Távol az utca zajától zeneszót csendít a látvány, magasra szárnyaló, ősi dallamot vél hallani a látogató. Bronz kisszobor, Hunyadi László Pentatonja hat így a szemlélőre, talán éppen egy Kisküküllő menti dal, A dombói sudár torony szólal meg hangtalanul a szobrász bársonyos baritonján a marosvásárhelyi családi otthon békés csendjében. Ha olyan szerencsés az illető, hogy hallhatta énekelni, netán hegedülni is a művészt valamelyik alkotótábori esti vigasságon, biztos örökre megjegyezte az eredeti hajlításokkal díszített, hegyipatak tisztaságú éneket. Ismerős az ötfokú hangsor, léleksimogató a muzsika, a Mester kisgyerekként szívta magába szülőfalujában, Küküllődombón a hagyományos földközeli lét megannyi más tartozékával együtt. Egész alkotói munkásságát ez az útravaló, a tiszta forrás tisztelete, a közösségéhez való ragaszkodás határozta meg. Ez tükröződik ezen a több mint negyedszázada készült kisplasztikán is, amely egyértelműen fogalmazza meg Hunyadi művészetének lényegét, megkapóan érzékeltetve értékes és rendkívül gazdag életművének eszmei, emberi mozgatórugóját. De a művei összességét tekintve mégis rendhagyó módon, általa ritkán művelt formában teszi ezt.
Egyedisége az, amiért a múzeumi látványkínálattal vetekedő szobák díszei, a nagyszerű szobrok, plakettek, domborművek, ötvösremekek közül ezt a modern körplasztikát választottam felidézésre. Nagyon sok mű kínálkozna bemutatásra, a Magyar Örökség-díjas művész munkáival közel hét évtizede találkozhat a közönség. Itthon és külföldön több mint félszáz köztéri alkotás, ihletett kő, fém, műkő emlékmű, szobor, relief tanúsítja tehetségét, tudását, alkotói erényeit, számos karakteres portré, plakett bizonyítja példás emberi, szellemi elkötelezettségét, értékmentő határozottságát. Aligha van tájainkon még egy ilyen termékeny és ennyi szobrászati feladatnak eleget tevő alkotóművész, mint ő, miközben az ötvösművességben, ékszerkészítésben is remekelt, díszítőművészként is kitűnt. Sütő András „történelmi emlékezetünk gyógyítójának” tekintette, de dicsérő jelzőkből bőven válogathatnék a pályáját végigkísérő albumból, és megannyi más méltató írásból, kiadványból is. Nehezen érnék a végére. Munkásságát a Magyar Művészeti Akadémia is méltatta Koller-díjjal, az EMKE a Kolozsvári testvérek-díjával, magyar és román állami elismerések is fémjelzik. Ne hagyjuk azonban, hogy eltérjünk mai szándékunktól: a Pentatont szeretném ajánlani.
Kisplasztika monumentális jegyekkel. Köztéren, hatványozott méretekben is jól el lehetne képzelni. Ahogy például a kitűnő barát, az egykori vásárhelyi iskolatárs, az ifjúkorukban megmintázott, később nemzetközi hírűvé vált Román Viktor népi, rusztikus ihletésű alkotásaival is történt Franciaország nagyvárosi modern negyedeiben. Hunyadi László itthon, a Kárpát-medencében hitte megvalósíthatónak, kiteljesíthetőnek a művészi elképzeléseit, alkotói népszolgálatát. Úgy, hogy fő és örök témája az ember, minden, mi emberi, emberközeli. Figuratív, realista kivetítésben. És időnként a mai, kortárs művészet szokatlanabb, meghökkentőbb köntösében.
Mert ő is járt Nyugaton, ő is látta, érzékelte a művészet sokféleségét, időnként ő is felmutatta, tud mást is, hogyha akar. Elég, ha ilyen vonatkozásban a forrasztott cinklemezből készített groteszk Marosi horgászát, illetve a régi népi eszköztárat hasznosító, hatalmas szabadtéri kompozícióvá épített árkosi Szimbólum vasalkotását említem a múlt század szocreálos megszorításokat megőrző hetvenes éveiből. Nem a megkötések, hivatalos elvárások döntötték el, merre menjen. Hű maradt önmagához, saját ars poeticájához. A méreteiben visszafogott, üzenetében annál jelentősebb, korszerű nyelvezetű mű, a Pentaton is ezt az álláspontját sugallja.
Akár akarjuk, akár nem, a szobor címe elvisz a zene világába. Bartók, Kodály neve is egy-kettőre eszünkbe jut. Akárcsak a különös szépségű, ősi pentaton dallamok, a művész plasztikái is abban a talajban, közegben, szellemben fogantak, amelyben egykoron a népdalok, ez esetben, a folklórban gazdag, hagyományőrző Kisküküllő mentén, a szobrász szeretett szűkebb pátriájában. Ha a népi muzsika és a komolyzene, a népművészet és a művészi alkotómunka viszonylatára gondolunk, hamar felsejlik a bartóki, kodályi példa és gondolat, ezzel együtt pedig az analógia: Hunyadi életművét is ilyesmi jellemezheti, művei a művészi átlényegítés hasonló útját járva születnek. A szobrászt eltéphetetlenül ide kötik a gyökerek, önként vállalt hűsége, kötődése a szülőföldhöz azonban nem hogy korlátozná alkotói szabadságát, ellenkezőleg, ihletőn serkenti béklyótlan szellemi szárnyalását. Sosem volt, mégis hangszernek képzelhető, ötös tagoltságú, különös rézszobra biztosan áll márványos talapzatán, arra várva, hogy megragadjuk, megszólaltassuk, de legalábbis engedjük, hogy birtokba vegye időnként megdermedő, begyepesedő fantáziánkat.
Nagy Miklós Kund