Meghalt Vári Attila próza- és esszéíró, költő, adta 2024. augusztus 10-én, szombaton hírül a Magyaradás, a Román Televízió bukaresti magyar adásának közösségi oldala. Az erdélyi szerző 78 éves volt.
„Sajnálattal értesültünk Vári Attila haláláról. A próza- és esszéíró, költő majd három évig, 1972-ig volt szerkesztőségünk munkatársa. Isten nyugtassa!” – közölte szombat este a Magyadás.
Vári Attila 1946. március 3-án született Sáromberkén. A középiskolát Marosvásárhelyen végezte; ugyanitt a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola, majd Kolozsvárt a BBTE magyar szakos hallgatója volt. 1968-tól a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör, majd 1972-ig a bukaresti rádió és televízió marosvásárhelyi munkatársaként tevékenykedett. Diplomát a bukaresti színház- és filmművészeti főiskola rendezői szakán szerzett. Romániában 1981-ben megfosztották közlési jogától, könyveit kivonták a könyvtárakból, majd bezúzták őket. 1983-ban áttelepült Magyarországra. Itt előbb a MAFILM rendezőiroda és a Film–Színház–Muzsika munkatársa, majd a Magyar Televízió irodalmi osztályának vezetője; 1995-től néhány éven át a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetségének munkatársaként dolgozott.
Terjedelmes életrajzot a Kriterion Könyvkiadó közöl róla: „Novelláival a hatvanas évek közepén tűnt fel a romániai magyar sajtóban. 21 éves korában jelent meg Forrás-kötete, amelynek önértéke mellett a ‘csodagyerek’ motívuma is felkeltette a kritikusok és a közönség érdeklődését. Szőcs István szerint A véges nap (zenei) alaphangja egy majdani, kiteljesedést ígérő életmű variációsorozatának: „az a típusú író, aki ugyanannak a történetnek írja majd egy életen át véget nem érő folytatásait”. Az elbeszélésvilág lényegi jegyei is változatlanok, magukba olvasztva az egyes műveket, és lehetővé téve az elbeszélő személyiség abszolút, önkényességig menő uralmát. Az egész életműre érvényes K. Jakab Antal 1970-ből származó megjegyzése: ‘Nosztalgia? Igen, de a képzeleté, amely számot vetett helyzetével, amely tudja, hogy önnön határait is kijelöli, amikor az ismeretlen tartományát választja szálláshelyül. Az elképzeltben mindig van valami a tagadás viszonylagosságából.’
Írásain voltaképpen két elbeszélésmód vonul végig, egymást váltogatva és kiegészítve. Az első nemzedékének, a közvetlenül a háború után születetteknek a képviseletét vállalja, közvetlen, tárgyszerű elbeszélésekben, Salinger és Grass helyzeteivel rokoníthatóan kifejezve ennek a korosztálynak az öntudatos másságát, a városi lét és a hatvanas évek kamaszélményét. Ez a szándék közelítette a második Forrás-nemzedékhez, kapcsolatuk rövid ideig nézet- és életformabeli közösséget is jelentett. Megkülönböztette azonban az, ami elbeszélői egyéniségére leginkább jellemző, a képzelet szabad, szürrealisztikus látomásokban tetőző áradása, a szuverén, eleinte öncélú világteremtés, az értékek sokszólamúsága.
Első két kötetében még a nemzedéki élmény és a hatvanas évek érzelmi lázadása jelenti a kiindulópontot, bár a Vásárhelyi elégiák ciklusában a groteszk már esztétikai minőség és formaszervező elv. Casanova című kisregényében az idősíkok és az általuk hordozott értékek párhuzama, egybevetése képvisel többletet.
Első verseskötete műfaji kitérőnek tűnt, bár ugyanazokra a kérdésekre reflektál, mint prózai írásaiban, azzal a különbséggel, hogy az addig inkább háttér-szerepű lírai mozzanatok itt formateremtő, vezérlő szerepben jelentkeznek. A lírai Én közvetlenül föltárhatja a közérzetromlás belső tüneteit, kijelölve egy olyan magatartásmintát, ami talán védelmet nyújt majd.
A Középkori villamosjegy címmel megjelent elbeszéléskötete a kiteljesedés első állomása. Motívum- és értékrendszerének alaprétege ugyanaz maradt, de gazdagodásával egyben relativizálódott. A kisvárosi múlt inkább önmagán túlmutató jelzés, mint közvetlen, soha meg nem kérdőjelezett adottság. A gyermek vagy a kamasz elbeszélői nézőpontja sem magától értetődő többé, hanem inkább egy közlési cél érdekében felvett szerep: ‘megmarad annak a racionális szemlélőnek a mértéktartó idegenkedése, aki a legegyszerűbb történetben is megsejti az embertelenség lehetőségét.’ A kisváros egyneműsítő közege azonban az immorálisat is befogadja és paradox módon egy patriarchális-demokratikus mítosz színterévé válik. Újabb paradoxon, hogy egyúttal felerősödik a *mitizálás rejtett kritikai funkciója: ‘a mese nem menekülés a valóból a valótlanba, hanem deákferencien elkötelezett kiegyezés álom és ébrenlét között’ (K. Jakab Antal, 1977).
A virágmadarak hajnalban lehullnak című regénye 1980-ban elnyerte a Marosvásárhelyi Írók Társasága díját. A nosztalgia egyszerre értékpozíció, elbeszélői magatartás (leleplezve múlt és jelen, viszonylagos értékbőség és a látszatok mögül végre feltörő hiány ellentmondásait), minőségteremtő elv és implicit kritikai gesztus, amely összefoglalja az eddig külön érvényesülő elbeszélői módokat. A kisváros életmintáinak hirtelen kiürülését a pusztulásnak García Márquezt idéző látomásával jeleníti meg. Az elbeszélő nézőpontja az öntudatlan azonosulás és a racionális elidegenítés között váltakozik. A végső, az értékeket egyértelműen elhelyező és a nosztalgikus ingadozást könyörtelenül lezáró eszmélés, a tudás megszerzése már csak az értékek fizikai megsemmisülése után lehetséges. (…) A regényvilág szimbolikus tette mélyreható életrajzi, magatartásbeli következményekkel járt.
Mint szuverén alkotói egyéniség, elvárásait és a civil társadalom írói szabadságigényét képviselte a romániai magyar irodalomban, talán ezért lehetett tipikus példája a szükségszerű különccé válásnak, a peremre szorulásnak is. A nosztalgia, a kultúra örökségének személyessé-bensővé tétele, az értékek ironikus sokszólamúsága posztmodern jegyként értékelhető, jóllehet jelentősége nem korlátozható egyetlen irányzat képviseletére.”
Több mint harminc könyve jelent meg. 1977-ben és 1980-ban elnyerte a Romániai Írószövetség díját, 1986-ban Artisjus-díjban, 1989-ben József Attila-díjban részesült. 1997-ben megkapta A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét, majd 2018-ban Prima-díjas lett.
Lepkeszárny című kötetéről a Literán is írtunk, és a hét prózájaként művet is ajánlottunk tőle.
Vári Attila 78 éves volt.
Forrás: Litera
