Délután három óra, vasárnap, a szél már a közelgő hóesés jeges leheletét fújja, amikor megérkezünk az Örs vezér téri Gombához. Mellette áll a Tisza Párt sátra, körülötte lelkes önkéntesek hada segédkezik,mandarint, szaloncukrot pakol, hatalmas adag forró gulyáslevest keverget, hogy mire megérkezik a párt elnöke, Magyar Péter, indulhasson az előre meghirdetett program, az ételosztás. Vannak, akik nem bízzák a véletlenre az ebédjüket, már jó előre beálltak a sorba. „Fogalmam sincs, ki fog itt ételt osztani, csak azt tudom, hogy korog a gyomrom” – mondja kérdésemre egy középkorú hajléktalan férfi. A sorban előtte álló, szintén hajléktalan egyetértően bólogat, ő sem járt utána, ki szervezi ma mindezt, de már enni szeretne. Nem is hajlandó beszélgetni, csak bámul maga elé üveges szemmel.
Egy másik férfi a kérdéseket hallva mellénk lép a sorból, láthatóan meg szeretné osztani politikai nézeteit. „Jegyezze meg, egyedül a Mi hazánk és Toroczkai képviseli ennek az országnak az érdekeit! Magyar Péter ezt az osztogatást csak azért csinálja, hogy átálljunk hozzá, de engem nem lehet ilyen könnyen megvásárolni!” – jelenti ki, majd sietve visszaáll a sorba, nehogy lemaradjon a gulyásról. Nincs egyedül a véleményével: „Könnyen osztogat az, aki Amerikából kapja a pénzt!” – veti oda egy meghatározhatatlan korú férfi a sor elejéről.
Közben befut Magyar Péter, a Harminckettesek teréről érkezik, ott volt az adományozás első állomása, ahol ő maga is beállt az ételosztók közé. Itt azonban többen várnak arra, hogy közös szelfit készítsenek, beszélgessenek vele, akad, aki a Tisza Párt történetéről a napokban megjelent könyvvel érkezik, hogy dedikáltassa. Magyar a hidegtől egyre dermedtebb ujjakkal ír pár sort minden könyvbe, majd egy idős hölgy lép mellé, hogy megszorítsa a kezét és biztosítsa, imádkozni fog érte. „Bárcsak nekem is lehetne egy közös képem vele!” – mondja a sátor elé készített padok egyikén fagyoskodó fiatal cigányasszony. „Eriggy oda, látod, engedi mindenkinek!” – biztatja a férje, miközben a forró levest kanalazza és hozzá nagyokat harap a fehér kenyérből. „Tudja, mi Borsodból vagyunk és örülünk, hogy végre lesz egy normális miniszterelnöke az országnak. Hátha kihúzza végre a cigányságot is a nyomorúságból! A Fidesz mifelénk is krumplival vett meg mindenkit, nem is kaptunk semmi mást tőlük. Bezzeg a külföldi, aki idejön, annak minden van! Minket meg nyomnak elfele, de a magyarokat is. Megmondom őszintén, a Petit azért féltjük, olyan fiatal még, mégis mennyit mocskolják! Ugyan ki ne szeretne szórakozni, diszkózni! Inkább arról kéne beszélni, mért olyan gazdag az a Lőrinc! Tudja, mifelénk sok cigány nagy reményekkel van, hátha lehetne már a Fideszen kívül másra is szavazni, örülnénk, ha végre helyre lenne téve ez az ország!” – sorolja evés közben.
Az ételosztásban részt vesz a Tisza néhány fővárosi és brüsszeli képviselője is, Molnár Dániel a tányérokba adagolt gyümölcsöket kínálgatja, de Tarr Zoltánnal és Porcher Áronnal is találkozunk. Egy nyolcvan év körüli idős hölgy elnyűtt IKEA-szatyrába önt több tányérnyi mandarint. „Csak most, az aluljáróban hallottam az ételosztásról, ott szoktam virágot árulni” – mondja, majd újra fordul és egy tál meleg levessel tér vissza. Letelepszik a pad legszélső sarkára, mohón szürcsöli a gulyást, szája széléről, álláról kenyérrel törli le a zsírfoltokat. „Micsoda, hogy ezt Magyar Péter szervezte? Én ezt nem is tudtam, na de már mindegy, beleettem a levesbe, akkor befejezem” – nyugtatja saját magát. „Magának elárulom, én nem szeretem ezt az embert. Megmondta a tévé, hogy az unokámat háborúba akarja küldeni. Úgy hallottam, Brüsszelben is a baloldaliakhoz csatlakozott, háborút akarnak és behozni ide a migránsokat” – sorolja és meglepődik, hogy erről nem tudok. „Sokmindent nem tudnak maguk, fiatalok!” – mormolja szánakozva, majd újra sorba áll egy adag meleg ételért.
Az ételosztás után rövid videóinterjút készítettünk Magyar Péterrel, amit itt tud megnézni:
