Nem újdonság, hogy régóta fogy a magyarság. Tudvalevő, hogy a halálozás hosszú évek óta meghaladja a születések számát, és ez az egyik fő tényezője a fogyásnak. A másik ok az elvándorlás. Mivel lehetne megakadályozni a magyarság fogyását országon kívül és belül? Hát a gazdaság jó teljesítményével!
Példa a távol-keleti kis ország, Szingapúr. Az alig több mint 700 négyzetkilométeren elterülő városállam a múlt század 60-as éveinek kezdetéig igen szegény országocska volt. De emberi erőforrásaival és földrajzi adottságaival az azóta eltelt több mint hatvan év alatt jól sáfárkodott, és a Maláj-félsziget vezető gazdasági hatalmává vált. A városállam az egyik legmodernebb kikötői kapacitással rendelkezik a világon, a hajók ki- és berakodása szervezetten és nagy hatékonysággal folyik: négyszer olyan gyorsan, mint a világátlag. Mivel Ázsia legforgalmasabb vízi útja ott van Szingapúr partjai előtt, tankerek garmadája szállítja a szingapúri olajfinomítóból kikerülő kőolajszármazékokat mindenhova. Szingapúr gyártja a világon a leghatékonyabb és legolcsóbb, tengeri olaj és gáz kinyerésére alkalmas fúrótornyokat. Bankrendszere a megbízhatóság mintaképe, kiváló a tőkevonzó képessége, a banki műveletek óramű pontossággal teljesülnek.
A lakosság háromnegyede kínai származású, de a kisebbségben lévő malájok és indiaiak is megbecsült tagjai a társadalomnak. Szingapúr gazdasági sikereivel hírnevet szerzett magának, mindenhonnan vonzza a munkaerőt, nagy a sorban állás a legmagasabb képzettségűektől a takarítókig. A munkabérek magasak, a tanárok anyagi megbecsültsége különösen jó! Itt térnék vissza a térségbeli és a hazai viszonyokra. Ha nem is ilyen nagy teljesítményt produkálna kis hazánk, mint az ázsiai mintaállam, de olyat azért lehetne, ami megállítana a magyarság zsugorodását. Ha extenzív fejlődés helyett a magyar gazdaság intenzívvé válna. A súlypontok az adottságaink mentén változnának meg, jobban meg kellene becsülnünk a földet, a vizeinket. Ha lenne hatékony, nem csak monokultúrákat előállitó, piacra érzékeny és kiszolgáltatott mezőgazdaságunk, akkor mindenütt jól eladható termékeket produkálnánk. Nőne a termelékenység, emelkednének a bérek, a jövedelmek. A befektetők pedig megérzik a teljesítményt.
A virágzó agrárium megerősítené a mezőgazdasági gépipart és a szolgáltatókat, és ez vonzaná a többi iparágba is a tőkét és a technikát. Egyszer csak megfordulna a magyarság fogyása. Jönnének haza honfitársaink nemcsak nyaralni vagy rokonlátogatásra, hanem dolgozni, erősíteni gazdasági pontenciálunkat és jövedelem-termelő képességünket, akkor nem kellene az EU-s pénzre várni, magunk vonzanánk a tőkét, és állítanánk elő annyi jövedelmet, hogy a magyarok nem elmennének, hanem hazajönnének. És nem kellene hárommillió euróért hazaváró irodákat nyitnia, telefonos ügyfélszolgálatot és internetes portált létesítenie a kormánynak, hogy meggyőzze a külföldre költözött magyarokat: települjenek haza. Jönnének maguktól is! Szingapúr példája ezt ékesen bizonyítja.
