Az Egyed Ákos tollából megjelent történelmi visszapillantáshoz (Mi az igazság Gábor Áronról? A Hét, 1974. 26. sz.) szeretnék néhány sorban hozzászólni.
Háromszék önvédelmére készülődéséről és a székely tüzérség megteremtőjének működéséről, az egykori sorstársakról első kézből tágkörű ismereteket szerezhettem. Több 48-as veterán lakott közelünkben. Ketten, Zsigmond József és Illyés Pető Mózes, családunkkal atyafiságos kapcsolatban lévén, szinte naponta járták házunkat. A falubeli veteránok közül e két nevet azért állítom első helyre, mivel ők a bodvaji gyárnál munkások voltak. Zsigmond József a hámori vízműnél. Illyés Pető a bányai ércfejtésnél.
Mindketten jól ismerték Gábor Áront, az ágyúk öntésének szemtanúi voltak. Szavaik jól kirajzolták Gábor Áron személyét-alakját. Középtermetű, barna bőrű, gyors kezű, határozott fogású, de hirtelen indulatba jövő mester volt. Úgy rendelkezett, akár egy generális, szemmértéke tökéletes, hajszálnyi hibát sem tűrt el. Vassal, fával úgy tudott bánni, mint senki a mesterek közül, pedig jó kezű, tapasztalt munkatársakkal dolgozott. Mindenhez értett, amikor az ágyútengelyekre és a kerekekre húzták fel a vasalást, a kovácsokkal többször is tűzbe tétette a vasat, amíg az a neki tetsző tervelt formát megkapta. Egyik munkatársa – hagyomány szerint korábbi mestere – Kiss János szentgyörgyi harangöntő mester volt, ki később a hermányi egyháznak is öntött harangot: az egyezséglevélben láthattam „Kiss János Harang Művész“ aláírását. A fentiekből is kitűnik, hogy a „fülei“ név Jakab Elek részéről is a többiekhez sorolva – topográfiai tévedés. Gábor Áron és munkatársai az önvédelmi harc nehéz fegyvereit 1848. nov. 13–26. napjain Magyarhermány–Bodvajban öntötték, onnan a fülei hámor pusztulásának hírvétele után (dec. 5 körül) Szentgyörgyre költöztek Kiss János harangöntő műhelyébe, itt dolgoztak a földvári egyezményig, azaz az év végéig, majd azután az 1849 tavaszán beindított kézdivásárhelyi gyárban egészen 1849. június 25-ig, az ágyúgyár és a többi hadiműhelyek szétrombolásáig. Az ágyúgyártás fent vázolt út- és helyvonalát a Brassói Lap 1849. május 7-iki számában írt tudósítás is hitelesíti; bizonyíthatóan ellentmondó adatot nem találtam.
Családi hagyományokból tudom, hogy Gábor Áron az első ágyúcsövét, öccsével Gábor Imrével együtt, Bereckben fából faragta ki… Az ágyúöntési és a tüzérségi ismereteket részben a bécsújhelyi és a pesti tüzérségi alakulatoknál szerezte meg, Bécsújhelyről Bereckig gyalog jött haza, és onnan több tüzérségi, német nyelvű szakkönyvet hozott magával…
Megfelel a valóságnak az, hogy Gábor Áron öccse, Gábor Imre helyett is leszolgálta a katonaidőt – elsősorban azért, hogy tüzérségi ismereteit szélesíteni tudja.
Megjelent A Hét V. évfolyama 50. számában, 1974. december 13-án.