A lelkiismeretes munka bajnoka volt – már a régi rendszerben. Vitte a vállán az Ifjúmunkást, a Romániai Magyar Szót, dolgozott reggeltől estig. Szembe mert és tudott nézni a múlttal, saját és nemzedéke múltjával, tisztességesen azt is.
Aztán jött a Káfé Főnix internetes irodalmi portál, a Káfé, az együttműködés Gergely Tamással. Amíg Gabi formában volt, a Káfé eredetiségével, képiségével, mondhatni eleganciájával és modernségével vonzerőt jelentett.
Hónapja beszéltünk telefonon, egyre gyengült a hangja, nemrég küldött – most tudatosul bennem: utolsó erejével – az Új Hétnek még egy Sötétkamrát. Nem érte meg a nyolcvankettőt, a kamra végleg elsötétült. Olvassuk el Cseke Gábor sommás életrajzát. Minden sorához emlékünk társul. Megtartjuk őt emlékezetünkben.
Összeállításunk a Káfén megjelent írásokból vett szemelvényekkel kezdődjék a szerkesztőtárs búcsújával.
Gergely Tamás: Elment Gabi
Erdélyből érkezett a hír, hogy meghalt Cseke Gábor, sokunk Gabija, a Káfé szerkesztője. Költő volt, műfordító, prózaíró, nem utolsósorban szerkesztő. És barát.
Akkor lett a Káfé szerkesztője is, hogy megkértem, egészítené ki az addig Café Stockholm névre hallgató online lapot fényképekkel. Hiszen tudtam, hogy szenvedélye a fotó, bár maga nem művelte a műfajt. Aztán általa bejöttek a versek, a szépirodalom, a saját képére formálta az immár nevet változtatott Káfét. Fáradhatatlan volt és jó szeme volt az újra, érdekesre.
Most elment. Köszönöm, Gabi, a barátságod!
Stockholm, 2023. március 19.
CSEKE GÁBOR 75 – Köszöntjük a Káfé szerkesztőjét
Az összeállítás tartalomjegyzéke:
* Ádám Gyula: Családi körben (fotó)
* Ady András: Cseke Gábornak – hogy sejtse (vers)
* Ágoston Hugó: Légtestvérek és ólomoltár (esszé)
* Gergely Tamás: Beszélgetés ANDRASSEW IVÁNnal (részlet)
* Bajna György: Alkalmi sorok Cseke Gábornak (vers)
* Bölöni Domokos: Cseke Gábor hétköznapi glóriája (esszé)
* B. Tomos Hajnal: Ingyen-arany (vers) / Köszönjük, Gábor, hogy vagy nekünk! (fotó)
* Cselényi Béla: Cseke Gábor hetvenötödik születésnapjára (vers)
* Dancs Artur: Cseke Gábor születésnapja kapcsán (jegyzet)
* Deák-Sárosi László: Világom, szerelmem (vers)
* Debreczeni Éva: A te parkod (vers)
* Demény Péter: Elő a félhomályból (esszé)
* Elekes Ferenc: A kocka tökéletességéről (esszé)
* Fehér Illés versforditása (Körpecsét – Okrugli žig)
* Gergely Tamás: Levél Gabinak
* Kenéz Ferenc: A lámpások dicsérete (vers)
* Kerekes Tamás levele
* Keszthelyi György: Ösztönből is kalapot emelek (vers)
* Láng Eszter: Rakni a tüzet (vers)
* Periszkóp Pál: Vándor a szerpentinen (vers)
* Pusztai Irina: A költő (grafika)
* A Pusztai&Pusztai páros zenés köszöntője (Rabszolgák kórusa)
* Pusztai Péter grafikája
* Somorcik Sz. Rozália: Piros ász (esszé)
* Gergely Tamás: : A “fotós” Gabinak (fotó)
Olvastam e hónap legelején, hogy Cseke Gáborból vizsgatétel lett, magyar nyelv és irodalomból a képességvizsgázó nyolcadikosoknak Zelk Zoltán verse mellett az ő Légtestvérek című szövegét kellett elemezniük. Egyáltalán nem csodálkoztam, Cseke Gábort valahogy régóta vizsgatételnek képzeltem, olyasmit gondoltam, hogy megérdemelte, úgy kellett neki, de legfőképpen: na végre! Ilyenkor szokás hozzátenni, hogy „a szó jó értelmében” érdemelte meg, de hát egy vizsgatétellel az ember óvatos. Óvatosságom annál is inkább indokoltnak bizonyult, miután azonnal megkeresve a Légtestvérek című opuszt, kiderült, hogy nem Cseke Gábor írta, hanem olyan, mint egy szócikk egy magazinos évforduló-naptárban. Gabi maga tisztázta a kérdést, jobban mondva félreértést Hogyan lettem kisérettségi tétel? című cikkében, ugyanott, ahol a hír is megjelent az ő tételségéről. Igen, átvétel volt, még csak nem is egy önálló cikkből, hanem egy évfordulós ollózás a Mongolfier fivérekről. Innen már csak az érdemel figyelmet, hogy honnan az a pompás cím. (Persze egyeseket az is érdekelhet, hogy akik a tételeket összeállították, milyen tanárok lehetnek.) Nos, igen, a cím, a Romániai Magyar Szó átvett szövegének az egyetlen eredeti eleme – az tőle származik.
