Közel négy évvel ezelőtt egy január elejei napon a Litera.hu versét Sóki Diána javasolta: a 2002-ben hatvanhat évesen távozott Orbán Ottó „szinte-próféciáját”.
Ilyeneket írt az ajánló a költőről, a múlt századnegyed egyik legnagyobbjáról „Remélem, nem kell bemutatni Orbán Ottó urat, az intertextualitásokban mélázó vén kalózt, akinek 1991-ben született, A keljföljancsi jegyese című kötetébe került versét választottam. Jóleső összefüggések mentén döbbenhetünk rá, hogy amikor beléptünk ebbe az ezredévbe, az ő fejébe is bejutottak orvosi kezek, ahogy Apollinaire koponyájába. Ugyan ezt a párhuzamot verse írásakor még nem sejthette. Agyafúrt szimbolika! Sajnos nem sokat kalandozott benne, két év múlva, 2002-ben, épp 66 évesen távozott, folytatva Kabala című versét még egy strófával.”
És ilyeneket az agyafúrt költő verséről: „ Ránk néz ez a pár sor, megszólít bennünket, akik már az ajtón túljutottunk: hogyan rendezi a ma embere sorokba, mondatokba létét, életét? Avantgárd és posztmodern párbeszédében Orbán Ottó és Apollinaire ironikus, olykor gúnyos kacaja – Hahaha! Hohoho! Hihihi! – tölti be ezt a muzealizált és begyűjtött világot. Olyan összegző és kérdező nevetés, amire szükségünk lesz ebben a prímszámos évben is.”
Bemutatnám Apollinaire urat
Emberek mondanám
ha a szó és jelentése összefüggene még
és utópiáitól berúgott századunkban
nem mondta volna embernek magát a tömeggyilkos és az áldozat is
Emberek mondanám
ez itt Guillaume Apollinaire
a meglékelt fejű nagy francia költő a Nemzetközi Versalaptól
ezenfelül életművész hadfi és kiáltványvirtuóz
De hallgatok csak hallgatok konokul
Kivesztek mind egy szálig az istenek innen mint a szauruszok
Sőt Isten maga is csupa kétség és a fizika mögé bújik
Minden megtörtént és bekövetkezett
amitől valaha is felnyögtünk szorongásos álmainkban
Törvénykönyvünk lapjai pernyeként szálldosnak egy hamuhegy fölött
S a kaland és a rend pörpatvarát a koponya nyerte meg
Az ő képe függ most a Louvre-ban a főhelyen
Remekmű a maga nemében a Mona Lisa vigyora
Ó fennkölt szófosás avantgárd posztmodern
A szemetes összesöpri a csikkeket és felmossa a vért a kőről
Az ajtón túl egy újabb ezredév
És ha már szó volt a Kabaláról, és ha már 2017 után 2021 is prímszám(év), íme a költő „számmisztikus” verse maga, szintén A keljfeljancsi jegyese című kötetéből.
Kabala
11 éves 47-ben voltam –
apám a földbe kaparva holtan.
22 éves 58-ban lettem –
másokat kötöttek föl helyettem.
Könyvemet hízlalom 33 évesen –
India, csoda és szörnyűség, nincs még egy éve sem.
80-ban vagyok 44 éves –
a betegség már a koponyám felé les.
55 éves lettem 91-ben –
versem a keljföljancsival jár jegyben.
Amúgy meg csak 0 előttem, 0 utánam –
a nevemet is: 0. 0., a porban találtam.
Befejezésnek egy amolyan ars poetica.
Tacitus nehézségei
Könnyű az elvont költőknek, ők lepárolják a cefrét,
én viszont a forrásban lévő musttal dolgozom,
mely ereinkben keringve a robbanásig gázosodik.
Nekem fontos a versben a név, az időpont, a helyszín.
A titkos Nap a tényekből sugárzik…
abból, hogy minden úgy volt, ahogy mondom –
vagy mögülük… abból, hogy semmi sincs már úgy…
A Földfényesség történetét írom,
a repedésekből szivárgó, izzó anyagét:
égek, hát égetek –
a legszabadabb költő is mondandója rabja.
Ha elég soká nézünk zsebtükrünkbe,
egy sugallatokra hallgató őrült arcát látjuk,
aki, hiába bukik meg korról korra, nem adja föl.