A féltudású magyar elit az egyik legmeghatározóbb publicisztikai élményem az elmúlt húsz évből. Leszámolás az összes lehetséges illúzióval. Az a cikk közvetlenül a válság előtt íródott ( aztán 2009-ben jött a folytatás), és nem csak a rendszerváltás, hanem a Medgyessy-Gyurcsány korszak és az MSZP-SZDSZ koalíció társutas elitértelmiségének kritikáját jelentette. A szerzőről, Publius Hungaricus-ról, 2010-ben derült ki, hogy valójában Orbán Krisztián , akinek felesége, Orbán Anita, éppen visszalépett a FIDESZ-képviselőjelöltségtől, ma amúgy a Vodafone meghatározó embere, Orbán Krisztián pedig az Oriens alapítója és egyik vezetője. Orbán Krisztián értelemszerűen nem volt a budapesti liberális elitértelmiség szvíthártja.
Pár éve Orbán Krisztián “tetézte bűneit” és nyíltan beszélt arról, hogy Matolcsy Györgynek sok mindenben igaza volt. Nemrég Gulyás Márton készített egy interjút Orbán Krisztiánnal, akit nem tudok Orbánnak nevezni, mert az Orbán az Viktor, legyen OK, ok? (hú, de vicces)
OK eredeti tézise az volt, hogy a nyolcvanas évek reformista elitértelmiségéből formálódott elit kezébe került Magyarország a rendszerváltás után. Pár provokatív mondatot szeretnék idézni az eredeti cikkből.
” Miért is lett volna máshogy, hiszen a régióban elsőként, 1982-ben beléptünk az IMF-be, és olyan legendák, mint Zseniálisfeketejános szárnyai alatt egy egész nemzedék tanulta meg, hogy mi az a nyugati közgazdaságtan (volt közöttük olyan, aki még angolul is tudott!)?
“Mivel a megfelelő pillanatban ők voltak helyzetben, ők tudtak vagyont, pozíciót és tekintélyt szerezni. Ma ők a Politikusok, az Írók, a Tévés Személyiségek, a Nagy Nevettetők, a Színészek, a Filozófusok, a Tudósok és a Szakértők. És dicsérik egymást megállás nélkül. Egymás szemében ők a világszínvonal. “
A mostani interjúban már arról beszélt, hogy OV annyira elveszítette a bizalmát az elitekben, hogy teljesen kiszorította őket a döntéshozatal előkészítéséből. Az elitek képviselte ellensúly a tömegdemokráciával szemben teljesen eltűnt. Szemben Csehországgal, nem alakult ki egy az államtól független erős helyi nagyvállalkozói réteg.
A féltudású magyar elit jobboldala betagozodótt a rezsimben, pozíciókat kapott cserébe azért, hogy egyenesen ült a széken, hátratett kézzel. A liberális elit a Facebookra költözött. Nincs nagyhatású, Nyugaton is látszódó, magyar kormánypárti elitértelmiségi, Orbán értelmiségi holdudvara részben középszerű figurákból, részben manifeszt kóklerekből áll. Van azonban, és ezzel nem leszek népszerű, egy egészen nyugatias gondolkodású banki/technológiai háttérértelmiségi csapat is, akik helyenként kompetensebbnek tűnnek a budapesti liberális értelmiségi húdeokoskáknál.
Én azt gondolom, fogalmam sincs mi erről OK véleménye, hogy Magyarországon az elitstruktúrák újratermelése megszűnt, ezt a rezsim feladta. A több mint egymilliárd dollárral megtámogatott MCC janicsárképzővé züllött, az autonómiájukat vesztett és forráshiánnyal küszködő felsőoktatásban annyira nem bíznak Orbánék, hogy a csúcstechnológiai elitképzést kiszervezték a Kínai Népköztársaságba (és egyáltalán nem világos, hogy ez így miért tekinthető magyar csúcstechnológiai elitképzésnek).
OV sportügyi nemzetvezetési gyakorlatait, férfieszményeit, magyar fizikumos, magyar észjárású, magyar nagypapás hőzöngéseit csak azért vezeti elő, hogy bekerüljön a Vincentbe, de én résen vagyok. A magyar lakosság megérti a pillangóúszást és a kötöttfogást. Legalábbis annyit ért belőle, hogy van valamennyi különbség az olimpiai bajnok és az első előfutam szaúdi-arábiai versenyzője között (ő úszta Tokióban, amennyire tudom, a legrosszabb időt száz pillangón, ezzel századmásodpercre úszta meg Mark Spitz első világcsúcsát). Értékelni tudja az elitteljesítményt, de, és erre valamiért büszke OV, óriási különbséget tesz a győztes, és a tőle két századmásodperccel lemaradó ezüstérmes között, a világ tizenkettedik helyezettje pedig értelemszerűen nem érdekli. Fel sem tudja fogni, hogy mit jelent tizenkettediknek lenni a világon, valamilyen nem lényegtelen dologban.
Volt egy másik verseny is, amelyről meglepően sok magyar újság számolt be, egy nemzetközi matematikaverseny Blagojevgradban, amelyet egy magyar fiatalember nyert meg. A matematika nem a versenyekről szól, ez nem egy világbajnokság volt, de itt egy kétszeres diákolimpiai aranyérmes, kétszeres Schweitzer-győztes nyert, aki vélhetően ma egy világbajnokságon is nagyon jól szerepelt volna. Az, hogy a magyar matematikával mi lesz, lényegesen fontosabb annál, hogy mi lesz a magyar pillangóúszással. A magyar matematika minőségének van szerepe a magyar versenyképességben, a magyar pillangóúszásnak, magyar kajak-kenunak (apám magyar bajnok volt, nem felnőttként, de meglehetősen jó korszakban) pedig nincs, és pont. Ennek ellenére a magyar matematikával (számítógéptudománnyal, adattudománnyal, machine learninggel) egyáltalán nem számolnak, pedig egy dologban hasonlít a pillangóúszásra. Nagyon hamar felismerhető a tehetség, és elég korán fejleszthető.
Megkockáztatom, nem véletlen, hogy Magyarországon használtak egy izraeli kémszoftvert és nem Izraelben egy magyar kémszoftvert, ők kevésbé pillangóúszás-orientációjúak. Nem, nincs semmi bajom a pillangóúszással, Tótawének van, nekem egyáltalán nincs. A matematika elitképzést értem, fel tudom fogni, a gazdasági, pénzügyi társadalomtudományi elitképzést nem, de attól az még létezik, azaz létezhetne, csak baromira nem érdekel senkit. Ha érdekelne valamit, akkor sem az alapítványozást, sem az MCC-t, sem a CEU kiebrudalását nem lehetett volna megcsinálni, és Fudan szóba sem kerülhetne.
Ezt Magyarország feladta. A féltudású elitnek nem lesznek egész tudású utódjai, az a kevés, valóban tehetséges (és ez sokkal nehezebben derül ki, mint a matematikában, a totális tehetségtelenség kiderül, talán az is, hogy valakiben van kakaó, de az, hogy kiből lesz nemzetközileg is elismert ember, azt én el sem tudom képzelni, hogyan alakul ki, egy nagyon hosszú szelekciós mechanizmus végén) fiatal, aki ebben az országban megszületik, az el fog menni, mert nem találja meg a számítását. Talán a pénzügyi elit az, ahová érdemes hazajönni Nyugatról, de adjunktusnak kétszázezer nettóért…
Marad mi volt.
Forrás: Újnépszabadság
