Kanadában, kórházban, Covid-szövődmények nyomán elhunyt Pusztai Péter grafikusművész.
Magunktól, magunk részéről mi többet mondhatunk most róla: barátunk volt. Egyszerű, egyenes, a művészetnek élő ember, akivel a szerkesztőségi pályánk nagyjából egyszerre kezdődött. Az övét kezdettől fogva Cseke Gábor támogatta, szoros barátságuk, kapcsolattartásuk végig megmaradt. A Káfé főnixben rendszeresen közöl róla, és az Új Hétben is jelen volt és van.
Valamikor gyűjtöttük a fantasztikus plakátjait, számon tartottuk könyborító-grafikáit. (Nem véletlenül volt keresett sci-fi illusztrátor.)
Immár az új évszázadban és -ezredben, 2020-ban Péter tervezte nekünk az Új Hét logóit, nem volt könnyű választani a felajánlott változatok közül.
Még sokat fogunk írni róla, és végig emlékezni fogunk rá. Köszönet, Péter!
Pusztai Péter (Szárazajta, 1947. jan. 21. – Montréal, 2022. okt. 11.) grafikus. A bukaresti Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Főiskolán *Kazár László tanítványaként szerzett oklevelet (1974). Az Ifjúmunkás grafikai szerkesztője, valamint (többek között) a Kriterion Könyvkiadó külső munkatársa is volt. [Jav. 2022.10.12.] 1981-től a kanadai Montréalban él.
Az alkalmazott *grafika változatos műfajai foglalkoztatták. Készített könyvborítókat, illusztrációkat, plakátokat, művészi fényképeket, a Kriterion kiadványait népszerűsítő plakátokat. Alkotásai több nemzetközi *grafikai és plakátkiállításon arattak sikert, így Varsóban 1974-ben és 1975-ben, Barcelonában 1975-ben, Montrealban, Brüsszelben, Bázelben, Genfben és Bonnban. A romániai falurombolások ellen tiltakozó plakátja a diktatúra idején világszerte ismertté vált. 1990-ben ő tervezte az *Erdélyi Szépmíves Céh új sorozatának könyvborítóját. 1991-ben művészi fényképeiből állított ki Kolozsvárt.
Ágopcsa Marianna: A képzelet játékai. *A Hét 1977/26. Molnos Lajos: “… a szőlőt szerettük igazán”. *Utunk 1981/6. Józsa T. István: Pályakezdők ítélete. Helikon 1990/29. téká: P. P. fényképei. Szabadság 1991. szept. 7.
Ágopcsa Marianna: A képzelet játékai
Évekkel ezelőtt találkoztam először az akkor még főiskolás Pusztai Péter munkáival, a fővárosi Petőfi Házban, a nyári kánikula kellős közepén. A kiállítás megnyitó beszédét Földes László tartotta – lelkesedése magával sodort, szavai körül menten vibrálni kezdett a levegő, most is, mint mindig, ha ifjú tehetségekről, merészen újszerűről szólhatott. Pusztai Péter akkori fotomontázsai meglepő, nyugtalanító víziók voltak, a fénykép, amely általában az illúziókeltés eszköze, ezúttal tökéletes illúziótlanságot árasztott, a sztereotípiák (emberi arc, villanykörte stb.) a maguk kristálytiszta ürességében megjelenítve abszurddá, kísértetiessé váltak.
A grafikus nemrég nyílt egyéni kiállítása a bukaresti Simeza termében ugyanezt a groteszk hangvételt folytatja, ugyanakkor rengeteg meglepetést, váratlan fordulatot hordoznak a tusrajzok. Pusztait látszólag semmire sem kötelezi a hétköznapi valóság — a szürrealistákhoz hasonlóan könnyedén csapong a szabad képzettársítások, az ötletek birodalmában. Művei nem a „tárgyat” közlik, hanem önmagukat, s önmagukban a dolgok értelmezett képét. S mindennek megértéséhez többé nem a ráismerés, hanem a felismerés útjai vezethetik el a nézőt: vonalak, színek különös, bizarr kavargása szabadítja fel a képzeletet, s tereli a birtokbavételig, a művet formáló szándékok elfogadásáig.
A rajzoknak címük sincs, mindent a nézőre bíznak. Elindítanak egy úton: hogy mit fedezünk fel, az már a mi dolgunk, s esetleg jól működő fantáziánk bizonyítéka. A valóság nem tiszta forma, hanem közvetlen, éppen ezért magával ragadó alakulás. Pusztai sohasem lezáruló folyamatokat érzékeltet, inkább azt, ahogyan az ember gondolat- és érzelemvilága is állandóan változó képekké villan át. Furcsa metamorfózisoknak vagyunk tanúi, felbukkan itt a fantasztikum, sok borzongató elem is. A grafikus kiszakítja a dolgokat ősi környezetükből, új, meglepő kombinációkká alakítja őket: az emberek állatokká vagy gépekké válnak, antropomorf „szerkezetek” népesítik be a teret.
