A parajdi sóbánya összeomlása nem baleset volt, hanem éveken át halogatott döntések, látványosan inkompetens vezetők és politikai hátszéllel kitartott pártkatonák következménye. A Salrom élén kialakult szakmai deficit és klientúrarendszer tette elkerülhetetlenné a katasztrófát: az RMDSZ által pozícióba ültetett helyi igazgató egy közútépítő céget bízott meg vízügyi munkákkal; Constantin Dan Dobrea vezérigazgató saját magát szavazta meg a vállalat élére; a Salrom vezetőségét pedig nagyrészt ismeretlen, önéletrajz nélküli pártemberek alkotják, akiket nem a szaktudás, hanem a kapcsolati háló juttatott pozícióhoz. Ilyen rendszerben a felelősség szinte kinyomozhatatlan – hiszen mindenki valakinek az embere.
Ahogy a parajdi sóbányánál bekövetkezett vízbetörés híre elérte a nyilvánosságot, a közvélemény azonnal a Salrom vezetésének felelősségét kezdte firtatni. Egy ország figyelte döbbenten, hogyan telik fel a bánya vízzel, hogyan lepi el Korond pataka a tárnákat. Már a katasztrófa első napjaiban világossá vált: a baj nem a semmiből jött, a veszélyeket szakértők évekkel korábban jelezték, ám a vezetés semmilyen valódi megelőző intézkedést nem tett – holott a vállalat évről évre komoly profitot termelt.
Sem a Salrom központi vezetése, sem a helyi igazgató, Seprődi Zoltán, aki RMDSZ-es támogatással került pozícióba, sem a Hargita megyei politikai döntéshozók nem tettek semmit, miközben a bányáról régóta tudni lehetett, hogy veszélyben van. A Salrom legnagyobb bevételeit éppen Parajdról szerezte, mégsem irányítottak ide kritikus fejlesztéseket. A helyi vezetőség pedig nem kezdeményezett, folyamatos kármentést próbált végezni, azt is csak tessék-lássék, hiába voltak az elmúlt évek sorozatos vízbetörései, egyiket sem vették komolyan.
Most a politikai vezetők, miniszterek, államfő felelősségrevonást emlegetnek. Nicuşor Dan helyszíni látogatásakor is arról beszélt, hogy a katasztrófa felelőseit meg kell találni. A kormányfő ellenőrző testülete is kivizsgálja az ügyet, és több tárcavezető jelentette ki, hogy fejek fognak hullni. Egyelőre egyetlen ember, a bánya műszaki igazgatója, Sebestyén József mondott le. Sem Seprődi, sem Dobrea, és senki más a Salrom átláthatatlan vezetőségéből nem siet a felelősségvállalással.
Seprődi Zoltán és a parajdi sóbánya összeomlása
Amikor a parajdi sóbánya katasztrófája elkezdődött, Seprődi Zoltán – a helyi igazgató – eltűnt. Ez a hallgatás annál is megdöbbentőbb, mert több mint egy évtizedes rálátása van a bánya működésére és állapotára. A geológusok pedig már 2007-ben figyelmeztettek a vízbetörés kockázatára, és az elmúlt években sorozatosan be volt zárva időszakosan a bánya a Korond-patak betörései miatt. Május 29-én, amikor a bánya telítődött vízzel, akkor a helyiek spontán tüntetésbe kezdtek, és a bányavállalat bejáratát unicumos palackokat ábrázoló fénymásolt lapokkal plakátolták ki. Mint megtudtuk, egyértelmű üzenetük Seprődi Zoltánnak szólt, aki állítólag betegsége miatt maradt ki a bányakatasztrófáról kommunikáló hatóságok közül.
A legfrissebb elérhető vagyonnyilatkozata szerint Seprődi évi 183 792 lejt keresett, vagyis havi 15 316 lejt. Felesége, szintén a Salrom alkalmazottja, évi 102 345 lej jövedelmet vallott be – ez havi szinten 8 528 lej. Együtt tehát közel 24 ezer lejt vittek haza havonta közpénzből, miközben a bánya helyzete évről évre romlott.
