Hombach-interjú a Der Spiegel idei második számában, egy nyugati médiamenedzser gondolatrendszerébe kukucskálhatok. Schröder kancellár volt kabinetfőnöke az Európai Unió megbízottjaként dolgozott a Balkánon. Nemrégiben a Ruhr-vidéken vállalt állást, a Westdeutsche Allgemeine Zeitung-nál. Vagyis a WAZ-nál, a német helyi lapok legnagyobb hálózatánál, amely a mi Dunántúlunkon is működtet öt újságot.
A hamburgi hetilap munkatársa megkérdezte, vajon a politikától való eltávolodása – eltávolítása? – egy házépítéssel kezdődött-e. Korrupció gyanúja miatt ugyanis rászállt a német nyelvű média. Bodo Hombach szerint tisztázódott a helyzete, a „mediális felmentésnek” azonban még nem alakult ki a kultúrája. A média előbb ítélkezik, mint a bíróság, és ha netán az igazságszolgáltatási eljárás a vádlott fölmentésével végződik, akkor az őt támadó médium ezt nem siet közölni a nyilvánossággal. Vagy ha közli is, nem akkora hangsúllyal, mint ahogy korábban taglalta a szaftos ügyet.
A WAZ-hálózat ügyvezetője kifejtette, hogy pályakezdő politikusként megtanulta: mielőtt akcióba lépne, mindig fontolóra kell vennie, vajon az a bizonyos döntés hogyan hatna, ha nyilvánosságra kerülne. Majd részletezte, hogy egy félreérthető lépés akkor is árt a politikusnak, ha nem jogsértő, „csak” az emberek igazságérzetét horzsolja. Azt már én fűzöm hozzá, hogy a korai felismerés se mentette meg a házépítés médiabeli következményeitől. Mégse haragszik az újságírókra, sőt leszögezi, hogy az információnak egymagában már nincs értéke.
Szerinte a színvonalas feldolgozás varázsolja értékké, a feldolgozás szakembere pedig az a fránya újságíró. A nyugat-európai médiavállalkozók észjárását így összegezte: „Aki a pénzét újságba fekteti, és nem képvisel gazdasági érdekeket, az világszemléleti buzgóságból, pártpolitikai okból vagy egyéb manipulatív szándékból költekezik.” Az a benyomásom, hogy sikerült meglelni a német sajtóbefektetők magyarországi gyakorlatának magyarázatát. Ők se különbek a deákné vásznánál, hisz’ a profitra hajtanak, a média bekebelezésére hajlamos helyi politikával szemben mégis akarva-akaratlanul védik a sajtószabadságot.
Hombach említett is egy példát, amely valószínűleg balkáni. A WAZ épp eladni készül az egyik szerkesztőségét, mert föl-fölmerült a gyanú, hogy az újságban megjelenő vélemények megvásárolhatóak. Ezzel a tapasztalattal a magyarországi piacon jó néhány laptól kéne megválni.
Sokan vannak, akik afféle politikai fenegyerekként tartják számon. (Fodor Gábor újságíró Orbán Viktorról, Népszabadság, 1990. június 4.)
Csurka István egy szókimondó fenegyerek, aki szívesen feszíti pattanásig a húrt. (Antall József miniszterelnök, Magyar Nemzet, 1992. szeptember 22.)
A magyar politikai élet fenegyereke. (Szájer József Fidesz-politikus Csurka Istvánról, Új Hírnök, 1994. február 19.)
Az MSZP fenegyereke. (Medgyessy Péter bankár Toller Lászlóról, Magyar Nemzet, 2001. május 16.)
A hetvenes években a magyar gazdaság rakoncátlan fenegyerekének számított. (Szegő András újságíró Demján Sándorról, Nők Lapja, 2006. május 31.)
Egykor az MSZP fenegyereke és helyettes vezetője volt. (Nagy Csaba újságíró Csintalan Sándorról, 168 Óra Online, 2008. február 8.)
A magyar politikai elemzés lángeszű fenegyereke. (Nyíri János publicista Debreczeni Józsefről, Gondola.hu, 2008. június 16.)
A magyar kosárlabda fenegyereke. (Orbán Viktor miniszterelnök Rátgéber Lászlóról, Miniszterelnök.hu, 2018. október 11.)
A szocialisták fenegyereke. (Pilhál György újságíró Ujhelyi Istvánról, Magyar Nemzet, 2019. április 30.)
A liberálisok habzó szájú fenegyereke, Tóta W. Árpád. (Bencsik András újságíró, Demokrata.hu, 2019. december 13.)
A szerző Médianapló-bejegyzései 2024. január 13-án.
