Nagyhangú, jókedvű poéták, féktelen és bátor lovagok falatoznak a cukrászmester Ragueneau vendéglőjében. Egyszerre csönd lesz: a terembe rút nagy orrú legény lép be. Cyrano ez, a vidám és derék bajnok, a félelmetes párbajhős. Előtte orrot, náthát említeni tilos. „… mert magamat kigúnyolom, ha kell, / De hogy más mondja, azt nem tűröm el”. Miért ilyen érzékeny ez a művelt és szellemes lovag arra, hogy nagy orra van?
Mert szerelme, a gyönyörű Roxane, a mutatós külsőt értékeli és nem a szellem ragyogását. Rostand mélyen emberi drámájának két fiatal hőse élete boldogságával fizet ezért a tévhitért.
DE DIVINA PROPORTIONE
A természet minden alkotásában a célszerűség érvényesül, de e célszerűség jól meghatározott rendszerben nyilvánul meg. Ez a szervek egészséges működését hivatott biztosítani; s a természet arról is gondoskodott, hogy a funkció szolgálatába állított testrészek alkatilag is harmonikusak legyenek. A test felépítésével és ennek részarányaival, alkotó elemeinek statikájával, dinamikájával, illetőleg a mozgásban levő testrészek alakváltozásaival a művészeti bonctannak nevezett tudomány foglalkozik.
Az emberi test arányait a reneszánsz korában először a kiváló matematikus, a minorita szerzetes Luca Paciolli írta le 1497-ben Az emberi test isteni szerkezetéről című munkájában.
Az antik művészet tanulságai és azok a tapasztalatok, amelyeket a nem éppen „törvényes” körülmények között végzett boncolások során halmozott fel, Leonardo da Vincinek az 1512-ben befejezett Trattato-jában látnak napvilágot.
Festők és szobrászok az emberi test részarányainak szabályait keresve, rendszereket, úgynevezett kánonokat állítottak fel, melyek a test harmonikus felépítését számokkal igyekeznek meghatározni.
A kánoni mértékegység : a „modulus”, és az emberi test kánonját – ha a fej hosszmértékét vesszük egységként – nyolc modulus alkotja.
Az orr az arc legkiemelkedőbb része és konfigurációjának alapvető meghatározója, amit azzal fejezünk ki, hogy: „egyéni” és „jellegzetes”. Egyénenként, családonként és népcsoportonként változó és jellegzetes alakot mutathat. Természetes körülmények között az arccal harmonizált kiváló képzőművészek régóta igyekeztek ezt az
összhangot is arányszámokkal kifejezni. Legismertebb Schadow Kánonja, mely az arcot hat egyenlő részre osztja fel a szemöldökívtől az állcsúcsig, ebből három egyenlő rész jut az orra, a többi három arányosan megoszlik az ajkak és az áll között.
Nemcsak az orr egyes részei, hanem az orr és a koponya, illetve az arc különböző alkotóelemei között is létezik részarányosság. Az arc számunkra megszokott és tetsző harmóniáját megbonthatják az orr bonctani eltérései. Oldalnézetből az orr lehet egyenes vonalú, s az esztétikustól mégis eltérő. Ez esetben az úgynevezett arcél-szög
a hibás, mely a homlokon és az állcsúcson, valamint az orrháton áthaladó egyenes vonalak által bezárt szög. Ezt akkor tartjuk esztétikusnak, ha értéke 30 fok. Ha 37 foknál nagyobb vagy 23 foknál kisebb, már diszharmónia áll fenn az arc és az orr viszonyában.
NASO MAGISTER ERAT
A hinduk szent könyvében, a Susrutas Ayurenadaban már időszámításunk előtt több ezer évvel találni részletes leírást az orr javító és pótló műtéteiről. Érthető ez, ha tudjuk, hogy Indiában honos büntetés volt az orr és a fülkagylók levágása.
Különösen becsülték a nagy orrúakat a régi rómaiak. Azt hitték, csak az okos embereknek lehet nagy orruk, s ha valakinek kis orra volt, annak képességeire nem sokat adtak. Nullum nasum habere – nincs is orra – tartották az ostobáról. De az orr alakjából a jellemre is következtettek, így a hegyes orrú embert csipkelődőnek, élcelődőnek, a tompa orrút durvának, a fitos orrút érzékinek, a vékony orrút könnyelműnek, a hajlott orrút pedig szellemesnek vélték.