Aztán a katasztrófa előtti hetekben, amikor a hivatalos beszámolók még csak szivárgásokról szóltak, a parajdi sóbánya vezetése látszólag cselekvésbe kezdett – ám már ekkor súlyos hibák történtek. A sürgős kivitelezési munkálatokkal egy Hargita megyei közútépítő céget, az ING Service SRL-t bízták meg, amely nem rendelkezik sem víztechnikai, sem bányamérnöki tapasztalattal. A közbeszerzést úgy nyerte el, hogy pályázati anyaga egy útépítési projekt dokumentációját tartalmazta – ennek ellenére győztesként hirdették ki. A munkálatok minősége és hatékonysága elég gyorsan kiderült, a megáradt Korond-pataknak semmit sem jelentett a mederbe lefektetett, lécekkel erősítgetett geofólia.
Az RMDSZ politikai kommunikációjában a katasztrófa óta következetesen a Salrom központi vezetését hibáztatja a megelőző beruházások elmaradásáért és a válságkezelés bénaságáért. A pártvezetők nyilatkozataiból viszont látványosan hiányzik bármiféle önreflexió arra vonatkozóan, hogy a bánya helyi igazgatóját, Seprődi Zoltánt, épp az RMDSZ támogatásával nevezték ki, és több mint egy évtizede ő irányítja a létesítményt. Ez idő alatt nem kezdeményezett átfogó fejlesztéseket, nem verte nyilvánosan az asztalt Bukarestben, és nem használta ki politikai kapcsolatrendszerét a bánya állapotának javítására.
A román jog lehetővé teszi, hogy sürgősségi kormányrendelettel avatkozzanak be veszélyhelyzet esetén – márpedig egy beázással fenyegetett bánya, amely egész települések biztonságát veszélyezteti, minden bizonnyal ebbe a kategóriába tartozik. Kelemen Hunor 2020 és 2023 között a kormány miniszterelnök-helyettese volt, vagyis az RMDSZ kormányzati jelenléte sem elhanyagolható tényező. Szinte hihetetlen, hogy a politikailag kinevezett igazgató nem szólt a kormányon lévő pártnak, hogy baj van.
Ez a kettős mérce – másokat elszámoltatni, miközben saját befolyási övezetüket érintetlenül hagyják – kérdéseket vet fel az RMDSZ politikai felelősségvállalásának hitelességével kapcsolatban. Különösen úgy, hogy a térség minden kulcsintézménye RMDSZ-es irányítás alatt működik, a párt éveken át kormányzati pozícióban is volt, és valós lehetősége lett volna a bánya ügyét stratégiai szintre emelni. Ehelyett minden maradt a régiben: elhanyagolt infrastruktúra, látszatintézkedések, jól pozícionált helyi cégek, és politikai hallgatás – egészen a tragédiáig.
A Salrom vezérigazgatója is pártpolitikai lifttel érkezett a csúcsra
Az ügy másik kulcsszereplőjét most már naponta halljuk nyilatkozni: Constantin Dan Dobrea jelenlegi vezérigazgatói mandátuma 2024-től 2028-ig tart. Előtte 2022 februárjától már tagja volt a Salrom igazgatótanácsának, majd egy sajátos eljárással ő maga szavazta meg saját kinevezését a cég élére.
Dobrea karrierje nem a bányászatból, nem is az ipari szférából indult. Építőmérnökként végzett, de már pályája elején Cipruson dolgozott egy nyersanyagokat importáló cég alkalmazottjaként, majd hazatérve élelmiszer-kereskedelemmel, autóeladással és biztosítási ügynökségekkel foglalkozott. Semmi olyan, ami egy országos bányászati vállalat vezetéséhez szükséges szaktudást vagy tapasztalatot feltételezne.
A vezérigazgató politikai múltja eléggé zavaros ahhoz, hogy egyértelművé váljon, mostani pozícióját nem a szakértelme biztosítja. Kezdetben a PSDR tagja volt, amely később beolvadt a PSD-be. Első pártfunkcióját Maria Lazăr parlamenti képviselő közbenjárásával kapta: ő lett a PSD galaci szervezetének az alelnöke, majd innen a vízügyi igazgatóságnál landolt, na ná, hogy igazgatói pozícióban. Ezt a meleg állást a 2004-es választások után elvesztette, de ő maga nem tűnt el, hanem új utakat keresett.
A 2010-es években átigazolt a UNPR-be, a hírhedt pártba, amelyet Gabriel Oprea vezetett. Dobrea a galaci UNPR elnöke lett, és személyes tanácsadója a belügyminiszteri tárca vezetőjének. Ugyanekkor baráti kapcsolatba került Florin Spătaruval, aki később gazdasági miniszter lett, és a baráti kapcsolatnak meglett az eredménye: kinevezte Dobreát a Salrom élére.
