Metazin
Az európai menekültpolitika több sebből vérzik. Tízezrek fulladnak a Földközi- tengerbe, a befogadott menekültek integrációja döcög, ráadásul a migráció biztonsági kockázatokkal jár. A holland szociológus ezért átfogó reformokat javasol, azt remélve, hogy létezik olyan pragmatikus kompromisszum, amelyet jobb- és baloldal egyaránt elfogad – szemlézi a Metazin.
„Ezrek vesznek a tengerbe, a bevándorlás célországaiban pedig fiatal menedékkérők bűncselekményei okoznak szenvedést. Európa jelenlegi migrációs politikája emberéleteket követel, ezért azonnal meg kell reformálni” – olvassuk a Neu Zürcher Zeitungban a Metazinból is ismert Ruud Koopmans cikkét, amelyben a berlini Humboldt Egyetem holland szociológusa februárban megjelent Menedéklottó című monográfiájának téziseit ismerteti.
A könyv 2015-től kezdődő időszak európai menekültpolitikáját és annak következményeit elemzi. Az eredmény lesújtó. Az elmúlt nyolc évben huszonötezer ember fulladt a Földközi- tengerbe, vagyis az adott időszakban a világon menekülés közben elhunytak 70 százaléka lelte a tengerben halálát. Mint a könyv címe is utal rá, a menekülés Európába élet-halál lutri. A leginkább kiszolgáltatottak ezért nem is mernek, de és nem is képesek nekivágni a hosszú, veszélyes és költséges útnak. Az Európába érkező migránsok zöme fiatal férfi, akiknek csak egy része menekül üldözés elől: nem meglepő hát, hogy Európában a menedékkérelmek közel felét elutasítják.
Az európai menedékpolitika nemcsak az ide menekülőknek okoz mérhetetlen szenvedést, hanem a befogadó államoknak is súlyos terhet jelent – folytatja Koopmans. Az illegális bevándorlás nemcsak az iszlám radikalizmus miatt veszélyes. Koopmans rámutat, hogy a rendelkezésre álló statisztikák szerint a bevándorlók körében az átlagosnál magasabb a bűncselekményeket elkövetők aránya. Németországban 2017 és 2020 között háromszáz emberölést és háromezer nemi erőszakot követtek el bevándorlók. Az integráció nem megy könnyen, amit jól mutat az is, hogy a 2015-ös hullámmal Németországba érkezett menekültek kétharmada 2020-ban is segélyekből élt.
Koopmans szerint lehetséges olyan „realista utópia”, amellyel megmenthető lenne az emberélet és enyhíthetők lennének a bevándorlók integrációjával kapcsolatos nehézségek is. A két legfontosabb reform az Európán kívüli menekültközpontok létrehozása és az országos menekültkvóták felállítása lenne. A külföldi menekültközpontok lehetővé tennék, hogy az oltalomra jogosultak a veszélyes út nélkül leadhassák kérelmüket. Ha csak így lenne mód menekültstátuszért folyamodni, az elvenné az illegális migránsok kedvét is, és egyúttal megoldódnának a már Európában tartózkodó elutasított kérelmezők kitoloncolásával kapcsolatos problémák is. Koopmans szerint hogy olyan kvótákat kell szabni, amelyek nyomán a befogadottak száma nem csökken az elmúlt évek átlagához képest. Ha aztán a kvótát nem töltik fel a külföldi táborokban jelentkező menekültek, akkor a fennmaradó helyeket képzett gazdasági bevándorlóknak lehet elkülöníteni, enyhítendő az európai gazdaságok munkaerőhiányát.
Koopmans egyúttal azt javasolja, hogy az európai országok szervezzék ki a menekültek elhelyezését. Dánia és az Egyesült Királyság éppen hasonló megállapodást készít elő Ruandával (sőt, Ausztria is fontolgat hasonló terveket). Koopmans felidézi, hogy Ausztrália a kétezres években Pápua Új-Guineával és Nauruval kötött megállapodást a menekültek elhelyezéséről. A naurui tábort néhány éven belül be kellett zárni, olyan kevés menekült érkezett. Koopmans szerint Európa is jóval kevesebb menekültkérelmet kapna, ha az oltalmazottak egy részét nem Németországban vagy Svédországban, hanem Albániában, Moldovában, Szenegálban vagy Tunéziában helyeznék el. A nemzetközi menekültjog erre lehetőséget teremt (hiszen azt nem írja elő, hogy az oltalomra szorulókat hol kell elhelyezni), és minden bizonnyal lenne olyan szegényebb, de biztonságos (és Ruandánál demokratikusabb) állam, amely pénzért vállalná a menekültek elhelyezését. Koopmans számításai szerint a kiszervezés összességében nem kerülne többe, mint a mostani csöppet sem hatékony európai menekültrendszer fenntartása.
Koopmans tisztában van vele, hogy a menekültpolitika rendkívül átpolitizált, mivel jobb- és baloldal egyaránt ideológiai és identitáskérdésnek tekinti. A holland szociológus mindazonáltal úgy véli, hogy javaslata ésszerű kompromisszum lehet. A baloldalnak azért, mert a bevándorlás nem csökkenne, viszont a valóban rászorulók jutnának oltalomhoz, és ráadásul sokkal kevesebb ember veszne oda út közben. A jobboldal számára pedig azért lehet elfogadható a javaslat, mert segít az illegális bevándorlás visszaszorításában és ezzel, illetve a menekültek egy részének külföldi elhelyezésével csökkenti a migráció biztonsági kockázatát és az integrációs kihívásokat.
Forrás: Újnépszabadság
