Edgar D. Mitchell 1930 szeptemberében született. 1952-ben került az US Navy kötelékeibe, és 1954-ben fejeződött be repülősnek való kiképzése. 19ó4-ben doktorátust szerzett a Massachusetts Technológiai Intézetben, aeronautikából és asztronautikából. Két évvel később bevonták a NASA űrhajós-programjába. Kezdetben az Apollo-9 legénysége póttagjaként, valamint az Apollo-10 holdmodul segédpilótájaként szerepelt. Végül teljesült Mitchell kapitány legnagyobb álma: az Apollo-14 holdrepülése alkalmából az Antares holdmodul pilótájának választották. Az ember harmadik holdutazásán (1971. január 31-február 9) Ed Mitchellt Alan Shepard és Stuart Roosa kísérte. 1972 végén kilépett az US Navy-ből, majd megalapította az EDMA (Edgar Mitchell & Associates) Corporation-t, amelynek mintegy folytatása az írásunk tárgyaként választott Institute of Noetic Sciences (IONS). 1973. november 23-án nősült: Anita Kay Rettiget vette el feleségül, aki az IONS fejlesztési igazgatója volt a múlt év december 1-ig.
Az alábbi (képzelt) interjút a következő anyagok alapján állítottuk össze: The Institute of Noetic Sciences (ismertető prospektus), dr. Mitchell-nek a Psychic (San Francisco) folyóirat 1973 április és augusztusi számaiban, valamint az Academy of Parapsychology and Medicine Report 1972 őszi számában megjelent írásai, a Noetic News 1974 januári száma és közvetlen levélváltás.
– A philadelphiai Drexel Egyetem Önnek ítélte az 1974. évi Technika és Tudomány ünnepi Díját, amely egy tudós, mérnök vagy adminisztrátor kiemelkedő megvalósítását illeti meg. Tudjuk, hogy az eddigi 25 díjas között ott található például Isaac Asimov, a kiváló tudománynépszerűsítő, Wernher von Braun, az ismert NASA-szakember és Robert Oppenheimer, az egykori atomtudós. A díj odaítélését megokoló szövegben, többek között, ezt olvashatjuk: „… (A díjat) az emberiség megismerési láthatárai tágításához való kiemelkedő hozzájárulás és szolgálat elismeréseként (ítéltük önnek)”, s továbbá: „Úgy véljük, hogy ön nemcsak a NASA-nak a múltban tett szolgálatai alapján egyedülállóan érdemes erre, hanem – szintúgy – az emberi szellem területén folyamatban levő munkája alapján is. Nagy érdeklődéssel folytatjuk noetikai kutatásait, mert belátjuk, hogy mindaz, amit eddig díjaztunk: az emberi ész terméke.” Szeretnénk, ha olvasóinknak is bővebben kifejtené jelenlegi tevékenységi területe – a noetika – lényegét.
– Az intézet, amelynek alapítója és elnöke vagyok, Palo Alto-ban (Kalifornia) székel és nonprofit alapon működik; teljes egészében az emberi tudat nevelési módozatai kutatásának szenteli tevékenységét. Röviden, az alábbi öt fő funkciója van:
1. az emberi tudat és a test–tudat viszony természetének kutatása;
2, az emberi tudat tágítására és az emberi képességek „felszabadítására” irányuló nevelő tevékenység;
3. ismertetni a társadalommal – minden lehetséges kommunikációs csatornán – a személyi és kulturális átalakulást célzó tevékenységeket és irányzatokat;
4. tanácsokat adni és tanácskozni a kormányzatokkal, iparral, tudománnyal, neveléssel és a társadalom más testületeivel bolygónk problémáiról és azok megoldásáról;
5. véleményt váltani, támogatni mindazokat az egyéneket és szervezeteket, amelyek az emberi tudat és kultúra alakításán dolgoznak – az IONS elgondolásainak és céljainak megfelelően.
– Dr. Mitchell, lenne szíves néhány magyarázatot fűzni intézete jelképéhez és a noetika kifejezés származtatásához?
– Az IONS szimbólumának megválasztásában Teilhard de Chardin-ből ihletődtünk. A jelképen látható nyeregszerű, háromdimenziós elem; a görög ábécé utolsó betűje, az omega, amely alagútszerűen a Vízöntő-csillagkép irányába mutat. A jelvény oldalára írt görög szó, a „gnosis” közvetlen vagy intuitív megismerést jelent. Ez a magas rendű megismerési forma, amelyet a görög „nous” szó jelölhet (jelentése: „ész, szellem”), az ókori görögöknél az észszerűség legmagasabb fokú kifejlesztését jelentette. De Chardin ebből a szóból származtatta a nooszférát, mi ebből a noetikát, a tudat tudományának megjelölésére.
– Élete mely fordulatai vezették erre a mélyen humanitárius, rendkívül átfogó vállalkozásra?
– Amikor az 1972-es fizikai és kémiai Nobel-díjasokat megkérdezték, hogy véleményük szerint a 2000. évi díjat területük milyen problémája kutatásáért fogják odaítélni, a válasz mindkét részről, spontán módon ez volt: „Az emberi tudat tanulmányozásáért.”
De hadd beszéljek személyes élményemről, amely jelenlegi világlátásom kialakulásához lényegbevágóan hozzájárult. Együtt ülünk az űrkabinban … a hosszú Föld-Hold távolság végén járunk, s éppen készülünk nekilendülni az első körnek, a Hold láthatatlan oldala felé. Az űrhajó egyik oldalán a Nap ragyogó lángja, a másikon az űr végtelen fekete bársonya, melyet számtalan és mozdulatlan csillag pontja ékesít. Alattunk a Hold a teljes napfényben élesen és tisztán megvilágított. Amint a láthatatlan oldal átrepülésének vége felé érünk, előre hívójelzünk, ugyanis rádióösszeköttetésünk megszakadt, az otthonnal minden kapcsolatot elvesztettünk. Szíved tudtodra juttatja létét: az óriási világegyetem tisztelete és csodálata tölti el. A holdszegély mögül lassan előtűnik egy szikrázó ékszer… kecses, fokozatosan növekedő égszínkék gömb, szelíden gomolygó fehér fátylú csipkézéssel. Eltelik egy idő, míg teljesen tudatába kerülünk: ez a Föld – az otthon. Kevesünknek adatott meg a kiváltság, hogy átélje azt a lélekmegrázó érzést, amelyet a végtelen téren át való repülés és az otthonra való visszapillantás nyújt. Azok a pillanatok mélységes behatással voltak életemre.
A sok edzés és tanulás, az óriási ember-gép rendszer órákon, napokon, hónapokon, éveken át történt tökéletesítése és kipróbálása, amely elengedhetetlen volt ahhoz, hogy az űrbe juthassak – mindez csupán mintegy előkészítése volt annak, ahogy az ember világegyetemben elfoglalt helyének tudatára ébredtem.
Kiképzésem tudományos volt. A tudomány hagyományos módon arra tanított, hogy valamiféleképpen külön kell választanunk magunkat az univerzumtól és annak hűvös, tárgyilagos megfigyelőivé kell válnunk. Érezvén tömérdekségét, nem felejtve az erőfeszítéseket odajuttatásom érdekében, számomra ez a kép már nem lehetséges: a világegyetem elválaszthatatlan részének érzem magam.
– Ott kint az űrben minden bizonnyal sikerült „felülről” átélnie mindama problémák mélységét, amely napjainkban bolygónk egész emberiségét foglalkoztatják.
– Igen, mégpedig a következő nyolc nagyobb problémakört fogalmaznám meg:
1. a levegő, a tenger és a szárazföld szennyeződése;
2. túlnépesedés;
3. kábítószerfogyasztás és bűnözés terjedése;
4. az egyéni jogok csökkenése a fogyasztói társadalomban;
5. egészség, táplálkozás és lakásviszonyok;
6. energiaválság és a természeti források kimerülése;
7. a hézagos oktatási rendszer;
8. a faji, nemzeti és vallási konfliktusok.
– Tudjuk, hogy az ön irányítása alatt és az ön közvetlen részvételével zajlott az első Kozmosz-Föld telepátiakísérlet (ismertetését lásd A Hét 1972. évi 52. számában). Bizonyára az IONS tevékenységi keretében fontos helyet foglal el a parapszichológiai és társjelenségek tanulmányozása.
– Természetesen. Az emberiség mindinkább tudatára ébred annak, hogy valamennyi földi élőlény között szoros összefüggés és egymásrautaltság van. S e ráébredésnek éppen itt az ideje! Mert az emberi nem – s talán éppenséggel bolygónk – fennmaradása attól függ, hogy mennyire értjük meg és tartjuk tiszteletben ezt az egymásrautaltságot. Dane Rudhyar filozófus a tudat „bolygósításáról” beszél. Nos, eme bolygótudatra való ráébredés része – szerintem – parapszichikai potenciálunk tökéletes megismerése és kifejlesztése. Ebben a vonatkozásban tevékenységünk felöleli a parafizikát, a meditációkutatást, a tudat megváltozott állapotait (például az alvást és álmodást, a kábítószer hatására és a hipnózis alatt előállt állapotokat), az egyre divatosabb biofeedback-et (az elektroenkefalográf által regisztrált „agyhullámok” tudati akarati irányítását), a transzperszonális pszichológiát, a paranormális gyógyítás dimenzióit.
– Az 1973 júniusi prágai Parapszichológia és Pszichotronika Konferencián, dr. John Jungerman, a Kalifornia Egyetem magfizika professzora a parapszichológia kapcsán egy gyökeres módszertani változás szükségességéről beszélt, ahhoz, hogy a parapszichikai jelenségek tanulmányozása termékenyebbnek bizonyuljon az ortodox tudományok talaján. Hogyan látja ön a parapszichológia alakulását a jövőben az önök intézete által kitűzött feladatok megoldásának fényében?
– Szerintem két irányban kell – halaszthatatlanul – erőfeszítést kifejteni. Ami a dolgok módszertani oldalát illeti, meg kell valósítani az objektív és a szubjektív módszerek szintézisét. Az egyik irányzat a paranormális jelenségekre vonatkozó megfigyelési és kutatási adatok modern információs technikai gyűjtése és tárolása. A másik a paranormális képességek interdiszciplináris szintű kutatása: fizikusok, biológusok, pszichológusok, parapszichológusok, orvosok, mérnökök, nevelési szakemberek és filozófusok bevonásával. Mindez szerintem égetően sürgős, mert az a „pozitív tér-idő kontinuum”, amelyben élünk, amelyet érzékelünk – csupán egyik vetülete az egyetemes működésnek. Vannak más arculatok és más dimenziók is. Meg kell próbálnunk kifejleszteni a képességet, hogy az univerzális működés más arculataiban is részt vehessünk. Az evolúció és a bolygónkon való fennmaradás ezt egyaránt megköveteli.
Megjelent A Hét V. évfolyama 21. számában, 1974. május 24-én.