Amúgy Dobrea nemcsak politikai szövetséges, de családi kapcsolatban is áll a hatalommal: ő a jelenlegi galaci polgármesternek, Ionuț Pucheanunak a násznagya. Korábban közös vállalkozásba is fogtak: a „C House Lounge Cafe” nevű prémium kávézóláncot együtt működtették Bukarestben és Galacon.
Amióta Parajdon helyzet van, a vezérigazgató látványosan szervez, ígér, tárgyal, intézkedik. Olyan aktivitást mutat, amit sokkal korábban, évekkel ezelőtt kellett volna elkezdenie. Csakhogy a most zajló beavatkozások is újabb kérdéseket vetnek fel. A Salrom által megbízott kivitelező bontotta el azt a gátat, amely elválasztotta a sóval telített bányavizet a Kis-Küküllő folyótól – ennek következtében szennyeződött el a térség egyik legfontosabb vízforrása, 40 ezer ember maradt iható víz nélkül. Ez a mozzanat jól példázza, hogy még a kármentés során is születtek súlyos hibák, amelyek hosszú távú környezeti és társadalmi következményekkel járhatnak.
Eltűnt önéletrajzok, láthatatlan szakértelem – a Salrom vezetőségében nincsenek igazi szakemberek
A bányakatasztrófa kirobbanása óta nemcsak Seprődit nem lehet elérni, a Salrom vezetőségének tagjai közül sokan igyekeznek eltűnni a nyilvánosság elől. A cég hivatalos honlapján korábban 21 igazgató szerepelt, közülük mára csupán kilenc önéletrajza maradt elérhető. A többit vagy eltávolították a botrány kirobbanása után, vagy soha nem is tették közzé – mintha nem is lenne fontos, hogy a közpénzből fizetett állami vezetők kik is valójában. Azoknak is, akiknek a nevét ismerjük, szakmai háttere gyakran rejtélyes vagy aggasztóan hiányos.
Nicolae Cîmpeanu, a Salrom igazgatótanácsának elnöke, Dobrea politikai szövetségese, szintén 2022 februárja óta van pozícióban, mandátumát 2024-ben hosszabbították meg. Róla sem ismert bármilyen bányászati vagy energetikai szakmai múlt, ugyanakkor jelenléte része annak a döntéshozói körnek, amely saját hatáskörben támogatta Dobrea vezérigazgatói kinevezését – beleértve saját magát is.
Dragoș Ștefan Costraș, 2024 óta turisztikai igazgató, semmilyen turisztikai vagy vállalatvezetési tapasztalatot nem dokumentált nyilvánosan. Az ő szerepe különösen nehezen értelmezhető egy ipari-nyersanyag-kitermelő cég keretein belül, még ha a turizmus a parajdi sóbánya esetében fontos funkció is volt korábban. A bányabezárás óta azonban ez a tevékenység is leállt – így Costraș pozíciója gyakorlatilag üres díszlet maradt.
Dan Purdescu, a gazdasági igazgató 2023 óta, akinek szakterületi múltja, képzettsége vagy előző munkahelyei nem ismertek. Még a neve is alig bukkan fel a sajtóban – nem világos, hogy ilyen pozícióba hogyan és milyen kritériumok alapján került. Munkája annál is inkább kérdéses, mert a Salrom ugyan nyereséges volt az elmúlt években, a válságkezeléshez szükséges befektetések mégsem történtek meg.
Nicolaie Sebastian Șoltuz, a beruházásokért felelős igazgató, az egyik kevés felsővezető, aki hajlandó volt nyilvánosan megszólalni a 2022-es vízbetörés kapcsán. Az ő interpretációja szerint a balesetet a hódok okozták, akik kidöntöttek néhány fát, ezzel elzárva a víz útját. Ez a nyilatkozat nemcsak groteszk módon hárítja a felelősséget, hanem arra is utal, hogy a vezetés képtelen rendszerszintű felelősséget vállalni.
Irina Muller, termelési igazgató 2021 óta, az egyik legrégebben hivatalban lévő vezető. Róla sem található publikus szakmai háttér, noha a termelés felügyelete elvileg kritikus feladata egy bányászcég működésének. Ha ilyen pozícióban nincs érdemi iparági gyakorlat, az a teljes üzemelési lánc hitelességét kérdőjelezi meg.
