Az Európai Bizottság a saját fegyverét fordítja a kereskedelmi háborút kirobbantó Donald Trump ellen. Ehhez azonban egységes fellépésre lesz szükség. 

Fotó: Justin Tallis | Forrás: AFP

Az Európai Unió országai a következő napokban egységes frontot akarnak alakítani Donald Trump amerikai elnök kereskedelmi háborúja ellen, és valószínűleg jóváhagyják az első célzott válaszintézkedéseket.

A célba vett amerikai import értéke akár 28 milliárd dollár  is lehet – írja a Reuters az Európai Bizottság (EB) javaslatai nyomán. Ezek a  válaszintézkedések érthetőek, hiszen az Egyesült Államok most szerdától 25 százalékos behozatali vámmal sújtja az európai acélt, az alumíniumot, az autókat, valamint 20 százalékos úgynevezett viszonossági vám terheli szinte az összes többi árut. Az amerikai elnök importvámjai az EU Egyesült Államokba irányuló exportjának csaknem 70 százalékát érintik, amelyben az autóipar még nincs is benne. 

Az EB hétfőn nyújtja be javaslatát azoknak az amerikai termékeknek a listájára, amelyekre többletvámokat vetnek ki, válaszul Donald Trump büntetővámjaira. – A tervek szerint amerikai kereskedőknek a hús, a gabonafélék, a bor, a fa és a ruházat, valamint a rágógumit, a fogselyem, a porszívó és a papír után kell majd mélyebben a zsebükbe nyúlniuk – derül ki a Reuters írásából, amely rámutat az alkohol esetében nagy viták várhatók. Az Európai Bizottság ugyanis 50 százalékos vámmal sújtaná a bourbon whisky-t, amire föl a Trump-adminisztráció 200 százalékkal terhelné meg az európai borokat. Ez a leginkább a franciáknak és az olaszoknak fájhat.

Donald Trump ritkán látott egységbe kovácsolta a világgazdaság szereplőit, de ami jön, az mindenkinek fájni fog – Elítélik, károsnak tartják és válaszlépéseket…

Az Európai Unió válaszlépéseivel a már megtorló vámokat bevezető Kínához és Kanadához csatlakozhat, szóval küszöbön áll a globális kereskedelmi háború, ami fogyasztók milliárdjai számára drágíthatja meg az árukat, és recesszióba taszíthatja a világgazdaságot.

Francis Fukuyama: Donald Trump csaknem hatvan országra kivetett vámja a legidiótább döntés, amelyet a Fehér Ház bármelyik lakója eddig hozott

Az EU-tagországok hétfőn Luxemburgban tartják az első egyeztetéseket a válaszintézkedésekről. Emmanuel Macron francia elnök például azt javasolta, hogy az európai vállalatok függesszék fel befektetéseiket az Egyesült Államokban, amíg nem tisztázódik a tényleges helyzet. Írország exportjának csaknem a harmada az Egyesült Államokba irányul, ezért a dublini vezetés  megfontoltságot és kimért választ szeretne. Olaszország eddig a visszavágás formáját is megkérdőjelezte. A tervek szerint ugyanakkor már szerdán döntés születhet a válaszlépésekről, amelyek egy része már  április 15-én, többsége pedig május közepén lépne hatályba.

Mindenesetre Ursula von der Leyen, az EB elnöke hétfőn és kedden tárgyalni fog a nagy európai acél-, autó- és gyógyszergyártó cégek vezetőivel, felmérendő a kivetendő vámok feltételezett hatásait, és az azokból következő lépéseket.

Donald Trump kirobbantotta a vámháborút, az elsődleges kár a magyarországi infláció növekedése lehet – Az amerikai elnök az egész világot megsarcolja új extra…

Vasárnap Keir Starmer brit miniszterelnök már tárgyalt európai vezetőkkel az amerikai importvámokról és a lehetséges válaszlépésekről. A  Downing Street tájékoztatása szerint a politikus szombaton már tárgyalt Emmanuel Macronnal, ma pedig beszélt Ursula von der Leyennel, de Olaf Scholz távozó és Friedrich Merz leendő német kancellárral is. Hangsúlyozták: biztosítani kell, hogy az amerikai vámok a lehető legkisebb hatást gyakorolják a munkavállalókra, és szoros együttműködést kell folytatni más országokkal is a szélesebb körű gazdasági stabilitás fenntartása érdekében.

Keir Starmer a vasárnapi megbeszélésen csalódottságának adott hangot az új amerikai vámok bevezetése miatt, de hangsúlyozta: továbbra is a brit nemzeti érdekek diktálta módon cselekszik, és nyugalmának megőrzésével készül minden eshetőségre.  

Megjelent a Népszava Külföld rovatában 2025. április 6-án.