A Főtér délnyugati sarkán emelkedik a Kultúrpalota. Tömegével, mázas cserepeivel, bronz domborműivel, szecessziós stílusával uralja a városközpontot.
A palotát, társával, a Városházával egyetemben, Lechner Ödön kísérletező művészi formanyelvén komponálják meg a tervezők, és díszítésén a korszak legjobbjai dolgoznak. A historizmus neogótikáját és neobarokkját elvetve ez az iskola összegyűjtötte és alkalmazta az ősi, népi motívumokat, keleti, elsősorban indiai és más rokon ázsiai formaelemeket, mindezt festői tércsoportosítással, akkor korszerűnek érzett épületszerkezettel párosította. Lechnernek voltak jelentős tanítványai, és ahogy lenni szokott, voltak rossz epigonjai. Azt is tudja mindenki, hogy a szecesszió rangos építészeti alkotásokat hagyott örökbe, a vásárhelyi két központi épületet, szerencsénkre, a legelső és a legjobb Lechner-tanítványok tervezték.
A századforduló építészete szembefordul a tegnappal, rövid életű kísérletek jellemzik az európai útkeresést is. Felesleges lenne igazoló papírral ellátni egyik vagy másik kort. A szecesszió az építészetben nem hozott létre olyan csodákat, amelyeket például a chartres-i katedrális diadalmas gótikájához, vagy akár Le Corbusier munkáihoz lehetne mérni. Persze az ilyen összehasonlítások mindig erőltetettek, hamisak és igazságtalanul torzítanak is. Mindenki saját korának gyermeke. Nagy ritkaság, ha valaki képes áttörni az őt körülvevő világ láthatatlan szellemi falát, és üzenni tud a holnapnak. Az is jelentős tett, ha az emberek saját világukat maradó jegyekkel megrajzolják.
Amikor Marosvásárhely magisztrátusa palotákat akart építtetni (erre mifelénk a Medicieket utánozva), a legbölcsebben járt el: a történelmileg és földrajzilag elérhető legkiválóbb szakemberekhez fordult. Ez egész egyszerűen levéltárilag bizonyítható tény. Hogy ezek a szakemberek a kor szülöttei voltak? És a szecesszió modorában terveztek? Miként abban az évtizedben mindenütt mindenki – hát erről egy vidéki város polgármestere vajmi keveset tehetett. Ami pedig az erre áldozott anyagi erőfeszítést illeti, az egyáltalán nem volt vidéki gesztus!
Felépült a két szecessziós palota, születőfélben volt egy egységes architektúrájú dísztér, ami ellen lehet kifogást fölhozni (mint ahogy azt a következőkben meg is tesszük), de csak tisztelettel és sok-sok megértéssel tudok beszélni erről a vásárhelyi térről, mert bevallom, elfogult vagyok: nekem tetszik.
Már 1908-ban, rögtön azután, hogy a vásárhelyi Vigadó- és Színház-palota építését elhatározták, a Tanácsban napirendre kerül „egy hangversenypalota megépítésének szükségessége”. Telekvásárlásra és építkezésre előirányoznak 600 000 koronát, hangsúlyozva, hogy ezt az összeget nem szabad túlhaladni.
Meghirdetik a tervpályázatot, programjában fölsorolva: egy hangversenytermet, előcsarnokot, két emeletén pedig egy kisebb előadótermet és egy társalgót, oldalszárnyaiban helyet kell biztosítani az akkor már megalapított városi zeneiskolának, és ideiglenesen (a palota másik részének elkészüléséig) a közkönyvtárnak meg a képtárnak.
A végleges kivitelezési tervre a szerződést a Vásárhelyen már ismert, jó nevű két műépítésszel, Komorral és Jakabbal kötik meg. Az általuk bemutatott és elfogadott kétemeletes, elegáns formájú palotaterv az építészvilágban és a szaksajtóban elsőrangú fogadtatásra talált.
A többször megismételt versenytárgyalások után, 1910 decemberében a kivitelezéssel a „Grünwald Testvérek és Schiffer” céget bízzák meg, mert előnyösebb és olcsóbb ajánlatot nyújt be, mint a helyi Váradi Árpád vagy a Városházát kivitelező Csiszár Lajos.
Amint arra számítani lehetett, az előirányzott összeg nem fedezte a költségeket. Különféle városi jövedelmekből, pótadókból és máshonnan kiállítanak 400 000 koronát, beolvasztják ide a „Dr. Gecse Dániel emberbaráti alapítvány” 50 000 koronáját, ugyanennyit összegyűjtenek közadakozásból (később Bernády 60 000 koronát letesz erre a célra a sajátjából), a többi pénzt bankházaktól szerzik meg, kamatra. Mert az egész építkezés másfélmillióba került, a berendezés (az orgonával együtt) további félmillióba.
A végelszámolás 1913-ban 2 166 933 koronával zárul. Ennyit költött a város a kultúrpalotára. Bernády tanácsért, véleményért mindig elsőrangú szakemberekhez fordult, jó érzékkel, szerencsésen válogatta össze munkatársait. Következzék most egy „telefonkönyv” modorában azoknak a művészembereknek a fölsorolása, akik részt vettek a Kultúrpalota megalkotásában:
1. Komor Marcell, műépítész, 41éves, amikor kiadja kezéből a kész rajzokat. Együtt dolgozik barátjával és társával, Jakab Dezsővel. Jelentősebb műveik: a bolgár cár nyári palotája, a szabadkai zsinagóga és a városháza, a vásárhelyi városháza, a pozsonyi és a nagyváradi vigadó, terveznek többek között operaházat, 18 emeletes irodaházat, lakóházakat stb. Komor különben szaklapot szerkeszt, beutazza a Távol-Keletet, Hongkongban kap nagyobb megrendelést. Később hazatér, 1944-ben a fasizmus áldozata lesz.
