A caries-kutatás sarkalatos kérdése: a fog keményállományának alapos megismerése. Ezt a kemény struktúrájú szövetféleséget nehéz összetevőire bontani – az elektronmikroszkópos vizsgálatok után is számtalan feltevés látott napvilágot. A zománc, a dentin és a cement fejlődésének kezdeti szakaszai, valamint későbbi összetétele genetikailag meghatározott képződését ugyanakkor számos külső és belső tényező befolyásolhatja.
AZT BIZTOSAN TUDJUK,
hogy a fog külső köpenye, a zománc, részben egy szerves matricából áll, mely a fog összsúlyának csupán egy százaléka. Az erre a vázra épülő szervetlen anyagok kristályformába tömörülnek. A szerves rács egy fehérjét tartalmaz, amely 19 aminosav láncolatából tevődik össze. E fehérjén kívül a zománc szerves része mucopoliszacharidát is tartalmaz.
A fogszövetek túlnyomó többségét alkotó szervetlen komponens alapeleme egy kalciumból, foszforból és magnéziumból álló kristályféleség, melyet hidroxilapatitnak kereszteltek a kémikusok. E kristályok száma, a szerves prizmákon belüli elhelyezkedési rendje annyira pontos, hogy ezt csak egy előre megállapított genetikai modell tudja produkálni. A kristályváz fő alkotóeleme a hidroxilapatit, melynek összegezett képlete Ca5(PO4)3OH. Az eredeti kristályrács fémes és nemfémes gyökeit egyes helyeken más ionok foglalhatják el, például a Ca helyébe Mg, a hidroxil-ion (OH–) helyébe szulfát, carbonát, klór vagy fluor léphet. Például: Ca5(PO4)3F. Ez a fluorapatit. A táplálék kedvező fluorszintje mellett a lerakódó apatitkristályok egy része fluorapatit, ami a zománc felszínét ellenállóbbá teszi savi oldószerekkel szemben. Az is bizonyított, hogy a fluorszint befolyást gyakorol a mátrixképződésre, de legnagyobb fontossága a re- és demineralizációs reakciók alatt jelentkezik. Fluor jelenlétében jobb, nehezebben oldódó krisztalitek képződnek.
Fluor a természetben csak fluorsók formájában található: a talajban, élelemben és a vízben. A halhús és a tea annyi fluort biztosít, amennyi a csontok és a szövetek fejlődéséhez elégséges.
A fluor az egyetlen ásványi anyag, amelynek szúvédő szerepét egyöntetűen elismerik. Armstrong pontos felmérései bizonyították, hogy egyenes arány áll fenn a caries-rezisztencia és a fog keményállományában lelhető fluorkoncentráció között. Indiában és Iránban, ahol a fogszú ritka betegség, a fogak fluortartalma sokkal magasabb, mint például az USA-ban, ahol a caries rendkívül elterjedt.
Jobb a lakosság fogazata olyan vidéken, ahol az ivóvíz literenként körülbelül egy milligramm fluort tartalmaz, mint ott, ahol – egyébként azonos körülmények között – 0,5 mg/l szintnél alacsonyabb fluortartalmú vizet fogyasztanak.
A kedvező fluorszintű víz fogyasztása fiatalkorúaknak 50-60 százalékos caries-védelmet biztosít. Vannak feltevések, melyek szerint a caries fluorhiány-betegség, de ennek semmiféle bizonyítéka nincs.
Az viszont egyértelműen elfogadott tény, hogy a fokozott fluorszint véd a szuvasodás ellen. A fluornak ezt a hatását
TUDATOS CARIES-MEGELÖZÉS
céljára használták fel. A fluorprofilaxis elméleti bázisát egy matematikai alapelv képezi, amely szerint valamely több változás függvényben – amilyen a caries is – az egyik paraméter változtatásával hiperkompenzációt érhetünk el.
El kell ismernünk, hogy ez a bátor elgondolás jóval később nyert határozott megfogalmazást. A fundamentális kutatást kitartó klinikai megfigyelések és nemegyszer a véletlen játéka előzte meg.
Black és McKay 1914-ben felfigyeltek a fluorban gazdag ivóvízű Nápoly és Szicília környékéről származó olasz emigránsok szúmentes fogaira. Colorado szénben gazdag bányavidékén mindazok fogazatán, akik gyermekkorukban a mélyben fakadó források vizét itták, fehéres-barna foltokat észleltek. A jelenséget először 1916-ban írták le, és a tudósok arra a fontos megállapításra jutottak, hogy azon a vidéken, ahol az ivóvíz fluortartalma nagy és a gyermekek fogzománcában foltok találhatók, kevesebb a fogszuvasodás.
G. J. Cox fiziológus azt javasolta, hogy ott, ahol az ivóvíz fluorban szegényebb, fluoridsó hozzátételével kell a töménységet a kívánt szintre emelni. 1945-ben kezdték el kísérletképpen az ivóvíz művi fluorozását Brandford, Newburg és Grand Rapids városkákban. Pár esztendő alatt gyűjtött kedvező tapasztalatok birtokában egyre több és több helyen alkalmazzák Európa különböző országaiban is. Ma már 33 országban több mint 120 millió ember élvezi a fluorral dúsított ivóvíz fogszuvasodást gátló hatását.
