja. Jób visszaállított eredeti családjának és jólétének örül. Nincs semmilyen könyv vagy kőtábla a környéken, csak árad a szeretet és a zene. Ami Shakespeare-i tragédiaként kezdődött, vígjátékként végződik.
Blake iróniája a következő generációk számára a személyes és kifejező felszabadulás alapjává vált. Hol lenne Allen Ginsberg Blake nélkül? „Minden, ami él, szent” – írja Blake. Ginsberg ezt írja az Üvöltésben (Howl, 1956): „A világ szent! A lélek szent! A bőr szent! Az orr szent! Szent a nyelv és a pöcs és a kéz és a segglyuk!”
William Blake-hez és Allan Ginsberghez hasonlóan Karl Marx (egy kikeresztelkedett zsidó gyereke) is merített a zsidó pesszimizmusból és humorból. Ez tetten érhető minden lényeges írásában, de leginkább a „Louis Bonaparte brumaire tizennyolcadikája” (1852) címűben. Marx azt hitte, hogy a tőke törvénye szerint a vagyon és az erő minden évben koncentráltabbá válik, és a munkásosztály munkakörülményei egyre borzalmasabbak. De ez a pesszimizmus egyszersmind táplálta azt a hitét, hogy egy napon eljön a kommunista forradalom. A kapitalizmus ellentéteinek talaján a munkásosztály hamarosan fölkel, lerázza láncait és létrehoz egy osztály nélküli társadalmat. Ám annak érdekében, hogy így tegyenek, a munkásoknak el kellett szakadniuk minden korábbi politikai modelltől. Ekkor eresztett el Marx egy, az előbbiekben idézettekhez hasonló, pesszimista zsidó viccet: Hegel megjegyzi valahol, hogy az összes világtörténelmi esemény és szereplő, hogy úgy mondjuk, kétszer jelenik meg. Elfelejtette hozzátenni: először mint tragédia, másodszor mint bohózat…Az emberek alakítják a saját történelmüket, de nem úgy, ahogyan szeretnék; nem a saját maguk által választott körülmények között, hanem már létező, adott, a múltból továbbított körülmények között. Az összes halott generáció hagyománya rémálomként nehezedik az élők agyára. Más szavakkal élve, éppen akkor, amikor az emberek azt hiszik, hogy szabadok létezésük körülményeit megváltoztatni – shoyn!
Marx szavait olvasva a „Brumaire tizennyolcadikából”, azt képzelhetjük, hogy 1851 emberei, férfiak és asszonyok, fehér lepedőben, karjukat előrenyújtva tántorogtak előre, mint egy George Romero film zombijai. De éppen ez az a pesszimista humor, amelyik megengedi Marxnak azt, hogy leírja: figyelmen kívül kell hagyni a fehér lepedőket, és bele kell ugrani a jövő szabad levegőjébe. A tizenkilencedik század társadalmi forradalma nem táplálkozhat a múlt poéziséből, hanem csakis a jövőből… A tizenkilencedik század forradalma meg kell engedje, hogy a halottak eltemessék saját halottaikat.
“Jobb, mint jövőre”
Azt várni, hogy 2021 jobb legyen, mint 2020 pusztán amiatt, hogy az előző év annyira rossz volt, a mágikus gondolkodás példája: az a képzet, hogy egy esemény egy előzőből mindenfajta oksági összefüggés nélkül következik. Másrészről ugyanúgy nincs okunk azt hinni, hogy a következő év rosszabb lesz a mostaninál, azzal együtt, hogy az előjelek nem biztatóak.
Ám a padon ülő öregek pesszimizmusa („Nu, hogy mennek a dolgok? Jobban, mint jövőre!”) a jövendő kifürkészésénak mégiscsak termékenyebb módja, mint a fájdalomcsillapító, semmitmondó újévi jókívánságok, amelyekkel barátaim elárasztották az elektronikus levélládámat. Ahhoz, hogy alapvető változást hozzunk létre, el kell képzelnünk a legrosszabbat, le kell ráznunk a minket megkötöző szellemi láncokat, és le kell vetkőznünk a korábbi történelem fantomjait. Kihívásokkal teli új év lesz.
Idősebb zsidók egy csoportja naponta összegyűl politizálni. Egyik nap egyikük ezt teszi közzé: „Tudjátok mit? Optimista vagyok!” A többiek megdöbbennek, de egyikük megkérdezi: „Várj csak! Ha optimista vagy, miért vagy olyan gondterhelt?” „Azt hiszed, olyan könnyű optimistának lenni?”
Stephen F. Eisenman a Northwestern University-n, és többek között a The Abu Ghraib Effect (Reaktion, 2007), The Cry of Nature: Art and the Making of Animal Rights (Reaktion, 2015) könyvek szerzője. A Sue Coe-val közösen írt American Fascism Now című könyvét nemrét jelentette meg a Rotland Press Kiadó. Fenti cikke: https://www.counterpunch.org/2020/12/31/it-could-always-be-worse/
További képek William Blake-től:
