Jelenleg 394 ember átvételéről van szó, amit meg is tagadhatunk, akkor azonban fizetni kell.
Várható volt, hogy a menekültügyi és migrációs szabályozás európai fejleményei kapcsán Magyarországon ismét élénk vita bontakozik ki erről a kérdésről. Az elmúlt évtizedben számos fordulatot vett ez a téma, amely mindig a kormányzati kommunikáció kitüntetett helyére került. Egy dolog azonban állandó maradt: nem történt semmilyen előrelépés az uniós jogalkotás szintjén.
Annyiban változott a helyzet a korábbihoz képest, hogy a tagállamok elfogadtak egy új szabályozásra vonatkozó tárgyalási mandátumot. Ez azt jelenti, hogy nincs még új törvény, de tagállami felhatalmazással a soros elnökség megkezdheti (és már meg is kezdte) az egyeztetéseket az Európai Parlamenttel, amely korábban szintén elfogadta már a saját mandátumát. Ez utóbbi az a tagállami álláspont, amelyet a magyar és a lengyel kormány ellenzett, de a belügyminiszterek tanácsában ez ügyben a minősített többség elegendő volt, az pedig bőven rendelkezésre állt. A magyar ellenkezés azért is furcsa, mert éppen egy olyan elemre épít, amit Orbán Viktor látni szeretett volna: a migránsokat de facto nem engednék be az EU-ba egészen addig, amíg ki nem derül, hogy az érintettnek van-e esélye a menekülti státuszra. Orbán Viktor legszívesebben a sivatagban látná a migránsoknak az elbírálásig helyet adó táborokat (Líbia, Tunézia, Egyiptom). Ehhez azonban önként egyik ország sem járult hozzá, de ha lenne is ilyen, ahhoz az EU többsége nem adná a nevét és jó hírét. Marad a korábbi megoldás: szigorú határvédelem, mindenkit ellenőrizve, a jogosulatlanokat pedig visszaküldve. Mert fontos eloszlatni egy újabb téveszmét: egyetlen európai ország és egyetlen felelős politikus, politikai párt sem támogatja az illegális bevándorlást. Viszont Európában sehol sem vonják kétségbe a menekültstátuszhoz való jogot – kivétel ez alól Magyarország.
A polémiában Magyarországon két szempont dominál: a kötelezőkvóta és a migránsgettó. A kvótaszabályozás lényege, hogy ha egy tagállam nem bír el a rá nehezedőmigrációs nyomással (hogy ez mikor következik be, azt részletesen rögzítik), akkor a többi tagállamnak kötelező szolidaritást mutatnia. Ennek három lehetséges formája van: menedékkérők átvétele a menekültügyi eljárás lefolytatása céljából, át nem vett menedékkérőnként 20 ezer euró befizetése egy központi alapba, amely migrációval kapcsolatos kiadásokat finanszíroz, vagy technikai, fizikai segítségnyújtás az adott ország részére, át nem vett menedékkérőnként 22 ezer euró értékben. Nagyon fontos, hogy függetlenül attól, hány menedékkérő bukkan fel az érintett tagállamban, összesen és évente 30 ezer személy vehet részt ebben a programban. Akkor is, ha ötven-ezren, és akkor is, ha ötszázezren jönnek. Az egy tagállamra jutó menedékkérők száma függ az adott ország népességétől és GDP-jétől is. Hasonló helyzetben 2015-ben 120 ezer menedékkérő szétosztásáról döntött az EU (Magyarország ezt is ellenezte, meg is támadta az Európai Bíróságon, és a pert elbukta, de sikeresen elszabotálta az átvételeket, aminek végül nem lett különösebb következménye), ebből 1294 személy jutott volna Magyarországra. Harmincezer esetén elméletileg ennek a negyedéről van szó, 324 emberről évente.
De az előbbieket figyelembe véve: hogy jön ki a matek a több tízezres migránsgettókkal kapcsolatban? Merthogy miután először Orbán Viktor ezt előhozta, nyomában minden létező kormányzati propagandafelület ezt harsogja. És a miniszterelnöki számításnak van alapja. Az új szabályozás része ugyanis, hogy az áthelyezendő menedékkérőknek befogadókapacitást kell építeni, amit az Európai Unió finanszíroz. Ezek az első évben értelemszerűen 30 ezer főről szólhatnak legfeljebb az egész unió területére, ami az évek során legfeljebb 120 ezerre emelkedhet. A magyar kormány ennél a pontnál a saját csapdájába esett. A létesítmények méretét ugyanis célszerű az igényekhez igazítani.
Az EU területét 2022-ben az EU határ- és partvédelmi ügynökségének (Frontex) hivatalos adatai szerint 330 ezer illegális bevándorló érte el, akiknek 10-20 százaléka lehet jogosult menekültstátuszra. Ugyanakkor Magyarország ugyanerre az időszakra 260 ezer illegális határátlépési kísérletet jelentett, amiből persze nem derül ki, hogy hány embert jelent, merthogy eljárás lefolytatása nélkül visszatoloncolták őket, így egy személy akár 5-10-15 alkalommal is próbálkozhat. Viszont ezen adatok ismeretében joggal merül fel az igény, hogy akkor a legveszélyeztetettebb országban, Magyarországon legyenek a legnagyobb kapacitású befogadóközpontok. Tehát a jogszabály szövegéből akár ez is következhet. Más kérdés, hogy ezt az eszmefuttatást csak Magyarországon veszik komolyan.
Felmerült az is, hogy a magyar kormány nem hajtja végre az uniós döntést. Ehhez ugyan nincs joga, a gyakorlatban azonban megteheti. Ebben az esetben majd egy bírósági ítélet fogja kimondani a magyar jogsértést, amely következménye jó eséllyel pénzbüntetés, illetve napi bírság megfizetése lesz. S ez valószínűleg többe fog kerülni, mint a jogkövető magatartás, legfeljebb később lesz esedékes. Akkor azonban már kamatostul kell törleszteni.
Forrás: a Magyar Hang VI. évfolyama 28. számának (július 13. – július 19.) nyomtatott változata.
Arató László (Brüsszel)