Ennek ellenére sokan kifogásolják a kollektív caries-védelemnek ezt a módozatát, s főleg azt, hogy az adott közösségben mindenki fluorral dúsított vizet kénytelen inni, amiben egyesek az emberi szabadság megsértését vélik felfedezni, mások a túladagolástól félnek. Toronto az egyik legnagyobb világváros, ahol az ivóvizet fluorozzák. A gyógymód bevezetését népszavazás előzte meg: 177 173-an szavaztak mellette, 171 233-an ellene, és csak ezután, 1963 májusában kezdődött meg az akció végrehajtása. Közel egy évtizedig tartó vita és előkészítés után 1964 végén megkezdték az ivóvíz fluorozását New York Cityben is. A múlt év őszén – szintén népszavazás alapján – számos amerikai városban megindult az ivóvíz fluorkiegészítése. Chicagóban 1956 óta fluorozzák az ivóvizet – a gyermekkori fogszúvasodás 74 százalékra csökkent.
Szakemberek szerint ez legalább negyedmillió dollár fogorvosi honoráriummegtakarítást jelent. Ehhez mérten az eljárás költségei szinte nevetségesen csekélyek, egy USA-lakosra jutó évi megterhelés – a vízszolgáltatásban részesülők számától függően – 2 és 25 cent között ingadozik. A víz fluorozása a kollektív megelőzés egyik hathatós, de nem univerzális módszere. Az igaz, hogy vizet mindenki iszik, de viszonylag kevesebben használnak vezetéki vizet. Amerika 60 millió lakosa még ma is kútvizet iszik, az NDK-ban a lakosság 25 százaléka, az MNK-ban 20 százalék fogyaszt vezetéki vizet. Más kötőanyagról kell tehát gondoskodni, mely a vízhez hasonlóan vagy még jobban biztosítaná a megfelelő mennyiségű fluorbevitelt. A svájci iskola széleskörű kísérleteket végez a konyhasó fluorral való dúsítását illetően. A kollektív megelőzés egyik előnyös megoldása ez, mindenki számára hozzáférhető, és aki nem akarja, nem használja. Az ivóvízhez képest sokkal könnyebb só formájában adagolni és ellenőrizni a fluorszintet. Széles körű felmérések előzték meg e módszer bevezetését, melyek során Marthaller megállapította, hogy a lakosság napi sófogyasztása 2 és 8 gramm között van. Ennek alapján kiszámították az általános fluorhozzáadást. Svájc 25 kantonjából 16-ban fluorral dúsított konyhasót fogyasztanak, és egy öt évre visszatekintő zürichi statisztika szerint a 8-9 éves gyermekek fogain 30 százalékos caries-redukciót észleltek. Miért csak ennyit? A csecsemők és a kisgyermekek – akiknek a legnagyobb szükségük lenne fluorra a kemény fogszövetek képződési időszakában – egyáltalán nem isznak vizet és nem esznek sót. Éppen ezért ebben a korban az indirekt fluorbevitel alig egyharmada a szükségesnek. A kisgyermekek fő eledele a tej, mi sem tűnik tehát egyszerűbbnek és olcsóbbnak, mint a tehéntej fluorral való kiegészítése. A tudósok kitűnő módszernek vélik, annál kevésbé egyeznek viszont bele a tejgyártó trösztök vezetői és így széleskörű – igazán hasznos – kiterjesztéséről szó sem lehet. Az USA-ban, majd Nyugat-Európa számos országában kísérelték meg a kívánt fluorbevitelt tablettaadagolással elérni, de ez az eljárás a lakosság nagyobb részére csak üggyel-bajjal terjeszthető ki. Az egész szakirodalomban egyetlen olyan kísérletsorozat ismert, amelyben eqy gyermekcsoport – a washingtoni állami egészségügyi dolgozók 121 csemetéje – születésüktől kezdve nap nap után rendszeresen kaptak megfelelő számú tablettát 16 éves korukig.
Arnold összegezi a tapasztalatokat, eredményei biztatóak. A tabletta-adagolás egyéni megelőzési módszer napközikben, óvodákban vaqy iskolások körében jöhet számításba, mint kollektív és felmérhető megelőzési forma. Ugyanez érvényes a fogak fluorionos oldattal való helyi ecsetelésére vagy a fogkrémbeni adagolására.
A profilaktikus módszerektől függetlenül a kutatások azt bizonyítják, hogy a fluorinok beépülésének kedvező ideje egybeesik a zománc fejlődésével, vagyis az apatit-kristályok képződésének idejével. A szervezetnek tehát ebben az időtartamban – a negyedik magzati hónaptól a pubertásig – szüksége van kielégítő mennyiségű fluorra.
Végül, a sorozatunk elején feltett kérdésre visszatérve: a caries tehát nyilvánvalóan betegség és nem állapot. Hogy előbb a zománc szervetlen kristályszerkezetének pusztulása következik-e be, és ezt csak másodlagosan követi a szerves váz roncsolása, vagy fordítva történik, ma még nem tudjuk pontosan. A szuvasodás során lezajló fizikai és kémiai folyamatok még sokáig adnak kemény munkát a kutatóknak és igényelnek kitartást a foggyógyászat minden szakemberétől.
Megjelent A Hét V. évfolyama 39. számában, 1974. szeptember 27-én.