Marius Gubernat, az „integrált menedzsment” igazgatója, 2023 óta tölti be a pozíciót. Ő is megszólalt a parlamenti környezetvédelmi bizottság meghallgatásán, ahol elismerte: a Salrom évekig csak „az effektusokat kezelte”, a kiváltó okokat nem. Ugyanakkor állította, hogy a vállalat volt az egyetlen, amely valóban beruházott Praid térségében – de azt is beismerte, hogy nem telepítettek vízmonitoring állomásokat, noha ezek szerepeltek a 2007-es kockázatelemzésben.
Az igazgatótanács további tagjai, Ion Valeriu Ioniță, Simona Georgiana Ochian és Ioan Dragoș Moraru szintén 2021 és 2024 között kerültek be a testületbe. Róluk sem ismert bármilyen kapcsolat a bányászattal, energetikai szektorral vagy közműszolgáltatással. Mandátumaik megújultak, jelenlétük inkább a politikai háttértámogatás és nem a szakmai hozzáadott érték jegyében értelmezhetők.
Ha mindez nem lenne elég abszurd, a Salrom szervezeti felépítése mintha egy kafkai bürokráciát idézne. A vállalatnak hivatalosan négy vezérigazgatója, három gazdasági igazgatója, két turisztikai és két kereskedelmi igazgatója van – mindannyian bőkezű, tízezer lejt meghaladó havi fizetést kapnak. Nehéz megmondani, mit csinálhat egyszerre négy vezérigazgató egy olyan vállalat élén, ahol a tényleges munka zöme a föld alatt, a bányában történik. Az azonban biztos: az a rendszer, amely a politikai kinevezéseket szakmai alkalmasság fölé helyezi, nemcsak pénzt, de biztonságot is veszélyeztet – ezt most Parajd lakói a saját bőrükön tapasztalják.
Politikai felelősség: következmények nélküli rendszer
A parajdi sóbányát sújtó katasztrófa után számos politikai vezető sürgetett felelősségre vonást, de eddig semmiféle érdemi következmény nem történt. Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes nyilvánosan lemondásra szólította fel a Salrom vezetőségét, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke pedig értetlenkedve kérdezte, hogy mit csinálhat hatszáz alkalmazott Bukarestben, miközben a sóbányák vidéken működnek. Ezek a megszólalások ugyan látványosak voltak, de nem változtattak a tényen: a rendszer minden szintjén hiányzott az elszámoltathatóság.
A felelősség intézményi szétcsúszása is súlyosbította a válságkezelés bénultságát. A Salrom élén jelenleg négy vezérigazgató áll, mellettük három gazdasági, két turisztikai és két kereskedelmi igazgató is dolgozik, jellemzően tízezer lejt meghaladó havi fizetésekért. Ez a túlburjánzott, párhuzamosan működő vezetői struktúra gyakorlatilag lehetetlenné teszi a felelősök azonosítását – és ez nem véletlen, hanem rendszerszintű jellemző. A vállalat bukaresti központjában mintegy hatszázan dolgoznak, míg a parajdi sóbányában mindössze hatvan-hetven fő tartotta működésben az ország egyik legértékesebb földtani kincsét.
Miközben a kormányzati megszólalások a központi vezetés lecserélését sürgetik, politikai oldalról látványosan elmaradt az önvizsgálat. Az RMDSZ részéről például senki nem tett említést arról, hogy a helyi igazgatónak, Seprődi Zoltánnak milyen szerepe van a katasztrófa kialakulásában. Semmilyen megelőző intézkedést nem kezdeményezett, noha az elérhető szakvéleményekből és helyi visszajelzésekből nyilvánvaló volt a veszély.
Így a politikai felelősség nem szűkíthető le a Salrom felső vezetésére. Az erdélyi magyar politikai elit sem kerülheti el az önvizsgálatot, különösen úgy, hogy a helyi kockázatok ismeretében sem gyakorolt nyomást a központi döntéshozatalra, sem forrásokat nem mozgósított a megelőzésre. A katasztrófa tehát nemcsak a román állam túlcentralizált, átláthatatlan és túlbürokratizált működésének következménye, hanem a helyi és regionális politikai felelőtlenség tünete is.
