A Transtelex cikke.

Meghalt a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt baleset egyik áldozata. A fiút megpróbálták újraéleszteni, de sajnos az orvosoknak nem sikerült megmenteni az életét – jelentette be a szomorú hírt a Hargita Megyei Katasztrófavédelem.

Petres Sándor hargitai prefektus az Agerpresnek elmondta, hogy a romok alatt lévő negyedik gyermek keresése nehéz folyamat volt, a keresési akciót a hegyimentők is támogatták.

„Legalább öt önkéntes alakulat, a hegyimentők, keresőkutya, ők mind itt vannak, segítettek a mentésben. (…) A probléma az volt, hogy óvatosan kellett dolgozniuk, hogy ne döntsenek le semmit, de az emberek mindent megtettek” – tette hozzá.

18.30 körül sikerült kiemelni az áldozatot a romok közül, az újraélesztési manőverek azonban nem jártak sikerrel, a tizenhét éves fiút ezért halottnak nyilvánították.

Rajta kívül három lányt vittek még kórházba, az áldozatok tizenöt és tizenhét év közöttiek. Közülük ketten könnyebben sérültek, a harmadik áldozat állapota válságos, a gerince eltört, egyes információk szerint kómában van, őt a marosvásárhelyi kórházba szállították.