Kedves (volt) transindexesek!
Úgy látom, manapság ismét szokás nyílt levelet írni, a királyhágómelléki református püspöktől RMDSZ-es önkormányzati vezetőkig többen is szívesen művelik ezt a műfajt. Úgy döntöttem hát, hogy igazodom én is, ebben a formában köszönöm meg nektek olvasóként és munkatársként az elmúlt évtizedeket. Elég jól ismerjük egymást, elmondhatnám személyesen, telefonon vagy emailben is a véleményemet, de amit mondandó vagyok, az talán másokra is tartozik. Nem ígérem, hogy sikerül felülmúlnom annak a bizonyos püspöki levélnek a színvonalát. A másik említett levelet aláíró megyei tanácselnökök és polgármesterek eddigi munkáját pedig becsülöm annyira, hogy ne próbáljam levélírói babérjaikat a sárba tiporni. Ezúttal viszont, mi tagadás, jobb lett volna azokat a babérleveleket a krumplilevesre tartogatni. Háromszéktől Szatmárig igazán jóízű a krumplileves babérlevéllel, tanúsíthatom. Amiért szóba hozom mégis ezt a két levelet, az nem a stílusuk, bár az is megérdemelne egy misét – bocsánat: istentiszteletet –, hanem a belőlük áradó, egyáltalán nem keresztényi és nem is transzilván intolerancia. Mert ahogy értem, valami ilyesmit sérelmeztek ti is: ebben az esetben a sajtóval szembeni türelmetlenséget, a „politikai pártagendát”.
Nos, most talán hallgatnom kellene, vagy védenem annak a mundérnak a becsületét, amely az enyém is volt egykor. Nem tehetem, sajnos, mert veletek együtt én is úgy látom, tűnőben az erdélyi tolerancia, fogyóban a politikai-ideológiai sokszínűség, amely csodák csodája jól megfért hajdanában egyetlen érdekvédelmi szövetség ernyője alatt. Megfért, igen, minden vita ellenére, mert volt egy felsőbbrendű érdek: helyet adni minden tisztességes véleménynek.
Nagy kár, hogy annyi hasznos esztendő után abbahagyjátok. És nem azért mondom ezt, mert mindenben egyetértettünk. Dehogy. Többször előfordult, hogy úgy éreztem én is, öncélú a kritika, igazságtalan az ítélet. Egyikőtök-másikotok, azt hiszem, másképpen is gondolkodott, mint én, aki sokszor kétségbeesetten próbáltam jobb- és baloldali, liberális és konzervatív szempontokat összeegyeztetni. Fából vaskarikát. De ez is erdélyi sajátosság, hogy itt még az ilyesmi is sikerült néha. Ettől függetlenül, azon igazán nem csodálkozhat senki, hogy a kritikát nem szeretik a közszereplők. Ugyan bizony ki szereti, ha bírálják? Kérdezhetném azt is: ki szereti, ha nem szeretik? Csakhogy, tetszik, nem tetszik, mindannyian tudjuk, a demokrácia egyik legfőbb – vagy talán a legfőbb – garanciája a jog a kritikához. És a kritika joga nem elég, kell hozzá a lehetőség is: lapok, fórumok.
Dicsekszünk, hogy Erdély évszázadok óta a tolerancia földje, szónokoltam én is erről eleget annak idején, szónokolnak utódaim is, csak az a kérdés, még mindig komolyan gondoljuk-e, hogy Bethlen Gábor egykori országában megértés van, türelem, világosság. Én ma gyűlölködő kampányt látok mindenfelé, hízelgést, bokacsattogtatást. Erdélyt a szelleme teszi Erdéllyé, az a kis előtag a latin Transylvania szóban, hogy „trans”, vagyis „túl”, nemcsak az erdőn túl, hanem a gyűlöleten is.
Kedves (volt) transindexesek, attól nem lesz több a tolerancia errefelé, ha ti is félreálltok. Én mindenképpen köszönöm nektek, remélem, még sokak nevében, eddigi munkátokat, a figyelmet, a jobbító szándékot, a kritikát is, és abban bízom, hátha valami módon mégis folytatni fogjátok, mert szükség van rátok.
Köszönettel, barátsággal:
Egy (volt) politikus