Tehát légtestvérek. Milyen remek találmány! Költői kép, a felülemelkedést és az egymásra utaltságot egyszerre sugallja, azonnal úgy éreztem. Most is szeretem, a címadás művészete remekművének tartom. (Ágoston Hugó: Légtestvérek és ólomoltár)
*
Egyszer a Népszavánál azt a megbízást kaptam, hogy készítsek egy interjút Markó Bélával. De ne a politikáról, hanem a legújabb verseskötetéről. Kerestem a könyvesboltokban. Persze sehol nem találtam. De ha már beszéltem az eladókkal, megkérdeztem, milyen más erdélyi költőket tartanak. Kiderült, hogy jóformán semmit, senkit. Akkor írtam Cseke Gábornak, hogy nem jól van ez így, tegyünk valamit, hogy az emberek megismerhessék az erdélyi költészetet. Elkezdtünk együtt dolgozni, építgetni egy nagy virtuális antológiát. Aztán egyszer találkoztunk is. Megszerettem. Az a ritka emberfajta, aki szembe tud nézni a múlttal. A Milos könyvét is azért szeretem, mert – ha valaki figyelmesen olvasgatja, észreveszi, ahogy Gábor életének finom kis szálai fölfeslenek. (Véletlenül napra pontosan tíz évvel előttem született, véletlenül ő is kitanulta a méhészmesterséget, véletlenül ugyanazon a Kolozsváron, ugyanazon a környéken nőtt föl, ahol én, a nyarakat töltöttem nagyanyámnál.) (Gergely Tamás: Beszélgetés Andrassew Ivánnal, Brassói Lapok)
*
Nézhetne farkasszemet a világgal. Nézhetne fölszegett fejjel, dacos komorsággal, mint aki már semmitől sem fél. Nézhetne vádlón, amiért ily terhet rótt rá a sors. Nézhetne fájdalmas keserűséggel, hiszen semmit sem úgy akart, ahogy éppen történt, és nincs nagyobb csalódás, mint az elfüstölgő szerelvény után küldeni egy utolsó sóhajt.
Dolgos élete terhét lerakhatná immár a csíkszeredai park valamelyik padjára, nem orozná el onnan senki. De valami divatlan konoksággal cipeli tovább, és szerkeszt, olvas, közöl, ír és levelezik ellenállhatatlanul.
Számomra attól rokonszenves, hogy nem csinál titkot semmiből. Mikor pedig sem a föld, sem a víz, sem a levegő helyzete nem egészen tiszta: sem eredet, sem képlet, sem birtoklás tekintetében.
Holott napnál világosabb, hogy igazán csak kiterített kártyákkal érdemes nyerni. Ami ennél is derekasabb: veszíteni is ugyanígy, de ezerszer acélozottabb lélekkel.
Vannak emberek, akiket folyamatosan valamiféle hétköznapi glória leng körül. Jó velük lenni, akkor is, ha több száz kilométerre élnénk egymástól. (Bölöni Domokos: Cseke Gábor hétköznapi glóriája)
*
Elővettem fotókat, szeretek fotókat nézni, fotókban gondolkodni és fotókhoz illetve azok köré írni. És itt van ez a 22 éve Székely Sándor által elkapott pillanat Árkosról például. Ott ülünk az asztal körül mi, suhancok. Drága megboldogult Csillag tanár úr, a földrajztanárunk úgy jellemezte volna ezt, ha látja, hogy úgy ülünk, mint ama emancipált „vaddisznók a kávéházban”. Manapság már nem mondanak ilyent a tanárok, mert a szülők beperelnék. Nem is nagyon tudják meg a suhancok soha, mikor voltak vadmalacok…
Szóval ott ültünk felkönyökölve Gergely Edit, Laczkó Vass Robi és a jó Várió, Váry O. Péter – s még sokan mások, jóféle emberek, és ittuk CséGé mester szavait. (…)
Soha nem értettem, honnan van energiája, türelme és a végtelen kitartása a sokirányú és kitartó munkához, kutatásokhoz. Csodálattal figyeltem mindig is munkabírását, azt a végtelen kíváncsiságot, amivel mindenhez nyúlt, ami kezébe akadt. (Dancs Artur: Cseke Gábor születésnapja kapcsán)
*
Egy ember, aki normális maradt, holott a fővárost hagyta el a kisvárosért, a reflektorfényt a virtuális figyelemért. Egy ember, aki napilapos korából megőrizte a gyorsaságot, a megbízhatóságot és a kommunikációs készséget. Ül a félhomályban, és amikor úgy érzi, elő kell jönnie onnan, egyetlenegyet lép előre. De már lép is vissza. Azok közé az emberek közé tartozik (kevesen vannak), akik az ügyet fontosabbnak érzik, mint magukat. (Demény Péter: Elő a félhomályból)
*
A sors,– amit balsorsnak is nevezhetnék,– úgy hozta, nehéz műtéten estem át, s a lábadozás idején eszembe jutott Cseke Gábor.
