Maurice Carême (1899. május 12., Wavre – 1978. január 13., Anderlecht) belga-francia költő és író. Különösen népszerűek voltak a gyermekversei.
„Maurice Carême 1899-ben született. Kamaszként kezd verseket írni. Húszévesen, 1919-ben megindítja a Nos Jeunes című folyóiratot, mely a következő évben Revue Indépendente-ra változtatja a nevét. 1925-ben jelenik meg első verseskötete.
Carême tehát az első világháború után közvetlenül fellépő belga költők közé tartozik. 1914 mindenütt korszakhatár, de seholsem annyira, mint Belgiumban. A német megszállás szétveri a belga államot, a németek az országot mint a birodalom egyik tartományát kezelik. A német megszállás egyik óráról a másikra hiteltelenné teszi a nagy szimbolista nemzedék művét, az alkotók szemében is. Progresszívek és internacionalisták, Verhaeren, Maeterlinck és társaik a német és francia kultúra szellemi egységében írták könyveiket. A német invázió e költőktől a saját művüket rabolta el…
A II. világháború után Carême verseit a világ számos nyelvére lefordították, és nem csupán válogatott verseit adták ki, hanem az Anyát külön kötetben is, például az Egyesült Államokban. Tekintélyére jellemző, hogy Párizsban a költők hercegévé választották. Ezt azért tartom szükségesnek megjegyezni, mert a belgiumi flamand fordításokat nem számítva a magyar volt az első idegen nyelv, amelyre Carême-t átültették. A harmincas évekre már erősen mérséklődött a belga irodalom iránti intenzív magyar érdeklődés, mégis Carême nemzedéktársának és barátjának, az első belga Goncourt-díjasnak, CharIes Plisnier költőnek és prózaírónak regényeit szinte megjelenésük másnapján fordították magyarra.”
(Ferenczi László: Maurice Carême Careme – visszatérés a költészethez)
Maurice Carême: C’est votre tour
Il se crut alouette;
Elle, miroir du monde.
Il chanta à tue-tête,
Elle se tut dans l’ombre.
Les seigles étaient mûrs;
Les bleuets, aussi bleus
Que n’étaient leurs yeux
Et le ciel, aussi pur.
La nature est un piège
Pour les âmes de neige,
Pour les coeurs ingénus.
Fracassée, l’alouette;
Brisé, le miroire; nu,
Le champ; moulu, le seigle…
Voici le pain d’ amour,
Allons, c’est votre tour!
Maurice Carême: A szó most a tiétek
A fiú hitte: ő pacsirta;
A lány: világ-tükör volt.
A fiú fújta, ahogy bírta,
A lány csak hallgatott.
A rozsvetés beérett;
A jégmadár tolla olyan kék
Lett, hogy a szemük s az ég
Oly tisztán nem kéklett.
A természet csak tőrt vet
A hófehér lelkeknek
És a szívnek, mely gyarló.
A pacsirta: összezúzva;
A tükör: darabokba’;
Üres a mező, a rozsvetés csak tarló.
Kenyerem vegyétek és egyétek!
Menjünk, a szó most a tiétek.
Je sais qu’il existe
Mais vers quoi marchez-vous?
Lui demandait-on, étonné.
Même les yeux bandés,
Je saurais où je vais,
Répondait-il.
Et vers qui, lui demandait-on ?
Je ne le connais pas,
Répondait-il,
Mais je sais qu’il existe,
Et cela me suffit.
Et quand le rencontrerez-vous ?
Peut-être tout à l’heure…
Je ne lui demande après tout
Que de pouvoir, dans le malheur,
Faire une lampe de mon coeur.
Tudom, hogy létezik
De merre is tartasz te tulajdonképpen?
Kérdezték tőle csodálkozva.
Bekötött szemmel is tudom
Az ösvényt, amelyen mennem kell,
Válaszolta.
És kihez igyekszel? Kérdezték tőle.
Nem ismerem,
Válaszolta,
De tudom, hogy létezik,
És az nekem éppen elegendő.
És mikor fogsz rátalálni?
