Egy korábbi cikkünkben (A biológia forradalma: molekuláris biológia, A Hét 38/1972) idéztük a Nobel-díjas Marshall Nirenberg fontos írását (Will Society be Prepared? Science 1967, 157), amelyben a tudós megállapítja, hogy az öröklődési folyamatokba való irányított mesterséges beavatkozást (amit ma „génsebészetnek“ vagy „genetikai mérnökségnek“ nevezünk) előbb fogják megoldani, mint az azzal kapcsolatosan felmerülő mély etikai és súlyos jogi problémákat. Alábbi írásunk ennek a meglátásnak az időszerűségéről szól.
Az USA-beli National Academy of Sciences – tőle teljesen szokatlan módon – világméretű felhívást intézett a tudósokhoz, amelyben kéri, hogy – különösen két irányban – időlegesen függesszék fel a „genetikai mérnökségi“ kutatásokat. Az érvelés: fennáll a veszély, hogy az emberiség olyan baktériumokkal fertőződjék meg, amelyek előre nem látható biológiai sajátságú hibrid DNS-molekulákat tartalmaznak. Az Akadémiát nyugtalanítják azok a kísérletek, amelyek során különböző forrásokból származó DNS-szakaszokat (lánctöredékeket) kombinálnak hibrid molekulává, amely aztán replikálódni (szaporodni) képes olyan mikroorganizmusokban, mint például az emberi bélrendszerben normális körülmények között is jelenlevő kolibacilus. A felhívás hatására a Rekombináns DNS-Molekulák Bizottsága tagjai beleegyezésüket adták, hogy lemondanak kétfajta kísérletről, amelyben a fent említett technikát alkalmazzák, mindaddig, amíg sikerül a kísérletekkel járó kockázatot ténylegesen felmérni. (A bizottságnak tagjai többek között James D. Watson, a DNS-kettős hélix elméletének egyik Nobel-díjas szerzője és David Baltimore. aki 1970-es felfedezésével – hogy ti. egyes rákkeltő vírusok „megfordítják“ a molekuláris biológia központi dogmáját, a DNS–RNS–fehérje genetikai információáramlást – nagy port vert fel.)
A bizottság jelentése, miután ismerteti az utóbbi években már elvégzett olyan típusú kísérleteket, amelyek a „genetikai manipuláció“ fejezetéhez tartoznak, meghatározza a két különösen veszélyes kísérlettípust is, amelyre a tilalomnak világszerte haladéktalanul ki kell terjednie. „Első típus: önállóan replikálódó bakteriális plazmidok összeállítása, amelyek eredménye antibiotikumokkal szembeni ellenállást vagy bakteriális toxinok termelését okozó genetikai determinánsok bejuttatása lehet olyan baktériumtörzsekbe, amelyek esetleg még nem hordoznak ilyen determinánsokat; vagy olyan új bakteriális plazmidok összeállítása, amelyek klinikailag hasznos antibiotikumokkal szembeni ellenállási kombinációt tartalmaznak, hacsak ilyen antibiotikum-rezisztenciát meghatározó kombinációk a természetben nem léteznek máris. Második típus: rákkeltő vagy más állati vírusok teljes vagy részleges DNS-ének kapcsolása önállóan replikálódó DNS-elemekhez, mint amilyenek a bakteriális plazmidok vagy más vírusok DNS-ei. Az ilyen rekombináns DNS-molekulák könnyebben terjedhetnének el az emberi és állati bakteriális populációkban, és így lehetővé tennék a rákos vagy más megbetegedések fellépésének növekedését.“
A felhívásra pozitívan válaszolt a NASA után a legnagyobb amerikai kutatóközpont, az Országos Egészségügyi Intézet (National Institute of Health, Bethesda, Maryland) igazgatója, Robert S. Stone, hivatalos ígéretet téve egy bizottság létesítésére, amely felmérje a lehetséges veszélyeket.
Dr. Paul Berg, az említett „Rekombináns Bizottság“ elnöke szerint ez év februárjában egy 100-150 tudóst felkaroló nemzetközi összejövetelre is sor kerül, és nemcsak a kutatási típust fogja meghatározni, amelyre embargót hirdetnek, hanem a zárlat időtartamát is. Dr. Baltimore szerint egyelőre nincs tudomás egyetlen olyan laboratóriumról sem, ahol a két tiltott típusú kutatás valamelyike folyna; várható továbbá, hogy a kutatási alapokat odaítélő testületek is vigyázni fognak az ilyen kutatás megelőzésére, nem beszélve a tudományos folyóiratokról, amelyek többször is megfontolják majd az ilyen anyagok közlését.
S itt lép közbe a hamleti dilemmát kiváltó másik tényező – a tudósi hivatás egyéni szintje. Ki tudja, hányan dolgoznak máris (mégis!) a „tilalom gyümölcsén“? Ki tudja, hány „megszállott“ tekinti hivatásának a csakis ilyen típusú kísérletek végzését, eredményeinek alkalmazását? A tudomány – nemes kaland (erről meggyőződhet a kívülálló is, elég ha beleolvas Ramon y Cayal, Selye János, Szent-Györgyi Albert vagy Victor Săhleanu munkáiba). Lényegbevágó személyes, szubjektív tényezők (szenvedély, ambíció, akarat, vérmérséklet) szövődnek a tudomány menetét meghatározó társadalmi tényezőkkel (szükséglet, lehetőségek, fejlődés). Néhány korábbi írásunkban már utaltunk Abraham Maslow tudomány lélektan-konceptumára. A tudomány nem csak ráció, józan ész; főleg a Making of Science („tudománycsinálás“) oldaláról tekintve nem az. Ilyenformán tömérdek előre láthatatlan és ellenőrizhetetlen indulati elemet hordoz magában. A Homo sapiens még sokszor magán viseli a zolai bête humaine jegyeit, s amint a tudomány története igazolja, sajnos ez alól a tudós sem kivétel: az eredetileg nemes szándék végül is a vak szenvedélytől megrontva a legembertelenebb céloknak szolgáltathatja ki alkotótevékenységének gyümölcsét. Gondoljunk a nukleáris és biológiai fegyvernemek történetére.
Tehát a veszély, a józan fellépés ellenére, továbbra is fennáll. Mert ha a „tilalom gyümölcsévé“ nyilvánított kutatások csak egy kutatónak is a saját létértelmét jelentik, úgy nehezen képzelhető el a felhívás abszolút hatékonysága.
Minderre rátevődik a már közhelynek számító freudi tabu vonzalma, mely – noha cirkalmas mechanizmusok révén – végül mégis célponti elégtételt kaphat egyes egyéneknél. Azonkívül az is kézenfekvő, hogy egy világméretű felhívás még inkább a tabu tárgyát képező kutatásokra vonja az örökké szemfüles hadi és háborús „szakértők“ figyelmét.
Milyen visszhangra talált az USA-ból indult felhívás a nemzetközi tudományos életben?
A londoni Nature egyik kommentárja így kezdődik: „A molekuláris biológia bírálói előszeretettel mutatnak rá a gyakorlati haszon szegényes voltára. Szomorú paradoxon, hogy épp azok a fejlemények, amelyek végső soron óriási értékhez, hasznos (de ritka) molekulák előállításához vezethetnének, sürgős megállj-kiáltást eredményezzenek“… De a sajnálkozás kifejezése után lényegében valamennyi kommentár pozitívan reagált a felhívásra. Angliában is bejelentette már néhány tudományos testület, hogy bizottságokat hoz létre a potenciális veszélyek elkerülésére. Azonban például a Nature szeptember 6-i száma kétségbe vonja annak helyénvalóságát, hogy a tudományos folyóiratok ne közöljenek a megvétózott kutatás eredményeit tartalmazó cikkeket. Mégpedig két okból. Egyrészt – mint a kommentátor írja – a referens számára lehetetlen valamely írás moralitásának megállapítása. Ennek illusztrálására a következő kérdéseket veti fel: Potenciálisan veszélyeseknek és „rosszízűeknek“ kellett volna-e nevezni a maghasadásra vonatkozó közleményeket? Ki kellene vonni a szakirodalmi áramlatból a nukleáris robbantásokról vagy az éghajlati módosulásokról szóló tanulmányokat? Kegyetlenség az elektromos sokk hatásainak állatokon való kipróbálása ? A második ok pedig, amiért a tekintélyes angol folyóirat szerkesztősége nem tagadná meg minden további nélkül a sokak által helytelenített dolgokról szóló cikkek közlését, az, hogy minden bizonnyal fontosabb, hogy ezek a dolgok a közönség előtt is ismertekké váljanak, semmint elrejtessenek. Mindez persze nem azt jelenti, hogy a Nature ezután aktívan kérni fog ilyen kéziratokat… (Megjegyzendő, hogy a folyóirat egy későbbi, október 11-i számában mégis megjelent egy genetikai manipulációra vonatkozó kísérleti beszámoló.) Amint az főleg a Nature levelezési rovatából kitűnik, a kutatók többsége komolyan fontolóra vette az idézett humánus felhívást, és várható, hogy az év elejére esedékes nemzetközi összejövetel további részletes és konkrét határozatokat fog hozni.
V. A. Engelhardt szovjet akadémikus, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Molekuláris Biológiai Intézetének igazgatója a Zarubezsomban megjelent A molekuláris biológia két arca című cikkében így következtet: „Egy dolog már most világos: a fő veszély nem magukban a kísérletekben rejlik, hanem abban, hogy azok tevékenység tárgyává válhatnak könnyelmű és felületes emberek vagy rosszindulatú elemek kezében. Ez ellen a veszély ellen kell sürgős intézkedéseket hozni.“
Megjelent A Hét VI. évfolyama 9. számában, 1975. február 28-án.
