Aki Orbán-Gyurcsány korszakról beszél, az Orbán színvonalára süllyed. Tudom, hogy ez nem csak Magyar Péterrel történik meg, a hajdan baloldalhoz sorolt szónokok szájából is hallani, de ettől nem lesz kevésbé hazug.
terhelt ágazatok „rendbetételével” kezdene | Fotó: Ilyés Zalán | Forrás: Népszava
Örkény István szerint „»Magyarni« franciául például annyit tesz majd: magamat jól leszopni. Spanyolul: utcán pénzt találni, érte lehajolni (…) És ha valaki Londonban így szól: I am going magyarni (vagyis szó szerint: megyek magyarni), ez azt jelenti: »Ahhoz az isteni nőhöz, akit ott látsz, most odamegyek, megszólítom, belekarolok, hazaviszem és…« (Itt egy csúnya szó következik.) Más példa: »Én magyarok, te magyarsz, ő magyarik« (mert ikes lesz az ige)”.
Jó lenne folytatni, de a halhatatlansági versenyben Örkénnyel szemben nincs esélyem.
Magyar Péterrel szemben viszont érzéseim nincsenek. Se ilyen, se olyan. A pletykák, indulatok szerencsére nem érnek el idáig, mint – gondolom – sokan mások, a sajtóból tájékozódom. Fellépése se lepett meg. Volt errefelé egy parasztlány, aki kiűzte az angol megszállókat. Máglyán végezte. Volt egy helyettes államtitkár, egycsillagos tábornok, aki Londonból Franciaország megmentőjeként mutatkozott be – és az is lett. Voltak előtte és utána többen, akik szerettek volna…, de hiába, például azért, mert nem volt szükség rájuk.
Ha Magyar Péter nem találta volna ki magát, ki kellett volna találni. Megfelelő időben, megfelelő helyen. Megfelelő ember-e? Majd kiderül. Rokonszenves, a nyilvánosság előtt és kisebb térben is jól beszél, kérdésekre jól válaszol, gyakran szavahihetőnek tűnik. Hirtelen egekbe szökő népszerűségéről nem ő tehet – hanem a nép. Ellenfelei elsősorban azt róják fel neki, hogy a NER kellős közepéből jött. Ez vitathatatlan, maga sem tagadja. De mindnyájan jöttünk valahonnan. És Pál apostoltól Nagy Imréig sokan indultak el a damaszkuszi úton. Volt apostol, akiből mártír lett, volt akiből győztes hadvezér. És fordítva.
Palotás János nemrég a Népszavában megjelent kitűnő elemzésében bizonyította, hogy a mai helyzetben a kormányváltás elégtelen; rendszerváltás szükséges. Ez azonban kétharmados parlamenti többség nélkül nem megy. A közvélemény-kutatásokból – a valódiakból! – hol az látszik, hogy a Tisza meggyőző többséggel előzi a Fideszt, hol az, hogy nem. De akár így, akár úgy, szinte biztos, hogy szövetségesekre lesz szüksége.
Magyar Péter ezt bizonyára tudja, mégis úgy tesz, mintha nem tudná. Óellenzéknek csúfolja a lehetséges koalíciós társakat, ellenségeket keres. Nem állítanám, hogy a kialakult helyzetért egyedül ő felel, a háromosztatú párbajok során mindenki magyar(ik?), azaz földig alázza ellenfelét. Természetesen nincs olyan politikus, aki örülne, ha korábbi hívei másfelé fordulnak, de egyelőre az se látszik, hogy felfedeznék az ellenszert. Mindegy, hogy ki kezdte, ki ütött „csak” vissza, az eredmény a mindenkiben csalódott szavazók eltűnése lehet.
Megértettem és elfogadtam Magyar Péter érveit, miszerint hiba a terveket és a megvalósításukra jelölt személyek nevét túl korán nyilvánosságra hozni. Úgy véltem, a múlt hétvégére összehívott kongresszus a megfelelő idő, s kíváncsian vártam az újdonságot – amely nem érkezett meg. Mi sem természetesebb, minthogy a kormány- és rendszerváltást ígérő párt a válsággal terhelt ágazatok, az igazságszolgáltatás, az egészségügy, az oktatás „rendbe tételével” kezdi a hatalom gyakorlását. Azt se bánom, ha az „út a börtönbe” programmal vigasztalja a becsapottakat, kifosztottakat, megalázottakat. De a tiszteletreméltó tiszások helyében nem tekinteném másodlagosnak a külpolitikát. Az Antall- és Horn-kormányok egykor sikeres diplomatagárdáját az elmúlt tizenöt évben sikerült tökfilkókkal feltölteni. Az a veszély fenyeget, hogy mielőtt a kormányzó úr – terve szerint – kivezetné hazánkat az EU-ból, az EU maga mutat ajtót. Mindkét változat a második világháború pusztításainak megfelelő katasztrófával járna…
Talán felesleges hozzátenni, hogy a Palotás által felvázolt rendszerváltás híján az egyszerű kormányváltás is eredménytelen marad. Márpedig a rendszerváltás megkerülhetetlen feltétele: alkotmánnyal felváltani a tákolmányt. Ehhez pedig kétharmad szükséges. Ez mintha elkerülte volna a hatalomváltásra készülők figyelmét. Nem vállalkoznék a Deák Ferenc-féle kabát be- és kigombolásának részletezésére, de annyit megkockáztatok, a gatyánk is rámegy ha a kabátgombolás elmarad.
Végül egy megjegyzés. Aki Orbán-Gyurcsány korszakról beszél, az Orbán színvonalára süllyed. Tudom, hogy ez nem csak Magyar Péterrel történik meg, a hajdan baloldalhoz sorolt szónokok szájából is hallani, de ettől nem lesz kevésbé hazug. Gyurcsány Ferenc húsz évvel ezelőtt, nem egészen öt évig volt miniszterelnök. A korszakot többek között az jellemezte, hogy a miniszterelnök havi egy forint fizetésért dolgozott, senki sem vádolta, mert nem vádolhatta a nemzet javainak elsikkasztásával, a demokrácia elleni összeesküvéssel. Az Európai Unióba illeszkedés simán haladt, a forint mai árfolyamának majdnem kétszeresét érte. Gyurcsány Ferenc hibát természetesen elkövetett, nem is egyet. A legnagyobb az volt, hogy az ún. őszödi beszédet ott mondta el, ahol, és azoknak, akiknek nem kellett volna. Megbuktatásának menetrendjét saját pártjának tagjai dolgozták ki, majd Orbán a nemzet lesipuskására bízta a nagyvad leterítését, bár ez a préda együttműködésének hiányában nem sikerült.
Magyar Péter a békés, harmonikus társadalom nagyon is kívánatos jövőképét mutatja fel. Kár, hogy ennek ellentmond az „aki magyar, csak a Tiszára szavazhat” és a hasonló mantrák ismétlése. A „haza nem lehet ellenzékben” a maga (Orbán-) korában sikert aratott, ma inkább félelmet keltő jelszó. A haza ugyanis vagy mindnyájunké, vagy a senkiké. A választások során e kettő között választhatunk.
Talpra Magyar, but don’t go magyarni!
Megjelent a Népszava Szép Szó rovatában 2025. február 23-án. A szerző Franciaországban él.
