A pártcsalád egyes tisztségviselői a populista erőkkel való szövetséget szorgalmazzák.
Egyre drámaibb az Európai Néppárt (EPP) helyzete, nőttön nő a belső feszültség. A konzervatív pártcsalád az egyik legnagyobb kárvallottja a tradicionális pártok fokozatos visszaesésének, s ez a folyamat a jelek szerint nem áll meg.
Csakhogy az EPP tekintélyének erjedése válaszút elé állítja a képviselőcsoport pártjait: közeledjenek-e az Európai Parlamentben a populista pártokhoz? S ez a kérdés rendkívüli módon megosztja a pártcsaládot.
Az EPP átalakulását mi sem jellemzi jobban, mint két tagpártjának nem éppen fényes sorsa. Az egykor Nicolas Sarkozy volt francia elnök által fémjelzett Republikánusok (LR) mandátumainak száma a párizsi képviselőházban az eltelt tíz év alatt a töredékére esett vissza, s a francia nyugdíjreform miatt a képviselőcsoport megosztottabb, mint valaha, így szétesése a szinte állandósult elnökcserék ellenére is megállíthatatlannak tűnik.
Hasonló folyamatokon ment keresztül Silvio Berlusconi pártja, a francia Republikánusokhoz hasonlóan többször átkeresztelt Forza Italia, amely a „Lovag” miniszterelnöksége idején még a legerősebb párt volt Itáliában, s ugyan most is a kormányzat része, hiszen Giorgia Meloni jobboldali koalíciójának tagja, de a legkisebb politikai erő a három párt alkotta kabinetben. Ráadásul hosszabb távon a Forza Italiának aligha van esélye az újbóli felemelkedésre, mivel vérbeli egyszemélyes tömörülés: Berlusconi személyétől függ.
Az Európai Néppárt vezetője, a német Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa, Manfred Weber látja a veszélyt. Az 1999-es EP-választást követően ugyan még a néppárté lett a legerősebb frakció, de a 2024-es voksolás után már korántsem magától értetődő, hogy ez így is marad. Az EPP-t ugyanis további lemorzsolódások fenyegetik, például az Osztrák Néppárt (ÖVP) részéről, amelynél ugyan jobb lett a hangulat az alsó-ausztriai tartományi választás után, de meg sem közelíti a harminc százalékos országos népszerűséget, ami Sebastian Kurz kancellársága idején mondhatni alap volt. (A népszerűség rohamos csökkenésében épp Kurz szerzett döntő „érdemeket”.)
Weber és néhány szövetségese, köztük az ÖVP és a jelenlegi osztrák Európa-ügyi miniszter, Karoline Edtstadler, ezért jobbra fordulással próbálják megállítani az erjedést, és olyan politikai csoportoknak udvarolnak, mint a Georgia Meloni vezette olasz posztfasiszta kormánypárt, az Olasz Testvérek (FdI). Ebben szerepet játszik, hogy Meloni miniszterelnökként jóval mérsékeltebb, mint amire politikai előélete alapján számítani lehetett, és sok más jobboldali nacionalista politikussal ellentétben Nyugat-orientált. Igaz, pártjában már nem ennyire egyértelmű a kép, akadnak az FdI-ben olyanok, akik például tagadják, hogy a klímaváltozást az emberi tevékenység okozza, és nem osztják a kormányfő Unió-barát politikáját.
Az EPP esetleges irányváltása nem talál általánosan kedvező visszhangra a pártcsaládban. Nem tetszik a jobbra át például a német kereszténydemokrata CDU-nak, de hevesen támadja az újfajta politikát az EPP volt elnöke, Donald Tusk és pártja, a Polgári Platform (PO )is, amely a varsói jobboldali konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) ellenlábasa Lengyelországban. A PiS az EP-ben egy frakcióban foglal helyet Meloni pártjával, a FdI-vel, az Európai Konzervatívok és Reformereknél (ECR). E frakcióhoz tartozik többek között az egyértelműen EU-pártivá vált cseh Polgári Demokrata Párt (ODS), illetve a flamand nacionalisták. Weber igyekezett megnyugtatni Tuskot, mint mondta, szóba sem jön számára a PiS-szel való együttműködés, emlékeztet a Die Presse.
Weber mindazonáltal nyomás alá került. Párttársai attól tartanak, hogy a jobboldalnak való megfelelés elriasztja a centrista szavazókat. Annál is inkább, mert ez esetben az EPP egy szélsőségesebb álláspontot képviselhet a migrációs – vagy az éghajlatvédelmi politikában, a jobboldali nacionalista versenytársak térnyerésétől tartva. Ez azonban éppen azt eredményezné, hogy az EPP az eddigieknél is gyorsabban száguldana lefelé a lejtőn.
Ám ennek a jobbra átnak már vannak konkrét jelei, például Ausztriában, ahol Karl Nehammer kancellár megakadályozta Románia és Bulgária schengeni csatlakozását, elsősorban azért, hogy kifogja a szelet a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vitorlájából. Visszalépett továbbá attól is, hogy 2035-től betiltsák az EU-ban a belső égésű motorokat. De ez az FPÖ-től való aggodalom magyarázza az ÖVP ellenállását az épületek energiahatékonyságának növelésével szemben is: múlt héten a hét ÖVP-s EP-képviselőből öt az Európai Parlamentben a jobboldali nacionalista pártokkal együtt ezzel az előterjesztéssel szemben szavazott. Az illetékes ír jelentéstevő, Ciarán Cuffe hetekkel ezelőtt még maga mögött tudta a kereszténydemokrata képviselők többségét, de végül a mérsékelt konzervatív honatyáknak csak mintegy harmada szavazta meg a kompromisszumot.
Hatalmat szerzett Alsó-Ausztriában a szélsőjobb, kárpótlást kapnak, akik nem oltatták be magukat a Covid ellen – Nem enyhül a felháborodás szerte Ausztriában amiatt,…
