2015-ben az ÉS-ben Mit tanulhat Orbán Viktor Li Kuang-jaótól? címmel cikket írtam arról, hogy a II. világháborúban megtépázott, a japánok által lerombolt Szingapúr, ez a szegény, távol-keleti volt gyarmati ország a harmadik, úgynevezett elmaradott országok világából a legfejlettebbek közé emelkedett ennek a kínai származású miniszterelnöknek az irányítása és tevékenysége nyomán.
Li vezetésével az ország GDP-je közel harminc év alatt a százszorosára emelkedett: 500 dollár/per főről 50 000 dollár körülre! 2024-ben Szingapúr egy főre eső GDP-je 90 674 dollár volt, míg Magyarországé 46 807. A miniszterelnöki vízió lényege abban foglalható össze, hogy az ország adottságainak és erőforrásainak a legjobb hasznosítási lehetőségeit kell megkeresni és megtalálni, majd a gyakorlatba átültetni, megvalósítani!
Orbán Viktor ennek a cikknek a tanulságait nem fogadta meg! Ennek bizonyítéka, hogy a legutóbbi időkben a magyar GDP-növekedés lelassult, és nem látszik kitörési pont sem! Vagyis a gyorsulás halvány reménye sem vizionálható.
A GDP mozgása, gyorsulása, lassulása jelzés arról, hogyan működik a gazdaság. A fejlődés Magyarországon azért torpant meg, mert az orbáni gazdaságpolitika hosszú ideje nem a józan ész, hanem a politikai önérdek alapján szerveződik. A kormány az oktatás jelentőségét nem kellően felismerve a tudásalapú gazdaság helyett a teljes foglalkoztatás erőltetése mellett a betanított munkára épített.
A közelmúltban a gazdaság fejlődését az akkumulátorok gyártásra alapozta, amely iparág a vártnál nagyságrendekkel rosszabbul teljesít, miközben energia-, víz- és nyersanyag-szükségletének megalapozottsága erősen kérdéses.
A beruházásokat nem a gazdasági racionalitásnak megfelelően a jól jövedelmező termelő ágazatokba invesztálták, hanem egyoldalú hatalmi diktátumok nyomán a felesleges, jövedelmet nem termelő beruházások kerültek túlsúlyba. Így a jövedelem-képződés tovább romlott a gazdaságban. Az elmúlt két évben a technikai fejlődést hordozó beruházások több mint 20 százalékkal estek vissza, ami példátlan a magyar gazdaságban. Ezzel a jövőbeli növekedés esélyeit tovább gyengítették.
Az uniós támogatások elmaradásával az állandóan jelenlévő pénzhiány kikényszerítette a nagyobb hitelfelvételt, a kormány ráadásul a drágább keleti hitel mellett döntött. Az orbáni, teljhatalmú gazdaságirányítás odáig jutott, hogy a jegybanki pénz értékállóságának megőrzését célzó törekvések is csorbát szenvedtek. Túlfűtötték a gazdaságot, ami megágyazott az inflációnak, amitől kínosan hosszú ideje nehéz szabadulni.
Fellazult a költségvetési fegyelem a kormány megalapozatlan osztogatásai nyomán. Ez újabb tényezője lett annak, hogy az infláció makacsul jelen van, és az egyik gátja a GDP gyarapodásának, a fejlődésnek.
Az orbáni propaganda „találékonysága” is megmutatkozik ebben a válságok tarkította periódusban. E szerint a GDP-növekedés lassulása sohasem az elhibázott gazdaságpolitika következménye, hanem a Covid, a mostoha külgazdasági környezet, a nem érkező uniós források, az energiaválság, az ukrán-orosz háború, Brüsszel, Soros, az ellenzék, a külföldről pénzelt NGO-k okozták a megfeneklést.
Pedig a GDP állapota maga a kormány teljesítménye; annak következménye, hogy a működési zavarok káoszában képtelen arra, hogy kiszámíthatóságot biztosítson a lakosságnak és a gazdaság összes szereplőjének. Félő, hogy a miniszterelnök nem képes kivezetni az országot a válságból.
Ahhoz, hogy hazánk kikerüljön a recesszióból, kormányváltásra van szükség!
