Miután 75 millió polgár szavazott Trumpra, erősen foszladoznak a gyerek- és ifjúkori Amerika-illúziók, amelyet még szülőfalum utcájának népe táplált belém, hiszen esténként a házuk előtti kispadon ülve úgy beszéltek Amerikáról, mint az Ígéret földjéről. Aztán érkeztek az amerikai segélycsomagok.1948 után, amikor Tito „láncos kutya” lett, az egyszerű emberek még azt is tudni vélték, hogy Amerika véd meg bennünket a Szovjetuniótól. És a magyaroktól. Aztán kezembe kerültek az amerikai írók művei, Mailer, Fitzgerald, Updike, Salinger, Kerouac, amelyek igazi felfrissülést jelentettek az európai modern irodalom után. Az amerikai írók mindig jól tudták, hogy a nagyközöségnek írnak, nem pedig a kényes intellektuális elitnek. Újra kellene olvasni Tocqueville könyvét az amerikai demokráciáról. Erre a könyvre még 1968 előtt Sreten Marić hívta fel a figyelmemet. A Párizsból érkező az újvidéki Bölcsészettudományi Karon a világirodalmat előadó professzoról az volt a benyomásom, hogy titkos szocialista, aki ezt – miután szembesült vele – a világ minden kincséért nem ismerte volna el. A városi legenda szerint az újvidéki szerb értelmiségieket kioktatta, hogy jól melegítsék meg a széket, mert az Új Symposion munkatársai lekörözték őket. Ő volt az első, aki felhívta a figyelmemet Tocqueville-re. Nem számít igaz értelmiséginek, aki nem olvasta Tocqueville-t, oktatott ki egyik találkozásunk alkalmával. Ez is az Amerika-illúziómhoz tartozik. A capitoliumi romok láttán – mi mást tehettem volna? – Ortega Y Gasset Európa-esszéjét vettem elő, amelyben a spanyol filozófus, aki egyébként mindig tapintatosan fejezte ki magát, az egyik berlini előadásába 1949 szeptemberében úgy találta, hogy a tiszteletkeltő szóból Jalta után szajha lett, prostituálódott, mivel a legkülönbözőbb embereket fogadta magába. Ide jutottam én is, hiszen huzamosabb ideje félénken írom le a demokrácia szót. Az egypártrendszerben legalább tudtam, hogy a főnököket bosszantja a fogalom, ezért szívesen emlegettem. A többpártrendszerben viszont demokrácia varázsszó lett, agyon helyes: demokrácia, esküdöztek az új pártvezetők, de nem kell sokat emlegetni, mert mi megvalósítottuk, figyelmeztettek. Ettől kezdve a demokrácia emlegetése csalóka látszattal rendelkezett, számtalan csapdát rejtegetett. Miközben a washingtoni helyszíni közvetítést néztem, kénytelen-kelletlen beláttam, hogy a demokráciát csak egy lépés választja el a világon, tehát főleg Európa keleti részén végig söprő populizmustól. A keleti autokraták részére biztosan nagy veszteséget jelent Trump veresége, de igazi veszteséget az jelentene, ha Amerika nem tanulna ebből a szörnyű éjszakából. És Európa is. Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke szerint: „Mindenütt vannak Trumpok, úgyhogy mindenki védje meg a saját Capitoliumát!”.
A capitoliumi ostrom után nehezebb lesz, de ha a következő években mégis leírom a szót, hogy demokrácia, csak azért teszem, mert nem találtam jobbat. Addig is Ortega szép esszéjét olvasom Tocqueville félénkségéről. Félénk volt, mint minden nagy ember. Nem tudom azonban, hogy miféle rémület kapná el, ha látná, hogy mi történik Amerikában, ahol vagy 74 millió ember szavazott a kapitalizmus veszélyes bohócára. Mi történt Amerikával? Mi történt a kapitalizmussal?
Naplójegyzet 2021. január 14-én