„Soha nem volt olyan eset a tudomány történetében, hogy a nehézségektől való félelem előmozdította volna a tudományos haladást.”
(P. K. Anohin)
Amióta I. P. Vigier francia fizikus megfogalmazta az úgynevezett szintelméletet, s amióta Bertalanffy kidolgozta az általános rendszerelmélet alapjait, tisztábban láthatjuk, hogy a természettudományok a természeti jelenségek különböző, jól vagy kevésbé jól meghatározott szintjével foglalkoznak. Nyilvánvaló, hogy ebből a szempontból a helyzet a fizika, vegytan, molekuláris biológia, biológia, szociológia irányban bonyolódik. Az egyes szinteknek megfelelő jelenségek tanulmányozására az egyetemes tudomány fejlődése során a körülhatároltság és érettség szempontjából különböző – többnyire a komplexitással fordítottan arányos – „egzakt” tudományágak születtek.
Általánosan elfogadott vélemény szerint egy tudományág annyira „egzakt”, amennyire jól körülirt kísérleti módszerei vannak (Max Planck-ot idézve: „A kísérlet az egyetlen rendelkezésünkre álló megismerési eszköz; a többi költészet, képzelődés”), valamint hogy eredményei, illetőleg az általa megfigyelt tények milyen mértékben formalizálhatók, mennyire önthetők matematikai (mennyiségi) formákba. (Galilei mondotta: „A természet könyve a matematika nyelvén íratott”, de már mintegy 2500 évvel ezelőtt is így vallott Platón: „Ha egy művészetből eltávolítanánk a számtant, a mérleget és a mértéket, úgy kevés lenne, ami megmaradna.” Anélkül, hogy rangsorolni próbálnók a tudományokat – hisz ezt a szcientológusok, például a szovjet Kedrov és Kuznyecov elvégezték, ha a mai interdiszciplináris kölcsönhatások közepette egyáltalán beszélhetünk bevégzésről – megpróbáljuk a fentiekbe a pszichológiai vonatkozásokat beágyazni.
LÉLEKTAN ÉS PARA-LÉLEKTAN
Ma már elmondhatjuk, hogy a kezdeti filozófiai lélektant kiemelték a lélek hozzáférhetetlensége mítoszának elefántcsonttornyából és Wundt, Richet, Pavlov, Woodworth és Schlosberg (hogy csak néhány tudóst említsünk) munkássága nyomán immár kísérleti lélektanról beszélhetünk. A szellemi és lelki folyamatok kutatása „biologizálódott”, megszületett a pszichobiológia is (R. W. Sperry közel tíz különböző hangzású, de rokontartalmú elnevezést idéz). Továbbá elmondhatjuk, hogy e tudományág homlokterében manapság már matematikai képletekkel kifejezhető törvényszerűségek is fellelhetők (korunk egyik zseniális pszichológusa, a svájci J. Piaget jóvoltából a matematika olyan fejezeteit alkalmazzák a lélektanban, mint például a csoportelmélet és a gráfelmélet); megjelenik egy Journal of Mathematical Psychology is, a pszichológia mai sokszínűségét jelző legkülönfélébb interdiszciplináris közlemények mellett.
Mi a helyzet az emberi lélek egy másik, kevésbé ismert területét tanulmányozó parapszichológiával? A parapszichológia „egyes szokatlan, felkavaró, a tudomány jelenlegi stádiumában nehezen magyarázható jelenségek tudományos tanulmányozásával foglalkozik” (Săhleanu). Egyébként sok tekintetben – s éppen a kísérletezés és a matematikai formalizálás síkján – mintha megközelítené ikertestvérét, a lélektant.
HOGYAN FEJLŐDÖTT A PARAPSZICHOLÓGIA?