2. Jakab Dezső (1864–1932), építész, Lechner Ödön első követője, 1897-től 1918-ig közösen tervez Komorral.
3. Körösfői-Kriesch Aladár (1863–1920), festő- és iparművész. Székely Bertalan, Lotz Károly tanítványa. Nagy Sándorral együtt művésztelepet alapítanak, ahol az angol preraffaelita mozgalom hatására a középkori kézművesség technikai eljárásait kísérelték meg fölújítani. Korának egyik legnevesebb freskófestője. Iparművészeti alkotásai, bútorai külföldi kiállításokon több nagydíjat nyernek. Fő munkáinak egyike a vásárhelyi Kultúrpalota belső kiképzése, különösen a főhomlokzat és az előcsarnok dekorációi.
4. Thoroczkai-Wigand Ede (1870–1945), építész és iparművész, a szecesszió jelentős képviselője. Sokáig együtt dolgozott Steindl Imrével. Bútortervei nagy sikert arattak. Marosvásárhelyre is több épületet tervezett (az Iparkamarát például a Városháza szomszédságában, ahol ma a Vatra, az Igaz Szó és az Új Élet szerkesztősége rendezkedett be). A Kultúrpalota tükörtermének üvegképei közös munkája Nagy Sándorral. Ezek a képek a korabeli európai modern üvegfestmény-művészet remekei voltak, San Franciscóban aranyérmet nyertek. Wigand tervezte a kisablakok sorát, valamint hat nagyablakot (Hajdanában régös régen, A nagyúr kapuja, Sátoros palota stb.), és az épület legtöbb bútorcsoportját is.
5. Nagy Sándor, festő-, szobrász- és iparművész. Feleségével közösen szobrásziskolát, valamint gobelin- és szőnyegműhelyt alapítanak. A Kultúrpalota tükörtermében a székely balladák üvegképei fűződnek nevéhez, amelyeket a Korondon. Udvarhely és Csíkszereda környékén gyűjtött motívumok alapján tervezett.
6. Róth Miksa (1865–1944), üvegfestő és üvegmozaik-készítő. Műhelye 1885-től állott fenn, és kora legrangosabb középületeit dekorálta. Nemcsak a kontinens különböző országaiba szállít, hanem Amerikába is. Munkái művészi és technikai szempontból egyaránt kimagasló alkotások, megőrizték az üvegablak anyagszerűségét és középkori hagyományait. A Kultúrpalota valahány üvegképének kivitelezője.
7. Sidló Ferenc (1882–1953), neves szobrász. A tizes években legjelentősebb alkotásai. Körösfőivel közösen, a Kultúrpalota domborművei és architektonikus kapcsolatú plasztikai munkái.
8. Kallós Ede (1866–1950), szobrász, számos emlékművet és épületdíszítő szobrot mintázott. A Kultúrpalota főhomlokzatán, többek között, az ő munkája A két Bolyai-dombormű.
Ha már a neveknél tartunk, megemlítünk egy „apróságot”, ami azonban jelentősen befolyásolta évtizedekre a város szellemi életét. Bernády minden részletre gondolt, és mint mondottuk, különösen ügyelt az emberek kiválogatásakor. Alapos és lelkiismeretes utánajárással „hozza össze” – nem kímélve sokszor a saját zsebét sem! – a Zeneiskola kiváló tanárgárdáját. Metz Albert igazgató köré Tonházit, Hajákot, Chovánt, Henszelmanné Erkel Saroltát, Zsizsmant, Simort. Vagy például a város „keze alá tartozó” iskolákba: Szígyártót, Antalffyt, Farczády Jolánt és Farczády Eleket, Kabdebó Ernát, Sebessy Laurát, Kégel Margitot, akik közül néhányon, míg „sorsuk elrendeződött”, Bernády villájában laknak, vendégként. Az eredeti tervezési programban a város már jelzi, hogy a hangversenyterem középső, teljes falnyílásába „egy orgonát kíván elhelyezni”.
Az orgonát 38 000 koronáért, a jagerndorfi világhírű orgonagyárból rendelik meg. A Rieger-testvérek gyárát 1873-ban alapitották, Marosvásárhelyre pedig az 1800-ik mesterorgonát szállítják le.
Az elektromos művel táplált, 62 zengőregiszteres, hatalmas orgona még ma is remekműnek számit.(Természetesen nem mérhető össze a fővárosi, a bukaresti Rádiópalota hangversenytermében beszerelt modern óriáshangszerrel.) Az egykor kizárólag hangverseny céljára tervezett kultúrpalotai teremben sokáig mozi üzemelt, az utóbbi húsz évben a színház játszott itt, színpadával beépítette az orgona testét. Az állandó rezgés, nagy hőingadozás és mindenféle más behatás következtében az orgona súlyosan és sokat károsodott, a szakemberek véleménye szerint.
De az idén ősszel új hajlékába költözik a színház! A szocialista városfejlesztés pártpolitikája különálló színházpalotát teremtett a városnak – az egykor csak megálmodott „Kőszínházat”. Most tehát végre „fölmenthetik” a nagytermet zsúfolt programja alól, visszaadják rendeltetésének: hangversenyterem lesz újra, és előbb-utóbb sor kerül arra is, hogy kijavítsák a Rieger-orgonát.
Megjelent A Hét III. évfolyama 15. számában, 1972. április 14-én.