Pedig de sűrűn cserben hagyta és hagyja ma is gazdáját az orr ebben a tekintetben!
A mindennapi életben gyakran (és hibásan) használt jelző a „görög orr” amelyhez rendszerint ideálisan szép arc képe társul. A valóságban „görög orr” nem létezik, csak görög arcél, ami megfelel az antik hellászi szobrokról ismert profilnak, ahol az orrhát vonala az orrgyök bemélyedése nélkül folytatódik a homlok vonalával.
A jól ismert, „megszokott” orrformákon kívül – mint amilyenek a hajlott sasorr. a széles, tömpe orr, hosszú, lelógó végű karvalyorr, a lenyomott orrcsúcs, a pisze orr, a fel és előre álló fitos orr – létezik egy egész sor kóros orralak, amely nem élettani eredetű, hanem fejlődési rendellenesség, betegség, sport vagy baleseti sérülés következtében jött létre.
Az orr egyik leggyakoribb elváltozása, amelyért sokan végeztetnek plasztikai műtétet: az abnormális hosszúság. A hosszú, lecsüngő orrcsúcs szomorú kifejezést kölcsönöz az arcnak, nevetéskor visszataszítóvá teszi azt.
„… ÉN NEM JÁRNÉK ÁM VELE! SEBÉSZT HIVATNÉK, HOGY METÉLJE LE.”
Az orr műtéti megkisebbítésének mai, tökéletes technikája Josephnek köszönhető, aki 1904-ben publikálja műtéti eljárását a kampós orr külső metszés nélküli megkisebbítéséről. Rendkívüli érdeme az, hogy kidolgozta az intranazális rejtett metszés technikáját és szellemes, jól használható műszereket szerkesztett. Számos nagy sikerű és teljesen veszélytelen műtéte eredményezte az orr plasztikai korrekciójának elterjedését az egész világon.
Az orrplasztika javallatával, éppen úgy, mint minden egyéb „szépítő” műtétével, maga a beteg keresi fel a sebészt. Persze ez még nem jelenti azt. hogy a páciens kívánságára a sebész rögtön elvégzi a műtétet. A beteg kéri a sebészi beavatkozást, az orvos pedig az ellenjavallatokat helyezi felelősségtudata másik serpenyőjébe. Mindenek előtt megállapítja, hogy a kívánt műtét biztosítja-e majd a hozzáfűzött reményeket, az operáció nagysága és kockázata arányban áll-e a várható eredménnyel.
Az orr lehet egészében vagy csak részleteiben megnagyobbodott – a műtétet az elváltozás mérete és helye szerint az orr különböző részein végzik. Egyes hibák többféle műtéttel is megszüntethetők, ezért operáció előtt pontosan tanulmányozni kell az arcot, az orrot, hogy adott esetben a legmegfelelőbb technikát alkalmazzák.
Schadow arányszámai jól felhasználhatók az orr plasztikai műtétéinél, de még nagyobb segítséget nyújt Joseph-nek a profilkomponensekre vonatkozó beosztása. Aránytáblázatok és számítások, röntgenfelvételek és fényképek, maszkok és gipszmodellek segítik a sebész munkáját, kiegészítve klinikai ismereteit. A jó plasztikai sebésznek egyben kiváló emberismerőnek kell lennie. Az esztétikai műtéteket – függetlenül a konzultáló orvos ízlésétől – a betegek azért kérik, hogy visszanyerjék testi és lelki harmóniájukat. Az igénylők közül sokan – nemegyszer fiatal leányok – divatlappal vagy kedvenc színésznőjük fényképével kezükben kérik a plasztikai műtétet. Gyakran a sebész „jó orrára” van szükség, hogy felismerje, elég-e csupán a nyugtató szavak lélekmodelláló hatása, vagy a sebészkés vezet-e inkább eredményre. (A kampó eltávolítása után például gyakran észlelt jelenség, hogy az orr szélesebb, mint műtét előtt volt. Ez csak látszólag van így, mivel az orr egyes részei között megváltoznak az arányok. Az operáltatót mindez azonban nem érdekli, ő harmonikus arcot és orrot akart.)
A plasztikai sebészet állandó értékű változásokat hoz létre az arcon, és az ideális arcarányokat igyekszik megközelíteni. Az orrdefektus javítása, helyreállítása vagy pótlása a plasztikai sebészet egyik leghálásabb feladata.
Megjelent A Hét V. évfolyama 8. számában, 1974. február 22-én.