A Fagyöngy Illyés Kinga első Electrecord-lemeze. Tulajdonképpen nem is illenék dicsérnünk – annyira a miénk is ez a lemez. Mert A Hét Hanglemezt mindenkinek! jeligéje alatt segítette életre az olvasói közvélemény.
A lemezen megörökített művészi teljesítményről sokan és sokszor írtak már a legnagyobb elismerés hangján. A megörökítés mikéntje mellett az Electrecord hanglemezgyárat mindenekelőtt azért illesse most dicséret, hogy az olvasók-versszeretők kívánságát gyorsan és készséggel felkarolta: így lett Fagyöngy-lemezünk. Reméljük, ez csak a kezdet. Költőink, a nagy hagyományú romániai magyar pódiumművészet és – előbb-utóbb – a színpad művészei várják, hogy hangjukat lemez örökítse meg.
A vers, ha megszólalhat, biztosabban jut el a közösséghez, amelyhez szólni kívánt a költő, s az illanó színpadi szó is megérdemli immár, hogy lemezre rögzítsük a hallgatóknak – nem kevésbé az utókornak.
Bizalommal várjuk hát a folytatást.
A Hét
Szilágyi Domokos: Ajánlás
Illyés Kinga tud valamit – amit manapság mintha a legtöbb költő kezdene elfelejteni. S a legtöbb szavalóművész is.
Ami a költőket illeti: lelkük rajta. Ki-ki úgy üdvözöl, ahogyan tud, A költészet szakmáját – szerencsére – nem tanítják sehol. A költő önellátó. Ha elméletnek éppen szükségét érzi: gyárt maga. Jobbik esetben ettől függetlenül, nem ritkán ennek ellenére is sikerül jó verset írnia. Rosszabbik esetben sikerül meggyőznie (többnyire csupán saját magát) valamilyen lombik-eljárás egyedül üdvözítő voltáról.(Ezt tanúsítja irodalmi lapjaink versanyagának nyolcvan százaléka.) De itt már messzire kanyarodtunk; ez tehetség kérdése is.
Más a helyzet a szavalóművésszel. Szavalóink legtöbbje színész (vagy szeretne lenni), legtöbbjét kitanították a szakmára. Az eredmény szerint elég siralmasan. A versmondás (nem szavalás!) művészete és a színművészet két különböző dolog; ha pedig tekintetbe vesszük egyesek (sokak!) fölfogását a szín művészeiről: két homlokegyenest ellenkező dolog. Ilyen meggondolásból nem ártana különválasztani a színészképzést a versmondók oktatásától. No, de ez már megint messzire vezet.
Mit tud tehát Illyés Kinga ? – Fölfedezni a versben az élőbeszédet. Mert elmélet, üdvözítő is, akad nem egy; az igazság viszont annyi – csak annyi! milyen egyszerű ez, és milyen nehéz érvényre juttatni – , hogy a vers alapja az élőbeszéd.
Bizony csak meghalok, anyám,
édesanyám,
Görög Ilonáért, karcsú derekáért.
Vers ez? Isten őrizz. Egyszerű bővített, kijelentő mondat.
Csináltatok néked olyan csuda malmot,
Kinek egyik köve bélán gyöngyöt hányjon,
Másod köve pedig sustákat, petákot.
Egyszerű élőbeszéd; benne lüktet a legősibb mozgásforma: a ritmus. Mondjatok találomra két szót: nem létezik, hogy valamilyen ritmus ne élne bennük. Ha nem találjátok, ha nem hisztek nekem, mondjátok el Illyés Kingának azt a két szót, és ő fölfedezi. – Mert való igaz: ma már olcsó dolog a népköltészetre hivatkozni (sikerült elkoptatni ezt is): de Illyés Kinga ajkán a mai vers is – hacsak parányi szikrája van is benne az életnek – eleven életre kél.
Azzal kezdtem, hogy Illyés Kinga tud valamit. Lehet, hogy nem ez a szó illik ide. Lehet, hogy nem tudja, lehet, hogy „csak“ a vérében van. Fontos ez? Nem. Fontos az eredmény. Tessék meghallgatni.
Megjelent A Hét IV. évfolyama 24. számában, 1973. június 15-én.