Oroszlány István, polgármesterhelyettes, Hofbauer Aurél, városi tanácsos meg Nagy Imre, főjegyző a kocsiról nézték, hogy rendelkezik Bernády, dirigálja a pallért. Éppen a Vargák bástyáját falazták alá. Dolgoztak mindenütt a vár körül: kivágták az allét, ezer és ezer köbméter földet mozgattak meg, planíroztak, telepítették a Bethlen Gábor-sétány díszfáit, kocsikorzót készítettek, a vár innenső oldalán meg az új, kaptató utat alapozták, burkolás előtt. Feltúrva minden, csupa földhányás, sár, hátrább néhány gúnyos néző. Egy öreg csizmadiamester, törvényhatósági tag, közelebb jön: – Te Gyuri, miért ez a rebellió? Kinek a zsebire megy ez a huncutság?
– Várost csinálunk ezen a helyen, ne gondolkozzék Kend olyan maradi módon, a mindenit! Az ilyen nyaktörő patakárkot betömjük, kanalizálunk, aszfaltozunk.
– Na hajj oda, flasztert, minek az?
– Nem flasztert, Bátyám, aszfaltot!
– Visszakiabál az öreg: „Egykutya az!”. De Bernády győzi torokkal és már ingerült: – Az egész világ az Asphalt részvénytársasággal dolgoztat, elsőrangú munkát és príma árut ad.
– De miből, azt kérdem én, miből? És miért?
– Hogy ne legyünk tovább falu!
– Falu, nem falu, nem kell azért a világot kiforgatni képéből. Ahogy megvoltunk eddig, megleszünk ezután is enélkül a rondaság, fekete ganyé nélkül! Mire jutunk, ha minden ember azt csinál itt, amit akar, mi? Öcsém, Gyuri! Mi nem tegnap hurcolkodtunk ide!
Mert tudta mindenki, hogy mire céloz a vén Varga. Hogy a Bernádyak csak a minap telepedtek le Vásárhelyt. Pontosabban 1878-ban veszik föl a polgárok listájára Bernády Dánielt, aki annak utána, hogy a város majorsági pénztárába befizette a kirótt illetményt, patikavásárlási engedélyt kap. Akkor veszi meg Görög Józsefnétől az Aranyszarvashoz címzett főtéri gyógyszertárat (ma Rózsák tere 55.). Hagyomány a családban Aszklépiosz szolgálata: a dédapa, a nagyapa is fizikus-patikárius, kirurgus orvos, Bernády Dániel kitüntetéssel szerzi meg a gyógyszerész-aranydiplomát.
Az unoka, Bernády György 1864-ben született Bethlenben, a marosvásárhelyi Kollégiumban érettségizik, Pesten elvégzi az egyetemet, gyógyszerész-doktori oklevelet kap, majd lehallgatja az állam- és jogtudományi kar leckéit is. Rövid ideig vezeti az örökölt patikát, hamarosan országgyűlési képviselő, 1890-ben törvényhatósági tag, 1900-ban rendőrfőkapitány, 1902-ben, mint tudjuk, polgármesterré választják.
Programbeszédéből:
„Kíméletlen szigorral fogok ostorozni minden visszaélést és igyekezetem odafordítandom, hogy minden városi alkalmazott tudatában legyen, hogy nem értünk áll e város, hanem mi állunk e város egyetemének, e város minden egyes gazdag vagy szegény, előkelő vagy alacsony sorban lévő polgárának szolgálatában, és kötelességünk, hogy a lakosság méltányos és jogos érdekeit a törvényes rend határain belül, minden körülmények között megvédelmezzük!”
Bernády jöttével sok minden megváltozott a Városházán. (A régi székházra gondolunk, amelyet aztán lebontottak, helyén utcát nyitottak, a Hints-ház mellett, rá a tyúkpiacra. Ahol különben most, ötven esztendő múltán fölépült a magas tetőhéjas Divatház.)
Addig, Bernády előtt, reggelente a főpénztáros kirakott nyitáskor a városházi kassza márványlapjára 22 pénzzel teli szivarosdobozt. Aki utalvánnyal pénzért jött, csak addig kapott, amíg a megfelelő skatulyából telt arra az alapra. Ha a pénz elfogyott, nem fizettek, és ez ellen apelláta nem lehetett, akár leállították a munkát is.
Az új polgármester legelső útja a pénztárba vezetett: kiürítette a szivarosdobozokat, összemarkolta valamennyit és egy isten-áldjonnal kivágta az ablakon a skatulyákat. Akkor egy mentalitást hajított ki, egy kisszerű, tutyimutyi gazdálkodással számolt le. Vegye elő kend a pénztárkönyveket! – rivallt a megszeppent tisztviselőre. Kasszát záratott, mérleget csináltatott és megparancsolta, hogy többet nem küldhetnek el senkit pénz nélkül a fizetőablaktól. Az egyenleget könyvekből kell kiolvasni, nem pedig szivarosdobozokból!
Nemcsak a dobozos szisztéma, hanem repült három-négy „bizalmi” ember is: az inkorrekt, sikkasztó tisztviselők közül volt, aki Nagyváradon lőtte főbe magát, volt, aki fogházba került, de a Városházán rövid hetek alatt impozáns rend lett.
Csodaszámba ment: 1903-ban, nyolcvan év után először zárja a város pénzügyi esztendejét aktívával. És ez a bravúr megnyitja a mennyország kapuját: öt nagybankház hitelt ajánl a városnak. A város hitelképessé vált, a városnak pénz kellett. Fantasztikus terveket prezentál Bernády, és súlyos milliókat kér.
A milliókról kizárólag csak a bankemberek tudtak, a városi tanács elé csak szerény százezrek kerülnek, mert az igények hallatán, a beruházások várható nagyságától megfutottak volna. Fönnebb még jobban kellett ügyelni, csak apró részletekben volt szabad azt a Törvényhatósági Bizottság asztalára csempészni.
Staidl Andor, Flesch Adolf és Radó Sándor, az egymást követő városi főmérnökök, a legelfoglaltabb emberek lettek. A műszaki osztály megfeszített tempóban dolgozott tizenöt esztendőn át. Háromezernél több telekparcellázást, kimérést, megvásárlást vagy kisajátítást kellett előkészíteni, lefolytatni. Közel nyolcszáz versenytárgyalást megszervezni, a pályamunkák százait pedig elbírálni.
Hogy csak a jelentősebb vállalkozásokat soroljam föl: az egész várost és határát újratérképezik, rendezik a telekkönyveket, ezt követőleg kijelölnek, levágnak, feltöltenek és megnyitnak 117 utcát, teret. Valamennyit lekövezik, beaszfaltozzák, gránitkővel vagy kerámiával burkolják. Az új utcák szegélyét beültetik, sétányokat telepítenek, parkosítanak több száz holdat.
És közben, mindezzel párhuzamosan, az olasz Lenarduzzi céggel szerződést kötnek: szabályozza és megépíti a Maros-árokból a lebetonozott turbinaárkot és a folyó duzzasztógátját. Épül a villanytelep, erőgépeket vásárolnak külföldön, mesterségesgáz-gyárat, gőzszárítós téglagyárakat alapítanak. 1904-ben, az akkori idők messze földön legkorszerűbb közvágóhídját szerelik föl. Nyári, „hideg” fürdőt nyitnak, később kerül sor a meleg közfürdőre, megkezdik a Somostető kiépítését: felavatják a vendéglőt és a lövöldét.
Egész sor intézmény létesül: megépítik a gyermekmenhelyet, öt elemi iskolát a város különböző negyedeiben, később a felsőbb kereskedelmit, a felsőbb leánygimnáziumot, a közigazgatási tanfolyam székházát. Négymillió koronából születik a katonai alreáliskola (ma az Orvostudományi és Gyógyszerészeti Főiskola központja van itt). Megalapítják a városi zeneiskolát, a közkönyvtárat és képtárat. A Kereskedelmi- és Iparkamara, a Nyugdíjpalota, az új városháza, majd az utolsó békeévekben a Közművelődési Ház zárja a lajstromot. (Nem részletezem az olyanokat, mint a sporttelep, pálmaház, vámházak stb.)
Mindezek az épületek és intézmények a város vagyonát alkották, állandó bérletükkel jelentős jövedelmet biztosítottak. (Ezért nem sorolunk ide olyan építkezéseket, mint a református kollégium új szárnya, a katolikus gimnázium stb., amelyek nem tartoztak a város vagyonához.) Meghirdetnek jelentős telek- és vámkedvezményt, építőanyag-szállítási előnyöket azoknak, akik ipari vállalatokat, gyárat óhajtanak alapítani. Ekkor szerelik fel a petróleumfinomítót és létesítenek tizenhat kisebb és középnagy üzemet. Rohamosan megszaporodik a munkalehetőség. Bernády polgármesterségének tizenegy éve alatt (1902-1913) tízezer lakossal nő a város, elérve a 29 ezres lélekszámot.
Ma divatos meghatározással azt mondhatnám: Bernády személyében elsőrangú menedzsert talált a város, a századforduló vállalkozásaihoz. De ismerve a tegnapi várost, nyugodtan korrigálhatunk: Bernády menedzsernél jóval több volt. Nemcsak fölismerte a lehetőségeket és bámulatos energiával, valamiféle megszállottsággal végrehajtotta a terveket, hanem egész egyszerűen, nélküle és akkor, azok a tervek meg sem születtek volna.
Megjelent A Hét III. évfolyama 11. számában, 1972. március 17-én.