Kanadában, kórházban, Covid-szövődmények nyomán elhunyt Pusztai Péter grafikusművész.
Magunktól, magunk részéről mi többet mondhatunk most róla: barátunk volt. Egyszerű, egyenes, a művészetnek élő ember, akivel a szerkesztőségi pályánk nagyjából egyszerre kezdődött. Az övét kezdettől fogva Cseke Gábor támogatta, szoros barátságuk, kapcsolattartásuk végig megmaradt. A Káfé főnixben rendszeresen közöl róla, és az Új Hétben is jelen volt és van.
Valamikor gyűjtöttük a fantasztikus plakátjait, számon tartottuk könyborító-grafikáit. (Nem véletlenül volt keresett sci-fi illusztrátor.)
Immár az új évszázadban és -ezredben, 2020-ban Péter tervezte nekünk az Új Hét logóit, nem volt könnyű választani a felajánlott változatok közül.
Még sokat fogunk írni róla, és végig emlékezni fogunk rá. Köszönet, Péter!
Pusztai Péter (Szárazajta, 1947. jan. 21. – Montréal, 2022. okt. 11.) grafikus. A bukaresti Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Főiskolán *Kazár László tanítványaként szerzett oklevelet (1974). Az Ifjúmunkás grafikai szerkesztője, valamint (többek között) a Kriterion Könyvkiadó külső munkatársa is volt. [Jav. 2022.10.12.] 1981-től a kanadai Montréalban él.
Az alkalmazott *grafika változatos műfajai foglalkoztatták. Készített könyvborítókat, illusztrációkat, plakátokat, művészi fényképeket, a Kriterion kiadványait népszerűsítő plakátokat. Alkotásai több nemzetközi *grafikai és plakátkiállításon arattak sikert, így Varsóban 1974-ben és 1975-ben, Barcelonában 1975-ben, Montrealban, Brüsszelben, Bázelben, Genfben és Bonnban. A romániai falurombolások ellen tiltakozó plakátja a diktatúra idején világszerte ismertté vált. 1990-ben ő tervezte az *Erdélyi Szépmíves Céh új sorozatának könyvborítóját. 1991-ben művészi fényképeiből állított ki Kolozsvárt.
Ágopcsa Marianna: A képzelet játékai. *A Hét 1977/26. Molnos Lajos: “… a szőlőt szerettük igazán”. *Utunk 1981/6. Józsa T. István: Pályakezdők ítélete. Helikon 1990/29. téká: P. P. fényképei. Szabadság 1991. szept. 7.
Ágopcsa Marianna: A képzelet játékai
Évekkel ezelőtt találkoztam először az akkor még főiskolás Pusztai Péter munkáival, a fővárosi Petőfi Házban, a nyári kánikula kellős közepén. A kiállítás megnyitó beszédét Földes László tartotta – lelkesedése magával sodort, szavai körül menten vibrálni kezdett a levegő, most is, mint mindig, ha ifjú tehetségekről, merészen újszerűről szólhatott. Pusztai Péter akkori fotomontázsai meglepő, nyugtalanító víziók voltak, a fénykép, amely általában az illúziókeltés eszköze, ezúttal tökéletes illúziótlanságot árasztott, a sztereotípiák (emberi arc, villanykörte stb.) a maguk kristálytiszta ürességében megjelenítve abszurddá, kísértetiessé váltak.
A grafikus nemrég nyílt egyéni kiállítása a bukaresti Simeza termében ugyanezt a groteszk hangvételt folytatja, ugyanakkor rengeteg meglepetést, váratlan fordulatot hordoznak a tusrajzok. Pusztait látszólag semmire sem kötelezi a hétköznapi valóság — a szürrealistákhoz hasonlóan könnyedén csapong a szabad képzettársítások, az ötletek birodalmában. Művei nem a „tárgyat” közlik, hanem önmagukat, s önmagukban a dolgok értelmezett képét. S mindennek megértéséhez többé nem a ráismerés, hanem a felismerés útjai vezethetik el a nézőt: vonalak, színek különös, bizarr kavargása szabadítja fel a képzeletet, s tereli a birtokbavételig, a művet formáló szándékok elfogadásáig.
A rajzoknak címük sincs, mindent a nézőre bíznak. Elindítanak egy úton: hogy mit fedezünk fel, az már a mi dolgunk, s esetleg jól működő fantáziánk bizonyítéka. A valóság nem tiszta forma, hanem közvetlen, éppen ezért magával ragadó alakulás. Pusztai sohasem lezáruló folyamatokat érzékeltet, inkább azt, ahogyan az ember gondolat- és érzelemvilága is állandóan változó képekké villan át. Furcsa metamorfózisoknak vagyunk tanúi, felbukkan itt a fantasztikum, sok borzongató elem is. A grafikus kiszakítja a dolgokat ősi környezetükből, új, meglepő kombinációkká alakítja őket: az emberek állatokká vagy gépekké válnak, antropomorf „szerkezetek” népesítik be a teret.
Az egymásnak ellentmondó dolgokat egyaránt elfogadja, egyenrangúaknak tekinti őket, s így az összeegyeztethetetlen elemek tulajdonképpen megrendítő világképpé egyesülnek. Babákkal, kitömött állatkákkal, bizarr, félig gép-félig ember képződményekkel „szórja be” egyik grafikája felületét.
Pusztai elsősorban játszik — rajzai fantáziánkat, emlékeinket felszabadító játékos formációk. A Játékok (az egyetlen címmel ellátott kompozíció) a szeszélyes gyermeki képzelet megelevenítése. A képzelet öröme szólal meg itt, s a nosztalgia, mert a felnőtt korban elvész a hit, hogy a dolgokat magunkhoz illővé formálhatjuk, s hogy a világ nem egyéb, mint óriási játszótér.
Megjelent A Hét VII. évfolyama 26. számában 1977. július 1-jén.
Cseke Gábor: Pusztai Péter fejfájára (1947-2022)
Ajta szülötte,
világ szerelmes tekintete
szirteken megtört tengeri tajték
tűnékeny, akár a vízhab
– elmentél,
mégis itt vagy!