Parapszichológiáról mint különálló, többé-kevésbé komoly problémakörről mintegy kilencven éve beszélhetünk. 1882-ben Londonban megalakult a Society for Psychical Research (SPR, A lélek rejtelmes jelenségeit kutató társaság); 1919-ben nyitotta meg kapuit Párizsban a Nobel-díjas Charles Richet fiziológus vezetésével a Nemzetközi Metapszichikai Intézet. A voltaképpeni kísérleti kutatás kezdetét a Duke Egyetemen (Durham, Észak-Karolina) 1930-ban alakult Parapszichológiai Laboratórium jelentette, mely nemrég önálló és magánszemélyek adományaiból „élő” alapítvánnyá alakult át Psychical Research Foundation Inc. néven. Később az NSZK-ban, a freiburgi egyetem keretében egy mérsékeltebb címzetű intézmény működése vette kezdetét – az Institut für Grenzgebiete der Psychologie und Psychohygiene (A lélektan határterületeinek és a pszichohigiéniának az intézete). De mindezen túlmenően meg kell említenünk, hogy egyes egyetemek és kutatóintézetek mellett is végeznek parapszichológiai jellegű kutatást: City College of the City University of New York, a pittsburgi egyetem, Hollandiában az amszterdami, gröningeni és utrechti egyetemek (utóbbin különálló parapszichológia-tanszékkel), New York-i Mérnöki Kollégium, Skóciában az edinburghi Egyetemen, California Egyetem (Los Angeles és Davis), Virginia Egyetem (Charlottesville, Virginia), Mc Gill Egyetem, Tasmania Egyetem (Ausztrália), Andhra Egyetem (Waltair, India), Madras Christian College (India), a világhírű Maimonides Medical Center Álomkutató Laboratóriuma (New York). Mondanunk sem kell, hogy több komoly szakközlemény is megjelenik és számos olyan is, mely a kutatást sajnos csak kompromittálja, de ilyen tárgyú írásokat a nem parapszichológiai pszichoanalitikai, lélektani, pszichiátriai, neurológiai és kísérletes orvostudományi folyóiratokban is fellelünk. Sőt, a tudományos szigoráról közismert Nature (London) és Science (Washington) is tartalmaz elvétve ilyen vonatkozású cikket.
A világ első állami parapszichológia laboratóriumát a Szovjetunióban létesítették 1959-ben: a leningrádi Állami Egyetem Fiziológiai Tanszékének vezetője, L. L. Vasziljev professzor vezetésével; ezt nemsokára egy moszkvai központ megalakulása követte (Műszaki parapszichológiai és biointroszkópiai központ, a Mérőműszereket gyártó tudományos és műszaki egyesület égisze alatt). Országunkban 1969-ben alakult Bukarestben az Orvosi Lélektan Társasága, melynek elnöke I. T. Riga sebészprofesszor; a Társaság ülésein napirenden szerepelnek a parapszichológiai tárgyú előadások.
Ez év március 5-én a Bukaresti Egyetemi Központ Művelődési Otthonában V. Săhleanu tudományos vezetésével megalakult egy parapszichológiai diákkör. A hozzáférhető szakirodalomból megemlítjük Vasziljev Telepátia, valamint Az emberi pszichikum titokzatos jelenségei cimű könyveit, és B. B. Kazinszkij Biológiai távközlés című munkáját.
Ha figyelembe vesszük, hogy az embereket minden bizonnyal foglalkoztatják a parapszichológiai jelenségek, nyilvánvalóan szükséges, hogy eme „underground” érdeklődés homályos irányba terelődésének tudományos tájékoztatás révén elejét vegyék!
AZ ORTODOX TUDOMÁNYOS KÖZVÉLEMÉNY ÉS A PARAPSZICHOLÓGIA
Hogyan viszonyul a tudományos világ másik, „egzaktabb” fele a kérdéshez? Itt is, miként az egyetemes tudomány történetében annyiszor, megoszlanak a vélemények. Vannak, akik a parapszichológiát összeegyeztethetetlennek tartják a szigorú tudományos szellemmel; ilyen álláspontra helyezkedik például a Nobel-díjas Francis Crick az Of molecules and men című könyvecskéjében. Mások egyszerűen tudomást sem vesznek ezekről a jelenségekről. A természet titkait előítéletmentesebben megközelítő tudósok azonban készek nyílt vita tárgyává tenni azokat; erre hajlik a szintén Nobel-díjas A. Carrel Az ismeretlen ember című munkájában.
Amint pedig a leningrádi, moszkvai és nálunk a bukaresti tevékenység igazolja, nem hunyhatunk szemet a természet titkai előtt, ha a ránk háruló feladat nehéz is. Alkotó álláspontot fejt ki Tugarinov szovjet filozófus például a telepátiát illetőleg: „Mindezzel kapcsolatban felháborodásomnak kell kifejezést adnom valamennyi olyan kísérlet láttán, amely a marxizmust és a marxista filozófiát a tudományos és technikai konzervativizmus támogatásának eszközeként akarja felhasználni. A marxizmus-leninizmus a maga egészében és annak filozófiája különösen alaptermészeténél fogva a bátor keresés módszertani alapja. A marxizmus a maga sokféle funkciója mellett az ideológiai ellenőrzés szerepét is betölti. Ezt az ellenőrző funkciót azokkal az emberekkel szemben is gyakorolni kell, akik akadályokat gördítenek a tudomány fejlődésének útjába.” (Korunk 11/1964.)
Világos: a tény, hogy a parapszichológia szokatlan, „anomáliás”, ritka jelenségekkel foglalkozik, még nem szolgálhat tudománystátusától való megfosztásának ürügyéül; helyzete pontosan beleillik a tudományok fejlődésének annak a stádiumába, amelyben T. Kuhn szerint a tudományos forradalmak előidéződnek (The Structure of Scientific Revolutions). Itt szeretnénk párhuzamot vonni egy, a fizikából közismert „forradalmi” mozzanattal: a relativitáselmélet megszületésének alapjául is éppen egy „anomália” szolgált – a várakozással ellentétben a Michelson-Morley-kísérlet nem igazolt semminemű Föld-elmozdulást a feltételezett éterhez viszonyítva; Einstein elméletét némelyek szkepticizmussal, helyenként gúnnyal fogadták annak idején. Amit vissza kell utasítanunk, az nem a tények halmaza és a szaktudományos értelmezési kísérletek, hanem éppen a különféle szubjektív – nem egyszer idealista vagy vallási érdekeltségű – belemagyarázás, a korlátlan hiszékenység, a tudományos megalapozottság nélküli kalandor szellem!
TELEPÁTIA ÉS TÁRSAI
Noha a szenzációt kereső olvasó számára talán csalódást okozunk, a jelenségek felsorolását anélkül tesszük, hogy illusztrációként konkrét eseményeket idéznénk fel (mentségünkre szolgáljon a helyszűke is).
A parapszichológia kifejezést több jelenségcsoport együttes megjelölésére szabták. Kezdetben az angol „extrasensory perception” (ESP), azaz megközelítően „érzékszerveken kívüli érzékelés” volt az uralkodó elnevezés. Ugyancsak használatos az átfogó pszi-megjelölés (a pszichikum szóból). A pszi-jelenségek két nagy csoportba oszthatók (Săhleanu nyomán); megismerési (gnoszeológiai, azaz gamma) és tárgyak mozgási (kinetikus, azaz kappa) jelenségeire.
A jelenségek sorából a telepátia (szó szerint távolérzés, gondolatátvitel) a legközismertebb, s kísérletileg is a legjobban tanulmányozott. A proszopopézis a lelki állapot hirtelen – spontán vagy előidézett – változásait jelöli, pl. hipnózisban, hisztériás aluszékonyságban, automatikus (öntudatlan) írásban, míg a metagónia (távol-ismerés) a megismerő szubjektum számára – normális körülmények között – hozzáférhetetlen tárgyak „felismerése”.
A prekognició és a tisztánlátás (clairvoyance) rokon jelenségek megjelölésére szolgál: jövendő vagy elmúlt események „megismerése” a helyszínnel való közvetlen kapcsolat nélkül. Telekinézis (távmozgás, -mozgatás) vagy pszichokinézis akkor áll fenn, amikor az alany élettelen tárgyakat megérintésük nélkül mozgat. Egyes vallásos szekták tagjain hirtelen, minden eddig kimutathatatlan külső ok nélkül megjelenő elváltozások (sebek, égések) vagy azok elmúlása a teleplasztia nevet kapták. A „kincskeresők” rhabdomancia esetei szintén a parapszichológia körébe tartoznak: bizonyos „érzékeny” alanyok egy parittyaszár alakú fém (eredetileg fa) eszközzel képesek megjelölni földalatti vízmedencék, aranyérc vagy más ásványok lelőhelyét. A felsorolás kedvéért megemlítjük az úgynevezett Poltergeist-jelenséget: állítólag tárgyak (pl. kövek) ismeretlen eredetű mozgását figyelték meg.
A parapszichológiai jelenségek legújabb, nagy port felvert esete a Ted Serios-ügy, amelyről a kiváló amerikai pszichoanalitikus orvos, Jule Eisenbud (Colorado Egyetem) 1967-ben könyvet is írt: A chicagói Ted Serios, a könyvben közölt fényképek tanúsága szerint (a kísérleteket a Colorado Egyetem mintegy harminc megnevezett tanerője hitelesíti) a fényképezőgép filmjére esetenként (nem mindig sikeresen) „ráviszi” képzeletvilágának (tudatos vagy tudatalatti) képeit.
A PSZI TERMÉSZETÉRŐL ÉS ÉRTELMEZÉSI KÍSÉRLETEIRŐL
Csupán a fenti felsorolás nem szólhat a parapszichológia esetleges tudományos jellege mellett – adatok, megfigyelések halmaza még nem tudomány, különösen, ha azok nem egyértelmű, úgymond szabvány körülmények között születtek. Összefüggések, osztályozások, magyarázatok, feltevések és elméletek, előrelátások megfogalmazása, kísérleti tervezés („experiment design”) és újból: kísérlet, megfigyelés szükséges.