Lehet, hogy most, azonban…
És, végül is, a hozzá intézett kérésem csupán annyi,
Hogy lámpást készíthessek a szívemből
Nagy nyomorúságomban.
Un homme simple
Il puisait de l’eau,
Il cassait du bois.
L’ombre des oiseaux
Étoilait son toit.
Il semait du blé,
Il fauchait du foin.
Le coteau entier
Riait dans son pain.
Il était si simple
Que ses yeux, en mai,
Pour tous fleurissaient
Comme des jacinthes.
Et, quand il priait,
Tout seul sous son toit,
Jésus, dans son ombre,
Regardait le monde
À travers ses doigts.
Egyszerű ember
Vizet mert a kútról,
Felvágta a fáját.
Madarak árnyéka
Csillagozta házát.
Földbe magot vetett,
Füvet nyírt a réten.
Az egész domboldal
Kacagott kenyerében.
Olyan egyszerű volt:
Májusban két szeme
Csudakéken nyílott,
Mintha jácint lenne.
Kicsi hajlékában
Mikor fohászkodott,
Jézus a homályba’
Látta az imára
Kulcsolt ujjai közt
A kerek világot.
Deuil
Il dressa la table,
Il n’avait pas faim.
Il remplit la tasse,
Il n’avait pas soif.
Quand il prit le pain,
Au moment d’y mordre,
Il pensa soudain
Aux mains de la morte.
Quand il prit le vin,
Au moment d’y boire,
Il la vit soudain
Dans sa robe noire.
Il ouvrit. Le soir
Dorait la fenȇtre.
Le ciel dans le hêtre
Paraissait hagard.
Gyász
Terített asztalánál
Csepp éhséget sem érzett.
Tele csésze előtte,
S szomjúság nem gyötörte.
Amikor kenyerét
Befalni kézbe fogta,
A holt keze emléke
Mozdulatát lefogta.
Nem kivánta meg
A bort a poharában,
Mert úgy rémlett neki,
Látja őt gyászruhában.
Kitárta ablakát.
Bearanylott az este.
Riadt szemmel kereste
Az ég a bükkön át.
Bartha György fordításai
A fordító megjegyzése
Véletlenül került a kezembe a költő válogatott verseket tartalmazó kötete, Csak beleolvasva is meglepett verseinek gyermeki bája. Valóban új hang annyi izmusok után! Visszamegy a költészet kezdeteihez, gyökereihez. A rímhez, éppen… (A költő családneve magyarra lefordítva nagyböjtöt jelent!)
Carême más magyar vonatkozása (a Ferenczi-cikk alapján ugyancsak): 1939. május 20-án a brüsszeli filharmónia egyazon műsorban mutatja be Bartók Allegro Barbaro- ját Darius Milhaud Carême verseire írt kantátájával.
Le zèbre
Apercevant un zèbre
Qui sortait des buissons :
Dieu, qu’il a l’air funèbre !
Constata le lion.
Mais non, il est très gai,
Jugea le chimpanzé.
Il vend des rubans blancs,
Précisa l’éléphant.
Hé non, des rubans noirs,
Reprit le tamanoir.
Ah ! Pardon ! blancs et noirs,
Trancha le léopard.
Ni porteur de rubans
Ni même commerçant,
Affirma le babouin,
Ce n’est qu’un cheval peint.
Rentre dans les ténèbres
Si tu ne veux, ô zèbre,
Qu’on te change en vautour
Avant la fin du jour.
A zebra
Megpillantván a zebrát
a bozótos előtt:
Be gyászos szemet vet ránk!
a tigris így nyögött.
Ugyan már, hisz vidám!
vélte a pávián.
Fehér szalagot árul
hangzott most elefántul.
S a sün felelt eképp:
Csudákat! Feketét.
Pardon, mindkettőt árul, ‘sz
látni – közlé a párduc.
Ez nem szalagvivő,
nem is kereskedő
szólt az orángután -,
egy festett ló csupán.
Térj meg homályaidba,
ha nem akarod, zebra,
hogy míg leszáll a nap,
karvalynak tartsanak.
Ford. Timár György
