A Transztelex cikke.

Megállíthatatlanul ömlik a víz Parajdon, Székelyföld egyik gazdasági pillérét mossa el az ár
A parajdi bánya bejárata – Fotó: Tőkés Hunor / Transtelex

Riportúton jártunk Parajdon, ahol a helyiek szinte gyászként élik meg, ahogy a víz elönti a bánya szintjeit – és vele együtt eltűnni látszik Székelyföld egyik legfontosabb, pótolhatatlan idegenforgalmi attrakciója. A sóbánya katasztrófája nemcsak a természet műve: a helyszíni tapasztalataink szerint ez egy régóta halogatott, rosszul kezelt ügy krízispontja. A kommunikáció hiánya, a felelősök hiányzó megnevezése, az egymásra mutogató intézmények és a sorra elhangzó összeesküvés-elméletek – miszerint valakiknek talán érdekük, hogy a bánya ne nyíljon meg újra – mind azt mutatják: nemcsak a föld, de a közbizalom is megcsúszott Parajd alatt.

Helyszínelésünk során lakosokkal, bányászokkal, panziósokkal beszéltünk a Parajdon kialakult válsághelyzetről, amely a sóbánya víz általi elöntése miatt nemcsak gazdasági, hanem közösségi megrázkódtatást is okozott. Az elbeszélésekből és hivatalos nyilatkozatokból egy sokrétű, de súlyosan koordinálatlan krízis bontakozik ki, amelynek megoldása csak most kezdődhet – ha egyáltalán még menthető a helyzet.

A parajdi sóbánya körüli bizonytalanság és információhiány táptalajt adott különféle összeesküvés-elméleteknek is, amelyek a helyiek körében egyre gyakrabban hangzanak el. A hallottak két fő irányba mutatnak: egyesek szerint a román állami szervek szándékosan hagyták magára a térséget, hogy így gyengítsék Székelyföld gazdasági önállóságát. Mások viszont azt állítják, a magyarországi NER-közeli üzleti körök érdeke, hogy ne a parajdi bánya, hanem a Tordán működő, egy NER-közeli üzletember által bérelt sóbánya szállítsa az útszóró sót Magyarországra. Szakemberek azt is mondták: ha valóban lett volna akarat, technikailag könnyen be lehetett volna avatkozni az elmúlt napokban, mielőtt a bánya teljesen megtelik vízzel.

A megáradt Korond-patak – Fotó: Tőkés Hunor / Transtelex
A megáradt Korond-patak – Fotó: Tőkés Hunor / Transtelex

A helyiek félelemmel és dühvel figyelik a bányát ellepő vizet

Parajdon sokan mécsest gyújtanak, mások csak csendben állnak a bánya bejáratánál. A bányászok félnek megszólalni – munkájukat féltik, vagy a közösségi megbélyegzést. „Mi nem tudunk semmit, csak annyit, amit mindenki lát” – mondják, majd egy-egy félmondatban mégis előkerül a düh és a kiábrándultság.

A helyiek szerint a mostani katasztrófa nem a természet hirtelen csapása, hanem évek óta halogatott, elhanyagolt problémák következménye. Már 2023-ban is befolyt a patak a bányába – emlékeztetnek –, de sem a bánya vezetése, sem a hatóságok nem tettek hatékony lépéseket a megelőzésre. A helyi RMDSZ-politikusokat, így Bíró Barna Botondot és Antal Lórántot is név szerint emlegetik, mondván: „tudtak róla, de késlekedtek, hazudtak, elhallgatták a valóságot”.

Egy volt bányász szerint „olyan embert tettek oda, aki nem értett hozzá”, a jelenlegi vezetés pedig szerinte alkalmatlan. Többen attól tartanak, hogy nem készül leltár, a mentett eszközöknek „lába kél”, miközben odabent már több szint megtelt vízzel, és „órák kérdése, hogy beomlik az egész bánya”. A turizmusból élők szerint a gazdasági összeomlás elkerülhetetlen, ha a bánya bezár, „és akkor nemcsak Parajd, hanem egész Sóvidék szegénységbe süllyed”. A leggyakrabban elhangzó mondat: „mindenki tudta, de senki nem tett semmit” – és ezzel nemcsak a felelősöket nevezik meg, hanem egy elvesztett jövőt is siratnak.

Ömlik a víz a bányába – Fotó: Tőkés Hunor / Transtelex
Ömlik a víz a bányába – Fotó: Tőkés Hunor / Transtelex

A sóbánya nemcsak a település legfontosabb idegenforgalmi attrakciója, hanem a község és a térség gazdasági alapja. A megszólalók szerint a turizmusra épülő vállalkozások – panziók, éttermek, ajándékboltok – működése közvetlenül függ a bánya látogatottságától, és annak bezárása láncreakciót indíthat el, amely az egész Sóvidék gazdasági meggyengüléséhez vezethet. Volt, aki arról számolt be, hogy éppen a szezonra végzett fejlesztéseket, de most bizonytalan a jövője, mások szerint az önkormányzat bevételei is jelentősen csökkenhetnek.

Egy panziótulajdonos elmondta: ha a bányát elönti a víz, az a helyi bevételek visszaeséséhez, beruházások elmaradásához és a térség fokozatos elszegényedéséhez vezet. Állítása szerint már most is több vállalkozás kizárólag a nyári szezonból él, ennek kiesése súlyos egzisztenciális válságot okozhat a Sóvidéken.

