Kulcsfontosságú győzelmet arattak Nevadában. A republikánusoknak a képviselőházban még meglehet a többség.

Megőrzik többségüket az amerikai szenátusban a demokraták
Fotó: RONDA CHURCHILL | Forrás: AFP

Megőrzik többségüket a demokraták az amerikai szenátusban, miután jelöltjük kulcsfontosságú győzelmet aratott Nevadában – írja a BBC.

Catherine Cortez Masto demokrata szenátornak a Donald Trump előző elnök által támogatott Adam Laxaltot sikerült legyőznie.

Mint azt a portál megjegyzi, az elmúlt 20 évben nem szerepelt olyan jól félidős választásokon hatalmon lévő párt, mint a mostanin a Demokrata Párt.

Joe Biden elnök közölte, hogy rendkívül elégedett az eredménnyel, egyúttal azt üzente a republikánusoknak, „ideje eldönteniük, hogy kicsodák is valójában”.

Chuck Schumer, a szenátus demokrata többségének vezetője úgy vélekedett, az eredmények azt tükrözik, hogy az amerikaiak elutasítják a Republikánus Párt „erőszakos retorikáját”.

A demokratáknak ezzel már biztosan megvan az 50 hely a szenátusban, a republikánusoknak pedig 49 van jelenleg.

Georgiában szintén a demokrata jelölt győzött, mivel azonban egyik jelölt sem érte el az 50 százalékot, a helyi szabályok szerint második fordulót kell tartani, amelyet decemberben rendeznek meg. Amennyiben mindkét pártnak ugyanannyi szenátora lenne, úgy a döntő szavazat továbbra is Kamala Harris alelnöké maradna.

A republikánusoknak a képviselőházban meglehet a többségük. Ebben az esetben szintén meg tudnák nehezíteni, hogy Bidenék keresztülvigyék programjukat.

Az eredmény nagy érvágás a republikánusoknak, akik abban reménykedtek, hogy sikerül áttörést elérniük, és átvenni a többséget a kongresszusban. Igaz, hogy sikerült némi előrelépést elérniük, és az előrejelzések szerint megszerzik a többséget a képviselőházban, a demokraták azonban a várthoz képest sokkal jobban teljesítettek.

Trump – aki a mai napig hangoztatja azt a hazugságot, miszerint a 2020-as elnökválasztást elcsalták – ismét előhúzta az „elcsalt választás”-kártyát. „A demokraták mindenféle szavazatra bukkannak Nevadában és Arizonában. Micsoda szégyen, hogy ilyesmi megtörténhet!” – írta a Truth Social nevű platformján.

A várakozások szerint Trump a héten jelentette volna be, hogy indul a 2024-es elnökválasztáson, ám az általa támogatott jelöltek felemás módon szerepeltek a félidős választásokon. A Missourit képviselő Josh Hawley republikánus szenátor egyenesen azt mondta, a Republikánus Párt „halott”, és eljött az ideje valami újnak.

Csalódtak Donald Trumpban, az exelnök fejét követelik az amerikai jobboldalon – Joe Biden elnök népszerűtlensége közepette a republikánus…

Megjelent a Népszava Külföld rovatában 2022. november 13-án.