A kortárs parapszichológia túljutott már azon, hogy pusztán e jelenségek léte felől kérdezze a természetet. A felsorolt jelenségek közül például a telepátia sokszor hétköznapjainkban is előfordul, amióta pedig a legkülönfélébb kísérleti technikák váltják fel a pusztán spontán esetek rögzítésére való szorítkozást, egyes jelenségek reprodukálhatók, tehát jogerőt nyert az „experiment design”, mely elengedhetetlen a tudományos kutatásban. Ebben a vonatkozásban – legalábbis egyes jelenségeket illetően – valamivel kedvezőbb helyzet állt elő, mint például a csillagászatban, ahol egyelőre nem kivitelezhető a napfogyatkozás vagy a bolygók együttállásának mesterséges előidézése. Az interdiszciplináris vonalat követve helyet kaptak a parapszichológiai kutatásban a komputerek, valószínűségszámítási és statisztikai kiértékelések, neuro- és pszichofiziológiai, pszichiátriai, pszichoanalitikai és elektroencefalográfiai technikák, információelméleti próbálkozások (ez utóbbiak főleg az indiai Chari révén). Elmondható, hogy nem létezik a természet olyan szintje – a mikrokozmosztól a makrokozmoszig, az elemi részecskéktől az emberi agyig –, amely ne esett volna latba e „rejtély” kikérdezésében.
A pszi-információ természete, az óriási és sokszínű próbálkozások ellenére a legkevésbé sem végleg tisztázott. Mesmer „állati mágnessége”, a spiritiszták „ektoplazmája”, noha ismételten előkerült, egyáltalán nem bizonyult meggyőző magyarázatnak. Maxwell és Hertz felfedezései nyomán az elektromágneses elmélet felkapottá vált; azonban a fordított négyzetesség törvénye (vagyis hogy a hatás a távolság négyzetével fordított arányban csökken) alóli látszólagos kivétel, valamint az a zavaró tény, hogy a telepotéma (a gondolatátvitel tartalma) látszólag minden akadályon áthatol, erősen megkérdőjelezte ezt a felkapott elméletet. A „gondolathullámoknak” az elektromágneses hullámokkal való azonosítására a döntő csapást Vasziljev leárnyékolt fémfülkekísérletei, valamint az amerikai Nautilus tengeralattjárón végzett kísérletei jelentették (amikor is a gondolatátvitel sikeres volt egy vasfülkébe zárt egyén esetében is, akihez különben az elektromágneses hullámok – a Faraday-hatás alapján – nem juthattak be, illetőleg amikor az óceán mélyéről a parton levő alannyal teremtettek telepátiás kapcsolatot).
A szovjet iskola képviselői az extraszenzoros percepció vagy pszi, illetőleg a pszichokinézis és tisztánlátás helyett a sokkal óvatosabb, kevésbé resztriktív és találóbb biológiai információ (bioinformáció), vagy biológiai energia (bioenergia) és a biointroszkópia megnevezést használják. Injusin a jelenségek magyarázatára a biológiai plazmát posztulálja, mint az anyag új állapotának létezési lehetőségét. Sokan, köztük Vasziljev is, evolucionista szemszögből ítélik meg a helyzetet: lehetséges, hogy a pszi-képességek az élővilág fejlődése bizonyos fokán jelentek meg – esetleg a legmagasabbrendűen szervezett anyag, az emberi agy sajátos termékei –, de nagyon valószínű, hogy ma már atavisztikus, letűnőben levő vonásokkal van dolgunk. Talán nem szerénytelenség annak a megemlítése, hogy hasonló álláspontot képviselt e cikk szerzője is egy, a Journal of Parapsychology-beli (Durham, Észak-Karolina) cikkben: genetikai (öröklődéstani) érvekre támaszkodva feltételezzük, hogy az örökletes elemek (kromoszómák, gének) hordozta sajátosságok az evolúció során a természetes kiválasztódás törvényei szerint folyamatosan – az agy fejlődésével, a beszéd (második jelrendszer) megjelenésével párhuzamosan – a szenzoriális információszerzés és közlés felé fejlődtek, mintegy kiszorítva a pszi-képességeket.
