Munkácsy Mihály romantikusan realista alkotó volt. 1844-ben született, 56 évet élt, ő az egyik legnagyobb magyar festő, a Krisztus-trilógia pedig életművének ismert, népszerű sorozata. Monográfusai nevezték a művészt a színes széles vásznú filmek előhírnökének, a kor legnagyobb szociológusának, az európai és a magyar társadalom falusi és városi közösségei kiváló ismerőjének.
A fentiek közül persze egyik sem volt, hanem: egy zseniális, érzékeny, bravúros kompozíciós- és rajztudással, színérzékkel megáldott, hatalmas ambícióktól fűtött kiváló művész.
Munkácsy a keresztfán. De Suse márki fényképe (1883 körül)
Többször jártam a Déri Múzeum Munkácsy Termében, és a hármaskép láttán szinte minden alkalommal meghatódtam. A Krisztus Pilátus előtt (1881), a Golgota (1884) és az Ecce Homo! (1896) jó száz évvel a megfestésük után találtak egymásra Debrecenben; az a titkuk, hogy a képeken látható valamennyi személy olyan kifejezően megfestett hús-vér ember, akikkel első látásra azonosulni lehet. Ilyen nézőpontból mond véleményt a művész ítéletről, kevélységről, együttérzésről, gyűlöletről, áldozatról, közömbösségről, megaláztatásról és felemelkedésről. Nem mindennapi bátorsággal nyúlt az örök történethez. Tudta, hogy ünnepélyes, átszellemült ábrázolásmódot feltételez, de azt is pontosan felmérte, hogy alkotásával kikhez szeretne szólni, kiknek üzen.
A filmről Munkácsy alig hallhatott, de a korában már elterjedt fotókat segédeszközként a kompozícióihoz rendszeresen felhasználta. Hagyatékában, különböző gyűjtemények anyagában számos olyan fotótanulmány maradt, amely erről tanúskodik. Az egyik felvétel magát Munkácsy Mihályt ábrázolja a kereszten, ez a Golgota című kompozícióhoz készült. Sokan, sokszor írtak arról, hogy milyen hatalmas szellemi, fizikai erőfeszítéssel jöttek létre a nagyméretű remekművek, de a keresztre kötözött művészről készült felvétel többről, a kifejezés érdekében önként vállalt szenvedésről is tudósít.
Van Gogh mondta: egy festő csak akkor ábrázolhat hitelesen egy széket, ha tudja, hogy milyen érzés széknek lenni. Van Gogh és Munkácsy Mihály kortársak voltak, két külön alkotói világot képviseltek, ennek ellenére a posztimpresszionista Van Gogh és a hagyományos ábrázolásmódhoz ragaszkodó, realista Munkácsy Mihály művei között számos párhuzam fedezhető fel. Szembeötlő hasonlóság mindkettőjük alkotói bátorsága, az a több műben felfedezhető, tetten érhető elszántság, amellyel képesek sokak által sűrűn ábrázolt témákat teljesen újszerűen megjeleníteni.
Mondhatjuk azt, hogy Van Gogh újító művész, Munkácsy pedig a konzervatív, hagyományos ábrázolásmódot képviseli. Mondhatnánk, csak akkor mit kezdünk a magyar alkotó Poros út című, több változatban is megfestett művével, amely a kor egyik legkifejezőbb formabontó alkotása?