Fotó: MTI/Cseke Csilla
Kilencvenegy éves korában elhunyt az ország legismertebb nyelvésze, Grétsy László. A nyelvművelés kiemelkedő alakja néhány hét múlva, február 13-án töltötte volna be a kilencvenkettőt.
Négy gyereke, tizenkét unokája és három dédunokája született. A nyelvészpályán nem követték őt, bár tragikusan korán, negyvenkét évesen elhunyt fia, Zsombor egy idő után a terület felé orientálódott. „Orvos lett ugyan, de nem a betegek gyógyításának, hanem az orvosi nyelv vizsgálatának, művelésének akarta szentelni az életét” – nyilatkozta az egykori legendás műsorvezető tavaly a Meglepetésnek.
Grétsy László 1932. február 13-án született. Gimnáziumi tanulmányait Pesterzsébeten végezte, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-történelem szakán diplomázott 1954-ben. Fiatalon még az irodalomtörténet foglalkoztatta, de az egyetem elvégzése után már a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetében helyezkedett el. Kezdetben tudományos munkatárs, később főmunkatárs volt itt, majd 1971-ben kinevezték a magyar nyelvi osztály vezetőjévé.
Nyelvészettel foglalkozó kötetei már a hatvanas években jelentek meg, országszerte ismertté viszont Vágó Istvánnal közös televíziós műsora, az Álljunk meg egy szóra tette. A későbbi kvízmesterrel a Riporter kerestetikben ismerték meg egymást: Vágó fiatal vegyészmérnökként vállalta a megmérettetést, Grétsy pedig a zsűriben foglalt helyet. Vágó később állást is kapott a televíziónál, majd ő vetette fel a szómagyarázó műsor ötletét. A cím ugyanakkor Grétsytől jött. „így talán azt mondhatom, mindketten tettünk valamit a létrehozásáért”, fogalmazta meg egy interjúban némi iróniával. Az Álljunk meg egy szóra! népszerűsége a kilencvenes évek elején töretlen volt, az ötszázadik műsor pedig 1997-ben ment adásba. Grétsy televíziós pályafutása persze nem ezzel a műsorral kezdődött. Hamar a képernyő másik oldalán találta magát, 1960-ban már indult is a Családi félkör. Később olyanokban lehetett még vele találkozni, mint A nyelv világa, a Szójáték klub vagy a Szabálytalan nyelvtanóra.
A nyelvművelés jelensége ugyan megosztja a nyelvészeket, Grétsy viszont egyértelműen a szakma egyik legfontosabb alakjává vált, jelentőségét – joggal – nem kérdőjelezte meg senki. A gyakran kifejezetten bonyolult tudományágat úgy tudta megszerettetni szélesebb tömegekkel, hogy közben a szakmai igényességből sem volt hajlandó engedni. Nem a nyelvészetet butította le a közönség számára, hanem – így érezhették kedvelői is – a nézőket emelte fel tudós magyarázataival. A remek pedagógiai érzékkel megáldott Grétsy így lett egy egész ország tanár ura. De őt magát is szakmája legnagyobbjai tanították. Az egyetemen többek között Ortutay Gyula, Benkő Loránd, Bárczi Géza és Trencsényi-Waldapfel Imre előadásait is hallgatta, első dolgozatát pedig Bóka László közölte az Irodalomtörténetben, 1954-ben. A tanulmány, melynek egyik lektora Horváth János volt, Ady Endre versmondataival foglalkozott. A legnagyobb hatással viszont, mint azt egy 1982-es interjúban a Magyar Nemzetnek is mondta, Pais Dezső volt rá.
Magánéletéről kevésbé szeretett beszélni, de időnként azért – főleg az elmúlt években – kivételt tett. Mégis az egyik legérdekesebb beszélgetés 2010-ben jelent meg vele a Nyelv és Tudomány oldalán. A beszélgetést fia, az egy évvel később elhunyt Grétsy Zsombor készítette vele. Pályáját így foglalta össze a közkedvelt nyelvészprofesszor: „Nem elégített ki, hogy valamiféle elefántcsonttoronyban műveljem a szakmámat. Szerettem volna másoknak is elmondani azt, amit megtanultam, és amiről úgy gondoltam, hogy őket is érdekli. (…) Sosem zavart [az ismertség], de mindig nagyon vigyáztam, hogy ne is legyek soha feltűnő, magamutogató. Az ilyet mindig rendkívül visszataszítónak találom. Akár kevésbé, akár jobban ismert az ember, jó ha tudja, hogy nem ez teszi az életét értékessé. Ugyanakkor fontos, hogy a média világa milyen nagyszerű lehetőséget adott épp az előbbiekhez: kilépni az elefántcsonttoronyból, hogy megoszthassam másokkal is azt, amit tanultam, amit fontosnak és szépnek, értékesnek, sőt, szórakoztatónak és érdekesnek tartok. Úgy vélem nagyon sokat köszönhetek a rádiós műsoroknak, amelyekben rendszeresen, évtizedek óta dolgozhatok, és a televíziónak is.”
Grétsy két évvel ezelőttig a Magyar Nyelvőr szerkesztőbizottsági tagja volt, onnan viszont méltatlan körülmények között kellett távoznia. Dolgozott az Édes Anyanyelvünk felelős szerkesztőjeként, de az Élet és Tudomány, illetve a Szabad Föld rovatvezetőjeként is.
A Magyar Örökség-díjat 2007-ben, a Prima Primissima-díjat 2012-ben kapta meg. Kossuth-díjat viszont, bár nyilvánvalóan kijárt volna neki, nem ítéltek oda neki.
A Nyest.hu-n megjelent interjúban egyebek közt úgy összegzett: „Hát kinek adatik meg, hogy a hivatásáról-hobbijáról negyvennégy éven át beszélhessen egy ekkora nyilvánosság előtt? Hálás vagyok ezért a lehetőségért, és remélem, hasznosan és örömet okozva éltem vele”.
