Az idei július – a Meteorológiai Világszervezet (WMO) jelentése szerint – az elmúlt százhúszezer év legmelegebb hónapja volt, és amint a szervezet megjegyzi, ez még „csak „kóstoló a jövőből”. Egyúttal mostanra odáig jutottunk, hogy a globális átlaghőmérséklet immár másfél fokkal meghaladja az ipari korszak előtti szintet. Ami további problémát jelent, hogy az extrém időjárást követő extrém természeti események – erdőtüzek, monszunesők és áradások, földcsuszamlások, viharok stb. – szinte naponta, ám a múltbelieknél erősebb pusztító hatásokkal jelentkeznek. Minden, mindenhol, azonnal és váratlanul. Halljuk a vészcsengőt, de nem mindenki és mindenhol veszi komolyan a figyelmeztető jeleket.
Kanadában az idén már több mint ötmillió hektár erdő égett le, és az egyik legutóbbi helyi erdőtűzről feljegyezték, hogy óránként négy(!) kilométeres óránkénti sebességgel közeledik a lakott területek felé, ahonnan már több mint százezer embert voltak kénytelenek kitelepíteni. A kanadai erdőtüzek hatásai egészen New York alá értek, füsttel és egészségtelen levegővel borítva be a kontinentális Egyesült Államok északibb területeit. A hatóságok tehetetlenek voltak.
Az Egyesült Államokban kb. 100 millió embert figyelmeztettek az időjárási események katasztrofális hatásaira. Az arizonai Phoenixben 19 egymást követő napon mértek 43,3 fok meleget; Miamiban az Atlanti-óceán 32 fokos volt, hogy csak ezeket az egykor elképzelhetetlen anomáliákat említsem.
Görögországban idén eddig már több, mint 500 erdőtüzet regisztráltak, amire a miniszterelnök válaszai között egyetlen konkrétum a tűzoltóság reformjára utaló elképzelés volt, egyébként csak ígéretek hangoztak el. Az Akropoliszt a hőség miatt lezárták a látogatók elől.
Olaszországban, ahol a miniszterelnök, Giorgia Meloni klímaszkeptikus nézeteket hangoztat, az árvizek, földcsuszamlások megelőzését, és a tengerpartok eróziójának kezelését a kormányzategyelőre a Covid utáni rekonstrukciós programok 1,3 milliárd eurós kereteibe sorolta.
A Földközi-tenger környéki kellemes mediterrán éghajlatot és az ottani országok nemzeti jövedelmének számottevő részét adó turizmust már rövid távon is súlyos fenyegetések érik, bár egyelőre az újabban szupermeleg tengerek mellé, a vízpartokra menekülnek Európa más régióiból is az emberek. Talán a városokat ellepő turisták áradatának csökkenése okozhat némi megkönnyebbülést a helyi lakosságnak – de nem a vendéglátóhelyeknek.
A megváltozó klíma az egyébként is forró éghajlatú közel-keleti folyóvölgyek életére is súlyosan fenyegető hatással van. Az egykor termékeny félholdnak nevezett régió kultúráinak múltbéli virágzását a viszonylagos helyi vízbőség, a Tigris és az Eufrátesz folyók rendszeres áradása, a lápok és mocsárvidékek léte tették lehetővé. A rendszeres hozzáférés a friss vízhez nem okozott problémát. Mára viszont az iraki népesség például egyre komolyabb vízellátási nehézségekkel szembesül. A hőmérők a megszokott 30-34 fok helyett újabban 50 fok feletti hőmérsékleteket jeleznek, a csapadékhiány és a meleg, az intenzív párolgás a talajvizet korábban elképzelhetetlen mélységekbe szorította. A folyók vízhozama sohasem látott mértékűvé zsugorodott. A mezőgazdasági termelés kvázi ellehetetlenülése a migráció növekedéséhez, és biztonsági problémákhoz is vezethet, mivel a tehetős szomszédok – Törökország és Irán – intenzív víztároló és gátépítési programokkal igyekeznek a vizet tartalékolni. Egyes elemzők már vízért kitörő háborúkat is prognosztizálnak.