A hatóságok az időjárást hibáztatják, de elismerik a hibákat

A hivatalos szervek szerint a katasztrófa fő oka a rendkívüli időjárás: a Korond-patak vízhozama kedden reggel elérte a 60 m³/s-t – százszorosa az átlagos értéknek. Ez áttörte a patakmeder geofóliás szigetelését, és a víz most akadálytalanul ömlik a bánya szintjeire. A szakértők becslései szerint a következő órákban akár a bánya összes, azaz mind a hét szintje is megtelhet.

Petres Sándor megyei prefektus a sajtónak azt mondta: „elvesztettük a csatát a természettel”, de próbálnak belső gátakat építeni, hogy legalább a turisztikai övezet és a régi fejtések egy része megmeneküljön. Szerinte hosszú hónapokba telhet, míg kiderül, mennyire oldotta fel a beömlő víz a sót, és mennyiben veszélyezteti ez a bánya szerkezeti stabilitását.

A Salrom vállalat szerint a meder megerősítése és egy másodlagos vízelvezető csatorna kiépítése már folyamatban volt, de az esőzések miatt a munkálatokat ideiglenesen le kellett állítani. Bíró Barna Botond megyei tanácselnök és Antal Lóránt szenátor is elismerték, hogy nem volt megfelelő a kommunikáció, és a hatóságok között sem működött valódi koordináció – „nem volt, aki az egész válságot átfogóan vezesse” – fogalmaztak.

Sebestyén József, fejlesztési igazgató – Fotó: Tőkés Hunor / Transtelex
Sebestyén József, fejlesztési igazgató – Fotó: Tőkés Hunor / Transtelex

Sebestyén József, a parajdi bánya fejlesztési igazgatója szerint csak egy átfogó tanulmány alapján lehet majd eldönteni, érdemes-e kiszivattyúzni a bent rekedt vizet. Ehhez statikai, szellőztetési és geofizikai vizsgálatok szükségesek, amelyek önmagukban is több tízmillió lejbe kerülnek. Ha a tanulmány engedélyezi a kiszivattyúzást, akkor sólepárló rendszert is kell építeni, hogy a környezetet ne terheljék sós vízzel.

Az eddigi számítások szerint csak az előkészületek költsége elérheti a 60 millió lejt, a tényleges helyreállítás pedig ennél jóval többe kerülhet.

A bánya turisztikai része is veszélybe került – súlyos gazdasági következményektől tartanak a helyiek

Nevük elhallgatását kérő helyi források azt nyilatkozták – a bányában dolgozóknak az elmondására alapozva – megerősítette: a víz már elérte a turisták által használt szinteket is. Információink szerint ezek között van a föld alatti kápolna, a játszótér, a kalandpark, valamint az ajándékboltok és vendéglátóhelyek. A helyiek úgy vélik, ha ezek a területek víz alá kerülnek, az a bánya turisztikai hasznosításának végét jelentheti.

A megszólaló szerint a jelenlegi helyzet nem előzmények nélküli: már 2022-ben is történt vízbetörés, és 2024 májusában újabb szivárgás miatt zárták be ideiglenesen a létesítményt. Az Országos Vízügyi Igazgatóság már tavaly elkészítette a szükséges beavatkozási tervet, de állítása szerint a Salrom hónapokig nem írta alá a megvalósítást.

Intézkedések: válságkezelő csoport, szakvélemények, közösségi gyűlés

A víz levonulása után kezdődhet meg a tényleges kárelhárítás és helyreállítás. A Salrom keddi közlése szerint már megrendelték az első geofizikai szakvéleményt, az eredmények május 28-ára várhatók. Ennek alapján döntik el, hogy milyen műszaki megoldásokkal lehet stabilizálni a bányát és visszaállítani a működést.

A helyiek figyelik, ahogy telik fel a bánya – Fotó: Tőkés Hunor / Transtelex
A helyiek figyelik, ahogy telik fel a bánya – Fotó: Tőkés Hunor / Transtelex

Bíró Barna Botond vezetésével válságkezelő csoport alakult, amelynek célja nemcsak a katasztrófa technikai következményeinek kezelése, hanem a térség gazdasági túlélésének biztosítása is. A sóbánya kiesése a turizmusra is súlyos csapást mér, ezért a csoport – amelynek tagjai között turisztikai szakemberek, fejlesztési tanácsadók és ismert térségi szereplők is helyet kaptak – egy országos szintű turisztikai mentőcsomagot kíván kidolgozni. Ennek része lenne a parajdi vállalkozók segítése, valamint a térség újrapozicionálása turisztikai célpontként – akkor is, ha a bánya hosszabb ideig zárva marad.

A tanácselnök szerint a hét végéig konkrét javaslatcsomag születik, amellyel akár a magyar, akár a román kormányhoz is fordulnak támogatásért. Hangsúlyozta: a cél az, hogy „kerüljön bármibe, a bányát újra kell nyitni”.

Ezzel párhuzamosan a politikum lakossági fórumot hirdetett: június 1-jén, vasárnap 18 órakor a parajdi kultúrotthonban várják az érdeklődőket. A fórumon jelen lesz Bíró Barna Botond, Antal Lóránt, Petres Sándor prefektus és Nyágrus László polgármester is. Céljuk, hogy közvetlenül a lakosokkal beszéljék át, hogyan lehet együttműködni a következő időszakban – nemcsak a bánya megmentése, hanem a közösség egésze érdekében.

Időközben sorra érkeztek a politikai ígéretek: Kelemen Hunor, az RMDSZ, sőt Orbán Viktor is jelezte, hogy támogatni fogják a parajdi közösséget. Ám a helyiek szerint egyelőre csak nyilatkozatok vannak – konkrét intézkedések nem látszanak. A víz eközben megállíthatatlanul folyik tovább a föld alá, és minden órával nő a veszteség.