Nem volt véle semmi tervem, csak fölhívtam telefonon, viccelődve. Valami olyasmit mondtam neki, hogy ha jól viselkedik, elmesélem a vesémet, a szívemet, a májamat, a nagy műtétemet. Erre ő azt válaszolta, írj le mindent, Frici, a vesédet, a szívedet, a májadat, mindent, amit akarsz, de legyenek olvasható mondatok belőle. Én pedig megfogadtam a tanácsát, úgy két-három év leforgása alatt megírtam öt-hat könyvet. Ő pedig elhelyezte könyveimet a Magyar Elektronikus Könyvtárban, valamint a Káfé Főnix internetes portál oldalain, később a nagyszerű ember, Szabó Zoltán által szerkesztett kecskeméti Huszadik Században is.
Hosszú hallgatás után,– négy kötettel a hátam mögött–, így lettem olyan tollforgatóvá, akinek nem csak írásai, de olvasó tábora is keletezett. Majdnem a semmiből. Azért mondom ezt, mert évtizedek teltek el az életemből úgy, hogy ha írtam is valamit, nem küldtem el semmit szerkesztőségeknek, kiadóknak, barátoknak, ismerősöknek. Csak Csekének. Csak neki. (Elekes Ferenc: A kocka tökéletességéről)
*
Kedves Gabi, mondanám, írnám, de rájövök, hogy itt valami nem stimmel. Ha számolok, ha összevetem, mennyi minden jelenik meg a Cseke Gábor név alatt illetve felett, világossá válik számomra, hogy ez nem egy ember munkája, hogy õ – többen van-nak. Hiszen egy embernyi munka, gondolom, kezdem érezni magam is, hogy negyvenöt után egyáltalán létezünk, már a gondolataink lehúznak, egy egész ember kell a versíráshoz is, ki tudja, hány a fordításhoz – mert mindenik költõ, ugye külön személyiség, a mûfordító mást sem csinál, minthogy magát fordítja le, még inkább ki egy másikra. És akkor arról még nem beszéltem, hogy az egyik Csekegabi gyûjti is ezeket a verseket, egy harmadik kiteszi a világhálóra, egy negyedik blogot vezet, egy ötödik unokát, még ha csak gondolatban is… és így tovább és így tovább.
És a huszadik egészen közel áll hozzám, hozzánk, akik ezeket a sorokat olvassák: Cseke Gabi a négyzeten a Káfét szerkeszti. Elõször is kibõvítette, féltucat szerzõ mûhelyébõl irodalmi lapot csinált, irodalmi-mûvészeti figyelõt, a fotómûvészetet felpártoló énjével összedolgozva fényképészeti napilapot kreált, antológiát szerkesztett. Közben megírta elõdjének, az újságíró-fõszerkesztõnek a memoárját, értekezett a románra való mûfordítás nehézségeirõl, újabban egy érdekes generáció portréját rajzolta meg… (Gergely Tamás: Levél Gabinak)
*
Na, ezt nem azért mondom, hogy itt hasonlítgassak, csak ecsetelni akarom azokat a napokat, közvetlen az ébredésem után. Például kimentem az erdőbe és olyan erős szerelmi vágyat éreztem a látványtól is, hogy erdei koboldokkal is szeretkeztem volna. Persze a fej ezt nem tudja. Igyekszek jól nevelt lenni, már amennyire ezt megtanultam.
Markáns, karakteres, zárkózottságot, távolságtartást kivetítő arc. Bajuszt visel.
Nem tetszenek igazán a bajuszos férfiak, nem vonzanak, inkább a szakállasak az én piros ászaim, de ez a fej tetszik, mert levelezik velem, tetszem neki, miért is nem tetszenék, hisz szép vagyok, magas, vékony. Ő ezt nem tudja, de talán ő is fantáziál.
Nem akarok szeretkezni vele, erre nem is gondolok, de a szavak erotikusak, főleg, ahogy legszófukarabban visszaírja: ezen még dolgozzon.
Tele vagyok emóciókkal, nem értem őt, azt gondolom az érzelmek telített asztala mellett ülve, amit érzek és leírom, az jó.
Ő visszaküldi a következővel: majd érezni fogja. (Somorcik Sz. Rozália: Piros ász)
Hozzászólás:
- csekegabi:
2016. július 29. 05:28
Amikor ma kinyitottam a Káfét, azt hittem nagy a baj: feltörték!
És beletettek egy csomó írást és képet!
Aztán jöttek a megnyugvás pillanatai: de hiszen ilyen meglepetést még csináltunk az életben, persze mindig másokkal!
Hát most megkaptam!
Mindenkinek köszönöm a jól titkolt “összeesküvést”. Azon túl a legnagyobb ajándék: végre, egy nap, amikor nem kell szerkeszteni! Hurrá!