Fizikai vonatkozásban a parapszichológiai kutatások kihívást jelentettek a mező fogalmára: egyesek (pl. W. G. Roll) munkahipotézisként posztuláltak egy új, úgynevezett pszi-mezőt. mely különbözne a fizikából eddig ismert mezőktől (gravitációs, elektromágneses és nukleáris terektől), de áthasonulhat azokká (s hogy a dologban lehet valami, azt a strasbourgi biológusprofesszornak, R. Chauvin-nek az1966-os moszkvai Nemzetközi Pszichológiai kongresszuson tett közlése sejteti: kísérleteket végzett olyan alanyokkal, akik pozitív vagy negatív irányban befolyásolták a radioaktív lebomlást!). Az elemi részecskék parapszichológiai „felfedezése” abból adódott, hogy a pszi-információ látszólag korlátlan sebességgel és minden akadályon áthatol: feltételezték, hogy a bio-információ „hordozói” a neutrínók vagy a gravitációs tér egyelőre csak hipotétikus részecskéi, a gravitonok, vagy pedig valamely más, a fény sebességénél is gyorsabban mozgó elemi részek. Azóta az elméleti fizikában is megjelentek ez utóbbi fajta elemi részecskék – a tachionok és tardyonok. Mindenképp, ezen a ponton, a válság és nehézség pontján, az „ortodox” és az „eretnek” tudományok akaratlanul is találkát adtak. Ismeretes ugyanis, hogy Einstein, Heisenberg, Ivanenko stb. próbálkozásai ellenére a mai napig sem vált valóra a fizikusok nagy álma: az egységes térelmélet.
A parapszichológia különböző vonatkozásait – noha az alapvetően pontos ismeretek még hiányoznak – máris igyekeztek gyakorlatilag alkalmazni. A lélektan nyerhetne a szubjektum pszichikai tartalmának közvetlen megismerésében a telepátia révén, s ezáltal az abisszális (mély) lélektan jelentette lépést újabbal toldhatnák meg. (Maga Freud, a pszichoanalízis atyja is foglalkozott a telepátiával, könyvet is írt róla, bár Jones érdeklődésére, hogy ezután a telepátia is része lesz-e a pszichoanalízisnek, Freud azt válaszolta: „foglalkozásom a telepátiával épp annyira magánügyem, mint például cigarettázó szenvedélyem, s ez a téma lényegében idegen a pszichoanalízistől.”) Az utrechti parapszichológusok szerint a nevelési folyamatban a nevelő és a gyerekek közötti telepátiás kapcsolat az affektív fékek kiküszöbölése révén kedvezően hat. Mások az emlékező képesség és képzelőerő nevelésében tulajdonítanak jelentőséget a telepátiának és általában a bioinformációs kapcsolatoknak. Az amerikai Rand Corporation munkatársai a gondolatátvitel felhasználását a hírközlésben körülbelül a 2020-as évre (vagy semmikorra) teszik, bár például az űrrepülések során a hírközlési kapcsolatok meghibásodása esetén már most is mekkora szükség lenne rá. A legegyértelműbb alkalmazást eleddig a rhabdomancia típusú jelenségek nyertek: a Szovjetunióban több csoport működik, mely egyes alanyok e tulajdonságát igyekszik felhasználni a szokásos geológiai módszerek mellett, például a szibériai altalajkincsek feltárásában (hasonló kísérleteket végzett nálunk egy bukaresti csoport V. Săhleanu professzor vezetésével).
Végül idézzünk a Washington Egyetem pszichológus professzora, Gardner Murphy írásából, mely a kortárs pszichológia minden arculatát bemutató nagy sikerű Readings in Psychology Today című kötetben jelent meg: „A Tudomány Házának számos terme van, de még mindig nem eléggé tágas ahhoz, hogy minden gyereket, akit a Természet küld ajtajához, elszállásoljon. A hívatlan vendég kényelmetlen. Csábító, de ugyanakkor durva és lealacsonyító orra előtt becsapni az ajtót. A parapszichológusoknak fel kell készülniük, hogy idegeneknek vagy éppenséggel antiszociálisoknak tekintik őket, amíg kitartanak olyan kutatások mellett, amelyek önmagukban véve tudományellenesek, s következésképp társaikra nézve valamiféleképpen veszélyesek… És mit tehet a tudomány egy prototudományért, amely felnőtté próbál válni? Hát, megpróbálhatna ajtót nyitni és meghívni egy ifjú idegent egy tereferére. Ha a nemzedékek közötti szakadék túl mély erre, akkor tán legalább nyitva hagyhatná az ajtót.”
Igen, kétségtelenül káros teljesen kulcsra zárni az ajtót, és ugyanakkor veszélyes teljesen tárva-nyitva hagyni, de azok, akik fel akarják tárni és uralmuk alá akarják hajtani a természet titkait, mentesek e szélsőségektől.
Megjelent A Hét III. évfolyama 21. számában, 1972. május 26-án.