Az éghajlatváltozás hatásaival foglalkozó ENSZ-hátterű szerveze arra figyelmeztet, hogy az éghajlattal összefüggő katasztrofális események „olyan hatásúak lehetnek, amelyeknek katasztrofális következményei nagyobbak az egyes részek összesített összegénél”. A klímaváltozás már nem a jövő fenyegetése, hanem a jelen valósága, a klímaváltozás legfőbb oka az üvegházhatás növekedése, amit viszont az emberi tevékenység okoz. Az ipari forradalom óta évről évre egyre nagyobb mértékben juttatunk a légkörbe üvegházhatású gázokat, amelyek növelik a légkör alsó rétegének, a troposzférának a hőmérsékletét. A jelenséget természeti hatások is előidézhetik, azonban dinamikus felgyorsulásáért legnagyobb mértékben az emberi tevékenységek felelősek.
Az időjárás változása hatásaiban is fokozottan érinti az emberi tevékenységeket. Csupán néhány példa. Megszaporodtak az ellátási láncok kikerülésére irányuló törekvések: Buy local! (végy hazait) – hangzik fel egyre többször, és többnyire kényszerből, nem bezárkózásból vagy nacionalizmusból (persze, abból is.) Az egymással egyre kevésbé barátságosan politizáló Egyesült Államok és Kína felújította a klímaváltozással kapcsolatos tárgyalásait. Heves viták folynak a zöld átmenet ügyében a gyorsítani akarók és a jelen megoldásaihoz ragaszkodók között, hiszen az átállás költségei az eget verdesik. A tiszta, biztonságos, és megfizethető energia nem olcsó mulatság, és az atomenergia-opció – Hirosima, Fukusima és Csernobil kontextusába kerülve – egyelőre és többnyire az ortodox zöldek és a fosszilis energia további felhasználásában érdekelt hatalmasságok közötti vita martaléka. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO)számításai szerint a szabadban dolgozók (építőmunkások, mezőgazdaságban foglalkoztatottak) termelékenysége évente két százalékkal csökken a hőség növekedése, a munkából kiesések miatt; és így tovább. Talán az egyik főcsapásirány lehet az egészségügy prioritásainak átgondolása.
Az extrém meleg ugyanis egyes szakemberek szerint az emberiséget fenyegető legsúlyosabb egészségi veszély és egészségügyi feladat. Az egészségügyi szakemberek egyik – de talán fő – feladata, hogy megtalálják a kezelését a társadalmak és egyének egészségét egyre növekvő sebességgel és ütemben érintő, kialakuló válsághelyzeteknek. Ugyan az utóbbi ötven évben komoly előrehaladás mutatkozott a globális egészségügyi helyzet és a szegénység visszaszorításában, azonban az éghajlatváltozás semmissé teheti ezeket az eredményeket, és növelheti az alacsonyabb jövedelmű országok hátrányát.
Mire gondolok? A klíma változása hatással van a környezet és az egészség színvonalára. 2030 és 2050 között a klímaváltozás várhatóan 250 ezer halálesetért lesz évente felelős, alultápláltság, malária, gyomorfertőzések és hőguta következményeként. Ha számszerűsítjük az ehhez kapcsolódó költségeket is, azokat 2-4 milliárd dollárra becsülik a szakértők, várhatóan 2030-tól. Ehhez még hozzá kell számítani azokat a plusz kiadásokat is, amelyek az elmaradottabb és fejlődő országok egészséggondozási szolgálatainak megsegítését, infrastruktúráiknak fejlesztését célozzák. Az üvegház-hatást okozó gázok kibocsátásának csökkentése a szállításnak-közlekedésnek, az ételfogyasztás átalakításának, és a zöld és megújuló energiák gyorsabb elterjedésének „tiszta” megoldásait igényelnék, miáltal az egészségre gyakorolt káros hatások is jelentős mértékben csökkenthetők lennének.
A megoldás ismert, de a gyakorlat nem olyan egyszerű. A G20-ak klímaügyekkel foglalkozó minisztereinek legutóbb sem sikerült megegyezniük a fosszilis fűtőanyagok használatának a korlátozásában. António Guterres ENSZ-főtitkár plasztikus kijelentése, miszerint a globális felmelegedés korszakának vége van, és jelenleg a „globális megfővés” korszakába érkeztünk, emlékezetes volt, de a retorikai nyomás nem volt elegendő. Kína, Szaúd-Arábia és Oroszország megakadályozták a megegyezést.
Az idei év a forró júliustól eltekintve is komoly figyelmeztetés. A tudomány képviselőinek egyre vészjóslóbb ébresztői úgy látszik, nem elégségesek. Az eddig inkább csak alvajáró politikusokon a döntés súlya. Cselekedniük most kell, nem pedig a jövőben.
Forrás: Újnépszabadság / KMDSZ (Külügyminisztériumi dolgozók Szakszervezete) honlapja