Az egymásnak ellentmondó dolgokat egyaránt elfogadja, egyenrangúaknak tekinti őket, s így az összeegyeztethetetlen elemek tulajdonképpen megrendítő világképpé egyesülnek. Babákkal, kitömött állatkákkal, bizarr, félig gép-félig ember képződményekkel „szórja be” egyik grafikája felületét.
Pusztai elsősorban játszik — rajzai fantáziánkat, emlékeinket felszabadító játékos formációk. A Játékok (az egyetlen címmel ellátott kompozíció) a szeszélyes gyermeki képzelet megelevenítése. A képzelet öröme szólal meg itt, s a nosztalgia, mert a felnőtt korban elvész a hit, hogy a dolgokat magunkhoz illővé formálhatjuk, s hogy a világ nem egyéb, mint óriási játszótér.
Megjelent A Hét VII. évfolyama 26. számában 1977. július 1-jén.
Cseke Gábor: Pusztai Péter fejfájára (1947-2022)
Ajta szülötte,
világ szerelmes tekintete
szirteken megtört tengeri tajték
tűnékeny, akár a vízhab
– elmentél,
mégis itt vagy!
A felvétel 1981-ben készült (Bukarestben, PP Doamnei utcai műtermében), a második, színes része a román köztelevízió magyar adásának studiójában.
Kiegészítésül 2025. október 11-én
KRITERION: Pusztai Pétertől búcsúzunk
Mire jó a világháló? Lám, Irina Pusztai szempillantás alatt tudathatta az itthoni barátokkal, tisztelőkkel, hogy férje, Pusztai Péter október 11-én az égi mezőkre tért. Bár közel négy évtizede nem élt Romániában, mégis sokan tudták őt nagyon közel szülőföldjéhez, s lám, a sokat átkozott közösségi médiának köszönhetően is, gyakran hallottunk felőle, láthattuk szellemes, gondolkodtató kollázsait, rajzait.
Én is a bukaresti Szikrapalotában ismertem meg, a balszárny harmadik emeletén levő Ifjúmunkás szerkesztőségében. Előbb véleményét kértem, hogy az elindítani szándékozott Kriterion Galéria sorozatunkban kikkel kéne foglalkozni. Talán húsz képzőművészt, művészeti írót kértem meg, hogy egy 10-15-ös listát írjon nekünk a kortárs magyar alkotókról. Az övé különbözött a legjobban a „közmegegyezéstől”, talán azért, mert ő Bukarestben végezte a Képzőművészeti Főiskolát és jobban ismerte az ott végzetteket. Akkor már túl voltunk a Kriterionnak készített két plakátján, melyeket két sorozatnak szentelt (Forrás és képzőművészeti kismonográfiák). De ez után kértem meg, készítene egy rajzot a tévé Magyar Adásába tervezett könyves műsorhoz, a Könyvkeresőhöz. A műsor, ha nem tévedek, tíz folytatást ért meg, mindegyik befutóján Pusztai Péter linometszette bagoly hirdette a könyvkeresés értelmét. És persze a résztvevők ajándékkönyveibe is bekerült egy-egy példányban.
Az irodalmi lexikonunk szócikke úgy tudja, hogy grafikai szerkesztője volt a könyvkiadónknak. Én erre nem emlékszem, de megbecsült külső munkatársa volt.
Nem tudom megítélni, hogy művészi életműve mennyire gazdagodott a Montréalban töltött három és fél évtizedben, ezt majd elvégzik az arra hivatottak. De hogy itthon nagyon hiányzott, az egészen bizonyos. Emléke legyen áldott!
H. Szabó Gyula
Pusztai Péter kiváló fotóművész is volt.
Zsákutca
Pusztai Péter itt látható Zsákutcá-ja nem csak a szerencsésen nyakon csípett szó- és képjátéknak köszönhetően él. Magán hordozza mindazt az aleatorikus életszerűséget, ami nélkül a fotó csak a valóság másolása marad. Itt a szín, a kompozíció, a fények és árnyak esése, a kendőzetlenség, a holt tárgyak elevenné válása együttesen alkotják mindazt, amit egy nyugati típusú zsákutca hangulatilag és vizuálisan is lenyomatként hagy az emberben.
Cseke Gábor
